Uj Budapest, 1936 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1936-07-11 / 28-29. szám
V- v.OÍ! V' XIV. évfolyam 28—29. szám Budapest, 1936. Julius 11. ITT KTTTíA VTKT VÁROSPOLITIKAI ElOllzelétl Arak: Egész évre.................................................. 30 pengő Fél évre.......................................................... 13 pengő Egyet szám Ara 60 flilAr FELELŐS SZERKESZTŐ : DOBY ANDOR DR Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV., Kaas Ivor-utca 9. Telelőn: 1^828^23. Pottalakarékp. csekkszámla 30.913. Drágul a vl«? Irta: Szőke Gyula őr. Álmodik a Orgiákat ül a különféle városrendezési testületekben és városi problémákkal foglalkozó szaklapokban a túlfűtött fantázia. A kultuszminisztérium egyik volt államtitkárja nem kíván egyebet, mint a Bazilika és a Kálvin-tér közötti szakasznak budapesti fórummá való kiképzését olykepen, hogy az An- drássy-út betorkolása a Gróf Tisza lst- ván-utcába történjen, az új Nemzeti Színház ne a régi telkén épüljön fel. hátrább tolnák a Deák-téri evangélilcus templomot, de a városházát is, olyké- pen, hogy a városház tornya, amely nélkül az államtitkár úr városházát el sem tud képzelni, a Vilmos császár-úL tengelyébe essék és már a Berlini-térről látható legyen. Az államtitkár űr elgondolásának megvalósítására különben a főváros pénzén tervpályázatot is ki fog írni a Közmunkák Tanácsa. A másik nemkevésbé duhaj városrendezési csodabogár a Dunapart rendezésével kapcsolatbon merült fel. Az egyik városházi NEP-alvezér, különben jónevű ügyvéd, jött rá arra a világot megváltó gondolatra, — szabadon néhai Glück Frigyes ideája után, — hogy Madách Imre szobrát a Vigadó előtt kell elhelyezni, miért is lebontandó a Han- gli-kioszk és a velencei Márkus-tér torz par ódiájaképen hatalmas kőlapokkal kell befedni a Vigadó-teret. Ez az elképzelés különben csak csökevénye annak az egyik fiatal építész-nagyságunk által propagált téveszmének, hogy a Vigadó-teret a korzón keresztül ki kell építeni egészen a Duna közepéig, hogy ez a mesterséges félsziget legyen Budapest idegenforgalmának központja. Reális nappali világításban a józanság leglengébb ruhadarabjait is levetkőztetik magukról ezek a gipsz-szörnyszülöttek és városrendezési csodabogarak. Budapest lakosságának több mint a fele szoba-konyhás lakásban lakik, a külső városrészek közművekre szorulnak, a lakosság teherbíró képességét végső erőfeszítésre kényszerítik a fokozódó adóterhek és akkor ne legyen egyéb dolga a fővárosnak, mint tervpályázatot finanszírozni halvaszületett malter-álmok megvalósítására! Komolytalan a játék urak, de egyben felesleges is! A német ballada óriásfiúja jut eszünkbe, aki lejött apja várából és össze-visszarendezte a jobbágyok házait, míg apja megtiltotta neki a haszontalan játékot. Ilyenfajta csodalények a tervezők is, Kertész K. Róberttól Vágó Józsefig. A főváros komoly és komolyan dolgozó népe megütközéssel szemléli ezeket a naiv kísérletezéseket, de mégis derűs nyugalommal, mert bizonyosra vehető, hogy a giccses ábrándokból végeredményben nem fog megvalósulni soha semmi. Soha meg nem épül a budapesti fórum, amely naiv szentimentalizmussal kertvárost akar teremteni Budapest legbelsőbb fertályából, a reális valóságok és a gyakorlatiasság szempontjainak teljes és tökéletes figyelmenkívül hagyása mellett. A szanálás