Uj Budapest, 1933 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1933-07-29 / 30. szám

1933 julius 29, aiJBUDAPJESr a A segitőalap és a városi üzemek. Esztendők óta folynak a tárgyalá­sok abban az irányban, hogy a fő­városi üzemek tisztviselői belépje­nek a Segitőalapba, a munkások pe­dig — itt elsősorban a Beszkártról és a nagyüzemekről van szó —• szin­tén külön betegpénztárt alapitaná­nak. Erre a fővárosnak törvényadta joga van. A Segitőalap intézőbizott­ságának legutóbbi ülésén ismételten szóbakerült az a probléma, amely­nek során a felszólaló bizottsági tagok megállapították, hogy várat­lanul megfeneklett az ügy, holott már közvetlenül a megvalósitás előtt állott. Az üzemek tisztviselői­nek a Segitőalapba való bekapcsoló­dása szoros összefüggésben van a tisztviselői betegpénztárnak egy másik nagy kérdésével: létesitsen-e önálló kórházszerű szanatóriumot az alap, vagy fennmaradjon to­vábbra is a mai fonák helyzet, ami­kor a fővárosi közkórházakkal és egyes magánszanatóriumokkal van szerződéses viszonyban a főváros. Mindenesetre az a helyzet, hogy a Segitőalap két nagy problémája hosszú idő óta elintézés nélkül iz­gatja a. tisztviselői kedélyeket, dön­teni kell végre-valahára afelől, meg akarja-e a tisztviselők társadalma tartani a mai orvosi rendszert, akar-e építkezni, vagy inkább szék­házat akar-e vásárolni, amelyben azután központi szakorvosi rendelő- intézetet lehetne felállítani. Az üze­mek kérdésében is rendet kell te­remteni, annál is inkább, mert — mint fíednárz Róbert a legutóbbi intézőbizottsági ülésen helyesen ál­lapította meg — fennáll az a ve­szély, hogy ha a nyugdíjalapot fel­állítják és az üzemek jóléti alapjait a nvug’dijalapba tömörítik, elvész^ az az összeg, amit az üzemek a Segitő­alapba való bekapcsolódásul?'eseten mint hozzájárulást befizetnének. Kedvező alkalom! EgyenruUa zubbony nádi ág « (kft _ SíljSHíl * vW'. Polgári OltöDQ p98­mer hélium ív.. Kossuth LüjüS-U. 6. Szász Albert Oki. mérnök út, vasút, csatorna és magasépítési vállalkozó Budapest, 5!., Hargst-körut 43 Telelőn : 51—4—06. MUNKÁCSY GYULA m. kir. szab. takaréktuzhely, kályha, kéménytoldó és lakatosárugyár Budapest, VII. Rózsa-utca 39 Kavarodás a felvonó körül. A törvény- hatósági bizottság a nyári szünet előtti utolsó közgyűlésén tudvalévőén levette a napirendről a lakásbérleti szabályren­delet tárgyában készített polgármesteri előterjesztést. Az érdekeltségek azonban állandóan szőnyegen tartják a lakásbér­leti szabályrendelet problémáját, ezzel is bizonyitván, mennyire fontos és a kö­zönség széles rétegeit érintő kérdésről van szó. A Háztulajdonosok Országos Szövetsége legutóbbi intézőbizottsági ülé­séből kifolyóan bejelentést tett a polgár- mesterhez, amely egyes kérdésekben a szociálpolitikai ügyosztály és a tiszti ügyészség állásfoglalásával szemben a háztulajdonosok különvéleményét jelenti. A főváros a bizottsági tagokkal a ház­tulajdonosok különvéleményét közli. A legfontosabb eltérések — mint azt már közölte az Uj Budapest — a két álláspont között a bér- és járulékainak kikötésé­nél, a háztulajdonosok hozzájárulása nélkül a bérlő által civilt ingók vissza­szállításánál, a házfelügyelői és segéd­házfelügyelői díjnál s végezetül leg­inkább a liftnél van. A legnagyobb el­lentét éppen a felvonók tekintetében me­rült fel a háztulajdonosok és a főváros és a polgármesteri előterjesztés között. A rendelettervezet büntető rendelkezést akar alkalmazni az ellen a háztulajdo­nos ellen, aki a felvonót nem járatja állandóan és megszakítás nélkül és nem engedi meg annak használatát bárki ré­szére. A Háztulajdonosok Szövetségében a lakásbérleti szabályrendelet tervezeté­vel kapcsolatosan élnék vita merült fel a felvonó dija tekintetében is. Olyan vé­lemények vannak a háztulajdonosok kö­rében, hogy a liftet díjmentessé tenni nem lehet, mert annak járatása a ház- tulajdonosra kiadással jár. Végezetül az a felfogás került előtérbe, hogy mene­tenként a felvonó ára 10 fillér lenne a házbeliek részére, 10 fillér az idegenek részére is, azonban legalább két személy után kellene a lifthasználati dijat meg fizetni az idegennek, akkor is, ha egye­dül veszi igénybe a liftet. Kétségtelen nek látszik, hogy ősszel, amikor az első közgyűlésen már minden valószínűség szerint tárgyalás alá kerül a polgármes­teri előterjesztés, hetekig tartó vita fog kifejlődni a különféle érdekképviseletek képviselői között. — Nincs jobb házi barát az „Igmándi“ víznél, — Azért legyen minden háztartásban kéznél! SCHUBAUER JÓZSEF órAs és ékszerész BUDAPEST, IV., HAJÓ-UTCA 8-10. TELEFON : 80-5-03. KOBN GYULA KEFE-.* ECSETGYÁROS Aranykosz orui mester GYÁR: VIL, RÓZSA-U.20 í Telefon« József 802—48 Hofiaceft és Társa parketta és asztalosáru gyára Budapest, Váci-ut 66. Telefon: 90-6-02 Gyárt és vállal minden parkettázási munkákat Karteien kívüli olcsó árak Elkészült a főváros jelentése az üzemek racionalizálása tárgyában. Jelentette az Uj Budapest, hogy a kormány rendeletileg kötelezte a fővárost, hogy 45 nap alatt tegyen javaslatot a fővárosi részvénytár­saságok, vállalatok, üzemek és in­tézetek kiadásainak csökkentése és működésének gazdaságosabbá tétele érdekében. A belügyminiszteri ren­delet kapósán Morvái/ főjegyző el­készítette a belügyminiszterhez in­tézendő vélomunyes jelentest,_ ame­lyet a csütörtöki nap folyamán re­ferált el Liber alpolgármesternek. Morvay főjegyző jelentése azon kérdőivek alapján készült, amelyet a polgármester a belügyminiszteri rendelet kézhezvétele kapcsán szét­küldött az üzemekhez, felsorolván azokat a módozatokat, amelyeket az üzemek gazdaságosabbá tételét illetően a belügyminiszter ügyei­mébe ajánlott a fővárosnak. A pol­gármesteri jelentést kérő rendelet kapcsán az összes fővárosi üzemek bejelentették azokat a racionalizá­lási intézkedéseiket, amelyek során a dologi kiadások apasztásával, a fizetések és javadalmazások csökken­tésével és az alkalmazottak elbo­csátásával igyekeztek üzemvitelü­ket gazdaságosabbá tenni és egy­szerűsíteni. A főváros jelentése már Tatics államtitkárnak, a városi fő­osztály vezetőjének kezében van, aki annak átvizsgálását már meg is kezdette. A főváros racionalizá­lási üzemi jelentését a belügymi­nisztérium értesülésünk szerint kü­lön ankéten fogja ismét vizsgálat tárgyává tenni, erre az ankétra a társminisztériumokon kívül meg­hívást kapua.k az ipari és kereske­delmi érdekeltségek is. Itt említjük meg, hogy az üzemek felülvizsgá­lata tárgyában hozott közgyűlési határozat jóváhagyó tudomásulvé­tele még mindig nem érkezett meg a, belügyminisztériumtól, noha a belügyminisztérium a főváros ve­zetőségével, a kereskedelmi minisz­tériummal, nemkülönben a buda­pesti Kereskedelmi és Iparkamara vezetőségével a fővárosi __ üzemek problémáját már régen letárgyalta. Balatoni menetdijkedvezmények kiter­jesztése. Fabinyi Tihamér kereskedelem­ügyi miniszter elrendelte, hogy a „Ket­ten egy jeggyel“ és az „Egy vidám hét a Balatonon“ jegyfüzetekkel kapcsolat­ban engedélyezett 50 százalékos menet- dijkedvezmeny az egész fürdőidény alatt, október 31-ig bezárólag bel- és külföldiek részéről egyaránt igénybevehető legyen. A menetdijkedvezménynek belföldiekre való kiterjesztése erősen fogja fokozni a Balaton frekvenciáját. Ennek a célnak a szolgálatában kerültek kiadásra ezek a gyorsan népszerűvé vált jegyfüzetek, amelyek módot nyújtanak arra, hogy egy felejthetetlen hetet lehessen — olesó pénzen — a Balaton partján eltölteni. X&imávi&tekfáláBík cm i fi)., ©r©/5ES3£« 5 TELEFON: 82—4-29 TUNGSRAM mJMű Mintaraktár VII., Izabella-tér 3 Telefon : 31—2-80. 35 9-16 The Neuchatel Asphalte I Company Limited Budapesten Irate VI.. MSi««» cutuár-ls ti. K TeMon Awtore*:. 