Uj Budapest, 1937 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1937-11-27 / 47. szám

XV. évfolyam 47. szám

Budapest, 1937. november 27.

UJ BUDAPEST

VÁROSPOLITIKAI

ElGUzeteil Arak.:

Cgész ívre.................................................. 30 pengd

?61 évre.......................................................... 13 pengd

Egye« szám Ara 60 fillér

KÖZÚAXDA&ÁCI

I

FELELŐS S^EIJIfcES2:TÖ :

DOB Y ANDOR DR

I

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, ÍV., Kaas Ivor-utca O. Telefon: 1^828^23. Postatakarékp. csekkszámla 30.013.

C0 •

ct* *

»*J

O* 1 <

H?

íH C

Ä *

ÍT*

PAtkiidek

A december másodiki pártértekezlet, • december hetediki pénzügyi bizottsági és a december tizediki törvényhatósági közgyűlés napirendjére egész sereg pótr hitel-előterjesztést volt kénytelen felvenni a polgármester. A gazdasági élet nem respektálja a főváros háztartási költségelőirányzatának mogorva tételeit, áttöri a korlátokat, túlkiadásokat okoz, amelyekről a fővárosi adminisztráció folyamatosságának fenntartható- sa céljából gondoskodni kell. Mégpedig póthitel formájában, azaz olyképen, hogy az előre nem látott kiadások vagy kiadási túllépések fedezésére az elegendőnek nem bizonyult költségvetési fedezet helyett más fedezetről kénytelen gondoskodni a főváros vezetősége.

Póthitel azóta van a világon, mióta fővárosi költségvetést állítanak össze és az év végére összegyűlő pót hitelkérések nem állítanák különösebb vagy szokatlanabb feladat elé a törvényhatósági bizottságot, hacsak azért nem, mert az általános drágulás a fővárosi közigazgatás és közmurikarterrénumok ogyre több és több vonalán érezteti a maga hatását. A most szőnyegre kerülő póthitel-előterfesztésehet a folyó esztendőt illetően azonban még minden nagyobb zökkenő nélkül bírja a főváros jól fundált háztartása. Ebben az irányban semmi aggodalomra nincsen ok!

Nézzük azonban az érem másik oldalát is: nemcsak a múltban történt túlkiadásokat, amelyekre utólag kell kijelölni a fedezetet, hanem tekintsünk a jövendőbe! Kétségtelen, hogy a folyton fokozódó drágaság, amely a jövő esztendőben a főváros háztartásában nemcsak az anyagárak emelkedésében, hanem az alkalmazottak fizetésrendezésé- rr szükséges milliók kapcsán is megnyilvánul, a jövő esztendőben még fokozottabb mértékben fognak jelenthez ni hitel-túllépésekben, póthitel-szükség- letekben, a valóságos életnek túláradá- sában a költségelőirányzat merev és hivatalos számoszlopain.

Ha pedig ez így van, — amint hogy így van —- antiak a bizonyos belügyminiszteri és pénzügyminiszteri kék ceruzának kétszeresen kell vigyáznia, ha a főváros kiadási tételeiből törölni ckar valamit! A száguldó élet nem vet számot a belügyminiszter által felállt- kini kívánt szigorú bilánccal, fittyet hány a formalizmusokra, apró sebekből az egész organizmust toxikus anyagokkal eltöltő vérmérgezést teremt. A december tizediki, szinte kizárólag pót- hitelekkel foglalkozó közgyűlés mene tekel a kormányzat számára, hogy rendet kell teremteni a főváros portáján, nem, kék plajbásszal, hanem a fokozódó drágaság felismerésével és bevallásával annak, hogy az állam által elvett, illetőleg megcsonkított fővárosi pénzforrások visszaadása nélkül folyton növekvő méretekben terjed a vérmérgezés fővárosunk pénzügyi életében.

Várfulc a polgármester

javaslatát!

