Uj Budapest, 1934 (12. évfolyam, 1-50. szám)
1934-12-01 / 47. szám
8 UJ BUDAPEST 1934 december 1 Központi nyilvántartó a vállalkozók számára — Az Uj Budapest tudósítójától. — Az új Közszállítási Szabályzat végrehajtási utasítása kapcsán a középítési ügyosztály a polgármester utasításához képest elkészíti a fővárosi vállalkozók központi nyilvántartóját. Már néhány évvel ezelőtt, még Orczy tanácsnok idejében, a középítési ügyosztály életbeléptette a közmunkát végző vállalkozók nyilvántartását. Ez az akkor életbeléptetett és azóta is használatban lévő kartoték-rendszer azonban egyáltalában nem volt tökéletesnek nevezhető. Mivel eddig is a középítési ügyosztály vezette a nyilvántartást, bízta meg a polgármester Wossala tanácsnokot az egységes központi szállítási kataszter megszervezésével. Ehhez a munkálathoz rövidesen hozzáfognak;, de előzőleg az ügyosztály megállapít egy szabályzatot, amely irányadó lesz a nyilvántartás számára. A központi nyilvántartóban természetesen a legnagyobb súlyt arra fektetik, hogy az új egységes nyilvántartóban kizárólag megbízható, minden tekintetben kifogástalan cégek kerüljenek. A jövőben csupán a központi kataszterben szereplő cégek közül szólítanak majd fel a szűkkörű versenytárgyaláson való részvételre pályázókat. Természetesen a kataszter állandó ellenőrzés alatt fog állani és amint valamelyik a legkisebb szabálytalanságot is elköveti, ezt azonnal feljegyzik a nyilvántartóban és az illető céggel szemben a megtorlás sem marad el. Uj cégek is ■lérhetik a nyilvántartóba való felvételűiét, ami megfelelő ellenőrzés és kielégítő információk után meg is történhetik. ^ví zárlat az út- és csatornaépítési ügyosztályban — Az Uj Budapest tudósítójától. — Közeledik az év vége, amikor is a műszaki ügyosztályok lezárják a költségelőirányzat kapcsán számadásaikat, elkészítik a végszámlákat és az évi mérlegeket. Az út- és csatornaépítési ügyosztályban Király Kálmán tanácsnok irányítása mellett most folynak a végszálák és az évi mérleg összeállítása. Az ügyosztály ezzel a nagyfontosságú munkálattal még karácsony előtt készen lesz. O/Tßn PachJ'éjyrprrjfzrifija mesáP Z_f&/jtficuw. cipharoía. BqstúÍ fa szellőzőlI BERENDEZÉSEK SCHUBAUER FERENC magánmérnök Budapest, III., Föld-u 51 T e 1 e f o n : 62—2—Ob. Miért nem kap Akácz Lajosné kártérítést a fővárostól? Egy kocsma pusztulása a bíróság előtt — Az Uj Budapest tudósítójától. — Akácz Lajosnénak a Visegrádi-ucca és a Dagály-utca keresztezésénél volt korcsmája. A korcsmáros viszonylag egészen meg volt elégedve a forgalommal mindaddig, míg egy szép napon a főváros vezetői el nem határozták azt, hogy a korcsma közelében az úttestet négy méterrel felemelik. Megindultak az építkezési munkálatok és a vendéglős azt tapasztalta, hogy vendégei lassan kimaradoznak, de meg azután a felemelt úttest miatt a korcsma valósággal a pincébe került, ahova az úttest mellett felgyülemlett víz, hóié beszivárgott, úgyhogy a helyiség ettől az időtől kezdve nyirkos volt. Ezekután a korcsmáros özvegye 6400 pengős kártérítési pert indított Budapest székesfőváros ellen és hivatkozott arra, hogy amikor az útszabályozási építkezéseket megkezdték, az úttestet és a gyalogjárót homokkal, salakkal és tömítő szeméttel torlaszolták el, úgyhogy jóformán megközelíthetetlen volt a vendéglő. De az úttestnek felemelése következtében, mert az üzlethelyiség állandóan nyirkos volt, a vendéglő — mert a látogatók elmaradtak — tönkrement, már pedig a közületnek magánvagyonban ejtett káráért