Uj Budapest, 1938 (16. évfolyam, 1-48. szám)

1938-01-15 / 2. szám

1938. január 15. UJ&UDAPEST s HÍREK Pefrovácz Gyulát ünnepelte a keresztény ttákosváros — Az Uj Budapest tudósítójától — Riákosváros keresztény társadalma hagyományos szokásához híven impo­záns módon fejezte ki Vízkereszt ünne­pén háláját, szeretetét és nagyrabecsü­lését kiváló képviselője, Petrovácz Gyula iránt. Az Angol-utcai katolikus kultúrház nagyterme alig tudta befo­gadni az ünneplők nagy táborát, amely­ben egybegyülni láttuk a kerület keresz­tény társadalmának színét-javát, élükön a kerület elöljárójával, dr. S c h ma­de r e r Oszkárral, Barkóczy Sán­dor plébánossal, valamint a társadalmi körök és egyesületek vezetőivel. Drégely Dezső kerületi pártelnök tolmácsolta a jelenlévőknek, a pártszer­vezeteknek és az egyesületeknek jókí­vánságait, közvetlen és szemléletes mó­don rajzolva meg azt a sok sikeres ténykedést, melyet Petrovácz kerü­letének érdekében kifejtett. Petrovácz meleg hangon kö- iszönte meg az üdvözlést. Beszédében komoly érvekkel mutatott rá arra, hogy az új esztendő a gazdasági viszonyok további javulásának reményével biztat bennünket. Hosszasabban méltatta az Eucharisztikus Világkongresszusnak nagy erkölcsi, nemzeti és közgazdasági jelentőségét, hangsúlyozva, hogy e té­ren minden keresztény embernek sok a tennivalója. Kitért a választói jogra vonatkozó készülő törvényjavaslatra is, melyet — kellő módosítások után — az új esztendő nagy politikai nyereségé­nek tart. Előfizetési felhívás! Január 1-ével új előfizetést hirdetünk a tizenhatodik évfolyamába lépő UJ BU­DAPESTRE. A jól végzett munka nyugodt és büszke öntudatával tekintünk vissza az elmúlt tizenöt esztendőre. Az UJ BU­DAPEST nemcsak asszisztált a keresz­tény Budapest megteremtésében, hanem kivette a maga részét már az alapok megépítésének nehéz terheiben is. Az UJ BUDAPEST nemcsak szemlélője és krónikása, hanem aktív részese is a vá­rosházi keresztény politikának. Az UJ BUDAPEST a törvényható­sági bizottság pártjaitól és a városháza vezetőségétől .minden vonatkozásban tel­jesen függetlenül és tárgyilagosan hir- dei a maga becsületes, keresztény meg­győződését. Az UJ BUDAPEST párto­kon felül áll, de úgy érzi, hogy részben ő is kezében tartja azt a zászlót, ame­lyet 1919-ben a városházi romokon el­sőnek Wolff Károly ragadott a kezébe, követelve a keresztény és nemzeti világ­nézet jegyében a keresztény Budapest megteremtését. Az UJ BUDAPEST programot nem ad, a programunk a múlt. Az a tizenöt kötet, amelyek az UJ BUDAPEST tizenöt évfolyamának összegyűjtött pél­dányait tartalmazza. A becsületes meg­győződés, a meg nem alkuvó hazafias­ság, a változatlan, mert örök keresz­tény és nemzeti világnézet jegyében fo­gunk továbbra is küzdeni a keresztény Budapestért. Arra kérjük barátainkat, előfizetőin­ket és olvasóinkat, hogy igen nehéz munkánkban vállvetett erővel támogas­sanak bennünket a jövőben Is. A gaz­dasági helyzet folyton fokozódó súlyos­bodása, a papír, és nyomda-árak emel­kedés©, nemkülönben az a közöny, amellyel a tunya és kényelmes kcresz. tény tömegek elsiklanak az értük folyó harcok felett nehézzé és a jövőt illetően szinte reménytelenné teszik sorsunkat. De bennünk az apostolok buzgósága ég, amikor folytatjuk meg nem alkuvó har­cunkat, mert tudjuk, hogy célt, eszményt és világszemléletet szolgálunk! Arra kérjük előfizetőinket, hogy az új előfizetési díjakat nemkülönben a hát­ralékokat sürgősen küldjék be — leg- oleséban és legegyszerűbben 30-913 sz. postalakarékpénztári folyószámlánk fel- használásával postatakarékpénztári be­fizetési lap útján — nehogy a lap kül­désében fennakadás álljon be. AZ UJ BUDAPEST szerkesztősége és kiadóhivatala. A fekete noteszt tegye le Csorna a közgyűlés asztalára! a Az Ügyvédi Kamara választmánya egyhangú ha* tározatfal fejezte ki rosszalását az árvaszéki kiren* delések mai rendszerével szemben Január hó 16-án és 20-án délután fél 3 érakor QgetSversenyek Proczeller Bálint IcifvczG mester Budapest, X., Korponal-u. 11. Telefon 1-48I-3Í. ÓRÁT BÁNKI-tól Oki. órás. — Javításban sok évi külföldi gyakorlat. — Óraraktár. Budapest, IV,Vécl-utca 36 Duna-utcai oldal. E szelvény 10°/„ engedményre Jogosít — Az Uj Budapest tudósítójától — Legutóbbi számában az Ügyvédi Kamara egyik választmányi ülésével kapcsolatban megírta az Uj Budapest, hogy az ügyvédtársadalom által per- horeszkált titkos lajstrom van az ár­vaszéken. Bejelentés történt az Ügyvé­di Kamara választmányi ülésén a tekintetben, hogy Csorna Kálmán dr. árvaszéki elnök a különböző