befejeződött. A státus- rendezés véget ért. A Vízművek önálló fővárosi üzem lett. Jól végezték-e a munkát és mi lesz az eredménye, talán erről felesleges vitatkozni, mert a munka befejezve nincs. Ha van az eddigiekben javítandó, az üzemigazgatóság bizonyára okosan és nagy gyakorlati érzéssel fogja a panaszokat orvosolni. Ilyen nagy üzemnek a kiépítése nem kapcsolható össze sem a főváros pénzügyi gazdálkodásának a szanálásával, sem a közigazgatás rendezésével, hanem annak önálló, nagy, átfogó munkának kell lennie. Ha pedig még emellett a legkülönbözőbb vizsgáló bizottságok górcsövei alá helyezik és hónapokon át apróbb dolgokkal pepecseltetik és arra hivatott szervek mellőzésével hoznak határozatokat, magfa az üzemigazgatóság sem állítja, hogy minden be van fejezve. Sőt! Valóban csak most kezdődik úgy a szervezési munka, mint a Vízművek kiépítése és a város és környéke mai fejlettségének megfelelő bővítése. Ezeket a kérdéseket? természetüknél fogva a nagy nyilvánosság előtt tárgyaljuk, mertaközület olyan elemi szükségletét kell kielégíteni, amelynél a legjobb akarat mellett is bekövetkezhető legkisebb tévedés is nagy következményt vonhat maga után. Nem tagadjuk tehát, hogy igen nagy munka van még hátra és hogy most már, — amikor a Vízművek önálló üzemként él, azok dacára, hogy még nincs meg az üzemnek a teljes alkotmánya, — mégis igyekszünk olyan tervet elkészíteni, amely beilleszkedik nemcsak az eddigi alkotásokba, hanem egyrészt kiegészíti ezeket, másrészt megoldja Budapest és környékének egészséges ivóvíz iránti szükségletét. Természetesen mi elsősorban a fővárosról gondoskodunk. Nem kerülheti el azonban figyelmünket, hogy a fővárost körülvevő községek egészséges víz utáni törekvése nem csak az ő érdekük, de a fővárosé is! Szinte felesleges felsorolni az összes indokokat, amelyek ezt az álláspontunkat alátámasztják. Elegendő, ha arra mutatunk rá, hogy bármilyen közegészségügyi és köz- tisztasági intézkedést tegyen is a főváros, ha a környék meg van fertőzve, úgy a saját lakosságát sem tudja a betegségektől megvédeni. Mi nem a Nagy-Budapest utópiáját akarjuk ápolni, vagy azután futni, mi gyakorlati kérdést akarunk megoldani és pedig nem egy-két évre, hanem hosz- szú évtizedekre. Erre a munkára pedig pénz kell. A mai tőkeszegény világban és az eladósodottságunk közepette operettszerű volna tervekeit faragni és a világban folyton sóhajtozni és Összetett kézzel várni a jószerencsét. Ma már annyi kölcsönt szedünk fel, hogy önkéntelenül felvetődik a kérdés: nem jövünk-e ki jobban, ha az építkezéseket és beruházásokat, főleg az átalakításokat és javításokat a saját erőnkből visszük keresztül. Még ha viszonylag olcsó kölcsön-ka- matról beszélünk is és ha az OTI és MABI kimeríthetetlennek látszó olajos korsójából állandóan kaphatjuk is az újabb beruházási összegeket, akkor is nagyon meggondolandó, hogy a legszükségesebb és a mai nemzedéket terhelő, gyakran csak beruházásoknak látszó, de valóságban szükséges javítás jellegű munkálatokat is kölcsönből fedezzük-e? Feltétlenül drágább, mint az a pénz, amelyet sem törleszteni nem kell, sem utána kamatot fizetni. A mindenféle költségek és mellékkiadások pedig, amelyek az ilyen eladósodással együttjárnak, akárhányszor annyira emelik az egyébként olcsónak látszó kölcsönt, hogy okos számítással ezeknek