a közület felelős. A főváros közegei követtek el mulasztást akkor, amikor őt az útépítésről kellő időben nem értesítették, mert ha ő az építkezésről tud, akkor időben felmondotta volna a korcsma bérletét és más helyen nyitotta volna meg a vendéglőt. Most azonban, hogy tönkrement, nem tud új helyiséget bérelni. A főváros a perben azzal védekezett, hogy a közmunkatanácsnak rendeletére történt az úttest felemelése. Az építkezéseknél 80 cm-es széles gyalogutat hagytak, úgyhogy a korcsma megközelíthető volt. Különben is a külvárosi vendéglők legtöbbje pincehelyiség, mégis egészen jól prosperál. Ezt a vendéglőt nem a főváros, hanem a konkurrencia, a nem messzire megnyílt termelői kimérés tette tönkre. Az, hogy a hófúvásban nem lehetett a korcsmaajtót kinyitni, az igazán nem tartozik a fővárosra, mert a havat a háztulajdonosnak lett volna kötelessége ellapátoltatni. Az sem áll, hogy ők nem értesítették a korcsmárost az építkezés megkezdéséről, sőt az építkezési megbeszéléseknek egy részét is a bizottság tagjai éppen ebben a korcsmában tartották. Az első bíróság ezek alapján elutasította a korcsmáros kártérítési keresetét. Az ítélet indokolása szerint ugyanis a korcsmárosnak tudnia kellett volna az úttest feletneléséről, következéskép időben megtehette volna a szükséges óvintézkedéseket. Az ügy fellebbezése most került a tábla Ury-tanácsa elé, ahol a korcsmáros jogtanácsosa utalt arra is, Fogy a főváros illetékes közegeit vétkes gondatlanság terheli azért, mert őt nem megfelelő időben értesítették és nem vele, hanem a háztulajdonossal tárgyaltak az útépítkezéssel kapcsolatban. Ezzel szemben viszont a főváros képviselője azzal érvelt, hogyha esetleg a közegek mulasztást is követtek volna el, akkor sem a főváros tartozik kártérítéssel, hanem először a mulasztást elkövető tisztviselőt kellett volna felelősségre vonni. A fellebbezési bíróság azonban másodfokon is elutasította Akácz Lajosné keresetét azzal az indokolással, hogy a Közmunkák Tanácsa rendelte el, hogy az úttestet megfelelően felemeljék, tehát a főváros a közérdekek szem előtt tartásával jápt el akkor, amikor ezt a rendeletet végrehajtotta. szállítására a székesfőváros iskolái részére. Határidő: 1934. évi december hó I2-én délelőtt 10 óra. Tornaterem berendezési munkákra a XI., Horthy Miklós út 141. sz. alatt épülő elemi leányiskola részére. Határidő: 1934. évi december hó 18-án (kedden) délelőtt 10 óra. Butorberendezési munkákra a XL, Horthy Miklós út 141. sz. alatt épülő elemi leányiskola részére. (Egyes csoportokra külön is adható ajánlat.) Határidő: 1934. évi december hó 18-án (kedden) délelőtt 10 óra. 24.000 kg. színes tisztítórongy szállítására a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság részére. Határidő: 1934. évi december 3-án déli 12 és fél óra. Budapest székesfőváros inségenyhítő tevékenység részére 1935. év folyamán szükséges. a) edény és konyhafelszerelési tárgyakra, b) konyha- és ebédlőbútorokra, c) viaszosvászon szállítására és annak felszerelésére. Határidő: 1934. évi december hó 4-én (kedd) délelőtt 10 óra. 20.000 kg. színes tisztítógyapot szállítására a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság részére. Határidő: 1934. évi december hó 5-én déli 12 óra. Az I—XI. kér. „Hatósági Étkeztetés“ főzőhelyein 1935. január hó 1-től 1936.. december hó 31-ig szükségessé váló főzőüst ónozási munkákra. Határidő: 1934. évi december hó 10-én (hétfőn) délelőtt 10 óra. 4000 q. Anyaszéna szállítására a Köztisztasági Hivatal