Uj Budapest, 1935 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1935-11-16 / 45. szám

2 1935 november 16. BMägeHM Ezer közkórházi ágyat fog bérelni az OTI a fővárostól Ágyanként és naponként egy pengőt engedett az ápolási díjból a főváros teljes az összhang a főváros és a kormány között és a főpolgármes­ter valóban bölcsen, személyiségé­nek úgy az önkormányzat, mint a kormány előtt szimpatikus voltával biztosíthatja azt a békés munkát, amelynek jegyében született meg az új fővárosi törvény. Azok a hírek, amelyek a főváros és a kormány között felbukkanó újabb egyenetlenségekről beszélnek, és ezek­ből messzemenő személyi konzekven­ciákat is levonnak, változatlanul a me­sék világába tartoznak. Mindenesetre azonban a legkomolyabban szó van ar­ról, hogy létrejöjjön az új fővárosi törvény novellája, amit a miniszterel­nök egyik tavaszi választási beszédében már be is jelentett. Ez az új törvény vagy önálló törvény lenne, vagy pedig —- amiről szintén szó van — az elől- járósági törvény immár múlhatatlanul szükséges modernizálása kapcsán az új előljárósági törvény keretében pótolná azokat a hiányokat, amelyek az új fő­városi törvényben tagadhatatlanul ben- nevannak. Az előljárósági törvény módosítása, illetőleg az új fővárosi törvény no­vellája előkészités alatt áh a bel­ügyminisztériumban és az ország­gyűlés karácsonyi szünete után már minden valószínűség szerint a kép­viselőház elé is fog kerülni. Az az összhang, amely a főváros több­ségi pártja, nemkülönben a kormány­zat között fennáll, biztosíték arra, hogy ez a módosítás a tényleges szükséglet jegyében fog megtörténni és teljesíti azokat a kívánságokat, amelyeket a törvényhatóság legnagyobb és legré­gibb pártja, a Keresztény Községi Párt az új fővárosi törvénnyel szemben el nem engedhető posztulátumokként fel­állított. Proczeller Bálint kövezö mester Budapest, X., Korponai-u. 11. Telefon: 48-1-3Í. ZomátncíáblúK a legolcsóbban Beér Sándor V., Gróf Tisza István-u. 5. Tel. 82-4-29. — Az Uj Budapest tudósítójától. —• A főváros és az Országos Társadalom­biztosító Intézet vezetősége között hosz- szabb idő óta heves harc dúl a kórházi betegek elhelyezése tekintetében. A fő­város, amely mint munkaadó is, legna­gyobb ügyfele az OTI-nak, jogosan pa­naszolja, hogy az OTT a közkórházi ápolást igénylő betegek elhelyezésénél előnyben részesíti a magánkór­házakat a főváros közkórházaival szem­ben. A legutóbbi hónapokban beható tárgyalások indultak meg a főváros és az OTI vezetősége között, ezek a tár­gyalások most végre eredményre vezettek. A megegyezésről Salamon Géza dr. tanácsnok, a főváros közegészségügyi ügyosztályának érdemes vezetője a kö­vetkezőket mondotta munkatársunknak: — A megegyezés lényege az, hogy a-— Az Uj Budapest tudósítójától. — A főváros közoktatási ügyosztálya megkezdte a beérkezett pályázati kér­vények feldolgozását. A 9 óvónői állás­ra 82, a 7 elemi iskolai tanítónői állás ra 82, az 57 elemi iskolai tanítónői ál­lásra 501, a 2 elemi iskolai énektanitói állásra 30, a 26 polgári fiúiskolái ta­nári állásra 178, a 3 polgári fiúiskolái énektanítói állásra 8,a28 polgári leány­iskolái tanári állásra 386, a 3 polgári főváros közkórházaiban az OTI napi ezer ágyat bérel. Természetes, hogy ez a napi ezer ágy be is lesz töltve, hiszen az OTI kórházi ápolást igénylő betegeinek száma napi kettöezer-kettö- ezerkettöszáz között fluktuál. Az ápolási díjat illetően az a megállapodás, hogy az OTI ágyanként és naponként négy pengő 80 fillért fog a betegekért fizetni. A megegyezéssel tehát jól jár a fő­váron is és az OTI is. Igaz ugyan, hogy egy pengővel olcsóbban vol­tunk kénytelenek az OTI-nak adni az ágyakat, mint a mostani ápolási díj, vi­szont a kórházi ágyak elfoglaltsága szem­pontjából igen lényeges a napi 4.80 pengő fix bevétel. A megegyezés, érte­sülésem szerint, még ezen a héten az OTI elnöki tanácsa elé kerül és annak miniszteriális jóváhagyása is a legköze­lebbi jövőben várható. leányiskolái énektanítónői állásra 19, az 1 fiúipai'ostanonciskolai tanszékre 22, az 1 kereskedőtanonciskolai tan­székre 9, a 3 reáliskolai tanszékre 27, a 7 leányközépiskolai tanszékre 111, a 8 fiú felsőkereskedelmi iskolai tanszék­re 61, a 4 felsőkereskedelmi iskolai tanszékre 39, az 1 iparrajziskolai mű­vezető állásra 1, az 1 felsőbb zeneisko­lai állásra 15, a 3 zenetanfolyami állás­ra 26, az 5 kezelői állásra 66 pályázat érkezett. Január közepére várható a tanügyi állások betöltése Jl KözoRíaiásügyi bizottság megkezdte a beérkezett 2011 pályázat feldolgozását vjúwmusmrm NINCS AZ AZ ÁLMOSKÖNYV, amelyik olyan unalmas lenne, mint a véget érni nem akaró költségvetési vita a főváros közgyűlésén. Egyre kevesebb a városatya a teremben, egyre üreseb­bek a karzatok, egyre laposabbak és terjengősebbek a hozzászólások, ame­lyek végeredményben túlnyomó nagy- részben lokális érdekek hangoztatásá­ban merülnek ki. Nagyobb élénkség változatlanul csupán a közgyűlések első perceiben tapasztalható, amikor is a délelőtti megbeszélés alapján — mert Szendy polgármester a közgyűlésen benyújtott indítványokat lelkiismeretesen és pon­tosan megbeszéli az illetékes ügyosztá­lyok vezetőivel — döntés történik ab­ban az irányban: mi történjen a be­nyújtott indítványokkal. Eleinte voltak szavazások, azonban az ellenzék be­látta, hogy ez teljesen és tökéletesen felesleges: úgyis az történik, amit a polgármester akar. Most már tehát sza­vazás sincsen, a szaktanácsnok közli a polgármesteri javaslatot a tisztelt köz­gyűléssel, amit azután a törvényható­sági bizottság változatlanul el is fogad. Nagyobb emóciókat nem kelt még az üzemek vitája sem. Az üzemeket ille­tően kissé általánosabb síkban mozog­nak a felszólalások, mint a költség­vetés közigazgatási részleteinél, de ér­dekesnek az üzemek vitája sem mond­ható. Ami az üres újságírói padokon és a nem kevésbbé üres emeleti karza­tokon maradéktalanul konstatálható . . . SZÜZBESZÉD IS ELHANGZOTT az elmúlt napokban: a keresztény párti má­sodik padsorból Eszterházy Móric gróf mondotta el első beszédét a közgyűlési teremben. ő nagy méltósága a mezőgazdasági ér­dekeltség képviseletében foglal helyet a törvényhatósági bizottságban és mint városatya a Keresztény Községi Párthoz tartozik. A Keresztény Községi Pártnak hatékony erejét és az országos keresz­ténypárttal való szoros nexusait mi sem mutatja jobban, mint az, hogy egy olyan országos nevű politikus, mint Eszterházy gróf, amikor a főváros tör­vényhatóságának lesz a tagja, szüksé­gesnek tartja, hogy ehez a párthoz fűzze városházi működését. A csendes beszédű, de súlyos igaz­ságokat elmondó Eszterházy grófot a legnagyobb nyugalommal, mondhatni: feszült figyelemmel hallgatta végig a törvényhatósági bizottság. A szocialista vezérek közül ketten is átjöttek a jobb­oldalra, hogy pontosabban hallják Eszterházy előadását, amely részben a Gázmüvekkel, részben pedig a főváros faellátásával foglalkozott. Eszterházy gróf arisztokratikus egykedvűséggel, szinte monoton hangon mutatott rá