Uj Budapest, 1936 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1936-11-21 / 47. szám
4 am TUMUBAPESI 1!)S6 november 31. II. Egykori leírások szerint Budavár visszavétele után a bevonuló katonaság csak kietlen pusztaságot és romhalmazt talált Buda és Pest helyén. Alig egy órája folyt a zsákmányolás , s a Duna mindkét oldalán már tűzben állott a két város. Hogy az ozmánok vagy a zsákmányolok gyújtották-e fel, azt nem lehet megállapítani, de kár, hogy ennek a szép váx’osnak, amely megérdemelte volna; hogy az egész ország védelmezze, ilyen irtózatos tűzben kellett elpusztulnia. Ez a Buda városa az, melyről Oláh Miklós esztergomi érsek, még 1586-ban a következőket írta: ,,Buda városa az olasz, német, lengyel, török kereskedők gyülekező helye és egész Magyarország kereskedelmének gócpontja. Akárhonnan nézed is kívülről a várat és a várost, hosszan fogod nézni és nagy lesz az élvezeted, mert olyan gyönyörű a fekvése, végül pedig az lesz az érzésed, hogy itt nem nyers valóságot látsz, henem egy nagyjelentőségű festményt.“ A visszafoglalás után a királyi vár hajdani nagyságának a nyomait csak néhány fennmaradt teremben és lépcsőben mutatta; a falak a két hónapig tartó ostrom következtében iszonyatos módon megrongálódlak. Nem volt épület; amely a tűz nyomait ne viselte volna magán, omladékok, bedülőfélben levő istállók voltak az egyedüli épület- maradványok, amelyeket a győztes seregek ott találtak, az utcákat kötörme- lélek, megaludt vér s több mint négyezer holttest borította. Amit az ozmánok itt— ott meghagytak, azt a szabad zsákmányolásra engedett zsoldos katonaság pusztította el. Kétségtelenül nagy része volt Buda város elpusztításában az ostrom álatt a lőpor-raktár felrobbantásának is, aminek puszta emléke is meg- reszkettette a túlélőket. A város múltja úgyszólván teljesen lezáródott. Az egykori polgárok leszármazol, ha még éltek ilyenek, elpusztultak, vagy elszéledtek, épületeik romba- dőltek. Elölről kellett kezdeni mindent. Vállalkozó szellemű bátor emberekre volt szükség, akik nem irtóztak a romok eltakarításától, nem rettentek vissza attól, hogy rendcsinálás közben szerencsétlen elődeik holttestére bukkantak, hanem kitartással munkálkodtak, mert rendületlenül bíztak az elöbb- utóbb felvirradó szebb és biztosabb jövőben. Nem lehet tudni, hogy ismerték-e azokat a nehézségeket, amelyek itt reájuk vártak, volt-e fogalmuk azokról a nagy küzdelmekről, amelyekbe bele kellett kapcsolódniok és amelyekkel nekik meg kellett birkózniok. Ha az új telepesek között voltak is kétségbeesett emberek, sőt kalandorok is, akik talán nem láttak más lehetőséget, hogy az őket szorongató nehézségekből kimeneküljenek, mégis általánosságban azt l-cell megállapítanunk, hogy a legnagyobb részük megbízható ember volt, hiszen maguk az intézkedő hatóságok is érezték annak a szükségességét, hogy megbízható elemeket telepítsenek le. Különösen a megerősített helyekre nézve ragaszkodtak ehhez a felfogáshoz. Bécsböl adtak utasítást arra nézve, hogy kiket fogadhatnak be Pesten és Budán és kiket kell kizárni. Általános szabály volt az, hogy csak katolikusok nyerhetnek polgárságot és kaphatnak ingatlant. A Várból még a magyarokat is kizárták, kivételt csak néhány főpappal és főúrral tettek. A Vízivárosba és Pestre vegyesen telepedhettek a különféle nemzetségbeliek. Pesten sok rác is lakott, a budai Tabán városrészt pedig teljesen ők népesítették be. Ha a régi telepesek munlcáját figyelemmel kísérjük, kétségtelenül megállapíthatjuk példás és kitartó munkájukat, bár a bűnesetek is állandóan foglalkoztatták a hatóságokat, ezekkel azonban mindenütt találkozhattunk. A megmaradt régi lakók és az új telepesek rövidesen rendbehozták az összedőlt házakat, újra művelés alá fogták a