Uj Budapest, 1933 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1933-08-05 / 31. szám

6 ujmunAPES* * * 1933 augusztus 5. Budapest pályaudvarai Wittenbarth mérnök értékes könyve — Az Uj Budapest tudósítójától. — Az Uj Budapest hasábjait gyakran felkeresi értékes városrendezési és vá- rosépitési cikkeivel Wittenbarth Győző mérnök, akinek Budapest nagyvasúti pályaudvarainak végleges elhelyezése címmel most értékes füzete jelent meg, a Városi Szemlében megjelent tanul­mánya különlenyomataként. Wittenbarth értekezése kiegészíti azokat a dolgoza­tokat, amelyek a legutóbbi esztendőkben feltűnő nagy számmal foglalkoznak Bu­dapest városépítési problémáival. Wit- tenbarth mérnök müve bevezetésében utal arra, hogy a Magyar Mérnök és Építész Egylet már 1901-ben Liptay Sán­dor, a műegyetem volt kiváló vasútépí­tési professzora szövegezésében határo­zattá emelte azon elvi megállapítását, hogy a személypályaudvarok kifelé to­lás helyett inkább a főváros belsejében helyeztessenek el. az evégből szükséges uj vonalak alagutakban vezettessenek olyképpen, hogy a város belsejében szükséges uj személypályaudvarok a föld alatt létesüljenek, a város belsejé­ben szükséges uj pályaházak átmenő vágányzattal és ne fejállomásokként építtessenek, végezetül, hogy a főváro­son át az uj vonalak földalatti vezetése lehetőleg a lakosság sűrűségéhez viszo­nyított középvonalban a fővárosnak mintegy súlyvonalában történjen. A Mérnökegylet több mint 30 eszten­dős határozata óta semmi nem történt a budapesti pályaudvarok végleges el­helyezésének megoldása tekintetében. Mint Wittenbarth müvéből kiderül, be­látható ideig nem is fog történni: az általa kontemplált uj Duna-pályaudvar létesítése, amely Kelenföld számára uj állomást jelentene és felszabadítaná a ceglédi vonalat, eltüntetve a halálsorom­pókat: 10 millióba, a budapesti pálya­udvaroknak oly módon való átalakítása, hogy az átmenő forgalmat alagutakkal, földalatti pályaudvarokkal át lehessen építeni, 80 millió pengőbe kerülne. Wit- tenbarth maga is megállapítja, hogy a gazdasági válság hosszú ideig meg fogja még akadályozni ezeknek a terveknek a valóraválását. Mindenesetre helyes és okos azonban a kérdés minden oldal­ról előre való megtárgyalása: a meg­valósítás — mondja a szerző — marad­hat akkorra, amikor a pénzpiac ismét normális viszonyok közé kerül, de a megoldás irányát és tervezetét a fontos szempontokra való tekintettel haladék­talanul el kell készíteni. Ahhoz, hogy a megoldási módok annakidején készen álljanak, jelentős lépés Wittenbarth komoly és értékes munkája. WIHDRT FERENC építész és építőmester BUDAPEST, VB., COLUMBUS-U. 5/b Telefon: 96-9-08. Dohaceh és Társa parketta és asztalosáru gyára Budapest, väcl-ut 66. Telefon: 90-6-02 Gyárt és vállal minden parkettázás! munkákat Karteien kívüli olcsó árak Dávid és Kertész Kazán- és Gépgyár Rt. Budapest, VI., Máglya-u. 75-77 Telefon: Sí-4-46 Uj kiírások: Téli ruhaanyagok (posztófélék) szállítá­sárai a fővárosi alkalmazottak részére, Ha­táridő: 1933. évi augusztus hó 7-én (hétfő) d. e. 11 ó, lől0 m8 (Egyezerötszázfiz m8) bazalt zú­zottkő, 4020 m8 (Négyezer húsz ms) tráhit (andeiz.it) zúzottkő, 1060 m5 (Egyezerhatvau m8l zúzott mészkő, 640 m8 (II a tsz áz négy ven m3) traohit (audeizit) zúzalék, 100.000 darab (Egyszázezer darab) bazalt %-es kockakő, 200.000 darab (Kettőszázezer darab) bazalt