azokra a túlkapásokra, amelyek a fő­város tűzifáját alaposan megdrágítják. Az egyik pillanatnyi szünetben általá­nos derültséget keltve közbe is harso­gott Fridrich István: — A legkenetteljesebb hangon mondja a legvérlázítóbb dolgokat! FRIDRICH ŐKEGYELMESSÉGE KÜLÖNBEN a szerdai közgyűlésen a balközépről a bal jobbközépre hurcol- kodott át: pontosan a távollevő egy­ségespárti vezérek helyére, a harmadik padsorba. Bár az átülés oka adva volt: közelebbről akarta hallani Fridrich volt miniszterelnök-kollégája, Eszter­házy Móric gróf beszédét, mégis szét­röppent a hír, amely szerint Fridrich azért ült át, mert közeledést keres a Nemzeti Egység Pártja fővárosi szer­vezetével. Ami, lehet, hogy igaz is .. . Rossz nyelvek szerint azonban az át­költözés oka az volt, hogy Fridrich félt egyedül lenni a balközé­pen, mert az egész Eszterházy-beszéd alatt a polgári ellenzék egyetlen egy tagja volt jelen, Fridrich István. A polgári ellenzéket nem érdekli a költ­Igen nagy a versengés az igazgatói állásokért is. A 16 elemi iskolai igaz­gató állásra 163, a 10 polgári iskolai igazgató állásra 95, az 1 leányközép­iskolai igazgatói állásra 30, az 1 felső­kereskedelmi iskolai igazgatói állásra 33, az 1 iparrajziskolai igazgató állásra 3, az 1 középiskolai létszámfeletti igaz­gatói állásra 24 pályázó jelentkezett. Az összes pályázók száma 2011. Ennek a valóban rekordszámú pá­lyázatnak a feldolgozása természetsze­rűen rengeteg időt vesz igénybe. Mint Felkay Ferenc dr. tanácsnok, a tanügyi ügyosztály vezetője, az Uj Budapest munkatársával közölte, az ügyosztály­nak minimálisan hat hétre van szük­sége a beérkezett anyag feldolgozására. A kinevezések megejtése tehát január közepe előtt ezek szerint semmiesetre sem várható. Modern kertek tervezése és kivitelezése KIRCHLECHNER KERTÉPÍTŐ II., Julia-utca 2. (Budakeszi-ut sarok) Telefon: 55—8—53. Állandóan raktáron; gyümölcs-, diszfa, fenyő, évelő és rózsa, nagy választékban Marx es Mérei BUDAPEST, VI., BULCSU U. 7. TELEFON: 93-3-86,93-3-88 Mérnöki műszerek. Elektromos és üzemi mérő műszerek. Teljes iskolai és laboratóriumi berendezések. Torna­szerek. A főváros üzemeinek és hivata* lainak állandó szállítója. Alapítva 1900-ban. 80 munkás. November hó 9-én, 17-én, 19-én és 21-én délután fél 3 érakor iigelíversenyek W——IWIJI——— lim n«II 'Mi nUTUMmil ~W ségvetési vita, nem törődik az üzemek­kel, távollétével tüntet. Illetőleg csu­pán akkor jön be közülük valaki a közgyűlési terembe, ha felszólal és a következő a szónokok listájában . . . AZ UNALOM ÉS EGYHANGÚSÁG BORÚS FELHŐIT a lassan hömpölygő közgyűlési vitában csak nagyon ritkán töri át a humor és a mosolygás aranyos napsugara. Ritka az a szónok, aki nem­csak figyelmet, hanem derűt is tud kel­teni és amellett érvényben tartja a régi közmondást is: Ridente dicere verum! Ezek közé a derűt fakasztó szónokok közé tartozik Ilovszky János. A városgazdasági ügyosztály költségveté­sénél szólalt fel a kitűnő Ilovszky és néhány poétikus mondatot mondott ar­ról, hogy milyen szép a téli Balaton a maga gyönyörű befagyott síkjával. A poétikus hangulatot egyik percről a másikra nevetésbe fullasztotta Fridrich közbekiáltása: ■—■ Ne a bej agy ott Balatonról, hanem a befagyott követelésekről beszéljen! Ilovszky nem vesztette el kontinan- szát, odaszólt Fridrich felé, még na­gyobb derültséget keltve: — Legyen nyugodt a bizottsági tag úr, majd beszélünk arról is! Most azon­ban maradjunk a befagyott Balaton­nál!

Next

/
Oldalképek
Tartalom