Uj Budapest, 1933 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1933-02-04 / 5. szám
UJ BUDAPEST gyalások, amelyek a belügyminisztérium és pénzügyminisztérium illetékes osztályain, valamint a főváros illetékes ügyosztályai között folytak, befejeződtek. Most már csak a konkrét döntés van bátra, ennek a meghozatala előtt azonban — úgy tudom — még egy konkrét tárgyalás lesz és pedig a belügyminiszter ur és Sipőez polgármester, illetve Borvendég alpolgármester között. Azok a hirek, amelyek szerint a belügyminiszter ur egyes tételekkel szemben különböző kifogásokat emelt volna, egyáltalán nem felelnek meg a valóságnak. Minden egyes ilyen állitás tévedésen alapszik, vagy pedig egyszerű kitalálás. A tanácskozások lényege arra irányul, hogy a borfogyasztási adó mérséklése következtében előállott hárommillió pengős hiányt pótolni tudjuk. E hiány pótlásának a módozatairól folynak megbeszélések. Sok nehézség merül fel. E nehézségek miatt még mindig nem alakult ki semmiféle vélemény abban a tekintetben, hogy milyen utón igyekezzünk az előállott hárommillió pengős hiányt pótolni. Nekünk bizonyos előterjesztéseink és javaslataink voltak, ezeket azonban illetékes kor- mántényezők nem fogadták el. Egyedül ennek az elvi kérdésnek a tisztázása késlelteti a költségvetésnek jóváhagyását. — Ami azt a kérdést illeti, hogy a költségvetés kormányhatósági jóváhagyásának a hiányában milyen formák; mellett gazdálkodunk, ebben a tekintetben az eddigi gyakorlat irányadó. A törvényes rendelkezések szerint a tavalyi költségvetés az irányadó, ami azt jelenti, hogy ugyanolyan keretek között kell gazdálkodnunk. mint tavaly ugyanebben az időben. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy a mai súlyos gazdasági viszonyok között, amikor a bevételek alakulása kiszámíthatatlan, a megszavazott és jóváhagyott költségvetést csak keretnek tekintjük. Felvetettük Lamotte Károly dr. pénzügyi tanácsnok előtt azt a kérdést is, hogy a kormány legújabb pénzügyi rendeletéi, amelyek különböző adóemelést tartalmaznak és uj terheket raknak a polgárság vál- laira, érinteni fogják-e a főváros bevételeit. Lamotte Károly dr. pénzügyi tanácsnok igy felelt: Az üzemi probléma, amely sok esztendei viszontagságos előkészítés után a törvényhatósági bizottság közgyűlése elé kerül, sokkal nagyobb érdeklődést szántott a közönség körében, mint azt várni lehetett. És ez természetes i s. Az agonizáló ipar, a tönk szélén álló kereskedelem, amikor a folyton csökkenő tendenciájú fogyasztást méri, ideges türelmetlenséggel reagál minden okra, amely alkalmas arra, hogy a felvevőképesség a fogyasztási piacon még jobban összezsugorodjon. Ezekhez a speciális magyar okokhoz hozzájárul még az a kaotikus európai jelenség, hogy a világgazdasági összeroppanásban eltolódnak a változhataí- lanoknak hitt közgazdasági alapfogalmak determinálásai is és ma valóban nem tudjuk az üzemesitési tendencia és az általános elkartelleződés határvonalait és a nagyközönségre gyakorolt hatásait egymással szemben lemérni. Hibának tartom, hogy a főváros üzemi vitája nélkülözte a fentem- litett objektiv gazdasági szempontokat és az üzemi problémát, amely a kartelltörekvésekkel szemben állítva egyik gerince közgazdasági életünknek, a napi politika hullámverései közé taszította és apró város- politikai célok szolgálatába igyekezett, nem egy esetben a valóság tudatos vagy tudattalan