Uj Budapest, 1936 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1936-07-11 / 28-29. szám
wusumpjEST Központi iparos-székhazat és állandó kisipari áruminta-csarnokot akar létesíteni Szendy polgármester * Az elmúlt esztendőben négy és félmillió pengő újabb kölcsönt folyósított a Kisipari Hitelintézet lenére olyan szolgálatokat tesz, amelyekért úgy a főváros közönsége, mint az érdekelt iparosok és kiskereskedők részéről a legnagyobb elismerés illeti meg. Indítványára a közgyűlés köszö netét fejezte ki az intézet vezetősége, tisztviselő kara, elsősorban dr. Szél Jenő vezérigazgató értékes tevékenységéért. Nagy Antal, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az IPOk megbízásából fejezte ki elismerését az intézet tevékenysége felett. Különösen a fedezetnélküli, egészen kistételű kisipari kölcsönök lebonyolításáért mond köszönetét, mert ezt a nagy munkát ráfizetés nélkül csak a Kisipari Hitelintézet kiváló szervezetével lehetett lebonyolítani. A termelő hitelek bevezetését és az intézet működésének előmozdítására további alaptőkeemelést sürgetett. Kovacsek Ferenc az iparosok nevében mondott köszönetét a főváros vezetőinek, különösen Szendy Károly polgár- mesternek, hogy a Kisipari Hitelintézeten keresztül hathatósan segítik a kézműves társadalmat. Ennek fokozása érdekében általános a kívánság, hogy az — Az Uj Budapest tudósítójától — Nagy érdeklődés mellett tartotta meg közgyűlését a Budapesti Kisipuri Hitelintézet, melynek részvényesei és a kisiparosok kiküldöttei nagy számban jöb tek össze, hogy meghallgassák az intézet vezetőinek beszámolóját az elmúlt év munkásságáról. Girardi Tibor kormányfőtanácsos nyitotta meg a közgyűlést. Elismeréssel szólt az intézet eredményes tevékenységéről, majd ismertette a közgyűlés rendjét. Utána dr. Szél Jenő vezérigazgató számolt be az elmúlt esztendő eseményeiről. A közgyűlés ezzel kapcsolatban áttért az évi jelentés tárgyalására. A felszólalók örömmel vették tudomásul, hogy az immár normálisnak nevezhető kisipari és kiskereskedelmi hitelellátáson kívül az intézet folytatta a kormány által megindított tatarozási hitelakciót, továbbá a Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére megindított egészen kistételű, nem 'bankszerű kisipari és kiskereskedelmi kölcsönök lebonyolítását. Ezt az eredményes működést kizáróan az intézet korszerű szervezete és racionális munkamódszere és munkaeszközei tették lehetővé. Összesen 4049 tételben 4,395.954 pengő összegű újabb kölcsönt folyósított az elmúlt évben a Kisipari Hitelintézet, ami 1096 tételtöbblettel másfélmillió pengő osz- szegű emelkedést jelent az előző üzleti évhez képest. A (hiteltőke összege 13,972.381 pengő volt. Nagyjelentőségű tevékenységet fejtett ki az intézet az iparosok által fedezetül nyújtott ingatlanok védelme terén is. Ezzel nemcsak megakadályozta a bajba jutott kisiparos egzisztenciák pusztulását, hanem előnyösen hatott az ingatlan- piacra is, amelynek árait nem törték le az áldozatul odadobott kiscsaládok vagyontárgyai. Jelentős emelkedést mutattak az elmúlt évben a takarék- és folyó- számlabetétek is, amely összeg felülmúlta a másfélmillió pengőt. Külön említést érdemel az intézet különleges ta- nonctakarék-propagandája. Az intézeti teljesítmény hatásfokát igazolja, hogy a mind súlyosabbá váló altruisztikus feladata mellett nemcsak rezsiköltségeit fedezte, hanem még a megfelelő leírásokon kívül félszázezer pengőt tartalékolt kétes követelések fedezésére is. A jelentéssel kapcsolatos felszólalások során báró Babarczy István tanácsnok a főváros közönsége, mint főrészvényes részéről örömmel állapította meg, hogy az intézet hivatása magaslatán áll és a nehéz gazdasági helyzet elintézet alaptőkéjét felemeljék, annál inkább, mert ezen az úton meg lehetne oldani az intézeti székház kérdését is. Az iparosok örömmel értesülnek róla, hogy az alaptőke-emelés tervei szerint átengednék a főváros egyik megfelelő telkét, amelyen nemcsak az intézeti székház épülne fel, hanem ahol a központi iparosszékház, a kisiparos intézmények és főként az így életre hívható Állandó Kisipari Arumintacsarnok otthont találna. Kifogásolta az igazgatósági tagok létszámának csökkentését, mert így számos nagyipari szakma képviselője kimarad az intézet vezetéséből. A közgyűlés ezután megválasztotta az intézet igazgatósági tagjait: Girardi Tibor, Hubert Vilmos, Kresz Károly, a TEBE igazgatója, Ilovszky János, a Baross Szövetség elnöke, Lajtha Rezső, Munkácsy Gyula és Szilágyi Antal személyében. A felügyelőbizottság tagjai lettek: Ascher István, Jakab János, dr. Rendek Gyula és Tábory János. A Budapesti Kisipari Hitelintézet elnökévé Girardi Tibort, alelnökévé Ilovszky Jánost választották meg. tot is közli, azokat az elvi jelentőségű bírói döntéseket, amelyeket ez az új ko- difikáció is érintetlenül hagyott. Aláhúzza a mü súlyát és jelentőségét, hogy az előszót hozzá Liber Endre alpolgármester irta, aki az első pillanattól tevékenyen és irányitóan részt- vett ebben a nagyfontosságú jogalkotásban. Liber Endre előszavában az új szabályrendelet történeti előzményeit is ismerteti rendkivül érdel^psen és ez a történeti visszapillantás szinte szervesen hozzátartozik Sömjén László dr és vitéz Horváth László pompás magyarázataihoz. A könyv a Fővárosi Tudósitó kiadásában és az Atheneum szép nyomdai előállitásában jelent meg. A mü 4 pengőért minden könyvkereskedésben kapható. 1986 július 11. Géza szaküzletében BUDAPEST, V., DOROTTYA-UTCA 11. Amatőrfelvátelek kidolgozása LElCfl GÉPEK, KELLÉKEK, KIDOLGOZÁSOK SPECIÁLIS SZAKÜZLETE JÍÖFBMIER és PIBZZfl építőmesterek telefon: M88.59. Telep: VI., Béke-tér 5. Iroda: VI.,Szondy-u. 34 Móczár Gábor egészségügyi berendezéseket tervező és kivitelező vállalata Budapest, Vili., Magdolna utca 4. szám. Telefon: 1—435—47 és 1—347—80. Augusztus hó 1-én életbelép az uj lakbérleti szabályrendelet Könyvalakban hivatalos magyarázatokkal megjelent az uj szabályrendelet — Az Uj Budapest, tudósítójától — A belügyminiszter és az igazságügyminiszter jóváhagyták s így most végre megjelenhetett az uj fővárosi lakás- bérleti szabályrendelet, hogy augusztus 1-én már életbe is lépjen. Az uj jogalkotásnak mindenütt igen nagy jelentőséget tulajdonítanak, ami érthető is, mert egyfelől az ebben foglalt rendelkezések szabályozzák majd a következő évtizedekben a bérleti jogvi- viszonyt, másfelől mert a bérbeadók és bérlők kategóriájába csaknem kivétel nélkül beletartozik a főváros egész lakossága, háztulajdonos és lakó, házbirtokos, közhatóság, kereskedő, iparos, vendéglős, kávés, szállótulajdonos, házfelügyelő és segédházfeiügyelö és min. denki más. Az uj lakásbérleti szabályozásnak ez a nagy fontosága és a legszélesebb körökre való kihatása késztette Sömjén László dr.-t az igazságügyiminiszteri- umban beosztott Ítélőtáblái birót, a szabályrendelet minisztériumi előadóját és vitéz Horváth László székesfővárosi tanácsjegyzöt, a városházi előadót arra, hogy az uj lakásügyi rendelkezéseket magyarázatokkal lássák el. Ez a remekbekészült jogászi munka éles reflektorként világítja meg a szabályrendelet minden rendelkezését, rámutat az egyes intézkedéseknek egymással és más jogszabályokkal való összefüggéseire, úgy, hogy mindenki számára lehetővé teszi az eligazodást a rendelkezések útvesztőjében. A magyarázó szöveg nem illetéktelenek jogi felfogása a szabályrendelet rendelkezéseiről, hanem a szerzők személyére való tekintettel tulajdonképen hivatalos magyarázat, amely jogi vitákat eldönt és peres ügyekben irányt mutat. A magyarázatokon kivtil a könyv a bírói gyakortaLISKA JENŐ okleveles gépészmérnök vállalkozó Budapest, XI., Szüret-utca 5-7 Telefon : 1-592=96. linos isis és Fis Budapest, ut-, csatorna- és beton- építési vállalkozó Vili., Futó-utca 10. Telefon: 1-303-85. Steiner ée Szimper Cégtulajdonos: Steiner Mór Disz-, templom-, szobafestők és mázolók Budapest, IX., Üílői-út 57. Telefon: 1—306—29. ÉRDEMRENDEK és miniatűrök, nemesi címerek zománcozott jelvények JEROUSCHEK-nél, K.ÄtSS.14" Walter Vimos nyug. detektív főfelügyelő bizalmi csoportok volt vezetőjének sikereiről ismert magánkutatója legmodernebb magányomozási technikával diszkréten nyomoz, megfigyel! IV. Váci u. 41/a. Telefon: 1-835-49. FŐVÁROSI NAGYCIRKUSZ MŰSORA SZENZÁCIÓS!