legázolt vagy gaztól felvert földeket, szorgalmasan forgatták mesterségük szerszámait és felhasználva a városok kedvező fekvését, kereskedelmi téren is hamarosan szép eredményeket értek el. í. Lipót császár és király, noha mint magyar király esküvel volt kötelezve arra, hegy az ország területi épségét helyreállítja, a nagy diadalok után Budát és Pestet mint új katonai szerzeményt tekintette és ez az álláspontja a császári akarat félremagyarázhatatlan intézkedéseiben jelentkezett is. Buda várában a templomokról leszedték a félholdat, de helyébe nemcsak a kereszted hanem a kétfejű sast is odatették. Körülbelül egy negyed századon át a két várost a császári kincstár tulajdona gyanánt kezelték és a császár embereitől függött a két város sorsa; császári és osztrák lett itt minden, any- nyira, hogy a Budán letelepülő németek még a rácokat sem nézték jó szemmel. A rácoknak azonban semmi kedvük sem volt á kivándorláshoz; ha már megépítették házaikat és kadarka-szöl- lővel beültették a budai hegyeket, fáradozásaik gyümölcseit is akarták élvezni és épen ezért kieszközölték a császárnál, hogy régi lakóhelyükön megmaradhassanak. De bármilyen szándék vezette is I. Lápót császárt és királyt Pest és Buda birtokbavételével, azt mégis el kell ismernünk, hogy célirányos intézkedéseivel ö vetette meg ennek a mi mai vüágvárosunknak az alapjait. A király érezte ennek a fegyverténynek nagy jelentőségét és efelett érzett örömét Európa többi uralkodójával is iparkodott megosztani. Elsősorban már szeptember 3-án a pápához küldött értesítést Thun.gróf útján, megbízást adva a grófnak arra., hogy mondja el a Szentatyának a végső harc részleteit. Amint Rómába írta, gondoskodni fog arról, hogy a falak és bástyák romjait nak sok szenvedés jutott osztályrészül, amit csak a nagy diadal okozta öröm és megelégedettség tudott ellensúlyozni. A házak teteje csaknem mind leégett, ha a régi, erős, boltozott padlás nem is mindenütt szakadt be. Az ilyen háziakat tehát sietve lefoglalták a tisztek számára, hogy legalább az eső ellen védekezhessenek. A közkatonák iparkodtak deszkához jutni, hogy ezzel fedjenek be egy-két helyiséget, mert ez is nyújtott valami védelmet, az eső ellen. Az első házsorokban sehol sem maradt meg a háztető, mind leégett vagy elsodorta őket az ágyúgolyó. Több helyen az ablakok közötti falrészek csonkán, füstösen meredeztek az ég felé, másutt a lakásokban hosszú hézagok támadtak: teljesen szétlőtt, össze, omlott épületeknek helye. A hajdan híres Szent György templomnak csak a romjai maradtak meg, jobb állapotban maradt meg a Nagyboldogasszonyról elnevezett templom. A császári kormányzat azon volt, hogy az aránylag épségben maradt épületeket, bármilyen tákolmányok voltak is azok, mielőbb kitatarozzák, hogy minél előtt tető alá jussanak', a puszta telkeket pedig bekerítették. Császári tisztviselők, az ostromban résztvett katonák, főleg spanyolok, olaszok, vallonok és a mesteremberek ingyen kaptak tető nélküli házakat, telket vagy földet, | a nagyobb vagy aránylag jobb állapot - i baji levő házalcat 25—-500 forintig ter- I jedö összegért adtak oda örök tulajdo- | nui. Pest városa az új telepítés első éveiben kormos és düledezö falaival, sok helyen egészen szabálytalanul épült, szalmával és náddal fedett, jobbára csak egy szobából álló kis házaival inkább egy hamvaiból felépülő faluhoz, mint városhoz hasonlított. Az új lakosság nem ismerte a múltak emlékeit, | még a régi neveket sem hagyta meg, hanem azokat újakkal pótolta. Pest siralmas állapota a. települőket nem riasztotta vissza, serényen dolgoztak és kitartó szorgalommal küzdötték le a nehézségeketA két város újjáépítésének terveit Becsben dolgozták ki, de mindenekelőtt kellett keresni alkalmas embert, akinek már volt némi tapasztalata ilyen elnéptelenedett és elpusztult városok helyreállítása körül. Ilyen ember volt Werlein János, aki ha nem is volt magyar, de közismerten tehetséges és tapasztalt egyén volt, főként Érsek- újvárott szerezte tapasztalatait, ahol már dolgozott üyen munkakörben és életének ezt az új állomását még a legnagyobb zűrzavar idején foglalta el. Tudta, hogy milyen emberfeletti munkára vállalkozott. Mmdenekelött gondoskodott a város védelméről, az ittmaradt katonaság megfelelő elhelyezéséről, ellátásáról, ruházatáról és gondoskodott tüzelőanyagról is. Rendelkezéseit haladéktalanul megtette, de ezeknek a fontos és sürgős ügyeknek az elintézése sokszor késlekedett. Természetesen az élelmiszerek és anyagkészletek gyűjtésével Werlein a polgári lakosság: érdekeit is szolgálta. A fel- söbbség minden eszközt felhasznált a két város betelepítésére, de az új telepeseket nem lehetett a szükségletek előzetes beszerzése nélkül fogadni. (Folytatjuk.) kijavítsák, mert azt akarja, hogy i keresztények oly sok vereségéről emlé kezetes ez a hely a jövőben az ő biz tonságukat és oltalmukat szolgálja Már' ekkor' megkezdődött a nehéz é£ megerőltető munka, a lassú, hosszadal más kiizködés, ami nemcsak a királj említett céljait szolgálta eredményesen hanem később — igaz hogy csak jóval később — a város polgárainak derék, becsületes törekvéseivel és munkásságával régi fényébe állította vissza hazánk fővárosát és az egykorinál sokkal szebb, sokkal nagyobb és sokkal ragyogóbb világvárost adott Európának. XI. Ince pápának nemcsak a vár visszavétele körül voltak nagy érdemei, de sokat tett a két város helyreállítása érdekében is. A pápa ugyanis 1686. augusztus havában 100.000 forintot küldött az ostrom költségeire, ez a pénz azonban nem jutott el idejekorán rendeltetési helyére. A pápa tehát úgy intézkedett, hogy a pénzt teljes egészében a rombadölt város helyreállítására fordítsák. A magánosok közül a városok újjáépítése érdekében a legtöbbet tette Széchenyi György esztergomi érsek, akit méltán Budapest második űjjáalapítója címe illet. Ez a nagy férfiú korának egyik legnagyobb emberbarátja volt, aki vagyonát nem saját céljaira, hanem embertársai boldogítá- sára fordította. Se szeri, se száma Széchenyi adományainak, egyházi és jótékony alapítványainak; egy sereg jezsuita kollégiumot, számtalan kolostort, papnevelő intézetet, iskolát, kórházat létesített, felállította a szegények hospitiumát; a török háborúban megsebesült katonák számára 337.000 forintot bocsátott a király rendelkezésére, ebből épült a Rokkantak Háza, a mai Központi Városháza. Nagy összeget fordított a budai és esztergomi vár kijavítására is. Széchenyi nagylelkűségét csak emeli az, hogy Buda és Pest akkortájt nem az esztergomi, hanem a váci egyházmegyéhez tartozott. Nagy gonddal viseltetett Buda és Pest iránt Balogh Miklós váci püspök is. Ö volt az, aki itt a bérmálás szentségét 1688. husvét ünnepén kiosztotta, ami a törökök bejövetele, tehát másfél évszázad óta ebben a két várasbám nem történt meg. Székesfehérvár Buda visszafoglalása után még két évig az ozmánok birtokában volt és az ottlevö ozmán sereg 1688. májusáig állandó rettegést jelentett a budaiak számára. A város körül tehát állandóan ott kellett cirkálniok a keresztény csapatoknak, hogy elhárítsanak minden meglepetést. De más veszedelmek megelőzése is nagy gondot okozott. A háborús öldöklés nyomán állandóan felütötte fejét a döghalál, ha idejekorán nem takarítják el a szanaszét heverő tetemeket. Tele volt a város kutató csapatokkal, gyalogosok, lovasok, ágyúk, társzekerek töltötték meg mindenfelé az utakat, a katonákHmoD Antal n fiai ut-, csatorna- és beton- épitési vállalkozó Budapest, VIII, Futó-utca 10. Telefon: 1-303-85.