meghamisításával, állítani. Utalok etekintetben arra, hogy pl. egyes sajtóorgánumok az én törvényhatósági tanácsi és közgyűlési állásfoglalásomat az üzemi kérdésben a valóságnak meg — A főváros számára ezek a pénzügyi rendeletek nem nyitnak meg uj bevételi forrásokat. Papiroson tehát számunkra a helyzet nem változik meg, a gyakorlatban azonban megtörténhetik, hogy a jelentkező többletterhek éreztetni fogják hatásukat a most meglévő és a fővárost érintő adónemeknél. Csak esetlegességről lehet itt beszélni, annyi azonban bizonyos, hogy fokozott óvatosságra van szükségünk. nem felelően olyképpen állították be, mintha én, aki tudvalévőén közéleti működésem minden ténykedésében a kisipar és a kiskereskedelem védőbástyája vagyok, a törvényhatósági tanácsban és a törvényhatósági bizottság közgyűlésén kisipar- és kiskereskedelemellenes politikát folytattam volna. Nem tudom, a d o I g o k nem ismerésén vagy tudatos ferdítésen alapulnak-e ezek a v á - d a k, ki kell jelentenem azonban, hogy én a magam részéről egyetlen pillanatig sem változtattam meg álláspontomat az üzemi kérdésben; amit Ígértem, a legerélyesebb módon be is tartottam, a magam célkitűzései szerint harcoltam és szavaztam az üzemek ellen. Lehet, hogy pl. a törvény- hatósági bizottság közgyűlésén az üzemek kérdésében mondott beszédem nem felel meg bizonyos önző és olcsó népszerűséget hajh ászó politikának, de lelkiismereti meggyőződésemnek és a véleményem szerint való közérdeknek — minden körülmények között megfelel. — Ha a kérdést szorosan nézzük — mondottam közgyűlési beszédemben —, akkor tárgyilagosan meg kell állapítanunk azt, hogy ha az összes üzemeket megszüntetnénk, akkor sem volna érezhető valami nagyon előnyösen az egyes kisemberek részére a közüzemi kérdésnek léte vagy nem léte. — De a magam részéről sokkal továbbmentem az üzemi bizottság javaslatánál, amikor azt kívántam, Utóhang az üzemi kérdéshez Irta: Müller Antal országgyűlési képviselő, fővárosi tanácstag 1933 február 4. ■mm iiwiwiin i mm iimiíimi hogy mindazokat az üzemeket, amelyekre nézve a közérdek nem írja elő parancsoló kötelességnek, hogy fönnmaradjanak, amelyek nem monopolisztikus üzemek, amelyekről tényleg bebizonyítható, hogy jogtalanul konkurenciát csinálnak az iparnak és kereskedelemnek, igenis, meg akarom szüntetni: akkor eleget tettem lelkiismereti kötelességemnek és senki sem állíthatja rólam, hogy az üzemek érdekeit képviseltem volna szemben azokkal a kisiparos érdekekkel, ámeneknek évtizedek óta állok változ- hatatlan lelkesedéssel és kitartással szolgálatában. A közgyűlésen is idéztem, ez alkalommal is ismétlem Wolff Károlynak a törvényhatósági tanácsban elmondott azon megállapítását, hogy minden kontárüzemet, amely a kisiparosságnak jogtalan konkurenciát csinál, meg kell szüntetni. A kisipari műhelyek általam követelt megszüntetése nem a kartelek, hanem a kisiparosság érdekében történt- Ugyancsak nem kívánjuk a közüzemeket magánkézre átjátszani, ellenkezőleg azt akarjuk, hogy a közüzemek ténykedéseit, amennyiben most a töi'vényhatóság bölcsesége folytán ezek megszűnnének, a magán ipar- nak juttassák. Ezek előrebocsátásával fogadtam el a törvényhatósági tanács határozatát a polgármester javaslatával szemben. Hivatkozva az ipartörvényre, azt is javasoltam, hogy mivel az uj ipartörvény értelmében községek kéz mii jellegű ipart csakis a kereskedelmi