Fizetésemelés, drágaság, deficit

''■M—OH——11

Irta : SszölceGyula ár.

P*

■ ségét, valamint a nemzetközi forgalom

• gyakran indokolatlan fejlesztését.

, Nem közömbös ugyanis az ország

• életére, hogy az adófizető miből fizet, a . keresetéből és jövedelméből-e, vagy a

vagyonából és a létminimumból. Az sem közömbös a fejlődés emeli-e az adótöbbletet, hogy a kivitt mezőgazda- sági terményekért olyan ellenértéket kapunk-e, amely megfelel a tennelvények előállítási költségének, ha azt pénzben kapjuk, ha pedig iparcikkek, vagy más termékek behozatalában nyilvánul meg az ellenérték; mit és milyen értékben hoznak be? Nekünk, egyszerű halandóknak, nem áll módunkban ezeket az értékeket ellenőrizni, csak tudomásul vehetjük a hivatalos közléseket I és a statisztikai adatokat. Pedig- a sta- I lisztika nem hű tükre az életnek. Mert a j statisztika csak bizonyos irányban mutatja az összeállított számtételek alapján az arányokat, igazol egyes számszerűségeket és összegszerűégeket., de a minőségeket, változásokat és hatásokat, főleg a statisztikai adatok szándékos csoportosítása esetén nem mutatja és így téves eredményt hoz ki és csalódást okozhat.

Ezt a csalódást kelti a közalkalmazottak fizetéséről szóló kormányintézkedés is. Ha javul a helyzet, miért, fokozódik folyton a drágaság? Ha javul a helyzet, miért kell az ADOB. és az önállósítási alap? Miért kell nagy örömmel fogadni, ha az összes nagyvállalatok pár száz diplomás embert el tudnák helyezni és miért kell örülni annak, ha ismét egy pár ember kenyérhez jutott? Ha javul a helyzet, miért nem tud' az ifjúság elhelyezkedni, miért nem tudnak a hadirokkantak és frontharcosok megélhetéshez jutni, miért nem tudnak az emberek lakást és ruházatot szerezni, miért emelkednek a legkisebb emberek, a legszélesebb néprétegek szenvedései?

Ez a statisztika mást mond. mint amit a jobbadán sugalmazott sajtó hirdet. Ezek az adatok mást, mutatnak, mint a politikai élet vezetői mondanak. És ha a kormány elismeri, hogy a köz- alkalmazottak legalsóbb kategóriái nem tudnak a fizetésükből megélni, akkor a statisztikának ezt a részét hamar csuk- í juk be, mert az nem nyugalmat, hanem I még nagyobb nyugtalanságot okoz.

A főpolgármester annakidején szaA kormány elrendelte a közalkalmazotti fizetések javítását. Hangos, indokolt követelést teljesített a kormány, amikor az ezelőtt, négy évvel immár harmadszor leszállított közalkalmazotti fizetést az 1933. évi nívóra emeli visz- sza. Az általános drágulás, a fizetések erős csökkentése, az állampénztár javuló helyzete egyaránt indokul szolgált a kormányrendelet kiadására, amely egyúttal a törvényhatóságokat is megfelelő eljárásra jogosította fel. Nem kétlem, hogy a törvényhatóságok élni fognak a lehetőségekkel és javítani kívánják alkalmazottaik megélhetését!

