Uj Budapest, 1936 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1936-06-13 / 24. szám
Jí>36 június 18. UJ BUDAPEST ♦ »■■■— .M — ■■■■]■ 5 ■P** Befejeződött a dicstelen korszak, mely szanálás néven lesz ismeretes Budapest történetében! * Á Keresztény Községi Párt határozati javaslatát fogadta el a szanálás ügyében összehívott rendkívüli közgyűlés---Az Uj Budapest tudósítójától — Bö lcs mérsékletről és államférfiúi koncepcióról tett tanúbizonyságot Wolfj Károly, amikor a rendkívüli közgyűlésnek a szanálási akció ügyében való összehívását — noha a kezdeményezés a Keresztény Községi Párt soraiból indúlt ki — átengedte a baloldali pártoknak. Kétségtelen, hogy jelentős népszerűségi momentumokról mondott le Wolff Károly, de az is bizonyos, hogy az ő és a Keresztény Községi Párt konstruktív törvénytisztelete, a főváros kormányzásában való domináló szerepe és e kormányzásért való felelőssége kizárták a lehetőségét annak, hogy a párt által történt kezdeményezés dacára épen a Keresztény Községi Párt álljon élére a rendkívüli közgyűlés összehívását célzó mozgalomnak. Ezek a magasabbrendű politikai szempontok uralkodnak a Keresztény Községi Párt által beterjesztett határozati javaslatban is. Ez a határozati javaslat, amelyet a törvényhatósági bizottság nagy többséggel fogadott el, megállapítja, még pedig örömmel, hogy a szanálási időszak lejárt és az önkormányzat teljes törvényes hatásköre ismét hatályba lépett. A közgyűlés visszaállított alkotmányos jogainak birtokában kötelességének ismeri, hogy a főváros háztartásának további egyensúlyban való tartása mellett a szanálási rendeletek kirívónak bizonyult hibáit és különösen a kisalkalmazottaknak és a főváros közönségének esetleg sértő rendelkezéseit saját hatáskörében alkotmányos eszközökkel enyhítse és fokozatosan kiküszöbölje. Ez a határozati javaslat nem forradalmi hangulatú, nem emel óvást egy törvényes intézkedés ellen, amely ellen opponálnia módjában nincsen, de népszerűség-haj hászástól és olcsó hatásvadászattól mentes komolyságával több méltóságot fejez ki, nagyobb eredményt jelent és eszközeiben célravezetőbb, mint lett volna egy, az önkormányzat jogkörét túllépő határozat. A rendkívüli közgyűlés kereszténypárti vezérszónoka: Petrovácz Gyula, a maga szabatos ökonómiájával, kitűnő előadókészségével, .pompás okfejtésével nagy és megérdemelt sikert aratott. Petrovácz Gyula beszédének főbb részeit, — amelyek az egész kereszténypárt álláspontját fejezik ki — az alábbiakban közöljük: — Közhely — mondotta Petrovácz Gyula — amelyet csak az összhang kedvéért ismételek meg, hogy a különleges szanálási törvényre tárgyi okok nem forogtak fenn és a különleges szanálási törvénynek azok a rendelkezései, amelyek az autonómiának a jogait két esztendőn át felfüggesztették, egyáltalában nem voltak szükségesek, mert azok a jelenségek, amelyek a főváros háztartásának a megbi 11 öntéséről tanúskodtak, nem voltak olyan komoly jelenségek, mint amelyek különleges intézkedéseket kívántak volna. Szükség volt-e szanálásra? — De olyanok sem voltak, hogy ezeket az autonómia jogainak teljes birtokában nem tudta volna kiküszöbölni. — Nem volt erre szükség akkor, amidőn a székesfőváros zárószámadásai egymásután igazolják azt, hogy a főváros 400 milliós költségvetésével arányban áll a deficitje, a mostani átmeneti deficitjei, amelyek csak egy pár esztendő óta mutatkoznak, 1.600.000— 2.000.000 pengő között mozognak. Ha nincsen szükség az államháztartásnál szanálási rendelkezésre, ahol a deficit évről-évre állandóan 75,000.000 pengőben állapíttatott meg és ha most arányba hozzuk ezt a két háztartást és azt mondjuk, hogy az államháztartás deficitje a költségvetésnek 6.2 százaléka, amivel szemben a fővárosnak ez az átmeneti deficitje a költségvetésnek csak 0.4 százaléka, akkor meg kell állapítanom azt, hogy ha ezzel a tizenhatszorta nagyobb, aránylagos deficittel szemben nincsen különleges intézkedésekre szükség, abban az esetben a tizenhatszorta kisebb aránylagos deficittel szemben sem lett volna szükség az autonómia jogainak két esztendei felfüggesztésére. Harminc vagy tiz? — Amikor a parlamentben ezt a törvényt meghoztuk, az akkori belügyminiszter úr a főváros deficitjét 30 millió pengőre becsülte. Egyértelműi eg meg méltóztatott állapítani, hogy ez a szám abszolúte nem vált be. A mostani belügyminiszter úr még mindig 10 millió pengős deficitről beszél. A 10 millió pengős deficit sem áll a realitások mezején, a főváros deficitje ennél lényegesen kisebb. — Ha most kérdezzük, hogy a főváros deficitjét vájjon a székesfőváros helytelen gazdálkodása okozta-e, vagy nem, akkor azt is szintén egyértelmű- leg megállapíthatjuk, hogy a fővárostól elvont jövedelmek és a fővárosra rárótt terhek azok, amelyek ennek a deficitnek a szülőokai. Ezek szerint, ha szükség volt valamilyen intézkedésre, kormányintézkedésre, akkor