a kis többszöröséből mindaz fedezhető, amit a hosszú lejáratú kölcsönből évtizedek nagy megterhelésével alkothatunk. Azt is untig emlegettem már, hogy a felvett kölcsönöket a dolog természete szerint az évekig tartó munkálatok keresztül vitele során használván fel addig a pénzt kénytelenek vagyunk takarékbetétként kamatoztatni. A fizetett és kapott kamat közötti különbözet az évi munkálatoknak tetemes részét fedezné úgy, hogy ime a második nagy tétel már, amely okos gazdálkodás mellett megmenthető volna a köz javára. Magunknak kell tehát tőkét gyűjtenünk. És ha valamivel, egy-két fillérrel felemeljük a vízdíjat, ez a tőkegyűjtés, amely — hangsúlyozom —, a jelen generációt terhelő munkálatokat fedezi és arra szükséges —, biztosítva van! A terheink nem nagyobbodnak, csak a fizetés címe változik. Sőt. Tőke- és kamattörlesztés, költségek fizetése, illetékek viselése, kamatveszteség elszenvedése mind elmarad és helyette a víz árát Űzetjük magasabban. Talán azt is fel lehet hozni, hogy közvetlenül nem ugyanazok fizetik az egyik terhet, mint a másikat, de végeredményben közvetve szétosztódik a kötelezettség és a terhek mégis arányosulnak. A víz tehát nem drágul. Sem a víz előállítási költsége, sem a kiszolgáltatás ellenértéke nem emelkedik, senki jogtalanul vagy mulasztásból egy fillérhez sem jut! Kötelességünket rójuk csak le más formában, de a végzett számítások szerint határozottan előnyösebben és kisebb összegben, mintha ismét kölcsön ügyletek terheit kellene viselnünk. De figyelembe kell vennünk még a másik, a kiadásokra lényeges dolgot is. Amint a vízszolgáltatás területe emelkedik és a pesti dombokon és a budai hegyeken is vízszolgáltatás céljából a szükséges beruházásokat keresztül visz- szük, ezek a munkálatok természetszerűen többe kerülnek, mintha a sík vidékeken fektetünk le csöveket. De a már megépített vízvezetékeken keresztül a napi vízszolgáltatás köbméteren- kinti költsége a valóságban magasabb fenn a dombokon és a hegyek közt, mint lent a Duna két oldalán a sik területen, mert a vizet állandóan gépek segítségével kell felszivattyuzni vagy feltolni. Ezeket a többletkiadásokot, amelyek munkabérek, természetesen/vi- selni kell, vagy azoknak, akik az ilyen vizet kapják és pedig vagy egészben vagy részben, — vagy pedig egyenlően az összes vizfo- gyasztóknak. A legtisztább szűrt víz napi szállítási költsége a régi vízvezeték területén legfeljebb 11 fillér. Ezzel szemben a dombos vidékeken a napi kiadás 24—43 fillér, sőt fenn a hegyeken 132 fillért is kitesz köbméterenként. / Minél több vizet fogyaszt tehát a hegyvidék vagy a drágábban kiszolgálható messzebb- fekvő terület, annál nagyobb vízszolgáltatási készkiadást kénytelen az üzem viselni és a tagok között szétosztani. Nem a gazdálkodás hiányossága vagy rosz- szasága tehát, hanem a szükséglet kielégítésének a költségesebb volta indokolja a vízművek ilyetén kiadásainak az emelkedését, tehát a vízszolgáltatás egységárának a felemelését. Ismét nem a víz drágul, hanem a víz házhozszállításának a költsége emelkedik, a ház távolsága és fekvési magassága szerint. Mégis azt mondják a rossz nyelvek, hogy: hát miért nem került vakkor a vízdíj emelés is a szanálás munkái közé és miért kell ezt magának az autonómiának elvégeznie. A jó Isten a meg• x • n-£n z ash * * IIIA * T s ödl3 Pn9 SP rt‘T