A folyton változó nemzetközi és nemzeti gazdaság a köz. és magánalkalmazottak seregét épen úgy erős megpróbáltatás elé állítja, amint a szabadfoglalkozású polgárság is állandóan küzd a mindennapi kenyérért. Hiába hirdetik a statisztikusok és nemzetgaz- dászok, valamint a pénzügy nemzetközi tudósai, hogy a helyzet javul, hiába látszik az állami költségvetés egyensúlyba kerübri, hiába van a legtöbb törvényhatóságnak és községnek hiánymentes költségvetése, a nép nem érzi a helyzet javulását, mert sem terhei nem csökkentele, sem a pénz vásárlóereje nem növekedett, sem az életszükségletek nem olcsóbbodtak. Ha mégis mértékadó tényezők azt hirdetik, hogy a helyzet javul és ugyanakkor a megélhetési gondok nem kisebbednek, sőt a kormány elérkezettnek látja a helyzetet a közalkalmazottak helyzetének javítására, — amit helyeslünk, — mégis felvetődik az a gondolat, hogy valami nincs rendben, legalábbis bizonyos jelekből a következtetések rosszul vonódnak le, mert ha a helyzet javul, azt a javulást meg kell érezni!

Az állami háztartás helyzetének javulása még nem jelenti a nemzetgazdasági élet javulását is. Az erősebb adóprés javítja a kincstár helyzetét, de rontja az adózóét! A kivitel emelkedése és a pénz összegszerű aktivitása szintén nemi mutatja a gazdasági élet javulását, mert a kivitel ellenértékének mennyisége, tehát a pénzbeli összeg, valamint a behozatal minőségi értéke könnyen lerontja a kivitel számbeli többségének az értékét. Az adó és vám emelése megint nem a jobb életet igazolja, legfeljebb az adófizetők nagyobb erőlködését és nagyobb 1 el ki ismeretesnált. Megszanálták a fővárost: a deficit emelkedett. Megszanálták a közalkalmazottak társadalmát: a megélhetésük csökkent. A Keresztény Községi Párt hangosan tiltakozott a szanálás ezen módja ellen, amint hogy hangosan tiltakozott a fizetések leszállítása ellen is. Folyton hirdette, hogy a közalkalmazottak fizetése nem olyan pénz, amely egyszerűen eltűnik a gazdasági életből, mert az rögtön visszafolyik az ipar és kereskedelem révén a forgalomba: le egészen a mezőgazdaság legkisebb termeléséig. A közalkalmazottak jövedelme nem kerül trezorokba, aranyba és nem vándorol külföldre jogos vagy jogtalan, lehető vagy lehetetlen utakon, az visszavándorol részint adóban, részint munkában, részint bevásárlásokban megint a közület pénztárába, vagy rögtön levonva a közalkalmazottól az adó jogosult közület számára, vagy elköltve megélhetésre, ruházatra, fűtésre és egyéb nélkülözhetetlen életszükségleti cikkre. A legrosszabb megtakarítási mód tehát az oktalan fizetésleszállítás. Ha a sok visszaadott ipar- engedélyt, sok kényszeregyességet és csődöt, kéregető levelet és nélkülöző családokat nézzük, ha látjuk az iparosok pusztulását, minden statisztika ellenére gyakorlatilag van igazolva, az az álláspontunk, hogy a legrosszabb takarékosság az, amit a kisemberek bőrére és a létminimum terhére, akarunk elkövetni.

Van nemzetgazdasági emelkedés? Nézzük meg a nagyvállalatokat, nagy bankokat, a nagy kiviteli cégeket, a nemzetközi pénzügyieteket, a váltóbíróságot és akkor látjuk, hogy mit jelent ez a helyzetjavulás, kinek mit hoz és kinek mit ér. Merem mondani ebben a helyzetjavulásban a kisembereknek része nincsen. Nézzük meg az agrárollót, amelyet nem az OMGE, hanem, a GyOSz hirdet és azt látjuk, hogy annak a nagysága nem szolgál a mezőgazdaság előnyére, sem a fogyasztók javára. Nézzük meg a különbséget a vidéki termelői árak és a budapesti fogyasztási árak között és azt látjuk, hogy a budapesti fogyasztó nem a vidéki termelőnek hozza a nagy áldozatot, hanem mindegyik egyformán áldozatot hoz valami külön nagyhatalomnak, mely nem azonos a széles keresztény magyar néprétegek millióival. Itt kell elsősorban a kői--