2J2-Z3, •rar: 71. fitt-t» M *a, T*4r4on Amam.lt 9! 448 Gyért ét V»| te imvtm ma.Uxol. rsffinált Witumeot taUzifrtcéó oazfahot Kcsut Travenn laa^uela lóroónteli aszfahuSakal é* öní4«1 «».• fattbAl »Ardákní é. kocmtaknl liteteX uSknltTtrw umUtiti *ilS«?k«zé|a MEGBÍZHATÓ', JO' I., Verpeléti-ut 3. A Zichy-muzeum és a lágymányosi elöljáróság problémája — Húsz esztendő óta bérli a főváros a házat a Lenkei testvérektől — Az Uj Budapest tudósitójától. — A lágymányosi elöljáróság elhelyezése kapcsán felmerült az a terv, hogy a Ver­peléti-ut 3. számú házat, amelyben a megszűnő Zichy-muzeum és a fővárosi iparrajziskola van elhelyezve, vásárolja meg a főváros. Ez a terv megfeneklett és a főváros, amely az egész házat bérli, változatlanul fizeti a mai rossz gazda­sági helyzetben is a háztulajdonos Len­kei testvéreknek az évente 71.000 pen­gőre rugó bérleti dijat. A közigazgatási bizottság legutóbbi ülésén Csilléig András dr., aki a leglelkesebb harcosa az önálló lágymányosi elöljáróság minél előbb való felállításának, szóvátette, hogy a Zichy-muzeum képei becsoma­golva fekszenek és a főváros azért nem tudja hamarosan megvalósítani az elöl­járóság felállítását, mert a közművelő­dési ügyosztály lefoglalva tartja a mú­zeum céljára szolgáló helyiségeket. A Zicliy-muzeumnak a Károlyi-palotába való elhelyezését, nemkülönben a Ver- peléti-ut 3. számú házban birt fővárosi bérleti helyiségeket illetően kérdést in­téztünk Némethy Károly dr. tanácsnokhoz, a közművelődési ügyosz­tály vezetőjéhez, aki a következő nyi­latkozatot tette az Uj Budapest munka­társának : — A Zichy-muzeum a Verpeléti-ut 3. számú négyemeletes házban mindössze hét termet, nem is egy egész emeletet tartott lefoglalva, de azok legnagyobb része is már teljesen üres, mert a Zichy- muzeum anyagát már átszállítottuk a Károlyi-palotába, ahol Budapest Székes- főváros Képzőművészeti Múzeuma szep­tember közepe táján meg fog nyílni. A helyiségekben még valamelyes iparmű­vészeti anyag van, ennek átszállítása azonban szintén folyik, úgyhogy a köz- művelődési ügyosztály bármely pillanat­ban rendelkezésre tudja bocsátani az eddig múzeumi célokat szolgáló helyisé­geket. — Arra vonatkozóan azonban, hogy a helyiségekkel mit csináljunk, mindez- ideig semmi rendelkezés hozzám nem érkezett. Szó sincs tehát arról, hogy a mi késlekedésünk okozta volna a helyi­ségek kiürítésének eltolódását, mert hi­szen most, amikor a helyiségek túl­nyomó nagy része máris üres, még min­dig nem kaptunk parancsot a továb­biakra vonatkozóan. — Maga a muzeum azonban az épület­nek mindössze hét, utcára néző termét foglalta el, a négyemeletes nagy bér­kaszárnyának nem túlzottan jelentékeny részét. A bérpalota többi részében van az iparrajziskola elhelyezve, a negyedik emeleten pedig magánlakások vannak, amelyeket az egész házat bérlő főváros tudomásom szerint fővárosi tisztviselők­nek adott bérbe. Nem a Zichy-muzeum bérösszege a szóbanforgó 71 ezer pengő, hanem az egész bérpalotáé, amelyet kü­lönben tudomásom szerint több mint húsz esztendeje bérel a főváros. A Zichy­. muzeum anyagának a Károlyi-palotába való átszállításával kapcsolatosan mú­zeumi szempontból a jövőt illetően az ügyosztálynak nem lesz köze a Verpe- léti-uti házhoz és teljesen az ügyosztály hatáskörén kiviil esik, hogy a felszaba­duló, eddig múzeumi célt szolgáló helyi­ségeket mikor adja át a főváros előljá- rósági célokra. | LSSKA JENŐ oki. gépészmérnök vállalkozó I BUDAPEST, Vili., BAROSS-U. 77. BUDAPEST, III., Remetehegyen a 72-es villamos mentén. József Ferenc főherceg és Schmidt Miksa kastélyai közvetlen szomszédságá­ban, parcellázott 300 négyszögöles Bővebbet a tulajdonosnál, telefon 310-10 alatt, vagy a helyszínen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom