Uj Budapest, 1936 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1936-02-01 / 5. szám

ttXMamwEsr

1936 február 1.

A városok számadásainak

ellenőrzése

Válasz Preszly Elemérnek és Vargha Imrének

Preszly Elemér belügyi államtitkár A magyar közigazgatás címen nyilatkozott, megállapítván azt, hogy a főváros és törvényhatósági és megyei városok hazánk értékes részei; de a szolnoki esetből kifolyólag szükséges, hogy a közigazgatás jelenlegi rendjének sok hézagát pótolják, az önkormányzatokat minél szigorúbban ellenőrizzék és elsősorban a városok számvevőségét államosítsák.

Ugyanebben az időben Vargha Imre, a legfőbb állami számszék új elnöke, a városi hatóságok zárszámadásairól is nyilatkozván, ezek ellenőrzésének problémáját egyik legfontosabb megoldandó kérdésnek tekinti.

Egyszerre két hatalom, a közigazgatás és a pénzügyi igazgatás alapos ismerője nyilatkozik meg a szolnoki állapotokkal kapcsolatban az eddigi rendszer helytelenségét leszögezve és újítást sürgetően. Ha ezt a kérdést, a két megnyilatkozást egymás mellé állítva taglaljuk, meg kell állapítanunk, hogy az ügyek ismerői a mai állapotot egyaránt helytelenítik, de az orvoslást különböző utakon keresik. És minket az orvoslás útjai érdekelnek.

Az erős kritikát a városok közigazgatásáról a belügyi államtitkár mondja, aki nyilván közvetlenül látja a hibákat és érzi, hogy azok mielőbb kiküszöbölendők. Megállapítja, hogy a közigazgatás a lakosság megterhelését csak oly mértékben vegye igénybe, amüyen mértékben az feltétlenül szükséges. Teljesen egyetértünk ezzel! A takarékosságot, és pedig a józan takarékosságot mi állandóan sürgetjük. Ha ezzel a kormány is egyetért, a keresztülvitelben minket támogatnia kell. A kormány, amely a törvények folytonos módosításával és ki nem forrott nézeteknek a gyakorlatba való sikertelen átültetésével kísérletezik az autonómia életében, kell, hogy lássa, hogy a sok törvénymódosítással és a hatáskörök elvonásával kivette az autonómiából a felelősségérzet nagy részét, amelyet pedig a régi közigazgatási törvények bölcsen nemcsak a polgármesterre és vezető tisztviselőkre, de kollégiális rendszerben az intézkedéshez hozzájárulókra és a rendelkező törvényhatósági bizottságra, illetve azok tagjaira és albizottságaira is adott esetben előírtak. Kell, hogy érezzék, hogy az újabb rendelkezésekkel, amelyekben a szakbizottsá'r- goknak nem kötelező meghallgatása, vagy azok véleményének nem kötelező ereje következtében meggyengítették az autonómiai szervek hatáskörét, azzal együtt azt a komoly felelősségérzetet is, amely a törvényhatósági bizottságban és azok szakbizottságaiban a városok ügyei iránt élt.

A polgármester is az autonómia szerve, a tisztviselők is! De az újabb törvények a kormánynak ezek felett olyan nagy hatalmat adnak, hogy a városok vezetői és alkalmazottai immár inkább a kormány közegeinek tekintik magukat, — vagy, jobban mondva, — inkább már a kormány erejét nézik és félik, mintsem, hogy az autonómia rendelkezései legyenek az irányadók. Az

Irta; SZŐKE GYULA dr.

újabb közigazgatási törvények nemcsak, hogy nem engedik meg a kormány hozzájárulása nélkül a költségvetés életbeléptetését és a zárszámadások elfogadását, de azáltal, hogy szinte minden ügyben felügyeleti jog címén beleszólást engednek a kormánynak az autonómia minden munkájába, Pest-vármegye alispánjának a helyes megállapítás szerint is, ma már csak látszatautonómiáról beszélhetünk. Elegendő itt az 1927. évi V. t.-c. 42. §-ára rámutatni anélkül, hogy a korábbi és későbbi rendelkezéseket sorba idézni kellene.

,,Ha a közigazgatások jelenlegi rendszerében valami hiba van, megmondva, az ellenőrzés hiányossága ez a hiba“ — mondja a belügyi államtitkár — és mi csak hozzátesszük ugyan, nyíltan és őszintén, hogy ez a vallomás a belügyi közigazgatásnak az ítélete, de amellett egy nagy tévedést is rejt magában. Tévedés az, hogy a hiba csak az ellenőrzés hiányosságában van és nem a jelenlegi közigazgatási rendszerben is. Mert igenis elsősorban a jelenlegi közigazgatási rendszer a hibás, amelyet a központosító vágy szült, szemben a régi decentralizált önkormányzati közigazgatással: nem gondolván azt meg, hogy törvényeket alkotni, amelyek nem sarjadnak az eddigi köz- igazgatási életből, amelyek csak a minisztérium törvényelőkészítő osztályában születnek, lehetnek esetleg formailag jól megszövegezett alkotások, de az életben kevésbbé tudják a helyüket megállani főleg akkor, ha az alkotások annyira gyorsan követik egymást, hogy a kormány be se várja, amíg a korábbi alkotás gyakorlati /értéke megnyilvánul, már helyette újat hoz. Igenis a jelenlegi rendszer, amely a törvényhatósági bizottság hatáskörét a polgár- mesterre ruházta, amely a tanács hatáskörét megszüntette és ismét a polgármesternek bővítette az úgyis túlontúl nagy munkakörét, — nem gondolván meg, hogy a legkiválóbb ember képességei is határhoz vannak kötve, továbbá az a rendelkezés, amely a törvényhatósági közgyűlés és a polgármester együttes helyes elgondolása ellenére is a belügyminiszteri hatalom intézkedését teszi a legfőbb helyre és amely szinte a legkisebb ügyben — például egy közönséges árlejtés megsürgetése kérdésében is — hónapokon keresztül függőben tudja tartani az autonómia döntését, mert annak előbb végig kell járni a minisztériumok kálváriáját, — ez a köz- igazgatási rendszer tényleg hibás, hosz- szadalmas és elvont, amelyen az élet munkája keresztülgázol, kárt okozván a kormányzat és köz tekintélyének, valamint a polgárság erkölcsi és anyagi életének egyaránt.

Ha ehez még hozzávesszük, hogy igaza van a belügyi államtitkár úrnak, hogy az ellenőrzés is hiányos volt, úgy adva van a teendő. De nem az, amit következtetésképen levon: a városok számvevőségének államosítása. Nem! Éppen elegendő az eddigi köz- pontosítás. Nem lehet közület számvevőség nélkül. De nem lehet közület ellenőrzés nélkül sem. Az autonómiának

rendelkeznie kell a saját anyagi és erkölcsi javai felett és ezért megfelelő szervekre van szüksége.

A kormánynak pedig joga és kötelessége az autonómiák működésének az ellenőrzése. Az 1927. évi V. t.-c. a legkisebb költségvetést é3 zárószámadást is a belügy- és pénzügyminisztériumok kötelező felülvizsgálata alá rendeli. Módúk volt tehát mindazt látni, ami ,,a belföld és külföld előtt egyaránt kompromittáló“. Az egyes községek és városok költségvetései és zárószámadásai ellen a kormánynál sokszor kerestünk jogorvoslatot. Eredményt a legritkább esetben értünk el. Sőt!

Tévedés az, hogy a belügyminiszternek erre sem munkaereje, sem szerve nincsen. Éppen a szolnoki eset mutatja, hogy mihelyest valami nyilvánosságra kerül, rögtön vannak megfelelő számvevőségi közegek. De állandóan működik a közigazgatási számvevőség, a szá- monkérö szék, a költségvetések pénzügyminiszteri és belügyminiszteri felülvizsgálása és ellenőrzése. Mit kívánunk még? Talán a főváros gazdálkodása azáltal javult meg, hogy felállíttatott az az önálló fővárosi számszék? Nem! A főváros gazdálkodása a viszonyokhoz alakult és amint most a legeslegújabb helyzet mutatja, a kormány maga sem talál benne szanálni valót. Pedig, — hogy őszinték legyünk, -— még mi is tudunk nagyon sok rendeznivalót és mi magunk, a törvényhatóság közgyűlése, igyekszünk igen sokat javítani, amint a viszonyok azt fokozatosan megengedik. Ugyanezt kell megtenni a többi városoknál, törvényhatóságoknál és községeknél.

Ehez nem kellenek új szervek! Ehez csak a hatáskörnek helyes megállapítása és helyes gyakorlása szükséges. Ehez csak az kell, hogy amint a városok vezetői felelősek a saját munkájukért, nemcsak politikailag és társadalmilag, de fegyelmileg és büntetöjogüag is és az okozott kárt anyagilag is meg kell téríteni, éppen úgy tudnia kell a kormánynak, hogy nagyobb körre ne terjessze ki ténykedését, mint ameny- nyit a gyakorlati élet keretében tényleg megláthat és tényleg megoldani képes. A szolnoki eset sohasem lett volna szolnoki esetté, ha a munkaképtelen polgár- mestert kellő időben nyugdíjba küldik és a város számadásait pontosan vezetik és ellenőrzik, valamint a zárószámadásokat kellő időben és kellő módon felülvizsgálják. Ne tessék eltűrni a költségvetés túlméretezését, póthitel elkerülése, vagy megtakarítás elérhetése céljából.

Az új gyógyszer volna a városok számvevőségének az államosítása. Használt a vármegyék számvevőségének az államosítása? Használt az 1927 évi V. t. c. vonatkozó rendelkezése? Ha igen, úgy a szolnoki eset nem szolnoki mulasztás, hanem kormányzati hiba. Ha nem, úgy mire való az autonómiának az újabb csonkítása, mire való az autonómiát megfosztani a lehetőségtől, hogy a saját vagyoni ügyeit önmaga is ellenőrizhesse ?

Vargha Imre látja is ezt a helyzetet és ö nem beszél az autonómia újabb megcsonkításáról, ami egyúttal képtelenné is tenné az autonómiát működésre, — nem lévén neki ez esetben számvevöhivatala, — hanem a részletesebb ellenőrzést a legfőbb állami számvevőszék hatáskörébe kívánja utalni. Igen! Amikor az új fővárosi számszéket fel akarták állítani, vetettem fel azt a gondolatot, hogy erre nincs szükség, mert ha a pénzügyi és belügyi kormányzat az ellenőrzést nem tudja elég részletesen és hatályosan eszközölni, ott van a legfőbb állami számszék, amely csak ellenőrzésre van hivatva és amely talán bővített személyzettel, de feltétlenül közmegnyugvásra el tudja látni nemcsak a zárószámadások ellenőrzését, de évközben is a végzett ténykedések felülvizsgálatát. Éreztem és ma is érzem, hogy helyesebb az az elgondolás, amely a kormányzattól független számvevőszéket rendeli az önkormányzatok számvevőségi ügyeinek a felügyeletére, mint ha egy-egy minisztérium kibővítésével és az autonómiák számvevőségeinek a megszüntetésével a köz- igazgatás további államosítását eszközli és ezzel az ügyek helyi ismeret nélkül való és központi hatalmi szóval történő rendezését teszi mindenhatóvá.

Gondolom is, hogy az államtitkári nyilatkozat nem annyira az autonómiák megszüntetését, hanem inkább a mosdani helyzettel szemben való védekezést \ kívánta szolgálni. Azt szeretném, ha ehelyett inkább levonnák a mai helyzet következményeit.

A főváros szanálásával kapcsolatban j fölvettetett a politikai hatalom és siker kérdése. Ezzel szemben én a gyakorlati eredmény kérdést helyeztem előtérbe s azt mondottam, hogy nem szanálni kell, hanem a helyes számvitel alapján megállapított tényekből logikus következtetést vonva, orvosolni kell egyes hibákat és rendezni kell azokat a dolgokat, amelyek még a változott viszonyok következtében rendezéshez nem jutottak, és pedig anélkül, hogy a fővárosi számvevőséghez hozzá kellene nyúlni. Úgy az autonómia, mint a kormányt képviselő főpolgármester ma már ezen az állásponton vannak.

A vidéki törvényhatósági és megyei városok, nagy és kisközségek közigazgatásában is előfordulhatnak hibák, mulasztások és bűnök is. Ezeket az eseteket kell megszüntetni és kioperálni, nem pedig újabb törvényhozási intézkedést kívánni.

A legutóbbi törvényhozási aktusol?| sikertelensége éppen abban keresendő, hogy mindig egyes esetből kifolyólag csak törvényt alkottak és az az eset, amely a fekélyt okozta és amely miatt ügyész helyett új törvény után kiáltottak, nem lett elintézve. Bizonyos, hogy a szolnoki eset példás elintézéséhez nem kell új törvény és új autonómiacsonkítás.

A mostani belügyminiszter a pártpolitikát a közigazgatásból száműzni akarta. Hogy ez egészen nem sikerült, bizonyára nem rajta múlott. Az azonban bizonyos, hogy ha az autonómia megbi- zottainak egy-egy lépését nem fogják a pártpolitika szemüvegén át nézni és egyes közigazgatási alkalmazottak működését nem fogják NEP-szolgálatok alapján minősíteni és ha az egyes hibákat nem fogják többségi szavazattal elintézni, hanem azokat alaposan kivizsgálják és annak következményeit jobbra is, balra is egyaránt levonják, úgy igaza van a belügyi államtitkárúrnak, — nem lesznek névtelen vádaskodások, még kevésbbé politikai siker érdekében nyílt sárraldobálások. De nem lesznek esetek sem, amelyek okot adnak nem is a támadásra, hanem a jogsegélynek hangos követelésére!