fejkő, 1500 torma (Egyezeröbszáz tonna) ba­zalt fciislkő, 40.000 darab (Negyvenezer da­rab) augit-andezit fejkő, 40.000 darab (Negy­venezer darab) irakit fejkő és 3500 fm (Ket- tőezerötezáz folyóméter) trahit hasított sze­gélykő szállítására. Határidő: 1933. évi augusztus hó 8-án (kedden) d. e. %11 ó. Motalkó szállítására a Köztisztasági Hi­vatal részére. Határidő: 1933. évi augusz­tus hó 11-én (pénteken) d. e. %11 ó. I, kér. Tabán elnevezés ailatt ismert és a tervezési programúiban pontosan körülirt terület városrendezési tervére nyilvábos tervpályázat. Határidő: 1933. szeptember 30. déli 12 ó. II Meli k!iiiezei|aMon megtakarna! pénzből Molaiaiamiásokat uegeziel Mg Halmán lanacsnnfc nagyszerűen beuan a Kerepesi-uli autostrada - fitepiteiteii a Hungana-höriit hoi roszieténeh mahadamburhoiatat - innen leheteti csak nyár derekán aiepitem az istenhegyi ül kél haiaikanyarát? — Az Uj Budapest tudósítójától. — Legutóbbi számában közölte az Uj Budapest, hogy a belügyminisz­térium jóváhagyása kapcsán a pol­gármester kiadta az inségmunkák második csoportját: öt hitelmüve- letes csatorna- és tiz utcsoportot. A polgármester döntését az ügyosz­tály már közölte az érdekelt vállal­kozókkal, ' akik már hozzá is kezd­tek a munkálatokhoz. Ezzel kapcso­latban a törvényhatósági bizottság által megszavazott 9 millió pengős inségmunka-keretben az ut- és csa­tornaépítési ügyosztály hozzákez­dett a még ki nem merített mintegy ötszázezer pengőre rugó hitelkeret olyképpen való feldolgozásához, hogy az ebben a keretben kiirt in­ségmunkák szintén még a folyó esztendőben meg legyenek kezdhe­tők. Az inségmunkákon felül is azon­ban gondoskodik az ut- és csatorna­építési ügyosztály vezetősége arról, hogy azok a vállalkozók, akik tőke hiányában a nagyobbszabásu hitel- műveleti alapon kiirásra kerülő versenytárgyalásokon részt nem ve­hetnek, kisebb, de készpénzmunká­latok révén foglalkoztatva legye­nek. Király tanácsnoknak, az ügy­osztály vezetőjének, azt az elgondo­lást sikerült megvalósitania, hogy a karbantartási hitelek keretein belül olyan ut-átalakitásokat vé­gezzen, amelyek az úthálózat jelen­tékeny mértékben való fejlesztését és ezzel kapcsolatosan az utak bur­kolatának javítását célozzák. Ezek­ről a munkálatokról Király Kálmán műszaki tanácsnok a következő nyi­latkozatot tette az Uj Budapest munkatársának: — Célkitűzésem az, hogy a kar­bantartási hitelek keretében, ahol ez csak lehetséges, a sok javítást igénylő, gyorsan romló vizes, ille­tőleg kátrányos makadámról ál­landó jellegű útburkolatra térünk át. Amit elvesztünk a réven, meg­nyerjük a vámon: pár esztendő alatt teljes mértékben amortizálód­nak ezek az átépítési munkálatok. Természetes, hogy ezeket a kész­pénzmunkálatokat, melyekre a fe­dezetet a kerületek kövezet javítási munkálatainál elért megtakarítá­sok jelentik, minden esetben ver­senytárgyalás utján osztjuk szét a kisebb vállalkozók között. — így a folyó esztendőben a ke­rületi kövezet javításokon elért megtakarításokból sikerült átalakí­tanunk a X. kerületben, a Tiszt­viselőtelepen a Hungária-körut kö­zépső hatméteres makadám-sávját, ahol a rossz vizes makadám helyett bazalt kiskövet alkalmaztunk. A VII. kerületben ugyancsak a Hun- gária-köruton az István-ut és Thö- köly-ut közötti részen a kátrányos mákadámbufkola.tot alakítottuk át bazalt kiskő-burkolatra. — Ugyancsak a kerületek