városházi pártok és közületi tekintélyek részéröl — amint ezt az árvaszéki elnök sze­mélyesen közölte a nála eljáró egyik kamarai választmányi taggal—annyira meg van szorítva a tekintetben, hogy kit nevezzen ki, annyi felől kap aján­lólevelet, hogy lehetetlen a kamara által összeállított szolgálati lajstromot komolyan figyelembe venni a kirende­léseknél. Az Uj Budapest cikke úgy a város- politikai, mint ügyvédi körökben élénk feltűnést keltett. Az ügyvéd-tár­sadalom legkülönbözőbb rétegeiből üdvözölték az Uj Budapestet akciónk kapcsán, mely az árvaszéki kirende­lések protekciómentes végrehajtását szorgalmazza. Az az ügyvédi kamarai választmányi tag, aki a kamara vá­lasztmányában a fentemlitett bejelen­tést megtette, közölte szerkesztősé­günkkel, hogy az árvaszéken történt látogatása kapcsán Csorna árvaszéki elnök egy fekete noteszt mutatott meg neki. Ebben a választmányi tag előttünk tett nyilatkozata szerint nemcsak a kirendelt ügyvédek nevei, hanem azok a protektorok is fel van­nak jegyezve, akiknek kérésére vagy nyomására az árvaszéki elnök a kiren­delést eszközölte. Mint értesülünk, az egyik legközelebbi közgyűlésen inter­pelláció fog elhangzani a polgármes­terhez azzal a kéréssel, hogy a szóban- forgó noteszt az árvaszéki elnök ur tegye le a közgyűlés asztalárai A tör­vényhatósági bizottság közgyűlésének nyilvánosság előtt kell tisztázni, kik azok az ügyvédek, vagy nem ügyvé­dek, akik a legutóbbi esztendők folya­mán eseti gondnoki, gondnoki, vagy gyámi kirendeléseket kaptak az árva­szék elnökétől, aki ezeket a kirende­léseket a legszuverénebbül mindig saját maga intézte és intézi. Arra is kiváncsi lesz a törvényhatósági bizott­ság közgyűlése: kik azok a szakértők, akiket az árvaszék állandóan foglal­koztat, és azokat kik protezsálják? Felhívjuk a figyelmet ez alkalom­mal a főpolgármesternek és a polgár- mesternek a protekció ellen a nyár folyamán kiadott különleges rendele­téire. Ha főpolgármesteri és polgár- mesteri rendelet tiltja el az alkalma­zottak protezsálását, akkor kétszere­sen kell megbélyegeznünk azt a pro­tekció-hadjáratot, amely az árvaszé­ken kívánja a kirendelésekkel kapcso­latos anyagi előnyökhöz juttatni a jó összeköttetésekkel rendelkező ügyvé­deket. Majd ha az a bizonyos fekete notesz a közgyűlés asztalán lesz, kerül KÉ.PEK lÜPKfcRCTSn «.»CÁROLY KRI2&. ntfr£RLÓczr u5. marni MŰVÉSZI KÉP ÉS HOFFMANN KÉPKERET AZ IOAZI OTTHON DÍSZE sor arra, hogy a törvényhatósági bizottság által kiküldött összeférhetet­lenségi bizottságnak nincs-e köz« ezekhez az árvaszéki elnök által nem is titkolt protezsálási hadjáratokhoz! Nincsenek-e a fekete noteszban sze- replő protektorok között törvényható­sági bizottsági tagok, akiknek ebbeli mivoltuk az efajta protezsálásokkzf kapcsolatban kétségtelenül összeférhe­tetlen. Közöljük még, hogy az Ügyvédi Kamara legutóbbi választmányi ülé­sén egyhangúlag állást foglalt a* árvaszóken divó gondnoki és gyámf kirendelési rendszer ellen és felkért« Kövess Bélát, az Ügyvédi Kamara elnökét, járjon el a főváros árvaszéké­nél a tekintetben, hogy ezek az Ügy­védi Kamara szempontjából tűrhetet­len állapotok megszűnjenek. Mindez valószínűség szerint csak ezen akció keresztülvitele után — amelyről kü­lönben az Ügyvédi Kamara jelentési fog tenni az igazságügyminiszternek, továbbá a belügyminiszternek, mint a budapesti árvaszék legfőbb hatóságá­nak is — lesz a budapesti árvaszók elnöksége abban a helyzetben, hogy megnyugtató nyilatkozatot tegyen. Németh Miklós könyvkötő és diszmflves mester. BUDAPEST, ll„ BATTHYÁNY.-U. 3 Egyszerű és díszes könyv­kötések, albumok, üzletiköny­vek és minden e szakmába vágó bőrdiszmunkák szakszerű Ízléses készítését vállalom. Telefon: 1-526-67. Özv. UJAGH ARPADné BUDAPEST, II, BIMBÓ-UT 17. TELEFON: 1-544-26. Acélplombák mindenféle célra nagyságban és színben. Szalagplombák Szövet plombák. Ládaplombák. Hordó­lemezek. Plombázófogók acél- és ólom­plombákhoz. Jegylyukasztó- (kalauz- és ellenőri) fogók. Konzervbontó kések. [""'Ilsenépkóiyhák nagy raktára M,| J átrakást, javítást jutányos áron vállal urger József kályhásmester utóda Budaoest, IX , Master u. S Telefon —342—29 Havas Gyula kefe- és ecsetgyáros Aranykoszorus mester Gyár: VII., Rózsa utca 24. szám. Telefon r 30-2^45. ' CALDERON! ÉS TÁRSA látszerészek Budapest, V., Vörösmarty tér 1. T e I • f o ■ : I—111—48. ^zemüvegek, orresiptetök, lorgnettek, színházi lát- csövek. a legjobb kivitelben. ______________ Ha lló-készülékek Eénylcépésxeti ciKEeK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom