Uj Budapest, 1935 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1935-05-04 / 18. szám
IIJ BUDAPEST 1935. május 4. ^®sos3BaaHSsuansnasi TISZA * Sipőcz Jenő beszéde a Tisza István emlékvacsorán A nemzet halhatatlan nagy fia, gróf Tisza István születésének évfordulója régebben csak egy szükebb körnek, a nagy államférfiú személyes és politikai baráti körének veit az ünnepe, de időközben a kör kitágult és ma már az egész magyar nemzeti társadalom ünnepe. Az élő Tisza alakja körül, mint egy hatalmas vízválasztó körül, két ágra; a szeretet és gyűlölet ágára szakadt szét a nemzet; de a megdicsőült Tisza szellemalakja körül a kegyelet hatalmas nagy folyamában egyesül. Mi Tisza István emlékét akképpen üljük meg, hogy halhatatlan szellemét idézzük. Idézzük Őt, mint fenséges példát, a magyar erőnek, a férfi-bátorságnak, a lelki nagyságnak ragyogó példáját, aki mint átvilágított templom- torony ragyog be a sötét magyar éjszakába. De idézzük őt úgy is, mint a mi jelenünkbe és jövönkbe átsugárzó eleven energiát, amely erőt ad nekünk az új honfoglalás nagy és szent munkájához. * Az új honfoglalás munkája azért olyan tetézetten nehéz, mert nemcsak a mi sorsunk kétes és homályos, de homályba van borítva az egész emberiség jövője. A mi összeomlásunk idöbelileg egybeesik egy szellemi válság kitörésével, amely az egész világot megrázkódtatta. A világháború földrengése vulkánikus erővel új eszméket dobott ki a felzaklatott néplelkek mélyéből és ezek az új erők egy csapásra a maguk képére akarják átalakítani az egész világot. Régi és új eszmék ütköznek össze, a talaj reng, a levegő fojtó gőzzel van tele, villamos szikrák pattannak ki, de ezek a pillanatnyi fénycsóvák, nem tudják a fojtó gőzt átvilágítani. Az eszmék harca zür-zavart okoz az emberiség lelkében és ebből a zűrzavarból nem tud valamely tiszta és termékeny eszme lecsapódni. A korszellemek e küzdelme egyetemes, kiterjed az egész világra. Milyen fenséges látvány volna valamely védett helyről gyönyörködni a koreszmék e döbbenetes tűzijátékában! De nincs védett hely. A föld rezgését mindenütt lehet érezni, a gyújtópontokhoz közelebb erősebben, azoktól messzebb enyhébben. E rezgések hozzánk is elhatottak és ha mi távolabb esünk is a gyújtópontoktól és így a rezgések hatását kevésbbé erősen érezzük is, de azért a korszellemek között itt is megindult a küzdelem. Érezzük a sorsdöntő időket, nem lehetünk passzív nézői e küzdelemnek, nekünk is állást kell foglalnunk. A korszellem nem egy es z- m e, hanem eszmék összetétele. Amint a napnak egységesnek hitt fehér fénye prizmán átbocsájtva különböző szín- sávokat mutat, úgy a korszellem átbocsájtva a történelmi kutatás prizmáján, különböző eszemsugarakat tüntet fel. Minden korszellemnek megvan a maga színképe. De nálunk, a mi országunkban ez a színkép sohasem egyszerű másolata az általános korszellemnek, ősi történelmünk folyamán a magyar föld, a magyar levegő minden hozzánk érkezett korszellemen misztikus, ösztönös módon sajátos változásokat végzett, csak azokat. a sugarakat fogadta be, amelyek a nemzet fennmaradását biztosítják és visszaverte a széteső sugarakat, amelyek felbomlását okozhatják. így áll elő, hogy nálunk minden korszellemnek megvan a maga sajátos magyar színképe. A háború előtti, úgynevezett liberális korszellem is nálunk sajátos színezetet nyert, az egyéniség túlzott kultuszát nálunk a szociális eszmék térfoglalása mindig ellensúlyozni tudta. Az új korszellem csak most van kialakulóban, nem látjuk még végleges kiformálódását, csak azt látjuk, hogy a színkép a közösségi gondolat alaptónusát mutatja. De bármilyen szélsőségekhez ve- zescsen is ez a gondolat idegen földön, nálunk ez is magyar jelleget fog kapni, az egyéni szabadság teljes elnyomását, a szolgaságot és a zsarnokság diadalát sohasem hozhatja. * De bármilyen legyen is a korszellem, vannak eszmesugarak, amelyek a magyar színképekből sohasem hiányozhatnak, mert örök eszményeket és értékeket jelentenek. Ehhez a közszellemhez hozzájöhet az egyes korok szerint néhány új eszmesugár, az is lehet, hogy az ősi színkép egyes sugarai korok szerint élénkebb vagy enyhébb színezést mutatnak, de az alap maga változatlan, örök, független az egyes történelmi időszakoktól, minden időkre érvényes, mert nélküle nem maradhatna fenn a nemzet és nem maradhatna meg magyarnak. Mi ez a sajátos magyar színkép? és melyek azok az eszmék, amelyek sugarait alkotják? Erre a feleletet ne keressük elméleti módon, hanem egy nagy történelmi alak életén és példáján megmutatva. Állítsunk lelki szemeink elé egy férfit, aki fajának tipikus képviselője, aki a magyar lelket tökéletesen tükrözi vissza, aki nem egy kornak nagy embere, hanem korszakok felett áll, aki nem egy kornak, hanem minden kornak, magának az idő feletti nemzetnek örök, változatlan céljait, vágyait, eszményeit egyes ít i magában és személyében kristályosítja ki. Gróf Tisza István ez a nagy férfiú, az ö szellemét idézzük. Tisza István örök eszmények híve, rajongója volt. ő azt vallotta, hogy eszmények nélkül sem az egyéni, sem a nemzeti életnek nincsen célja, nincs értelme. Két alaptétele volt: az egyik, hogy az egyén önmagában nem érték, értéket csak olyan nagy eszme adhat neki, amelynek szolgálatába állította egész életét. A másik, hogy a nemzet életének Is csak akkor van célja, és csak akkor tudja egységbe összefogni a nemzetet, ha felsőrendü eszmények szolgálatában áll. Ez a két nagy eszme egyén és nemzet előtt: Isten és a Haza. Minden gondolatának, minden érzésének, minden cselekedetének ez a két szent eszmény volt az irányítója. Tisza olyan korban élt, amely általában bizonyos közönyt, hidegséget mutatott a vallás iránt, de ő maga mélységesen vallásos lélek volt és a vallásosságot nemzetfenntartó erőnek tekintette. Vallásosságából folytak szigorú erkölési elvei. Ö maga tiszta életet élt és tisztaságot követelt a családi életben és a közéletben egyaránt. Megingathatatlan hite volt, hogy az erkölcsi züllés a legnagyobb népeket is ledöntheti, viszont puritanizmus, önzetlenség, felelősség és kötelességérzet egy maroknyi népet is nagyra emelhetnek, mert ezek az erények gazdagsággal és hadsereggel érnek fel és egy nemzet fennmaradásának és feltámadásának legjobb biztosítékai. * Tisza büszke magyar volt. Büszke volt arra, hogy magyarnak született, típusa volt a magyarnak, olyan volt ő, mint a hétvezérek valamelyike lehetett. De büszke volt fajának nagy tulajdonságaira is és rendületlenül hitt abban, hogy fajának nagy hivatása van és azért kapta a gondviseléstől nagy tulajdonságait, hogy hivatását teljesíthesse. Ebből az erős faji érzéséből folyt, hogy minden nagy nyugati műveltsége ellenére semmi internacionális vonás nem volt benne és annak a közéletben jelentkező minden csíráját gyanúval fogadta, mert nemzete egységét és épségét féltette attól. De minden izzó magyarsága ellenére mérsékelt volt, nem volt soviniszta, ezért volt, hogy a Szent István országát alkotó nem magyarajkú testvéreinknek minden népi és kultúrális törekvését haljandó volt támogatni addig a határig, míg az a magyar nemzeti állam egységét nem érintette. Izzó nacionalizmusa, mint központi érzés és gondolat döntötte el állásfoglalását két ezzel összefüggő kérdésben: az egyéniség és közösség harcában, valamint a szociális kérdések tekintetében. Tisza lelkesedett kora uralkodó eszméiért, az egyéniségért és a szabadságért, de nem korlátlanul, hanem csak addig a mértékig, amíg azok a nemzet egységét nem veszélyeztették. De küzdött minden túlzás ellen, küzdött minden széthúzás ellen, nem akarta, hogy válaszfal legyen magyar és magyar között. És minden erejével akarta az egyetértést társadalmi osztályok és felekezetek között. Ezért tartotta szentnek a magyar testvériséget, a magyar szolidaritást, tehát a mai kor uralkodó eszméit, mert szilárd egységbe foglalja ösz- sze a magyart! Tisza szerette a magyar népet, ez a szeretet egészen megható. T is z á-ról életében és halála után is sokáig az volt a közvélemény, hogy nincs benne szociális érzés, sőt sokan egyenesen a nép ellenségeképen állították oda. Az a történelmi analitikus kutatás, amely Tisza személye körül halála után megindult, ebben a tekintetben végezte el a legerősebb revíziót az ő megszokottnak beállított alakján. Kiderült, hogy a nép ellenségének híresztelt férfiú a háború alatt ezernyi levelet írt magyar közlegények, táborba szállt paraszt apák és paraszt fiúk, hadisegélyért instanciázó szegény özvegyek érdekében. Kiderült, hogy az ország egyik leghatalmasabb méltósága, ami szabad ideje volt, azt nem divatos szórakozóhelyeken, hanem o 11- hon, a falujában, az egyszerű magyar nép egyszerű fiai között töltötte el legszívesebben. Tisza nemcsak szerette az ö népét, hanem rendkívül nagyra értékelte is és szent hite volt, a magyar népben még csodálatos szellemi és erkölcsi erők vannak, amelyek még nem kerültek felszínre. A legfontosabbnak tartotta ezt a népi erőt kibányászni, értékesíteni és az új idők mortorhajtá- sára felhasználni.. De Tisza népszere- tete is alá volt rendelve egész gondolkozása központi alapelvének: a n a c i o- nalizmusnak. Ö szíve egész melegével karolta fel a népi politikát, ha az a nemzet erőgyarapodását jelentette, de lelke egész hevével fordult minden olyan gonoszcélzatú politika ellen, amely a népi politikában nem a magasztos célt, hanem alantas eszközt látott arra, hogy Szent István országát szélmállassza, szétzüllessze. * íme Tisza István lelkének színképe, amint az rávetődik a fátyolos magyar horizontra, két hatalmas sugárral, az Isten és a Haza eszményével. így ragyogott ez ott már életében is, csak sokan nem látták. És így sugárzik ki martirkoporsójá- b ó 1 is. Tisza nemcsak élt ezeknek a szent eszményeknek, de a legnagyobbat, életét áldozta azokért, ezeknek a szent eszményeknek mártírja lett. Azok a gyáva kalandorok, akik leterítették, benne és általa az eszmények hősét és magát a nemzetet akarták leteríteni és megsemmisíteni. Egy időre a gyász fekete fátyla eltakarta szemünk elöl e ragyogó színképet, de a megdicsőült Tisza ragyogó dicsfényében újra teljes diadallal tündököl. Tisza lelkének színképe ez az ősi magyar köz szellem. Isten és Haza voltak az örök magyarnak mindig legszentebb eszményei. A magyar nép lelkét mindenkor mélységes vallásosság hatotta át. De lehet-e az másképen egy népnél, amely ezer éven át annyi küzdelmet vívott és annyi vért hallatott a keresztért. De épp úgy áthatotta e nép lelkét az izzó nacionalizmus is, hiszen a haza fogalma mindig szent volt előtte és patakokban ontotta ér te a ritka és drága folyadékot, a magyar vért. Amikor az új honfoglalás nagy útjára indulunk, hogy vég- hezvigyük új történelmünk legnagyobb hőstettét, amikor aggódó és szorongó lelkünk révetegen néz a kétes és ködös magyar jövendőbe, amikor koreszmék hu-cait látjuk és újra ösztönösen és misztikusan kell kiválasztanunk azt, ami belőlük a legjobb, a legszebb, a legnemesebb és azokat új magyar közszellemben kell egyesítenünk, akkor nézzünk fel a magyar horizontra, amelyen immár a kétség fátyolától és felhőjétől kitisztultan ott ragyog gróf Tisza Istvánnak és minden jó magyarnak örök eszménye: Isten és a Haza!
