Uj Budapest, 1935 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1935-02-16 / 7. szám
8 wimiimmsT 1935. február 16, mXDMSXGI UET Eusch, az előkelő idegen Külön ellenőri küld ki a Nemzeti Bank a Fővárosi Cirkuszhoz A Beszkárt és a hidak — Az Uj Budapest tudósítójától. — A kincstár még 1897-ben, majd 1901- ben megállapodást létesített a Budapesti Közúti Vaspálya Társasággal, majd később a Res-zkárt-tal is arrav o natko z óan, hogy a fölépített és fölépítendő dunai hidak használati és Iparban tartási díja fejében megfelelő összegeket tárté znak téríteni. A Beszkrát azonban már több mint, 10 éve, minden miniszteri felszólítás ellenére nem fizeti ezeket a díjakat, aminek következtében azután a kincstár 705£32 pengő erejéig pert indított a Beszkárt ellen. A perben a Beszkárt jogtanácsosa, Kertser Gyula dr. útján először azzal védekezett, hogy a vállalat nem telúnthető a Közúti jogutódjának. Azután meg a kincstár igen magas átértékelési kulcsot használ a még régi koronában kikötött fizetéseknél. Ezek a megállapodások olyan időben jöttek létre, amikor Budapest amerikai tempóban fejlődött világvárosi n ivóra. 1913-ban például a közlekedési társaság több mint 7 millió nyere. séget mutatott ki. Egyébként is a hidak használata nem jelent különösebb gazdasági előnyt a vállalatnak. A Beszkárt veszteséggel dolgozik, hatal7nas összegeket fizet a fővárosnak területhasználati díj fejében, átvették a Közúti nyugdíjasait. Hogy milyen nehéz helyzetben van a Beszkárt, azt legjobban bizonyítja az, hogy még a 31 milliós nyugdíjalapját is beruházásokra fordították, új kocsikat helyeztek üzembe, vágányokat fektettek le. Mindent megpióbálnak azért, hogy az utasforgalmat növeljék, bevezették a kis- szakasz-rend szert, mégis a nehéz gazdasági viszonyok miatt a forgalom csökkenő tendenciát mutat. Egyébként a főváros is nehéz helyzetbén van és ha összehasonlításokat eszközlünk a főváros és a kincstár gazdasági helyzete között, föltétlenül az utóbbi javára billen a mérleg. A kincstárt képviselő jogügyi fogalmazó, Szentmihályi Gyula dr. viszont hivatkozott arra, hogy ha nem építik meg a Ferenc József., Erzsébet- és Margit- hidakat, akkor a Beszkárt sohasem tudta volna megfelelő inértékben kiépíteni vonalait. A Beszkárt, de meg a [főváros vagyoni helyzete is megfelelő. A hidakon lefektetett kétszeres vágányok használata tetemesén megnövelte a vállalat vagyonát. A Beszkárt tíz év alatt több mint 69 milliót juttatott a fővárosnak és csak 1932-bcn mintegy 180.000 pengő osztalékot és még egyéb tiszteletdíjakat fizettek ki. A fővárosnak nagy összegeket, milliókat fizetnek1: ezek a fizetések azonban nyilván a kincstár terhére történnek. A főváros tehát, a kincstár terhére gazdagodik.. A Beszkárt sohasem tudta volna felépíteni a hidakat. Utalt az 1932-es üzleti jelentésre is, amelyből világosan megállapitható, hogy milyen tekintélyes jövedelmeket könyvel el a Beszkárt, mégis a kincstárnak megállapodás ellenére, nem tekintve a miniszter ismételt felszólítását, egy fillért sem fizetnek. Az elsőbiróság a követelés 50 százalékának valorizált ellenértékét ítélte meg, a tábla és most a Kúria Térffy-tanácsa a százalékos kulcsot 80 százalékra emelte fel, úgy, hogy ennek alapján a Beszkárt a hidak használati és tisztántartási díja fejében 572.665 pengőt kénytelen fizetni a kincstárnak. A kúria indoklása szerint a 80 százalékos átértékelés méltányos, ha tekintettel vannak az időközben beálló (írt ék csökkenésre. — Az Uj Budapest tudósítójától. — A törvényhatósági bizottság közgyűlése szerdán egyhangúan elfogadta a polgármester azon előterjesztését, amely szeriirt a Fővárosi Cirkusz egy évi időtartamra az előkelő idegennek, Jákob Busch nürnbergi származású cirkuszigazgatónak adják bérbe 7.000 pengő fix bérért és 5 százalékos bruttó részesedés mellett, amely azonban az egy évi bérletidő alatt 13.000 pengőnél kevesebb nem lehet. A tizenöt napos fellebbezési határidő letelte után a főpolgármester a bérleti aktát a belügyminiszterhez küldi fel, akinek döntésétől füg'g, megkapja-e a külföldi cirkúszigazgató a fővárosi bérletet.. Értesülésünk szerint a közgyűlés azon határozatát, amely Jakob Busch- nak adja a cirkuszi bérletet, fellebbezéssel is meg fogják támadni. De ha nem is fut be fellebbezés, a cirkuszi pályázat ügye a fővárosi törvény értelmében végső elbírálás céljából a belügyminiszterhez kerül. — Az Uj Budapest tudósítójától. — Hónapok óta folynak a tárgyalások a Soroksári úti új fővárosi szennyvízkiömlő főcsatorna építése ügyében. Ez a nagyjelentőségű közmű rendkívül gondos munkát igényel, mert arról van szó, hogy a szennyvízkiömlő csatornát a Duna medre alatt helyezik el s körülbelül a folyam közepén lenne a csatorna kiömlő nyilása. A főváros 800.000 pengőt irányzott elő a közmű építésére és nyilvános versenytárgyalást írt ki annak elvégzésére. Tizenhárom nagy cég tett ajánlatot különJ böző alternativ kiviteli eljárások mellett. Mielőtt a főváros bármely ajánlat mellett állást foglalt volna, a műegyetemen modellek segítségével A pályázat alkalmával nem tisztázták, hogyan állának rendelkezésére J. Busch- nak pengőben azok az összegek, amelyeket ő a cirkuszba akar fektetni. Arra. vonatkozólag sem történt Buschék részéről kijelentés, hogyan, hol és mikor akarják az itt keresendő pengőket felhasználni. Szó van arról, hogy a Nemzeti Bank külön ellenőrt küld ki a Fővárosi Cirkuszhoz, aki majd vigyáz arra, hogy a cirkuszi bevételből származó pengők Budapesten maradjanak. Élénk* emlékezetében van még az illetékeseknek1 Labriola esete, aki véletlenül nem Jakab, hanem Bernát volt. Nevezett Beruht ugyanis autója pneumatikjában si- bolta a valutákat Béősből Budapestre és Budapestről Becsbe. Kétségtelen, hogy Jakob Busch Budapesten megkeresett pengőit a Nemzeti Bank szigorú ellenőrzése folytán Budapesten is fogja elköltőm. próbálták ki, hogy a felajánlott építési eljárások közül melyik a legalkalmasabb, legbiztonságosabb. A kísérletek nemrég fejeződtek be és azok eredményeként az illetékes ügyosztály javaslatot terjesztett az út- és csatornaépítési szakbizottság elé az egyik cég ajánlatnának elfogadása iránt. A szakbizottság másik két ajánlatot is tárgyalás alá vett, végűi pedig egyik mellett sem foglalt állást. A szakbizottsági ülésen, — mint ezt az Uj Budapest megírta — hét szavazatot kapott a Zsigmondy-Széchy ajánlat, amelyet az ügyosztály is elfogadásra ajánlott, hét szavazat pedig a Fábián-Soinogyi-György-íé\e ajánlatra esett. Szendy Károly polgármester ügy Fóthl-ut, Klapka, Tüzér, Csángó uccák által határolt telektümb felparcellázva kedvező feltételek fslsiflfi mellett OSHIsU Bővebbet: vasárnap délelőtt a helyszínen Fóttii-ut 35. — Hétköznapokon Rudolf-tér 6. IV. 22. TELEFON: 24—1-15. Havas Gyula kefe* és ecetgyáros Aranykoszorus mester Gyár: VII., Rózsa utca 20. szám. TelcfDn : 30^2^45. ~ döntött, hogy a nagyszabású versenytárgyalást megsemmisíti és az első versenytárgyaláson részt vett tizenhárom ajánlattevő céget szűk- körű pályázaton újabb ajánlattételre szólítja fel. Ezen a szűkkörű pályázaton csak egyféle eljárás alapiján* az úgynevezett pneumatikus eljárás alkalmazására lehet ajánlatot tenni. Rövid határidővel írják ki a pályázatot, hogy a régen húzódó közmunka mielőbb megindulhassam Uj kiírások Kristályszóda és mosópor szállítására a székesfőváros hivatalai, iskolái, intézetei és üzemei részére. Határidő: 1935. évi febriuár hó 18-án délelőtt 10 óra. Textiláruk szállítására (surolóruha,. portörtlő, padlótörtlő stb.) a székesfőváros hivatalai, iskolái, intézetei és üzemei részére. Határdidő: 1935. évi február hó 18-án délelőtt 10 óra. Kisszakasz-érmét árusító automata (25 darab) szállítására, valamint azok karbantartására. Határidő: 1935. évi fegbrnár hó 19-én délelőtt lél 10 óra. Nyírfa-vesszőseprők szállítására a székesfőváros hivatalai, iskolái, intézetei és üzemei részére. Határidő: 1935. évi február hó 20-án délelőtt 10 óra. Tésztaneműek szállítására a székesfővárosi szeretetotthonok és árvaházak részére. Határidő: 1935. évi február hő 20- án délelőtt 10 óra. Papírok és papiriemezek szállítására a székesfőváros intézetei és üzemei részére. Határidő: 1935. évi február hó 26-án délelőtt 10 óra. Néparéna, valamint a VI. kér. városligeti mutatványos telepen fekvő és 21- es számmal megjelölt terület bérbeadására. Határidő: 1935. évi február hő 26-án (kedden) délelőtt 9—11 óra. Rácsiszapelgázosító berendezések létesítési munkálataira a IX. kér. Soroksári úti 31. szám alatti központi csatorna-szivattyútelep részére. Határidő 1935. évi március hó 5-én (kedden) délelőtt 10 óra. Kövezetjavítási és kisebb kövező munkákra. Határidő: Í935. évi március hó 12-én délelőtt 10 óra. Aszfalt javítási és kisebb új aszfaltozó munkálatokra. Határidő: 1935. évi március hó 12én délelőtt 10 óra. Az UJ BUDAPEST minden héten szombaton reggel jelenik meg és egyes példányok a kiadóhivatalban .kaphatók. A szerkesztésért és kiadásért felelős: ■ DOBY ANDOR. dr. Szerkesztő: RASKÓ OSZKÁR. Kellner Albert könyvnyomdája, Budapest, VI., Hajós-utca 27. Tel.: 29-0-71,. 18-íú98. Felelős: Kellner László1 dr.cófM&riZL TUNGSRAM DUPLASPIRALLAMPA Megsemmisítették a szennyvíz - klömls- csatorna építésére kiirt versenytárgyalást Az uj versenytárgyaláson csak pneumatikus eljárás alkalmazására lehet ajánlatot tenni