ez a kormányintézkedés nem lehetett egyéb és nem is lehet egyéb, mint a főváros eredeti jövedelmének a visz- szaadása, és a fővárosra rárótt terhek eltüntetése. Nekünk arra kell törekedni, és a kormány felé való minden befolyásunkat arra kell irányítanunk, hogy ez a rendszer szűnjék meg, és a székesfőváros háztartását kívülről ne bolygassák meg, ha az belülről nem boly- gatódik fel. Nem kell gyámkodás! . — Az a túlzott gyámkodás, amelyben a székesfőváros ügyei felülről részesülnek, nem egészséges állapot. A felügyeleti hatóságnak megvan a módja az itt elkövetett hibáknak a reparálására, de hogy minden egyes kérdésben az ő döntő szavát előre hallassa, mielőtt a törvényhatósági bizottság határozna, erre a gyámkodásra nincsen szükség. — Ennek a szanálási törvénynek a tárgyi indokai nem állottak fenn. A személyi indokairól nem beszélek, mert de mortuis nihil nisi bene! A főváros rendelkezéseit tekintve azt mondhatom, hogy kél esztendeig nem voltunk teljesen jogaink birtokában. A törvény beszél egy tervezetről, amelyik a 27. §- ban foglalt helyet, de ez a tervezet soha napvilágra nem került. — Az akkori belügyminiszter azt hitte, hogy az általa kinevezett főpolgármester úr ismeri ezt a tervezetet, a főpolgármester viszont abban a hitben volt, hogy majd a tanácsnokok fognak tudni arról. A végén kiderült, hogy egyik sem tudta a tervezetet úgy összeállítani, hogy az a törvény kardinális rendelkezéseit indokolni tudta volna. Őszintén megmondom, hogy ellenőrző bizottsági tagságom dacára ma sem tudom, mi az a tervezet, amely a törvény indokolásának alapjáúl szolgált volna. Helyesen jegyezte meg Usetty Béla, hogy mi olyan rendelkezésekért, amelyeket nem magunk kezdeményeztünk, vagy amelyeknek tárgyalásába bele nem folytunk, a felelősséget nem vállalhatjuk. Abban azonban nincsen igaza Usettynek, hogy mi ezt kifelé kívánjuk megállapítani. A felelősség kérdése — Ellenkezőleg, mi a közgyűlés tekintélyének és jövőjének érdekében kijelenthetjük, hogy a saját lelkiismeretűnknek állapítjuk meg. Minket ezekért a rendelkezésekért felelősség nem terhel, de nem terhelheti a 17-es bizottság tagjait sem, mert azok az intézkedések legnagyobb részét egyhangúlag vagy szótöbbséggel elutasították. Hiszem. hogy az a magatartás, amelyet a 17-es bizottság az eléje hozott szanálási tömeggel szemben tanúsított, a főváros közönségét meggyőzhette arról, hogy az autonómia azokat magától elutasítja és értük a felelősséget nem vállalja. Megvannak persze azok a szervek, amelyek a felelősséget vállalják, így például a belügyminiszter férfiasán kijelentette, hogy a felelősséget ő elvállalja. Az ő ezen magatartásának honorálására megemlítem, hogy igen terhes örökséget vett át és mint katona, parancsot teljesített.-— Ha a szanálási rendelkezéseket vizsgálom, legyen szabad foglalkoznom a tűzoltó fő parancsnok kérdésével. Az összes vezető tisztviselők a IV. fizetési osztályban vannak és egyetlen szakhivatal vezetőjét sem találták elég súlyosnak arra, hogy a tanácsnokokkal egyenlő fizetési osztályba kerüljön. Ha van valaki a szakhivatalok vezetői közül, akiknél indokolt lenne ez, akkor lehetne beszélni a köztisztasági hivatali igazgatóról, az adóhivatali igazgatóról, vagy másokról, de abból, hogy épen a tűzoltó jő parancsnokol választották ki, és ebben aligha volt szerepe sem a főpolgármesternek, sem a polgármesternek, látszik a különleges elbírálás. Az ilyen intézkedésekért mi a felelősséget nem vállalhatjuk. Hibák, hiányok, félmegoldások — A szanálási rendelkezésekben hibák és hiányok vannak, illetőleg félmegoldások. Az ideiglenes hivatalnokoknak csak egy része válik rendes tisztviselővé, a rendezésből kimaradt egy csomó hetijegyzékes, hiányzanak a szellemi szükségmunkások, a tejellenőrök és mások. Ideiglenesek maradnak az ideiglenes tanerők is. Az üzemi státusból kimaradt a kisüzemek státusrendezése, de nem szerepelnek a Községi Takarékpénztár tisztviselői sem. Ilyen félmegoldások vannak az illetménykérdésekben is. Nekünk nem fáj az, hogy a vezérigazgatók illetményeit megnyirbálták, azt sem sérelmezzük, hogy magasállású, de kis kvalifikáciő- jú tisztviselők illetményeit csökkentették, felforralja azonban vérünket az, mint minden szociális érzésű emberét, hogy a kisalkalmazottak illetményeit erőteljesen megnyirbálták. Az fáj nekünk, hogy a Beszkárt kisembereinek prémiumát csökkentették, hogy nyugdíj járulékaikat apasztották, táppénzkiegészítő járulékaikat leszállított óik. Megmagyarázhatatlan előttünk az is, amit a női munkaerőkkel csináltak, akiknek jövedelmeit átlag 25%-kal apasztották. Tulajdonlcépen: presztízskérdés! — Ezekből a példákból látható, hogy a rendezés nem egységes, hanem repa- rációra szoruló igazságtalanságok jötték létre. A Beszkárt tarifáját illetően meggyőződésem az, hogy a kisszakasz behozatala nem iáit be, és annakide-