miniszter jóváhagyásával gyakorolhatnak, meg kell vizsgálni, hogy a főváros ezen üzemek és műhelyek vitelére megszerezte-e a kereskedelmi miniszter jóváhagyását. Azt hiszem a fentiekben teljesen igazolva vagyok atekintetben, hogy üzempárti vagyok-e vagy üzemellenes. Lehetetlennek tartom azonban, hogy még mindig akadjanak politikai pártok és egyesek, akik a közérdeket állandóan a maguk apró politikai játékszerévé akarják csak azért süllyeszteni, hogy a hordó tetejéről legyen azután mit szavalniok az elkábitott tömegeknek. __________________ Bo baceSí és lársü parketta és asztalosáru gyára Dudapest, Váci ut 66. Telelőn: 90 6-02 Gyárt és vállal minden parkettázási munkákat Karteien kívüli olcsó árak____________ Vá rosházi notesz SIPŐCZ POLGÁRMESTERT — mint legutóbb jelentettük — a múlt hét végén újból megröntgenezte Ri- to ók professzor. A vizsgálat mea- állapitotta, hogy az eltört csont igen szépen összeforrt, további gipszkötésre tulajdonképpen nincs is szükség. Este azonban, amikor T eme s- váiry főorvos lakásán felkereste a polgármestert, mégis jobbnak látszott — talán túlzott óvatosságból is — a gipszkötés megújítása. Mivel a polgármester már hozzá is szokott a gipszkötés viseléséhez, semmi akadálya nem volt annak, hogy a biztos gyógyulás elérése céljából még egy darabig gipszben maradjon az eltört felsőkar. A legközelebbi napokban azonban most már véglegesen el fogják távolit an i a^ gipszkötést és megkezdődhetik a hosszú heteket igénybevevő diatermiás kúra. A polgármester napjai különben a Boráros-téri lakásban folytonos munkában telnek el. Mondhatni, többet dolgozik a polgármester, mint amikor bejár a hivatalába. Délelőtt, délután, szinte naphosszat csilingel a telefon, jön- nek-menek a; referensek, a baráti látogatásokról és érdeklődé sekkről nem is szólva. Titkárai: Farkas Ákos dr. főjegyző és C s and dy Gusztáv_ dr. tanácsjegyző naponta felkeresik a polgármestert, hogy neki a folyó ügyekről referáljanak. Másodnaponkint látogatják meg a polgármestert Liber és B or v en- d é g alpolgármesterek, nemkülönben a resszort-tanácsnokok is, akiknek megbeszélni valójuk van a po- desztával. * WOLFF KÁROLY, a Keresztény Községi Párt elnöke, teljesen felgyógyult influenzájából és a képviselőház szerdai ülésén már résztvett. * AZ INFLUENZA-FRONTOT a városházán N émethy tanácsnok tartja a legerősebben: második hete beteg. Beteg helyettese Antal ffy főjegyző is és igy a rangban soron következő tanács jegyző, Tőkés Gyula dr. intézi a folyó ügyeket. Gyógyulóban van Bódy tanácsnok, Salamon Géza dr., a közegészségi ügyosztály vezetője azonban, ahogy az a közegészségügyi tanácsnokhoz illik, utolsónak kapta meg az influenzát és most betegen fekszik. * B. VIRÁGII GÉZÁT ünnepelte vacsora keretében kedden este baráti társasága abból az alkalomból, hogy a Független Budapest érdemes szerkesztője betöltötte hatvanadik életévét. Lib er alpolgármester volt az ünnepi est első szónoka, akiről kiderült ez alkalommal, hogy a béke boldog esztendeiben hosszabb ideig belső munkatársa volt a népszerű városházi hetilapnak. B o - r oss László dr., az Esti Kurir szerkesztője, az ujságiró-szervezeték nevében köszöntötte az ünnepeltet, B a- r a sits Tivadar, a Magyarság fővárosi rovatának vezetője pedig a városházi újságírók üdvözletét tolmácsolta, A Független Budapest szerkesztősége részéről R át kai Károly dr. mondott még meleghangú beszédet. * LAT IN OV ITS ENDRE felsőházi tagnak, Lukács László, majd T i- s za István egykori titkárának, a Nemzeti Kaszinó vasárnapi közgyűlésén bekövetkezett tragikus halála egy kényes és nehéz városházi problémát old meg. Amikor Joanovich Pali bácsi az emlékezetes decemberi felsőházi tagokat választó közgyűlésen a pártok közötti béke érdekében Glücks- tahl Samu javára felsőházi tagságáról lemondott, illetékes helyről Ígéretet kapott arra vonatkozóan, hogy még december hónap folyamán kinevezés utján lesz tagja a felsőháznak. A december 31-iki terminusra azért volt szükség, mert január első napjaiban az újonnan megalakuló felsőház újra megválasztja tisztikarát, amikor is Pali bácsi elveszti j eg y zői tisztségét. A kinevezés nem jött meg idejében, Pali bácsink m ég mi n dig nem felsőházi tag, sőt időközben betöltötték a felsőházi elnöki és jegyzői tisztségeket is. Többek között Latinovits Endre dr.-t is felsőházi taggá választották. Váratlan elhunyta következtében üresen marad jegyzői tisztsége és igy semmi akadálya sincs annak, ha — amire különben minden remény megvan — Pali bátyánkat rövidesen kinevezik felsőházi taggá, akkor az üresedésben lévő jegyzői tisztségre is azonnal megválasztható. * NAGY A KAVARODÁS PLAT- THY GYÖRGY ÖRÖKÉT ILLETŐEN. Ki legyen mindannyiunk szeretett Gyuri bácsija utódaként a törvényhatósági bizottság örö/cös tagja? Kétségtelen, hogy az örökös tagság a Keresztény Községi Pártot illeti, sőt van olyan vélemény is, hogy az speciálisan a budaiak örökös tagsági he- l y e, hiszen az elhunyt Buda képviselője volt a városatyák gyülekezetében. A budaiak jelöltje az örökös tagsági helyre L am p el Vilmos nyug. miniszteri tanácsos, egyike Buda legtiszteltebb egyéniségeinek, aki a törvényhatósági bizottságban és annak albizottságaiban tizenkét esztendeje értékes működést fejt ki. Tizennégy esztendeje elnöke Larnpel a budavári katolikus egyházközségnek is, aki a főváros minden fórumán készségesen és szorgalmasan dolgozik, ha az ő szeretett Várhegyéről van szó, Larnpel megválasztása mellett azzal is argumentálnak, hogy utána T e- mesi Győző dr., a cserkész-mozgalom egyik kiváló vezetője kerülne vissza a törvényhatósági bizottságba,, aki a Várbeli pótválasztás alkalmával kibukott. A pesti oldalon viszont azt hangoztatják, hogy sok érdem és érték szól egynéhány pesti jelölt mellett is — a régi Ígéretekről ez alkalommal nem is szólván. Igen sok a hive Ilovszky János örökös tagságának: a Baross Szövetség népszerű elnöke legutóbb is komoly jelölt volt az örökös bizottsági tagságra. Amennyiben Ilovszkyt választanák meg, W en ez el Árpád dr. ügyvéd lenne törvényhatósági bizottsági tag, aki tiz esztendőn át mint az Ügyvédi Kamara választmányának kiküldöttje vett részt a törvényhatósági életben. Szó van Kirchner Béláné örökös tagságáról is, akinek megválasztásával — szemben a budai T o- p er ez er Akosnéval, a pesti oldal is hozzájutna a maga női örökös bizottsági tagjához. Kirchnerné megválasztása esetén M inich Jenő dr. nyug. táblabiró, a keresztény Terézváros egyik oszlopos tagja jutna, bizottsági tagi mandátumhoz. Végezetül Hunkár Béla ferencvárosi plébános jelöltségéről emlékezünk meg: a belső Ferencváros érdemes prépostjának törvényhatósági bizottsági' örökös taggá való megválasztása esetén Schindle r Árpád nyug. államtitkár, Sipőez polgármester sógora, lenne városatya.