Uj Budapest, 1935 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1935-07-06 / 27. szám
4 1935. július 6. urmmAPJEST PSW Csorna Kálmán árvaszéki elnököl melegen ünnepelték karíársai A munka fanatikusa vagyok, küzdők a nagy magyar jövendő, a gyermek érdekében — mondotta programmá beszédében Csorna Kálmán — Az Uj Budapest tudósítójától — Csorna Kálmán árvaszéki elnököt másodízben történt megválasztása alkalmából az árvaszék tanácstér mében a székesfővárosi árvaszék teljes fogalmazási] személyzete üdvözölte. Az újból megválasztott elnököt megérkezése alkalmával a jelenlevők lelkes ünneplésben részesítették és az árvaszék nevében Gorondy-Novák Sándor dr. elnök helyettes a következő beszéddel köszöntötte: — Elnök Ur! A törvényhatóság bizalma a közelmúlt napokban immár másodszor emelt az árvaszéki elnöki magas pozícióba. A választáson megnyilvánult bizalom egyhangú és osztatlan volt. A törvény- hatóság bizalmának és akaratának ez a megnyilvánulása honorálni kívánta azt a kiváló munkásságot, amelyet Te. több mint két éven át tartó elnökséged alatt kifejtettél. — A köztisztviselő helyzete és szolgálata ma általánosságban is nagyon nehéz. A nehéz gazdasági viszonyok kitermelték a türelmetlen, elégedetlen, tülekedő és konkoly' hintő embert, azt az embert, akj valamilyen biztos, vagy biztosabb pozíció elérése céljából a hátbatámadástól kezdve a kikezdés nagy skálájának minden fokát igénybe veszi. De mennyivel nehezebb, felelősségteljesebb az árv'aszéki elnök helyzete. —• Te ezt a magas, de fokozottan nehéz és felelősségteljes állást ed- digelé is kiválóan töltötted be. A Te addigi munkásságod nemcsak Programm, hanem már eredmény is. — Amikor az árvaszék fogai mazói kara és kezelő személyzete nevében további működésedre Isten áldását kérem, ahhoz nagy örömmel szerencsét kívánok és kérlek, maradj meg továbbra is jó, igazságos és emberszerető főnökünknek. Az elkövetkező nehéz időkben pedig mint élethossziglan megválasztott hivatalfőnök, mint egy tekintélyes hatóság független vezetője vedd védelmedbe ezt a hivatalt és annak minden egyes igyekvő, szorgalmas tagját. Isten éltessen!: A Nemzeti Bank 133 számú engedélye alapján. Újszerű nyaralás a Dunán A M. P. T. R. az „Erzsébet Királyné“ egy hetes társasutazásaival elsőrangú üdülési lehetőséget nyújt azoknak, akik szabadságukat a pormentes Dunán óhajtják eltölteni. A hajó fedélzetén nap és zuhanyfürdőzésre és minden egyéb szórakozásra van alkalom. Legközelebbi út julius 8-tól 15-ig az Aldunára, a vadregényes Kazánszoroson és a világhírű Vaskapun át vezet. Összköltség 130.-— P. Felvilágosítások és jegyek kaphatók az utazási irodákban és a Mftr. utazási irodájában. ' i Az elnök meghatva fogott kezet a szónokkal és az üdvözlést a következőkben köszönte meg! — Kedves kartársaim! Meghatva köszönöm nektek és az elnökhelyettes úrnak e baráti szavakat és e meleg ünneplést, amellyel elnökké történt újabb megválasztásom alkalmával köszöntöttetek! Úgy érzem, hogy az a két esztendő, amire, az elnökhelyettes úr jcélziottt számomra csak próbaidő volt, de az újabb megv,áta<sztásomiban megnyilvánult közbizalom feljogosít engem arra, hogy célkitűzéseimet egy pillanatig sem tévesztve szem elől, a vágyott célt elérjem. — Programmom: ami volt, a belső és külső munka elmélyítése, fokozott szorgalom, ,a tisztviselő-generáció állandó képzése, a jó munkaerők megfelelő honorálása, a végezett munka megbecsülése. Én ma-, gam. pedig maradok! az, aki voltam; a munka fanatikusa, a gyámügy igyekvő védője, a jó munka jó akaratú támogatója, az érdemeket, igyekvést igazságosan elbíráló főnök, és az alárendeltek megértő segítője. — Nem kell bemutatnom magamat, hiszen közel húsz év óta ismertek, és nem kell nekem sem megismernem munkatársaimat, hiszen ismerem őket tapasztalatból és a hosszú együttlét emberismeretéből. Tudom, hogy az árvaszék összes tisztviselői, áthatva ennek a hivatalnak magasztosságától Iák ják el a rájuk ruházott feladatokat, és hogy a hatóságnak minden egyes tagja erejének megfeszítésével dolgozik a közérdekért. Meggyőződésem az, hogyha engem megértőén fogtok támogatni, úgy még sok hasznosat és jót tehetünk különösen az elesettek, a védtelenek felkarolása révén és a nagy magyar jövendő: a gyermek érdekében, —- Arra kérlek benneteket, támcr gajssatok engem minden igyekezetetekkel, biztosan tudom, hogy eb ben az esetben nem lesz hiány sem az egymás megér lésében, sem pedig a felsőbbség áltál megnyilvánuló elismerésben. A jelenlevők ismét hosszasan ünnepelték az’ elnököt, aki ezután kezet fogott az összes megjelentekkel. Kuthy István tartozik-e a fővárosnak, vagy a főváros Kuthy Istvánnak ? Körmönfont per egy bérlet körül — Az Uj Budapest tudósítójától. — Egy hosszú évek óta húzódó háborúskodás nyert a minap befejezést a Kúria Térfi-tanácsa előtt. A szemben álló felek közül az egyik a főváros volt, amely egy Kuthy István nevű gazdálkodótól elmaradt haszonbér címén több mint 9000 pengőt követelt J a b 1 o n- k a y tiszti alügyész útján. De nem hagyta annyiban Kuthy sem a dolgot, mert ö meg mintegy 28.000 pengőt vett viszontkeresetébe a fővárossal szemben. Kuthy évekkel ezelőtt bérbe vette a főváros 120 holdas szentlörinci gazdaságát, azonban a végleges megállapodás egyre késett és a gondos gazda megkezdte a szántást. Ettől kezdve majd három évig gazdálkodott Kuthy a birtokon, a bérfizetéssel azonban késedelemben maradt, majd arr-ól egészen megfeledkezett, ezért indította meg ellene a pert a főváros. Kuthy azonban a perben azzal érvelt, hogy ö nagy beruházásokat eszközölt, xle minden pénz kevésnek bizonyult, mert a gazdaság az átvétel idején, igen elhanyagolt állapotban volt. Igaz, hogy ő vállalkozott néhány épületnek a rendbehozatalára, de viszont ezzel szemben a nagyobb munkát, megfelelő épületek rendelkezésre való bocsátását a főváros vállalta. Ebben a tárgyban több beadványt is készített, de ezekre nem kapott megfelelő választ. A gazdálkodás úgy lett volna rentábilis, ha legalább vagy 120 tehenet tud beállítani,de ez lehetetlen volt, mert nem voltak épületek. Tett egy olyan ajánlatot is — folytatja Kuthy védekezésében — hogy a hátrálékos bér betudásával ö állíttatja fel az istállókat. Azonban erre egy olyan értelmű választ kapott megint, amely szerint várni kell a főváros megfelelő ha tározatáig. A főváros rosszhiszemű magatartásával neki nagy károsodást okozott, annál inkább, mert jól tudhatták az illetékes ügyosztályon azt, hogy a gazdálkodásban nem lehet bizonyos fontos elintézésre váró ügyeket, határozat adással, vagy nem adással elhalasztani. A bíróságok azonban nem fogadták el ezt az érvelést és marasztaló ítéletet hoztak elutasítva a gazdálkodó viszont- keresetét. A Kúria szerint Kuthy az eredeti megállapodások értelmében k ö- teles volt megfizetni az esedékességek idej én a bérleti díjakat. Egyébként a főváros nem vállalkozott arra, hogy nagy költségekkel új épületeket emel, további bei-uházásokat eszközöl. így Kuthy az egész vonalon pervesztes lett. HÉOY ÉS ÖTSZOBÁS LAKÁSOK kiadók. Bővebbet: V., RUDOLF-TÉR 6. IV. em. 23. ESELGE“ szellőző- berendezések SCHUBAUER FERENC magánmérnök Budapest, 111., Föld-u. 51. TELEFON: 62-2-06. LOPOS GYULA Budapest, III. Bécsl-ut 85. sz Iskolapadok, tornaszerek, játszótéri bérén-, dezések, teniszütők és hajlított sportcikkek TELEFONSZÁM: 62—5—05 ZománciábláR a legolcsóbban beér Sándor V., Gróf Tisza István-u. 5. Tel. 82-4-29. BÁNKI EMIL OKL. ÓRÁS BUDAPEST, IV., VÁCÍ-U. 49. Mindennemű órák szakszerű , javítása, sokévi külföldi gyakorlattal. Óraraktár Fővárosi tisztv.-nek 10'V9 kedvezmény LISKA JENŐ okleveles gépészmérnök vállalkozó Budapest, Vili., Baross-u. 77 Marx es Mérei BUDAPEST, VI., BULCSU U. 7. TELEFON: 93-3-86, 93 3-88 Mérnöki műszerek. Elektromos és üzemi mérő műszerek. Teljes iskolai és laboratóriumi berendezések. Tornaszerek. A főváros üzemeinek és hivata» lainak állandó szállítója. Alapítva 1900-ban. 80 munkás. | ICö szénbánya 's Téglagyár Társulat Pesten (BURSCHE) Budapest, V., Klotild-uica 3. Telefon : 25-5-54 25-5-85 és 25-5-56 á Julius hó ll-én, 18-án és 20-án délután 'Iz3 érakor ügetőversenyek CALDEROM ÉSTÁRSA látszerészek Budapest, V., Vörösmarty tér 1. Telefon: 81—1—48. g^zemiivegek, orresiptetök, lorgnettek, színházi lát- csövek, a legjobb kivitelben. Halló-készülékek. t-ényRépésxeii ciRReR. A Szókeefévárosl Segltőalap szállítója.