Uj Budapest, 1935 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1935-06-01 / 22. szám
6 WiltM UFíBTWAPFST m». 1935 június 1. GmmmiiiBT Bornemisza miniszter magához rendelte az iszapelgázositá aktáit Sürgősen döntenek a felebezésekről Dóuáliagyía a kormán? az uj balatoni nt építését fl versenytárgyalás kiírása előtt tolajuizsgálatokat tart a főváros — Az Uj Budapest tudósítójától. — Jelentette az Uj Budapest legutóbbi számában, hogy az új balatoni út vonalvezetése tekintetében teljes megállapodás jött létre a kormány és a főváros között. A szerdai nap folyamán érkezett le a fővároshoz a kereskedelmi miniszter döntése, amely szerint a kormány az ú j útvonal megépítését jóváhagyja. Ily körülmények között semmi akadálya sem lenne a versenytárgyalás azonnal való meghirdetésének. Az új versenytárgyalás meghirdetésére azonban még pár hétig nem fog sor kerülni. Az út- és csatornaépítési ügyosztály vezetősége arra az álláspontra helyezkedett, hogy a versenytárgyalás meghirdetése előtt bizonyos geológiai vizsgálatokat tart szükségesnek. Ezek a vizsgálatok arra vonatkoznak, hogy a terület kötöttségi fokát, talajvízzel való telítettségét és általában összetételét pontosan meghatározzák. Ezzel a vizsgálattal a főváros azt akarja elérni, hogy az út az adott talajviszonyoknak legjobban megfelelő burkolatai láttassák el és a beérkező ajánlatok realitásának elbírálását illetően megfelelő támpontok álljanak majd annak idején rendelkezésre. Vállalkozói körökben, noha sürgősnek tartják a munka kiírását, mégis örömmel üdvözlik, ha ez némi késedelmet is okoz, a főváros geokémiai és geodéziai vizsgálatait. Abban az irtózatos és minden felelősség nélküli versenyben, amely a kövezöipar- ban dúl, az irreális versenyzők számára jótékony kötöfék lesza főváros által kétségtelenül nyilvánosságra való bocsájtása a végzett nagyfontosságú vizsgálatoknak. Székesfővárosi Pavillon Weingruber Naponta katonazene König, Román is Stein mérnökök, építési vállalkozók BUDAPEST, VIII., NÉPSZINHÁZ-UTCA 13. Telefon: 43-1-44. LISKA JENŐ okleveles gépészmérnök vállalkozó Budapest, Vili., Baross-u. 77 — Az Uj Budapest tudósítójától. — Mint az Uj Budapest jelentette, S z e n d y polgármester a csatornaiszap gázosítási berendezés vállalatba- adása tárgyában olyképen döntött, hogy a G a n z-gyámak adott az új nagyfontosságú telep megépítésére 594.000 pengős vállalati összeg mellett megbízást. A polgármester döntését két cég: a Priszter György és Társa, valamint a Mérnökök és Építőmesterek Ipari Szövetkezete felebbezéssel támadta meg. Előadja fellebbezésében a két lemaradt cég, hogy ajánlataik kedvezőbbek voltak, mint a Ganz- gyáré, miért is kérik a Közszállítási Szabályzat értelmében a polgármesteri döntésnek megváltoztatását az ö javukra. A kereskedelemügyi minisztérium 1. Nyomott barchend, sötétkék fehérpettyes ------------------------------- 3.200 m 2. Télikabát 6zövet, szürke és barna színben------------------------------- 1.000 m 3. Sírux fiúnadrágra, szűrkészöldes színben —------------------------------- 4.300 m 4. Tennisflanell, világoskék színben 2.000 m 5. Gyermekszvetter 6—16 évig — 1.800 db 6. Harisnya gyermeknek------------ 5.000 p. 7. Börcipő box, 24—44 számig------- 5.000 p. 8. Pólyahuzat, vászon---------------- 1.660 m 9. Pelenka vászon —---------------------- 12.500 m 10. Dupla flanell-------------------------- 1.350 m 11. Tenisflanell világoskék és rózsaszínben ------------------------------------ 600 m Aközszállítás költségei szabályszerűen biztosítva vannak. Ezen közszállításból a kisipar körébe tartozó munkák a Közszállítási Szabályzat 51 §-a értelmében kisiparosok, kisiparosok szöközszállítási osztálya, amely döntő véleményt mond az efajta felebbezések ügyében, részletesen és alaposan á t- vizsgálta a főváros döntését és a beadott fellebbezéseket. A szerdai nap folyamán azután Bo r nemi s z a Géza kereskedelemügyi miniszter magához rendelte az összes iratokat, ,hogy azokat a legsürgősebben átvizsgálja és a döntést meghozza. A főváros természetesen sürgeti a döntést, annál is inkább, mert az első versenytárgyalás megsemmisítése következtében amúgy is hat hónappal eltolódott a fontos közmunka megkezdése. Mint azUj Budapest munkatársa illetékes helyen értesül, Bornemisza kereskedelemügyi miniszter döntése néhány napon belül megtörténik. 12. Flanelltakaró---------------------- — 2.500 db 13. K ötöttrékli------------------------------- 2.000 db 14. G ummirozott vászonpelenka — 5.000 db 15. Feliérvászon---------- 2.500 m 16. Pelenka vászon-------------------------- 3.600 m 17. F ehér köper —--------------------------------140 m 18. Dupla flanell-------------------------- 230 m 19. Nyomott karton---------------------- 900 m 20. Kötött rékli —-------------------------- 350 db 21 . Fehér kőper -------------------------- 900 m 22. Nyomott karton *------------------------- 4.000 m 23. Cloth bélésnek--------------------------- 800 m 24. Vaítelin-----------------------------------------100 kg 25 . Molinó —------------------------------— 5.000 m ve tkezete, alkalmi egyesülete, ezállítőcso- portjai részére van fenntartva, másnak csak akkor lehet odaítélni, ha elfogadható kisipari ajánlat nincs. A közszállítás megkezdésének és befejezésének időpontja, valamint a jótállás időtartama tekintetében a vonatkozó ajánlati költségvetés feltételei az irányadók. A különböző iparágakhoz tartozó cikkekre külön-külön kell ajánlatot tenni. Az ajánlatot a rendelkezésre álló ajánlati minta felhasználásával és a jelen hirdetményben, valamint az ezt kiegészítő általános, részletes és különleges ajánlati feltételekben foglaltak értelmében olykép kell szövegezni, hogy az ajánlat és mellékletei a szerződés minden adatát és feltételét tartalmazzák. Az aláírt és megfelelően elkészített ajánlatokat sértetlen borítékban elhelyezve, pecséttel lezárva az ínségesek Székesfővárosi Hatósági Foglalkoztatónál (VIII. kér. Dologház utca 3. szám alatt) 1935. év junius hó 18 napján délelőtt 8—10 óra között személyesen, vagy megbízott útján kell benyújtani. A benyújtott ajánlatok a benyújtási határidőt követő egy órán belül az ínségesek Székesfővárosi Hatósági Foglalkoztató hivatalos helyiségében kerülnek nyilvános felbontásra. Az ajánlatokat tartalmazó borítékra a következő cím írandó: ,,Ajánlat a Székesfőváros Gyermekfelruházása, Csecsemőkelengye Ellátása, stb. részére beszerzendő textil és egyéb szállítása tárgyában“ A borítékon külön fel kell tüntetni, hogy a pályázat 1. textil és gummiáru, 2. kötöttáru, 3. lábbeli szállítására vonatkozik. Azt az ajánlatot, amelyet az ajánlattevő nem a kijelölt helyen, a kijelölt időben nyújtja be, vagy pedig nem a megállapított feltételek és előírások értelmében készít el, a Közszállítási Szabályzat idevonatkozó rendelkezései szerint figyelembe venni nem lehet. Az ajánlati minta, a feltételek, költség- vetési űrlap és áruminták az ínségesek Székesfővárosi Hatósági Foglalkoztató helyiségében: VIII. kér. Dologház utca 3. szám alatt a hivatalosórák alatt megtekinthetők és díjtalanul megszerezhetők. Ugyanott nyerhetők a szükséges felvilágosítások a közszállítással kapcsolatban felmerülő kérdésekre. A szerződési illetéket a vonatkozó pénzügyi szabályok szerint kell leróni. Budapest, 1935. év május hő 15-én. A székesfőváros polgármestere.. UJ kiírások Föld-, kőműves- és elhelyező munkákra a Szent László-kórházban építendő új pavilion részére. Határidő: 1935. évi június hó 4-én délelőtt 9—10 óra. Asztalos munkákra a Szent László- kórházban építendő új pavilion részére. Határidő: 1935. évi június hó 4-én délelőtt 9—10 óra. Portlandcementbeton-csövek és idomdarabok szállítására. Határidő: 1935. évi június hó 4-én délelőtt 10 óra. Kőanyagcsövek (60/90 cm belméretü tojásszelvényű) szállítására. Határidő: 1935. évi június hó 4-én délelőtt 10 óra. A XI. kér. Törökbálinti-út, Bazin- utoa és Sasadi-út között lévő szakasz csatornázási munkáira. Határidő: 1935. évi június hó 4-én délelőtt 10 óra. A Szentendrei sziget keleti oldalán a „C2“ területen létesítendő vasbeton gravitációs vízvezető csatorna építési munkálataira. Határidő: 1935. évi június hó 6-án délelőtt 10 óra. Tölgyfapadozati munkákra a XI. kér. Sopron—Bánát-úton épülő iskola részére. Határidő: 1935. évi június hó 11-én délelőtt 9—10 óra. Textilanyagok, kötöttáru, gummi- pelenkák és lábbelik szállítására a székesfőváros gyermekfelruházása, cse- csemökelengye ellátása, stb. részére. Határidő: 1935. évi június hó 18-án délelőtt 8—10 óra. A V. Angyalföldi szivattyútelep alépítményi munkálataira. (Kormányhatósági jóváhagyástól függően). Határidő: 1935. évi június hó 21-én délelőtt 10 óra. Az UJ BUDAPEST minden, héten szombaton reggel jelenik meg és egyes példányok a kiadóhivatalban kaphatók. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DOBY ANDOR DR. Szerkesztő: RASKÓ OSZKÁR. Kellner Albert könyvnyomdája, Budapest, VI., Hajós-utca 27. Tel.: 29—0—71. 18—9—98. — Felelős: Kellner László dr. SZEMEDRE ükZS E B ED RE! TUNGSRAM CALDERONI ÉS TÁRSA látszerészek Budapest, V., Vörösmarty tér 1. Telefon: 81—1—48. ^zemiivegek, orrcsiptetők, lorgnettek, színházi látcsöveké q legjobb kivitelben. Halló-készülékek. t-ényképésazeii cikkek. A Székesfővárosi Segitőalap szállítója. 140.201/1935. — IX. pm. Versenytárgyalási hirdetmény. Utalással a Fővárosi Közlöny „Hivatalos I ruházására, Csecsemőkelengye ellátása stb. hirdetések" rovatának élén közölt általános részére szükséges textilanyagok, kötöttáruk, ajánlati feltételekre, nyilvános versenytár- gummipelenkák és lábbelik közszállítására, gyalást hirdetek a székesfőváros Gyermekfel- I A BESZERZENDŐ MENNYISÉG A KÖVETKEZŐ: