Uj Budapest, 1936 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1936-05-02 / 18. szám
1986 május 2. IU BUDAPEST 7 HÍREK A székesfővárosi polgári iskolák társadalmi jelentősége. A Keresztény Községi Párt VIII. kér. Tanügyi Szervezete kedden este népes taggyűlést tartott, melyen S e r e y Ágost polgári iskolai tanár a székesfő v á r o s i polgári iskolák jelentőségét rejtegette. Előadásának aktualitását nagy mei" tékben növelte az a körülmény, hogy a kultuszminiszter épp a minap tartott beszeae- ben részletesen kitért a polgári ^olák szükségszerű átszervezésére. A székeszfővaros polgári iskoláit évente mintegy 23—24 ezei tanuló látogatja, ezek háromnegyedrésze az alsóbb néprétegekből kerül ki. Ez, a körülmény adja a polgári iskolák nagy nemzet nevelő és társadalmi jelentőségét. A polgári iskola a nemzeti művelődés területéről kiválogatott tananyaggal, a székesfőváros polgári iskoláiban mindjobban térthódí+o munkaiskolái eljárással, nemzeti, keresztény valláserkölcsi nevelést és gyakorlati irányú műveltséget adnak a tanulónak. E műveltség bár szerényebb igényű, de a lélek egészére vonatkozó. A tanuló altala belGkapcsolóclik a nemzeti sorsközösségbe s a nemzeti gondolaton keresztül válik a művelt középosztály öntudatos tagjává. A székesfőváros polgári iskolái Budapest új, nagy, kulturális tényezői, s egyben a keresztény erkölcsű világnézetnek is sziklaszilárd bástyái. A sikerült előadásért Lenkey Lehel, a kér. Tanügyi Szervezet elnöke mondott köszónetet. Äz Első Magyar Általános Biztosító Társaság április hő 25-én tartotta 1935. évi rendes közgyűlését, amely az 1935. évi nyereséget 325.123.43 pengőben, az osztalékot pedig 8 pengőben állapította meg. „őlernit FAL- ÉS BUTORBURKOLÁSOK BEMUTATÓHELYISÉGE VS., Ó-UTCA 4. S2ám ................. \ i deális otthona betegeknek és üdülőknek a Or. Pajor Szanatórium és Vizgyégyintézef Budapest, VilL, Vas-a. 17. Telefon: 4G-Z-B4. Bel-, ideg asztma-, szívbetegek stb. felvétele. Sebészet, szülészet, ortopédia, zander. Rheuma gyógyintézet. Rádiumkezelés. Bélfürdék (Darmbad) HOFBfllIER és PIHZZfl ÉPÍTŐMESTEREK TELEFON: 18-8-59. Telep: VI., Béke-tér 5. Iroda: VI.,Szondy-u. 34 lmon Antal és fiai ut-, csatorna- és beton- épitési vállalkozó Budapest, Vili., Futó-utca 10. Telefon: 30—3—85. LISKA JENŐ okleveles gépészmérnök vállalkozó Budapest, XI., Szüret-utca 5-7 Talafon l 59-2-96. Müller Antalt választotta elnökévé a Keresztény Iparosok Országos Szövetsége Az Uj Budapestet meleg ünneplésben részesítette a KIOSz közgyűlése — Az Uj Budapest tudósítójától — Vasárnap délelőtt nagy érdeklődés mellett tartotta meg évi közgyűlését a Keresztény Iparosok Országos Szövetsége. Müller Antal országgyűlési képviselő, a szövetség elnöke, megnyitó beszédében rámutatott arra, hogy az elmúlt esztendőben a munkanélküliség csökkenése, az ipari nyersanyagok, félkészárúk, szén- és villanyenergia-fogyasztás emelkedése a gazdasági élet bizonyos javulását mutatja. A mélypontról, ahonnan hét évvel ezelőtt elindultunk, verejtékes nehéz út vezet még a teljes javulásig, annál inkább, mert a mostani javulást is elsősorban a nagyipar érzi s az csak lassan terjed ki a kézmüvesiparra. Müller Antal ezután a kartellek árdiktaturájának megszüntetését, a nyersanyagok és félkészárúk árának leszállítását, az ipari árrombolás megszüntetését követelte. Majd a közgyűlés lelkes tapsai közepette meieg szeretettel köszöntötte az U j Budapestet, amely a kartellekkel és nagyvállalkozókkal szemben a városházi fronton —• Az Uj Budapest tudósítójától —Hétfőn délután, amikor a Keresztény Tanügyi Bizottság rendes összejövetelét tartotta, sokan azt hitték, hogy valami monstie-gyülésre tévedtek, amikor az érdeklődők hatalmas tömegét meglátva, épp hogy csak helyet tudtak biztosítani maguknak. Az érdeklődők egyre növekedő serege pedig csak természetes folyamánya annak a lelkes és áldozatkész munkásságnak, amelyet a Bizottság — élén Bednárz Róbert prelátussal — kifejt. Bizonyos, hogy pedagógusaink értékelik ezt az áldozatos tevékenységet s egy szívvel-lélekkel szolgálják a keresztény és nemzeti eszmét. Bednárz Róbert meleg szavakkal üdvözölte a megjelenteket, majd bejelentette, hogy a kitűnően sikerült bécsi tanulmányút hatására — amelynek gazdag beszámolójára összejöttünk — rövidesen Esztergomba rendezünk tanulmányútat, az ottani ásatások megtekintésére. — Úgy érzi — mondotta — elöljáróban nagy köszönettel tartozik Felkay Ferenc tanácsnoknak, a közoktatási ügyosztály kiváló vezetőjének, aki közvetlen megnyerő egyéniségével Bécsben mindig a keresztény kisiparos-osztály érdekeit védi. Gyulai Ákos min. tanácsos Bornemisza Géza iparügyi miniszter üdvözletét tolmácsolta, K á 11 a y Albert dr. tanácsjegyzö pedig a polgármester nevében méltatta a kisiparosok város- politikai és társadalmi jelentőségét a székesfőváros életében. Lipcsey Ádám dr. a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara részéröl szólalt fel, utána 11 o v s z y János, a Baross Szövetség elnöke mondott beszédet. Ebben az országban — mondotta többek között — elsősorban annak van joga a megélhetésre, aki hasznos munkát fejt ki a > nemzet érdekében. A választások során a tisztségéről lemondott C z e 111 e r Jenő dr. helyébe Müller Antal országgyűlési képviselőt választották meg a KIOSz országos elnökévé. — Este 500 terítékes vacsora volt a Keresztény Iparosok Otthonában s ezen Miklós Ferenc dr. bizottsági tag Müller Antal közéleti érdemeit méltatta, majd P e r t i k Béla dr. főjegyző a főváros részéröl beszélt. Végezetül Müller Antal mondott beszédet. állandóan közöttünk volt s gazdag tudásával méltóan képviselte Budapest székesfőváros közoktatási szervét s emelte mindnyájunk lelkében a már annyira meggyökeresedett szeretetet. De legteljesebb köszönetét tolmácsolja mindazoknak, akik a szervezéssel s ezt | követően agilis munkájukkal lehetővé tették e tanulmányút megrendezését s szereztek ezzel elismerést a bizottság hatalmas kulturmunkája iránt. Ezután az I. kerületi szervezet beadványát ismertette a családi pótlék visz- szaállításával és a kény szer nyugdíj ázással kapcsolatban. Meg lehet mindenki győződve — mondotta —, hogy a párt, amelynek célja az erkölcsi támogatás nyújtása, mindent elkövet, hogy a nyugdíjazások a legteljesebb igazságosság jegyében follvanak le és senkit ne érhessen károsodás pártállása miatt. De garancia erre a székesfőváros törvény- hatósága is, amely szívén viseli a pedagógusok érdekeit s csakis a törvény intencióinak megfelelően hajtja végre a nyugdíjazásokat. Rémhíreknek kell tekinteni a kényszemyugdíj ázásokkal kapcsolatos híreket is, mert hiszen a fővárosnak sem érdeke, hogy nagyobb nyugdíjterhet vállaljon magára. Teljes megértéssel tette magáévá a családi pótlék visszaállításának gondolatát, mert meggyőződése, hogy csak a megelégedett tanítói és tanári kar tudja jól vé- zelni az ifjúságot és tud 100%-os eredményt elérni. A nagy megelégedéssel fogadott elnöki bejelentés után még a II. kér. szervezet előadására, valamint a párt győri kirándulására hivta fel a hallgatóság figyelmét, majd általános figyelem közepette kezdték meg lebilincselő és mindenre kiterjedő beszámolójukat Jánossy Imre tanulmányi felügyelő, aki a bécsi tanonciskolái oktatást ismertette, Kollarits Róza, aki a gyermekóvó intézményekről adott hű képet, Szaucsek István igazgató, aki a gyógypedagógiai intézményekről adott színes beszámolót és végül Loschdorjer János tonulmányi felügyelő, aki a polgári iskolákról tartott értékes előadást. Az összehasonlításokból, amelyeket a kitűnően megválasztott előadók tártak a hallgatóság elé, az az egyöntetű vélemény szűrődött le, hogy bár jobb anyagi körülmények között és gazdagabb technikai felszerelés segítségével teljesíthetik hivatásukat az osztrák pedagógusok, büszkén hangoztathatjuk, hogy az elért eredmény tekintetében — bár szerényebb keretek között mozgunk — semmivel sem maradunk el a nyu- godtabb fejlődés lehetőségével megáldott s elismerésreméltó osztrák pedagógiai rendszer mögött. Ezután Urbányi C. József adott közvetlen, hangulatos képet a Bécsben töltött szép napokról, majd Bednárz Róbert mondott köszönetét az előadóknak értékes előadásaikért. Nagy figyelem között állott fel szólásra Felkay Ferenc tanácsnok, aki hálásan köszönte meg Bednárz prelátus köszöntő szavait, majd örömének adott kifejezést, hogy ezen a tanulmányúton részlvehetett. A nagyon értékes előadásokból, amelyeket itt hallott, már mim denki leszűrte a maga véleményét s a maga nevében is legteljesebb elismeréssel van a magyar pedagógusok iránt, akik szerényebb keretek között teljesítik fontos és minden tekintetben eredményes hivatásukat. A tanulmányút hatalmas sikere is bebizonyította, hogy a Keresztény Tanügyi Bizottság hézagpótló intézmény, a tanügyi tisztikar továbbképzése terén fejt ki áldásos működést s örömére szolgál, ha munkásságával résztvehet a Bizottság fáradhatatlan tevékenységében. Akciói kezd a kereszíénypárl a tanügyi kényszernyugdijazások ellen «■ Bednárz prelátus : Csak megelégedett tanügyi tisztikar tudja jól vezetni az ifjúságot — Felkay tanácsnok: A Keresztény Tanügyi Bizottság hézagpótló intézmény!