részére. Határidő: 1934 évi december hó 14-én (pénteken) délelőtt 10 óra. 410 drb. piassava seprőgéphenger szállítására a Köztisztasági Hivatal részére. Határidő: 1934 évi december hó 14-éir (pénteken) délelőtt 10 óra. 6500 q. zab szállítására a Köztisztasági Hivatal részére. Határidő: 1934 december hó 14-én (pénteken) délelőtt 10 óra. 7000 q. rozsszalma szállítására a Köztisztasági Hivatal részére. Határidő 1934 december hó 14-én (pénteken) délelőtt 10 óra. Textil-anyagokra, úgymint: a) 12.000 méter len lepedővászon 150 cm. szélest b) 1000 méter len lepedővászon 116 cm. széles, c) 13.000 méter lenvászon 76 cm. széles, d) 4000 méter kékcsíkos kórházi csinvat 78 cm. széles, e) 2000 méter nyers lenzsávoly 110 cm. széles, f) 1000 méter nyers lenzsávoly 78 cm. széles, g) 4000 méter törülközővázson 46 cm. széles. A Székesfővárosi Kórházi Központi Műszer és Anyagraktár részére. Határidő: 1934 december hó 17-én délelőtt 10 óra. ILKOVITSJ. Központimé s- és ulzuezelÉHl uenalata V, JÓZSEF-TÉR 11 Telefon 81-1-54. Az Uj Budapest minden héten szombaton reggel jelenik meg és egyes példá* nyok a kiadóhivatalban kaphatók. * A szerkesztésért és kiadásért felelős: DOBY ANDOR dr. Szerkesztő: RASKÓ OSZKÁR. Tavaszra elkészül a Szent Imre herceg-úti aluljáró régóta tervezett kiszélesitése Megegyeztek a MÁV, a BESZKÁRT és a főváros —• Az Uj Budapest tudósítójától. — Több alkalommal megemlékeztünk arról az akcióról, amely a Szent Imre herceg-úti vasúti aluljáró kiszélesítését célozza. Az aluljáró kiszélesítésére nemcsak azért van szükség, mert a mostani szűk aluljáró következtében a volt Délivasút töltése a szó szoros értelmében elválaszt egymástól két szépen fejlődő városrészt, hanem azért is szükséges a kiszélesítés, mert az épülő Boráros-téri híd megnyitása után a Szent Imre hercegútja a fejlődő budai hegyvidék egyik legfontosabb útvonala lesz. A Szent Imre herceg-úti aluljáró kiszélesítése ügyében az elmúlt héten döntő jelentőségű lépések történtek. Az államvasutak igazgatóságának hídügyi osztálya elkészítetet a kiszélesbített aluljárótervezet változatait és azt bemutatta felettes hatóságának: a kereskedelemügyi minisztériumnak. A minisztérium tetszését az a megoldási módozat nyerte meg, amely az út középpontjában egyetlen pillérrel olyképen oldja meg a kiszélesítést, hogy ez az egy páros pillér is a lehető legkisebb közlekedési akadály lesz a Szent Imre herceg-útja várható nagy forgalmában. Az aluljáró kiszélesítése ügyében különben az elmúlt napokban újabb szakértekezlet volt, amelyen résztvettek az államvasutak, a kereskedelmi minisztérium, a Beszkárt kiküldöttei és a főváros útépítési ügyosztályának résztvevői is. Az értekezleten elhatározták, hogy az aluljáró kiszélesítés közigazgatási bejárását január első hetében okvetlenül megtartják. Eddig az időpontig tisztázódni fog a költségek viselésének kérdése is. E tekintetben az a megoldás áll előtérben, hogy a kiszélesítéssel járó költségek egyharmadát a főváros, egyharmadát az államvasutak, egyharmadát pedig a Beszkárt viseljék. Nem kétséges ily körülmények között, hogy a kora tavaszi hónapokban az aluljáró kiszélesítése ténylegesen meg is fog történni. Uj kiírások s írószerek és irodaszükségletek (írógépszalag, fűzőgépkapocs, tolltörlőbetét) szállítására a székesfőváros hivatalai, iskolái, intézményei és üzemei részére. Határidő: 1934. évi december hó 10-én délelőtt 10 óra. Iskolai füzetek és rajztömbbetétek Wesselényi-könyvnyomda (Friedmann Á.), Budapest,VII., Kertész-ucca 20.