Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1932-12-03 / 48. szám
X. évfolyam 48. szám Budapest, 1932 december 3 UJ KTWAP2S1 *su«JSPOUTUCAJ *p ÉS _ El őfizetési Arait: Egész évre..................................................30 pengő Fé l évre..............................................................15 pengő Egyes széna éra 60 fillér ! FELELŐS SZERKESZTŐ: DOBY ANDOR DR I Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, IV., Kaas Ivor-utca 9. Telefon; Aut. 828—23. Postatakarékp. chequeszémla: 30913 Tabáni romantika A tabániak az elmúlt napokban küldöttségben jártak a polgármesternél. azt kérvén, hogy az őslakosság kitelepítését a főváros számukra uj telepítéssel és haladék nyújtásával tegye kíméletessé. Tabán lebontása a küldöttség előadása szerint többezer ember szétszórásával jár és háromszázezer pengő évi lakbérveszteséget jelent a fővárosnak. A polgármester válaszában hangsúlyozta, hogy a Tabán lebontása városszabályozási szempontból elkerülhetetlen, a kérdés szociális oldalát illetően pedig megígérte, hogy az átmeneti állapotot a városrészr őslakossága számára a hatóságok igyekezni fognak mennél kíméletesebbé termi. A Tabán divatjamúlt romantikája ütközik ebben a küldöttség járásban a főváros legeminensebb pénzügyi érdekeivel. A háború előtti Budapest a maga fellengős terveivel húszmillió korona költséggel sajátította■ ki a Naphegy keleti oldalának ócska viskóit, kegyelemből és kegyeletből bennehagyva a régi lakókat az ásatag f alak között. Bárczy el gondolásában a főváros legelőkelőbb villanegyedének ígérkezett a Tabán: ötszázkoronás négyszögölenkénti telekárakkal, ragyogó kertekkel, a modern luxus minden raffi- nériájával. Mi maradt az álomból? Az elköltött kölcsönpénz amortizációja. Az a háromszázezer pengő, amelyet a küldöttség a Tabán házbéréül emlegetett, fiktiv szám, hiszen ezt az amúgy sem jelentős összeget majdnem teljes egészében felemésztik az adók, múlhatatlan javítások, házgondnoki dijak. A Tabán lebontását meg kell kezdeni, mielőbb! Legyenek' ott lebontott házak omladékái, élő seb a város testén, a Gellérthegy és Naphegy közötti völgyben, bérpaloták és luxusvillák között: az uj tranzverzális ut mentén lássa mindenki, aki ott elmegy, hogy a, tabáni probléma meg oldása tovább nem várathat magára! Telek-sorsjáték (Gallina tanácsnok tiz évvel ezelőtti terve szerint) vagy fürdőváros, parcellázás vagy licitáció: a hatóság ráér gondolkozni a megoldás legkevesebb veszteséget jelentő módján, ha a Tabán már csak a régi budai festők akvarelljein fog kísérteni. Bizonyosnak látszik, hogy a. Tabán kisajátításába ölt közpénz visz- szatérülni soha semmilyen körülmények között nem fog, még a; netto tőke sem, hát még a kamatok! A Tabán lerombolásával együtt le kell építeni azokat a fantazmagóriákat is,' hogy öt- vagy hatszázpengős négyszögölenkénti árban fogják értékesíteni a tabáni telkeket, ahogyan azt egyesek elképzelik. A Tabán ügyében elég volt a délibábpolitikából, gyerünk vissza a realitások mezejére, oldjuk meg a Tabán problémáját olyképpen, ahogyan az gazdasági viszonyaink közepette a legjobban lehetséges, de egy időbeli feltétellel: építkezni, mennél gyorsabban építkezni! Különleges, a terület kihasználását a legmesszebbmenő módon engedélyező építési szabályzatot, a vevőket illetően közműépítési kötelezettséget, az építkezések megkezdésére záros határidőket kérünk, a tabáni probléma megoldására, hogy amit a, réven elveszít a főváros közönsége, azt megnyerje a vámon. Uj romantika bonsta szét szárnyait a lebontott kiskocsmák helyén: a modern városrendezés és építkezés harsogó szimfóniája! Esetem az Operaházzal Irta: Feírovácz Gyula Az Operaiház szubvenciójának a főváros költségvetéséből történt törlése néhány sajtóorgánumban ig’en különleges megvitatásban úgy szerepelt, mintha ez önálló akció és kulturellenes lépés volna. A 8 Órai Újság mint politikai sakkhuzást tünteti fel, a Reggel városházi puccsról beszél, a Fővárosi Hírlap szerint pirul a kultúra e határozat miatt, Kozma Jenő pedig hol vandalizmusnak, hol szégyennek nevezi a fővárosi közgyűlés többségének ezt a határozatát. Abban valameny- nyi támadó cikk megegyezik egymással, hogy csak az Operaházról beszél és hallgatással, vagy mellékmondattá] mellőzi azt a kérdést, ami premisszája volt ennek a határozat- hozatalnak. Ez a premissza tudvalévőén az uj kerületi előljáibságok, vagy expozi- turák felállítása. Nem fog ártani, ha pragmatikus sorrendben állitom a közönség elé, hogy miként született meg a közgyűlésnek ez a határozata. Kólám mindenki tudja, hogy a főváros uj közigazgatási kerületeinek a fölállítását én sürgettem először. Az én ideám volt és az én javaslatomra került az uj fővárosi törvénybe ez a rendelkezés. Azt is mindenki tudja, hogy kerületem és a hasonló sorban lévő perifériális kerületek érdekében mindent elkövetek, hogy az uj elöljáróságok kérdése rendeződjék és az uj közigaz- gatási kerületek életbeléptetése a törvény intencióinak megfelelően közérdekből, a sokat molesztált lakosság érdekében minél előbb megtörténjék. A költségvetés tárgyalásánál az első fejezetnél, ott, ahol a közigazgatás személyzeti ügyei intéződnek el, tettem meg inditványomat olyan értelemben, hogy a főváros közgyűlése vegyen fel a költségvetésbe kétszázezer pengőt az uj kerületi elöljáróságok felállításával kapcsolatos költségek fedezésére és azt is indit- ványóztam ezzel egyetemben, hogy abban az esetben, ha a polgármester más fedezetet kijelölni nem tud, akkor töröljön ilyen kétszázezer pengős tételt a XIV. fejezet költség- vetéséből. Ez az indítvány november 16-án hangzott el mint első felszólalás azon a napon. Az inditványnak a közgyűlésen általános kedvező visszhangja támadt és senki sem volt U' felszólalók között olyan, aki inditványomat ne helyeselte volna. Azok, akik utólag aggodalmaskodnak, kifejthették volna véleményükéi és meggyőzhették volna most hirdetett igazukról a közgyűlés többségét, hogyha azok az intenciók, amelyeket most magukénak vallanak, akkor' is éltek volna bennük. E fejezet vitájának bezárása után a polgár- mesteri székből azt a választ kaptam, hogy a polgármester hozzájárul indítványom első részéhez, fedezetet azonban nem tud kimutatni, ellenben a XIV. fejezet tárgyalásánál fog majd a közgyűlés határozni afölött, hogy az általam javasolt fedezet formáját elfogadja-e vagy sem. A XIV. fejezet tárgyalására az ügyrend értelmében nem került sor, hanem november 23-án, tehát nyolc nap múlva, csupán szavazás volt az . és egy héttel azelőtt beadott indítványom fölött. Ha ugyanis ezt tette volna, akkor feleslegessé vált volna a XIV. fejezetnél az operaházi támogatás -törlése. Azt mondja a jó Lázár Miklós a Reggel-ben, hogy az állami színházak támogatására szánt összegből fiókelőljáróságokat rendezünk be a perifériákon, hogy egy bögre kávéval, vagy egy tányér levessel oldjuk meg a munkanélküliség nagyvárosi problémáit. Én megkérdezem: a tányér leves és a bögre kávé nem közelebb áll-e a munkanélkülihez, mint az operaházi szubvenció? Ne mondja senki, hogy a főváros az Operaházat nem támogatja és nem járul hozzá annak fenntartásához, hiszen köztudomású, hogy az adók felét a székesfőváros polgársága fizeti be az állampénztárba. Az Operaház összes költségeinek a felét a székesfőváros polgársága izzadja ki még akkor is, ha afölött a kultuszminiszter diszponál. Nekünk nem lehet kulturaellenességet, vagy operaellenes séget szemünkre vetni. Magam is lelkes opera-barát vagyok, aki nemcsak Budapesten, de évente Bécsben és ahol külföldön megfordulok, minden alkalommal eljárok az ottani operaelőadásokra. Mindnyájan tudjuk, hogy mi az opera feladata a zenekultúra terén és azt is tudjuk, hogy a magyar királyi Operaház e téren elég megfelelő pozíciót tölt be a világ zeneművészeti intézetei között. Ellenben azt is tudjuk, hogy ezt az Operaházat exclusivitás jellemzi, amely nincs tekintettel kispénzű néprétegek zeneigényeire. Teljesen igaza van e tekintetben Rassay Károly- nak, aki lapjában, az Esti Kurir- ban azt irja, hogy abban az esetben, ha Radnai igazgató a szezon