javítási munkálatain elért megtakarítások révén sikerült megoldanunk a báró Eötvös-ut problémáját is. Ez az út­vonal a Svábhegyi Szanatórium mellett vonul el, a Svábhegyet köti össze a Jánoshegyijei • és régi pa­nasza volt a hegyvidéknek ennek az útvonalnak veszélyes volta. A törvényhatósági tanács hozzájáru­lásával a főváros mintegy 3000 pengő értékben egy területsávért vásárolt meg a szanatóriumtól és ezen sáv felhasználásával máris folyamatban van az útkorrekció, amely a Svábhegy és a Jánoshegy közötti közlekedést fogja nagymér­tékben megkönnyíteni és — ami a legfontosabb — a forgalom bizton­sága szempontjából megfelelő mó­don megjavítani. —■ Folyó munkálataink közben arra is gondolunk, hogy a forgalom fentebb említett biztonságát a Sváb­hegyen egyéb vonatkozásokban is feljavítsuk. így két úgynevezett halálkanyart építettünk át megfe­lelő módon a legutóbbi időkben, mind a kettő az Istenhegyi-utón van: az egyik a fogaskerekű ada- laki, a másik a városkúti megálló­jánál. Megemlítem, hogy ezen két halálkanyar átépítésével kapcsola­tosan (időközben szerencsére mind Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Az Uj Budapest legutóbbi számában olvasom, hogy a közélelmezési ügyosztály 19.300 négyszögméter keramitburkolat készíté­sére hirdetett árlejtést és a beérkezett öt-hat legolcsóbb árajánlatok legna­gyobb része irreális, mert az anyag- és munkabér kizárólagos önköltsége alatt vállalkozott a főváros ezévi legnagyobb készpénzfizetéses munkájának elvégzé­sére. Megnyugtatom szerkesztő urat: szakmai körökben máris el van ter­jedve, hogy a nagy versenyfutásban a legolcsóbb cégek fognak győzni, mert a közélelmezési ügyosztály vezetője és a közélelmezési ügyosztály műszaki al­osztálya változatlanul azon az álláspon­ton vannak, hogy ragaszkodni kell a Közszállitási Szabályzat azon rendelke­zéséhez, amely szerint a legolcsóbb ajánlattevőnek kell vállalatba adni a versenytárgyalás eredményeképpen a közmunkákat. Más kérdés: hogyan fogják a kétség­telenül önköltségi áron alul elvégezni a munkát azok a vállalkozók, akik hir szerint megosztva fogják keramittal burkolni a nagyvásártér előtti terüle­tet. Ugyanakkor, amikor a közélelme­zési ügyosztály a legmerevebben ragasz­kodik a Közszállitási Szabályzat rideg betűihez, a hitelmiiveleti alapon kiadott ut- és csatornaépítési munkálatok máso­dik csoportjánál kerek kétszázezer pen­gővel a legolcsóbb ajánlattevők feletti ajánlattevők javára döntött a polgár- mester. Az útépítések első, második és har­madik csoportjánál Hacker Emil és a budapesti kövezők ajánlataival szemben a Marik-cég, a Magyar Útépítő R. T. és a Magyar Aszfalt B. T. vitték el a pálmát. Nem a legolcsóbb ajánlattevő győzött a Sashegyi-ut építésénél, a Gá­bor Áron-utcánál, a Józsefhegyi-utnál, a Bácskai-utnál, a Jászberényi-utnál. Amig egyes csoportoknál lehet is azt mondani, hogy olyan ajánlattevőket mellőzött a polgármester, akik nem tud­tak megfelelő garanciát nyújtani a hi- telmüveleti alapon végzendő munkára, a Jászberényi-ut inségmunka-épitkezé­a kettő befejeződött) támadásoknak volt az ügyosztály kitéve, miért csináljuk ezt a munkát nyáron és miért nem januárban, vagy kará­csony és ujesztendő között, amikor ezen a vidéken tudvalévőén nincs forgalom. Egyes sajtóorgánumok a panaszos leveleknek valósággal lé­gióit közölték, az Istenbegyi-ut előbb említett elzárása miatt. A helyzet pedig az, hogy ezeket a kü­lönleges finomságot és pontosságot igénylő munkálatokat sem a téli fogy, sem a tavaszi árvizek, sem az őszi nagy esőzések idején nem lehet elvégezni, hanem kizárólag a száradás és a precizitás szempont- I jóból arra egyedül alkalmas nyári időben. — Ezzel kapcsolatosan megemlí­tem még az Uj Budapest közönsége előtt a tavaly elkészített Kerepesi- úti kettős útburkolat használatánál szerzett tapasztalatainkat. A Kere- pesi-uton az egyik részen, a lóver­senytértől a cinkotai erdőig külön autóstrádát létesítettünk, amelyet könnyű aszfaltburkolat fed és kü­lön keramitutat a lófogatu jármü­vek számára. A nemrég lefolyta­tott helyszíni vizsgálat megállapí­totta, hogy mind a két útvonal, úgy az aszfalt, mint a keramit nagy­szerű állapotban van és valószínű­leg évek hosszú során át egyiket sem kell javítani. A Kerepesi-uti kettős burkolat jó eredményeiből azt a tapasztalatot szűrjük le, hogy Budapesten még mindig nehéz meg­találni azt a burkolatot, amely úgy a lófogatu közlekedés, mint a gép­jármüvek számára egyképpen meg­felelő. Az automobilok szempontjá­ból megfelelőbb aszfaltburkolatot tönkreteszik a lovak patái, viszont a keramiton bizonytalanabbul jár­nak a géperejű jármüvek, mint a lófogatuak. Az ilyen külön autó- strádák építése lenne a főváros szempontjából a legmegfelelőbb, erre azonban általánosságban sem te­rünk, sem pénzünk nincsen. sénél a jónevü László és Blum céget mellőzte a polgármester, hogy a Ma­gyar Általános Útépítő R. T. kapja az útépítések során kiirt ezen egyetlen betonmunka elvégzésére szóló megbí­zást. A csatornázási munkálatok öt cso­portja közül egynél történt az az eset, hogy a legolcsóbb ajánlat került elfo­gadásra. Ha a főváros ezeknél a mun­kálatoknál kizárólag a legolcsóbb aján­latokat fogadta volna el, úgy az útépít­kezéseknél 133.224 pengőt, a csatorna­építéseknél 51.907 pengőt takaríthatott volna meg. összesen tehát 185.131 pen­gőt áldozott fel a főváros azért, hogy olyan vállalkozóknak juttasson munkát, akiknek nemcsak a munkája, hanem ajánlatuk reális volta iránt is bizalom­mal van. Nem azért hozom fel az nt- és csa­tornaépítési versenytárgyalás döntését, mintha kifogásolnám a legolcsóbb aján­latok szinte következetesnek látszó mel­lőzését, csupán rámutatok a kétféle- mentalitásra, amely a városháza II. emeletének jobbszárnyán levő útépítési ügyosztály és az ugyancsak a II. eme- let balszárnyán levő közélelmezési ügy­osztályi műszaki alosztály eljárása kö­zött mutatkozik. Ez a kiáltó ellentét újra csak az Uj Budapest azon állás­pontját igazolja, hogy a műszaki ügye­ket, amennyiben azok közös természe­tűek, ugyanazon műszaki szakember vezetése alatt álló műszaki ügyosztály­ban kell egyesíteni, mert a versenytár­gyalások különféle szempontból való el­döntéseiből semmi jó nem származik a> közre. Szerkesztő ur készséges híve: Egy póruljárt vállalkozó. Az UJ Budapest minden héten azombaton reggel jelenik meg és egye« példányok »< kiadóhivatalban kaphatók. * A szerkesztésért ét kiadásért felelős: DOBY ANDOR dr. Szerkesztő: RASKÓ OSZKÁR. Amikor a legolcsóbb ajánlat nem a legjobb Levél a szerkesztőhöz ÁLTALÁNOS NYOMDA, KÖNYV- ÉS LAPKIADÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG, BUDAPEST, VL, NAGYMEZÖ-UTCA 3. Felelős: Dr. Uj István. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom