Uj Budapest, 1937 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1937-12-04 / 48-49. szám

Budapest, 1937. december 4 Előfizetési Arak: ®f»é®z évre.................................................. 30 pengő y«l évre.......................................................... 13 pengő Egyes szám Ára 60 fillér FELELŐS SZERKESZTŐ: DOB Y ANDOR D“ 1 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV., Kaas Ivor-ulco O. Telefon: 1^828^23. Rostatakarékp. csekkszámla 30.013. \tiol$vzetictwe- él! Nem hal meg az, ki milliókra költi Bús élte kincsét, ámbár napja múl, Ha­nem lerázván mindent, ami földi, Egy éltető eszmévé finomul: Melynek nőt- tön-nő tiszta fénye Amint időben, tér­ben távozik: Hozzá tekint fel az utód reménye, Óhajt, remél, hisz, és imád­kozik! — Arany János irta. ezeket a gyönyörű sorokat Széchenyi emlékeze­tével kapcsolatban. És amennyire meg­állta a helyét ez a klasszikus tökéletes­ségű megállapítás a legnagyobb ma­gyarral szemben, annyira helyén való, ha ezeket a sorokat idézzük Budapest legnagyobb polgáráról, Wolff Károly­ról emlékezvén. A Wolff Károly halálát követő első esztendőben mintha kissé elködösült volna az a csillag, amely az ő emlékét hirdette a ködös magyar horizonton. Időben és térben való távozásra volt szükség, hogy a keresztény Budapest felocsúdva a közvetlen fájdalom maró érzésétől, megtalálja Wolff Károly méltó helyét a magyar történelem és Budapest történetének lapjain. Nöttön- nö Wolff Károly emlékezetének fénye, «mint időben és térben távozik: az el­múlt héten az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga közgyűlésén Teleki Pál gróf, a Keresztény Községi Párt andrás. napi seregszemléjén pedig Csilléry And­rás mondott halhatatlan értékű szavd- kat Wolff Károlyról. A Budai Kato­likus Kör, Wolff Károly szűkebb pát­riája, ezévi közgyűlésén néhány héttel ezelőtt Wargha Imre, a legfőbb állami számvevőszék elnöke emlékezett meg szinte enthuizázmus-szerű beszéddel a nagy halottról. Az élőket körülhízelgik az udvaron­cok, a királyokról és egyéb földi nagy­ságokról ódákat zeng a fizetett költők serege. De a halott Wolff Károlyt di­csérni immáron nem érdeke senkinek sem. Wolff Károly, aki életében sem­mit sem gyűlölt jobban, mint a talp­nyaló hízelgést, a földöntúli biroda­lomban a munkáját jól végzett férfiú büszke és komoly elégtételével állapít­hatja meg önmaga számára, hogy azok m dicséretek, amelyek most elhangzanak róla, nem az ő kegyeit keresik, hiszen azokról ma már nem lehet szó, hanem méltóképen értékelik őt és a hozzáfű­ződő történeli folyamatot. Wolff Károly szellemének hatékony­sága és a keresztény világszemlélet jö­vendője között szoros és elválaszthatat­lan kapcsolat áll fenn. A sziámi ikrek­hez lehet hasonlítani — kissé triviális, de annál találóbb hasonlattal élve — ezt az összefüggést. Talán külön agy és külön szív, de közös vér és idegrendszer köti össze ezt a két történelmi jelentő­ségű momentumot: az egyik a másik nélkül elvész és elpusztul, a kettő együtt legszentebb és legszebb nemzeti récál iáinkat valósítja meg! Tíz év ■— ■ —BMgsissaft^aaaB— ——— ■ —-------­Ir lö: Szőke Gyula dr. Serédi Jusztin ián, a bíboros főpász­tor, tíz év óta Magyaroszág hercegprí­mása. Az Egyház életében rövid tíz év, az ember életében tíz hosszú esztendő. Nagy bizalommal vártuk haza Rómá­ból Szent Péter küldöttét, nagy vára­kozással néztünk az egyházi konnány- zat központjában is tekintély itthoni működése elé és nagy szeretettel gon­doltunk az elárvult egyházmegye új lelki atyjára, aki az ifjúság nevelésében és a törvénykönyv szerkesztésében egy­aránt művelte a lelki és kormányzati hatalom gyakorlását. Közvetlenül sze­gény hazánk megcsonkítása után, az összeroppant világi kormányzat újból való felemelkedésének kezdetén, a jobb jövő reményének halvány sugara mel­lett, ellenségektől körülvéve honnan is várhattunk volna biztató szót, ha nem' a szent Atyától, aki a legnehezebb per­cekben is nemcsak szeretettel gondolt reánk, de mindenkor és mindenhol szót emelt az érdekünkben és hozzánk kül­dötte atyánknak azt, akit 0 szeretett, akiben Ő megbízott és akiről tudta, hogy viszont szereti Ót és mindazokat, I akikért Öt maga mellől visszaküldőbe hazájába! Hazajött a megszállt terület szülötte, a csonka országban látta a hazáját és egyházmegyéjén kívül ezért a szenvedő hazáért kezdett dolgozni. Nehezebb munka mint gondolni lehet­ne. Nagyobb kötelesség, mint amit az átlag ember elbír! Erkölcsi és anyagi javaiból kipuszr títotl hívek és polgártársak serege, ha­talmától és vagyonától, külső és belső tekintélyétől megfosztott, önmaga előtt megcsufolt ország, volt barátaitól, el­lenségeitől a kommunizmus következté­ben egyaránt megvetve várta azt az erőt, amely őt felemeli és visszaadja előbb az önbizalmát, azután méltóvá teszi mások bizalmára. A nagy feladat méltó munkást ka­pott! Az egyházközségi szervezetek ki­építése, azokban a papságnak és hívek­nek szorgos munkára való összekapcso­lása, ezeknek a munkára való állandó buzdításai összehozta a várakozó lelke­ket és felélesztette a hívekben a hitet a lehetőség iránt, a reményt a jövő iránt és a bizalmat a jó Isten segítsé­gében. A tanítás és tanításra buzdítás megláttatta saját hibánkat és felemelt arra az erkölcsi magaslatra, amelyben már legyőztük önmagunkat és meg­győztük egymást, hogy a hit ereje és a valláserkölcsi tiszta felfogás lehet egyedül az uralkodó a magán- és köz­életben egyaránt. A hatóságok vezetőit, az egyházközségek elöljáróit, de az egész fővárost is meggyőzte a vallásos­ság fejlődésének és a vallásgyakorlat minél nagyobb mértékben való kifej­lesztésének áldásairól, a templomok egymásután emelkedtek, kulturházak, egyesületek, intézmények, mind a hit világosságának a terjesztőiként keltek életre, vagy újhódtak meg az ő tanítása nyomán. Megindult a katolikus munka, az Actio Catholica és ma már szinte feledni kezdjük azt, hogy mi annyira mélyen elesettek voltunk. Szószólónk Szent Péter trónjánál, apostolunk a különböző nemzetek, azok egyháznagyjai és világi hatalmasságai előtt is. Nem a nyers erő, hatalom, vagy fegyver jogán, nem a diplomácia, vagy a politika fogásaival, hanem a lélek erejével, az igazság fegyverével, az er­kölcs hatalmával és az emberek nagy családjában leélt múltúnk érdemeivel, mely biztosítéka a jövőben teendő újabb jó szolgálatainak. És ha az em­beri elfogultság, az ellenséges érzület, az anyagias érdek el vakította is az el­lenfeleinket, az ő szava megvilágosí- íotta az emléket és a Szent Imre jubi­leum fényessége, valamint külföldi lá­togatásai megmutatták, hogy a jó pap és tanító mellett a hazának hű gyer­meke és szolgája, valóban Isten kül­dötte hozzánk és értünk. A régi és új templomokban a szerető hívek, az önbizalmat visszanyert test­vérek és az egész ország hálatelt szívvel mond köszönetét azi egek Lírának a tíz év eredményes munkájáért és a jó fő­pásztorért. Te Deum laudamus! Pénsögryi viha ele Kergetheti-e a Kormány pénzügyi válságba a fővárosi, amiKor as állam bevételei állan­dóan túllépik as elöiránysott Kiadásokat ? — Az Uj Budapest tudósítójától — Az elmúlt napokban a nyilvánosság- legteljesebb kizárásával nagyfontosságú bizalmas megbeszélések voltak a főváros vezetői, a pénzügyminisztérium és a bel­ügyminisztérium illetékes tényezői közöftt. A megbeszélések tulajdon­képen egyoldalúak voltak, azokon a főváros vezetői kifejtették azt a közgyűlési költségvetési határozatot fel­terjesztő polgármesteri feliratban is ki­fejezett álláspontjukat hogy az alkal­mazottak fizetésrendezésével immáron közel húszmillió pengőre emelkedő jövő esztendei deficitet mésképen, mint az állam ál,tál elveti adórészesedések vissza­adásával, ezenfelül pedig az állam által a fővárosra oktrojált kiadások vissza- vállalásával eltüntetni semmi körülmé­nyek között nem lehet. Az állam részéről a döntő szót a fő­város felterjesztéseit illetően Fabinyi Tihamér dr. pénzügyminiszter fogja ki­mondani, aki —punt az U j Buda­pest legutóbbi számában már jelen- te)tte — genfi útja után lesz abban a helyzetben, hogy a főváros vezetőségével, nemkülönben az önkormányzati pártok részvételével lefolytassa azokat a meg­beszéléseket, amelyek eredményeképen konkrét elhatározás merülhet fel a fő­városi deficit, ezzel kapcsolatosan a fővárosnak impoáron válsággá mélyülő pénzügyi helyzete ügyében. A fővárosi többségi pártok vezetőinek, nemkülön­ben a főváros vezetőségének is módjá­ban volt Fabinyi pénzügyminiszter konkrét kijelentései alapján meggyő­ződni arról, hogy a kormányzat jóindu­lat'al szemléli a főváros harcát a defi­cit eltüntetése érdekében. Köszönettel vették tudomásul a Keresztény Községi Párt és a Nemzeti Egység Pártja fővá­rosi szervezetének vezetői, hogy a pénz­ügyminiszter nem egy ad hoc rendezés­re gondol, hanem — hogy saját szavait reprodukáljuk — évtizedekre akarja

Next

/
Oldalképek
Tartalom