elején már néhány filléres olcsó opera- előadással iparkodott volna megnyerni a közvélemény rokonszen- vét és igyekezett, volna beállítani az Operaházat a tömegkultúra szolgálatába, akkor nagyon könnyen megnyerhette volna a városházán azt a csatát, amelyet így elveszített és abban is igaza van Rassay Károly- nak, hogy nagyon nehéz eldönteni azt a. kérdést, vájjon a takarékosság elve előbbrevaló-e, mint a kultúra szempontja. Egyénileg mindenki kénytelen volt Magyarországon ezt a kérdést eldönteni. Eldöntötte magára nézve a háromszor lefaragott fizetésű köz- tisztviselő, eldöntötte a megrendelésnélküli iparos és eldöntötte a kuncsaftot nélkülöző kereskedő is, aki kénytelen volt választani kul- turigényei és kenyérgondjai között. És ha ezek kivétel nélkül a kenyér kérdését hozták előtérbe és vérző szívvel bár, de kulturigényeikről voltak kénytelenek lemondani, mert a kenyérről elvégre mégsem mondhattak le, akkor ez a kérdés a székesfőváros közületében sem volt más szempontból eldönthető. Ha a fővárosnak vannak — már pedig vannak — olyan közigazgatási, szociálpolitikai, higiéniai, közlekedési és egyéb ilyen természetű szükségletei, amelyek a költségvetésben nem nyerhettek kielégülést és amelyek kielégítését pártkülönbE szavazásnál a. Keresztény Községi Pártnak 56 tagja szavazott az indít vány mellett, velünk szavazott az egész ellenzék, tehát nemcsak a szociáldemokraták, hanem a polgári ellenzék is, köztük a Rassay- pártiak és a keresztény ellenzékiek is. Viszont a javaslat ellen mindössze 18—20-an szavaztak, ebből is csak 7—8 volt a Községi Polgári Párta szavazat, a többi szavazatot tisztviselők adták le. Ezek mindenki által megállapítható közismert tények. E tényállás alapján azt a megállapítást tehetem, hogy a Keresztény Községi Pártnak nem volt szüksége segédcsapatokra ahhoz, hogy ebben a kérdésben a maga akaratát érvényesíthesse, tehát nem lehet itt beszélni puccsról, szociáldemokratákkal való összefogásról, vagy a keresztények és szociáldemokraták vezéreinek „szeme összevillanásáról“. Lehet ellenben beszélni arról, hogy vájjon kik teljesítik a közgyűlésen azt a kötelességet, amelyet magukra vállaltak. Aki szégyennek nevezi ezt a határozatot, annak módjában volt egész pártjával balanszként odaállani és a javaslat ellen szavazni, módjában volt nyolc napon át indítványom ellen agitálni és argumentumait felvonultatni és miután az elnöki enunciációból tudhatta, mikor következik a szavazás indítványom fölött, módjában állott a szavazásra előkészülni és akaratának megfelelő többség létrehozását megkísérelni. Ilyen irányban azonban még csak a kísérletnek a szándéka sem állapítható meg. Ezekután ne velem, és ne mive- lünk disputáljanak abban a tekintetben, hogy a közgyűlési határozat és a kultúra milyen viszonyban vannak egymással, hanem afölött meditáljanak, hogy az elvek hirdetése és az azokért való gyakorlati munka micsoda viszonyban van egymással őnáluk. Olyan pucosot, amely nyolc nap múlva robban és amelyet nyolc nappal előbb jelentenek, még a, világ nem látott. Forradalmi ülésnek nevezni egy ilyen egyszerű és világos, nyolc nappal előbb bejelentett szavazást, szintén nem lehet. Komikus beszélni a kultuszminiszterrel kötött paktum föl- fricskázásáról is, mert mi, Keresztény Községi Párt, semmiféle paktumot e tárgyban nem kötöttünk, sőt előzetes megbeszélésre kiküldött párttagunk kereken és előre bejelentette, hogy pártunk ehhez a szubvencióhoz a főváros mai nehéz helyzetében nem tud hozzájárulni. Ha paktumot kötött a másik kormányzópárt, akkor e paktum védelmére illett volna megfelelőképpen felvonulni és ha el is veszti a csatát, legalább azt bizonyítani a miniszter előtt, hogy utolsó leheletéig küzdött az általa kötött paktum megvalósításáért és ha a paktumot a városháza felelős főtisztviselői kötötték, akkor módjukban állott volna ezt a megállapodást megváltoztatni azzal, hogT például az első fejezetnél a polgármester azt a választ adta volna, hogy a maga részéről gondoskodni fog az uj elöljáróságok részére más fedezetről,
