Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1932-09-10 / 36. szám

illőin Károly leuele a zuglóiakhoz A vezAr-uicAig épít Ki a 19-esuiiiamost — Az Uj Budapest tudósítójától — A Budapest-Zuglói Polgári K ö r a tavasz folyamán küldöttséggel tisztelgett W o 1 f f Károlynál, a Ke­resztény Községi Párt elnökénél, azzal a kérelemmel, hogy a Beszkárt 19-es vona­lát liosszabbitsák meg. Hasonló kéréssel járt el az illetékes tényezőknél a Rákos- szentrnihályi Polgári Kör is. W o 1 f f Károly most levelet intézett a Budapest-Zuglói Polgári Körhöz, melyben közli, hogy az érdekelt egye­sületek kérelmét a Beszkárt veze­tősége letárgyalta és úgy ha­tározott, hogy a 19-es viszonylatot a Bosnyák-tértől a Mogyoródi- u t és a Vezér-utca sarkáig k i é p i t i k. Erre vonatkozólag meg­tettek minden intézkedést, hogy a köz- igazgatási és műszaki bejárás mielőbb megtörténhessék. Az építkezés körülbe­lül 200.000 pengőbe kerül. Reméli TV o 1 f f Károly, hogy a Beszkárt erre az összegre még- a folyó költ­ségvetési évben megtalálja a fe­dezetet. Itt emlitjük meg, hogy a Beszkárt Vezetősége foglalkozik a rákoske- keresztúri villamos kiépíté­sének tervével is. A villamost a rákoskeresztúri izraelita temetőtől mint­egy öt kilométer hosszú vonalon Rá­koshegy érintésével Rákosligetig építe­nék ld. 1932 szeptember 10. UJBUBAPEST Doby és Daisy a közönség' kedvencei a Széüeslőmsi Auamen Pálmaház — Akvárium Nyitva egész nap BUKOVA LAJOS ÉPÜLETÜVEGES ÉS KlPKE^ETEZO Budapest, IX„, Lónyay-uíca 48. TELECOM : AUT. 870-26 Dl EGED OIT0 ORGONA®yár Budapest, X., Szigllgeti-u. 21; (Rákosfalva). Telefon: J. 393-45 Uj orgonákat, valamint homlokzatsipok szállítását és orgonajavitásokat mérsékelt árban szakszerű és művészi kivitelben elvállalunk. Közúti gőz- és motorhengeriési válla! WOLFF EiKÖ Budopest-KclenlOld, Ke!enfOIdS-ut I. sz SGrsőnjcIm: WOLF FEIE. Telelőn: kút S-99-W Családi háiak tervezése, financirozása oki. építészmérnök és kőművesmester tagjaink által a legtökéletesebb sikerrel jár. DIAGVAR ÉPÍTŐ IPAROSOK SZÖVETKEZEIÉ Budapest, IV'., Párisi-u. 1. Telefonszám: 88 3-97. firaszner József Cementárugyár Rt. mozaik- és cementlapjai elismerten a legjobbak Csak Kraszner-féle lapokat használjon! Gyártunk még: belő - csöveket, kutgyürüt, beton­oszlopokat és mindennemű betonárut Vállalunk elsőrangú kivitelben : fal- és padló­burkolati munkákat. Budapest, X., Kerepesl-ut 73. Telefon: 35-2-72 Boton, makaddm LAnl.nmnnnnAnitl Ma" '^Momppessori saiioz vegyen Liska Jenő old. gépOszmOrnOk, komprossor-DOrDeadd Orczy-ut 22. Tel.: J. 335-42 15%—30% Az 1927-es fővárosi kölcsönkötvény páratlan árhullámzása a new-yorki tőzsdén — Mit kel­lene tennie a fővárosnak, ha pénze volna? — Az Uj Budapest tudósítójától — Megírtuk, hogy az 1927-es fővárosi lcöl- csönkötvényeknek a newyorki tőzsdén való ugrásszerű emelkedését mint álta­lában a newyorki tőzsdehosszt, nem a világ-prosperitás megindulásának, mint inkább a közeledő amerikai elnökválasz­tások alkalmából való ügyes kortesfo­gásnak kell tartani. Az annak idején 88.5%-kal kiűzetésre került Bankers Trust kölcsönkötvényeinek árfolyama jnlius első napjaiban 15%-ra csökkent: ez a hihetetlenül alacsony árfolyam az­után a nagy tőzsdehossz idején, első­sorban budapesti és bécsi vásárlásokra, 30%-r a emelkedett fel. A leg- utóbbi napokban a hossz megtorpanása kapcsán a főváros 6%-os aranydollár­kötvénye 25—26%-ra csökkent visz- s z a. A budapesti tőzsde magánforgalmá­ban a 27-es fővárosi kötvények átlag­árfolyama 40%, Budapesten még mindig élénk a forgalom a Bankers- Trust-féle részvényekben, aminek fő­oka az, hogy a magyar közönség jó be­fektetésnek tartja a tulajdonképpen 13%-kai jövedelmező papírokat, mert a főváros a Nemzeti. Bank külön engedé­lyével az annuitásokat, azoknak a bel­földi kötvénytulajdonosoknak, akik azt pengőben is elfogadják, ki is űzetik. Ha a fővárosnak pénze len­ne, , a legjobb üzletet akkor csinálná, ha kötvényeit a kibo c s á j t á s i árfolyam egyharmadáért min­den mennyiségben összevá­sárolná.. A mai gazdasági viszonyok erre az akcióra természetszerűleg nem a 1 k a 1 m a s ak, pedig nincs az az in- zolvens kereskedő, aki maradék vagyo­nával nem váltaná meg boldogan hite­lezőitől effektiv adósságait — azok 30%-á ért! Rejtélyek a kéményseprő-fronton Szeptemberben döntenek a húsz kerület végleges betöltéséről —fi VI. kerületi elöljáróság túrosa kéthónapos pályázati terminusa — Az Uj Budapest tudósítójától — Szeptember 1-én járt le a busz uj fő­városi kéményseprő kerületre kiirt pá­lyázat. A pályázatok elbírálására a ke­reskedelemügyi miniszter és polgár- mester által közösen kijelölt kerületi tanácsnok, Szente Miklós óbudai elöl­járó, a törvény szerint köteles a pályá­zat lejártától számított 30 nap alatt, tehát szeptember végéig a kerületeket most már véglegesen odaítélni. A kerületek ideiglenes kezelésével meg­bízott kéményseprő-segédek mindad­dig állásaikban maradn ak, amig a kereskedelemügyi miniszter, akihez a kéményseprő kerületek betöl­tése harmadfokon kerül, jogerősen nem dönt. Az érdekelt iparosság változat­lan elkeseredéssel tárgyalja a főváros azon határozatát, hogy a húsz kerület ideiglenes betöltését nem a szol­gálati idő szerint legöregebb budapesti segédekre bízták és a kerületek ideig­lenes kezelői közül bekerültek vidé­kiek és budapesti fiatal pro­tekciós segédek is. Az öreg se­gédek remélik, hogy a végleges betöl­tésnél a főváros illetékes szervei ki fogják köszörülni ezt a hibát és melléktekintetek nélkül a segédek szolgálati rangsora szerint fognak dön­teni. Itt; emlitjük meg, hogy az özv. S t é- herjAntalné elhunytával megüresedett kéményseprő-kerületet a VI. kerületi elöljáróság ideiglenesen K 1 ó z e Fe­rencijei, akinek harmincnégy szolgálati éve van, töltötte be. Az elöljáróság egy­ben november elseji határidő- v e 1 'kiirta a pályázatot a megüresedett kerületre. Szakkörökben élénken per- traktálják ezt a kéthónapos ha- t á r %d ő t, amely azt bizonyítja, hogy az elöljáróság alaposan meg akarja fon­tolni a döntést, mielőtt beváltaná a betöltéshez fűzött jogos reményeket. Kávé, tea, FRHTEUI D El SINGER IV., Ferenciek fere 1. Királyi Bérpalota „MURT“ MAGYAH ÚTÉPÍTÉSI RT BUDAPEST, V., ZOLTÁN-U. 11 telefon: 230-59 és 121-37 Modem utak építési vállalata Készít : öntött és bengerelt aszfalt-, shett-, topeka-, asssfa tmakadám- és k e r a m i t-b urkolaiot SCHUBAUER JÓZSEF ÓRÁS és ékszerész BUDAPEST, IV., HAJÓ-UTCA 8-10. TELEFON : 80-5-03. WEINGRUBER IGNÁC Székesfővárosi Pavillon Kávéháza VI., Városliget VÍGNÁL! RAFAELLO bronzönfd BUDAPEST UkKc DetneliAzg-Hlca l)/b. Gyári TI., Mu-DlCA T4. uAm TELEFON: AUTOMATA öl#-12. Customs Alphons Budapest, V., Nádor-u. 19 Telefon: 120—01 üíéménijépi tés ttaztknhefeiíazás líemenceépités o Szeptember 21-én újra lejár a fő­város egyik függőkölcsöne. A fő­város által annak idején a Pesti Hazaitól, a Kereskedelmi Banktól, a Hitelbanktól és a Leszámitoló- banktól felvett 4,000.000 dolláros függőkölcsön váltói szeptember 21-én ismét lejárnak. A főváros a transzfermoratórium miatt termé­szetesen nincs abban a helyzetben, hogy adósságát megfizesse, és ezért ismét a váltók prolongációjára ke­rül sor. A pénzügyi ügyosztály az erre vonatkozó felhatalmazás meg­adására a polgármester utján elő­terjesztést tesz a törvényhatósági tanácsnak és a közgyűlésnek. Rosszul sikerült a fővárosi fürdők ezévi szezonja. Az őszi idő beálltával a városgaz­dasági ügyosztály ideiglenes statisztikát ké­szített a fővárosi fürdők és az Állatkort ezévi szezonjáról. A Hullámfürdő, ahol a jegyek árát ebben az évben tudva­lévőén leszállították, ugyanakkora forgal­mút csinált, mint az elmúlt évben. A Hul­lámfürdőnek ebben az évben három nagy­szerű hónapja volt; a junius, julius és augusztus, mégis csak annyi összbevételt tudott elérni, mint 1931-ben, amikor'julius és augusztus, a két íohónap, hihetetlenül rossz bevételi eredményt mutatott fel a rossz időjárás miatt. A Széchenyi- s t r a n d fürd ő, ez a kőbe épiloit deficit, a- tavalyinál jelentéktclenül kisebb pénz­ügyi eredménnyel zárja szezonját, a bevé­teli hiány azonban igy is százezrekre rúg. Az Állatkert ezévi szezonja a tavalyi­hoz képest nem mutat lényeges rosszabbo­dást, ami máris eredménynek tekinthető. Igen jó volt az Állatkert Szent István- napja, a két ünnepnapon összesen húszezer látogatóval. A papagály-sorsoláSoli, különö­sen a gyereknapon beváltak, ellenben az állatkerti vendéglő Gundel bérletében sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. SALY ÁRPÁD ny. min. ossíáipanácsos tűzifa- és síéFinai^keraskedd BUDAPEST Belső iroda : B. jfíortfavj yWíiíkt&s-iMt 29. (Fel.: G90-&1 és G80-99. Külső iroda és csuzda : B.. Jifefenföf<l, ÍJu<l«öisá-iií 50-38. (Fefefon: &8G-15. Biehn János IX., Fcrenc-kOrut 46 Telelőn öt-ö-03 Aszfaltozás, szigetelés, fedéllemez - tetőfedés, motorbenzol, paraffin. vitéz DARVAS LAJOS oki. mérnök NEMESÉPITŰ VÁLLfSLRI Budapest, IV., Királyi Pál-u. 20. Telefon: Aut. 8G-2-96. j Halmos Bstván és Fia j kövezőmesterek és útépítő vállalkozók Budapest, X., Halom ucca 23, ! Tel : J. 339-52 Tel.: J. 339-5 2 Scháíter Károly oki. mérnök, vasul-, ut-, beton-épitési vállalkozó, kövezőmester Budapest, lü., Kecsnemeti-u. 13. w. em. 1. Telefon 844-12 CMDERONI IS TÁRSA lálszerészeh Budapest, V., Vorösmarty-tér 1. Telelőn : Aut. OH 48. S zemüvegek, orresiptetők, lor- gnettek, színházi- és verseny­látcsövek a legjobb kivitelben. Ténuhépészeli cíhfreh. A Székesfővárosi Segitöalap szállítója.

Next

/
Oldalképek
Tartalom