Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1932-11-26 / 47. szám

TU B IIJ)AP£SI 1932 november 26» A tavalyi keretek között lesz az idén is a karácsonyi segély. A vá­rosházi tisztviselők legnagyobb problémája, a karácsonyi segély ügyében nyilatkozott a törvényha­tósági bizottság csütörtöki közgyű­lésén Borvendég alpolgármester. Az alpolgármesteri nyilatkozat szerint a karácsonyi segély a főváros mo­mentán pénzügyi helyzetétől függ: minden valószínűség szerint, ha lesz is karácsonyi segély, csak a kisfizetésű alkalmazottak fognak kapni. Az elnöki ügyosztály mind- ezideig nem kapott utasítást arra vonatkozóan, hogy a karácsonyi se­gély ügyében előterjesztést tegyen. Kétségtelennek tartják azonban az elnöki ügyosztályban, hogy a kará­csonyi segély az alpolgármester nyilatkozata alapján semmi körül­mény között nem lesz nagyobb és nem fog más fizetési osztályokra kiterjedni, mint az elmúlt esztendő­ben. Az elmúlt évben a közigazga­tási alkalmazottak karácsonyi se­gélye 80.000 pengőjébe került a fő­városnak, minden valószínűség amellett szól, hogy ugyanezen ösz- szeget fogják az idén is engedé­lyezni. Hunyadi János természetes keserüvfz as emésztőszervek leg­kiválóbb gyógyvize. Egy háztartásban sem hiá­nyozhat. Hatásában falQlmulhatatlan SIZLEHIERINDRÜS, BUDIPES? A hadirokkantuk és a Teleki-tér. Régi panasza a hadirokkantaknak, hogy a Teleki-téri bódé-árverések­nél a maguk tőkeszegénységével szóhoz sem juthatnak, aminek fő­oka az, hogy nincs törvényes ren­delkezés, amely számukra bizonyos százalékszerü kedvezményeket biz­tosítana az árveréseknél, ahogy az pld. a városi szállításoknál és mun­kaalkalmaknál számukra hat száza­lékban már régen megvan álla­pítva. A polgármester most teljesí­teni akarja a nála igen gyakran megforduló^ rokkant-küldöttségek előtt tett jóindulatú Ígéreteit, külö­nös tekintettel arra, hogy Gömbös Gyula, Magyarország uj miniszter- elnöke is azon a közismert állás­ponton van, hogy a rokkant kér­dést minden vonatkozásban meg kell oldani. A közigazgatási ügy­osztály most dolgozik a Teleki-téri ószeres piac olyan átszervezésén, bogy — természetesen a szerzett jogok sérelme nélkül — a megüre­sedő bódék bérletét rokkantakra le­hessen átruházni. A terv az, hogy a most érvényben levő árverési rendszert megszüntetik és hely- foglalási engedélyek alapján adják ki a megüresedő bódékat, elsősor­ban természetesen rokkantak szá­mára. Az erre vonatkozó polgár­mesteri előterjesztés december első felében már a közgazdasági ügy­osztály mellé rendelt szakbizottság elé kerül. »iaM Liska lenő ohl. géDészmérnöh, kompressor-bérneadó Vili., Baross-u. 77. Tel.: J. 33-5-62 BUKOVA LAJOS ÉPÜLETÜVEGES ÉS KÉPKERETEZO Budapest, IX., Lónyay-utca 48. TELEFON i AUT. 870-26 Ismét szőnyegen a HangU-kérdés 4 főváros 50.000 pengő lelépést akar kérni az nj bérlőtől — Az Uj Budapest tudósítójától — Hónapokig tartó huza-vona után végre döntésre érett a Hangli- kioszk ügye. A városgazdasági ügy­osztály eleinte tudvalévőén az épü­let lebontása mellett foglalt állást és már utasította is a kertészeti hi­vatalt, hogy a kerítés lebontásával a terület megfelelő átalakítására te­gyen javaslatot, Az Uj Budapest határozott állásfoglalása, amelynek során tiltakoztunk az ellen, hogy egy városrendezési fantazmagória kedvéért évi 50.000 pengős jövede­lemtől fosszák meg a fővárost, tel­jes sikert aratott, annál is inkább, mert a városrendezési szakbizottság is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Vigadó-tér rendezését és an­nak Glück Frigyes elgondolása sze­rint piazzetává való kiképzését a mai gazdasági helyzetben nem tartja aktuálisnak. A városrendezési bizottság ezen határozata alapján most a város- gazdasági ügyosztály is revideálta álláspontját és az ügyosztályi szak- bizottság legközelebbi ülése elé már olyan javaslatot terjeszt, hogy, Ba- bócsyné, az eddigi bérlő halálával megüresedett és jelenleg is üresen álló kioszkot továbbra is bérbeadás utján hasznosítsa a főváros. Az ügyosztálynak az a javaslata, hogy hat esztendőre adják bérbe a kiosz­kot, a brutto bevétel bizonyos száza­lékáért. A bérlő azonban legyen kö­telezve 50.000 pengőnek a bérlet el­nyerése napján a főváros pénztá- rába való lefizetésre és egyben vi- I selje az immár múlhatatlan renová- l lás kötségeit. | ^ Hogy melyik befolyásos pályázó I testére akarják szabni a pályázat I ilyetén való kiírásával a feltétele- I két: nem tudjuk, azonban erkölcste­lennek kell tartanunk az efajta le- lépéses rendszernek a városházára való bevitelét. írjon ki a főváros'a brutto bevétel százalékában megha­tározott bérben egy pályázatot, vá­logasson a törvényhatósági tanács az ajánlattevők között, de ne diSz- kreditálja a lelépéses rendszer mel­lett önmagát és az ilyen feltételeket határozottan eltiltó Közszállitási Szabályzatot! Rövidesen megtörténik a másodfokú döntés az uj kéményseprőkerületek ügyé­ben. Ismeretes, hogy S z e n t e tanács­nok-elöljáró — akit a kereskedelemügyi miniszter és a polgármester együttesén megbiztak az uj kóményseprőkerületek elsőfokú betöltésére vonatkozó döntéssel — erre vonatkozó feladatát régen elvé­gezte, azonban a döntések ellen azok a segédek, akik nem kaptak kerületet, a fellebbezések özönével árasz­tották el a polgármestert, mint másodfokú fórumot. Babarczy fő­jegyző, a közgazdasági ügyosztály veze­tője, a tőle megszokott alapossággal tette kritika tárgyává a beérkezett fel­lebbezéseket. A főjegyző a legrészlete­sebben megvizsgálta a segédek szolgá­lati lajstromát és a kezei között levő bi­zonyítványok és egyéb akták alapján el­készítette a pályázók pontos és a való adatoknak megfelelő szolgálati lajstromát. A má­sodfokú döntés elsősorban ezt a szolgá­lati lajstromot fogja tekintetbe venni, igyekezvén kiküszöbölni azt a kémény­seprőiparban gyakori esetet, bogy az öreg segédek rovására fiatal pro­tekciósok jutnak kerülethez. A belügyminiszter jóváhagyta a négy uj plébánia szervezését. A fő­város törvényhatósági bizottsága egyik legutóbbi ülésén tudvalévőén négy helyi lelkészségnek plébániává és négy egyházközségnek helyi lel­készségé való átszervezését hatá­rozta el. Szerdán érkezett le a fő­városhoz a belügyminiszter leirata, amelyben közli, hogy az átszerve­zésekre vonatkozó közgyűlési ha­tározatot változatlanul jóváhagyja. Csepregi Horváth János jubi­leuma, A Magyarországi Szövetke­zetek Szövetsége csütörtökön sok esztendőn át volt érdemes ügyve­zető igazgatójának csepregi Hor­váth János dr. gazdasági főtaná­csosnak a fővárosi törvényhatóság örökös tagjának a tiszteletére fél­százados szövetkezeti jubileuma al­kalmából ünnepi ülést tartott, ame­lyen a szövetkezeti társadalom ne­vében Majláth József gróf elnök és Bernát István felsőházi tag, a Nemzeti Bank alelnöke méltatták azt az eredményekben és alkotások­ban gazdag működést, amelyet Horváth János, a magyar nemzeti mozgalomnak lelkes úttörője öt év­tizeden át kifejtett. Csepregi Hor­váth János dr., Isten kegyelméből a jövő év márciusában tölti be nyolcvanadik életévét. Ö a Keresz­tény Községi Párt legidősebb tagja, aki magas kora ellenére is élénk tevékenységet fejt ki, szorgalmas látogatója a közgyűléseknek, jelen van minden pártértekezleten és élénk részt vesz a keresztény Jó­zsefváros politikai életében is. A Keresztény Községi Párt, de a tör­vényhatósági bizottság minden tagja szeretettel ünnepli őt a^ jubi­leum alkalmából, azzal a kívánság­gal, hogy a pátriarcha kor küszö­bén áldás és békesség kísérje ne­mes életét! A jövő héten nyugdíjazzák a szol­gál atonkivüli viszonyban levő fő­tisztviselőket. Megírtuk, hogy a fő­városi törvény rendelkezése értel­mében újra meg nem választott, je­lenleg szolgálatonkivüli viszonylat­ban álló főtisztviselők — többek kö­zött Bérezel főpolgármester, Édes, Löbniayer és Purébl tanácsnokok — a folyó év végéig ténylegesen nyugdíj azandók. A polgármester erre vonatkozó előterjesztése a jövő hét csütörtökjén tartandó ülésen kerül a törvényhatósági tanács elé. Az előterjesztés, amidőn a nyugdí­jazást kimondja, őszinte melegség­gel emlékezik meg a kiváló főtiszt- viselőknek a főváros szolgálatában eltöltött több évtizedes munkássá­gáról. Előadás a Belső-Lipótvárosi Kereszt- tény Körben. A Belső-Lipótvárosi Ke­resztény Társas Kör szociális szakosz­tálya Koós Jenő nyug. államtitkár, a szakosztály elnökének vezetése mellett pénteken este ülést tartott, amelyen Lukács Sarolta, a Magyar Vörös- kereszt Egylet alelnöke Szegény- gondozás fővárosunkban cím­mel tartott előadást. Tanulmányok a régi Pest-Budáról. Horváth Elemér, aki a fővárosnál mint adóhivatali főtiszt teljesít szolgá­latot, a fenti cimmel kis fiizetecskében foglalta össze két város történeti tanul­mányát. Az első a Duna-hidak történe­tével foglalkozik, a régi aquincumi hid nyomaitól kezdődően. A másik tanul­mány a pest-budai közlekedési eszközök utolsó százötven esztendejét ismerteti a postakocsitól a repülőgépig. A füzet nyomdai előállítása az Egyetemi Nyom­dát dicséri. Az Elektromos Müvek kiállítása Fővárosunk ismét egy világvárosi intéz­ménnyel gazdagodott. Folyó hó 21-én nyi­totta meg kapuit a nagyközönség részére a Budapest Székesfőváros Elektromos Müvei Állandó Bemutató Kiállítása. A Budapest Székesfőváros Elektromos Mü­vei V., Honvéd-utca 22. szám alatti nyug- dijintézeti bérpalotája földszinti helyiségei­ben van a kiállítás elhelyezve. A laikus ember előtt szinte csodálatosnak tűnik annak a hatalmas fejlődési folyamat­nak az eredménye, amely a legutóbbi évek­ben az elektromos iparban., az elektromos világítás tökéletesítésében, a háztartás elek- triíikálása körül megindult és amely rend­szerbe foglalva és célszerűen csoportosítva, szemléltetően tárul a kiállítást látogató kö­zönség elé. A mai élet minden téren megköveteli a célszerű és észszerű gazdálkodást. Az elek­tromosság a racionális gazdálkodást telje­sen megoldotta. A kisipar, a kereskedelem, a magánháztartás összes ágazatai megtalál­ják itt azt a célszerű készüléket, szerszámot és eszközt, amellyel olcsón, higiénikusan, kis helyen, nagy effektussal végezhetik el megszabott munkájukat. Magát a kiállítási anyagot annak nagy terjedelménél fogva itt nem kívánjuk rész­letesen ismertetni, de nem haladhatunk el elismerő szó nélkül a tökéletesen berende­zett, elektriíikált háztartás mellett, amely­ben a középosztály háziasszonya, de a gar- szon ember is minden megerőltető testi munka nélkül egyedül képes ellátni az egész háztartást. A világítás, fűtés, hűtés, sütés, főzés, fürdővizmelegités nemcsak a háztartásokban szükséges méretben, de nagyüzemeknek is megfelelő tökéletes meg­oldásban tárul a szemlélő elé. A rádióteremben a rádió teljes fejlődési folyamatát látjuk a kezdetleges detektoros készüléktől a legmodernebb világrészeket vevő hálózati készülékekig. Elektriíikált or­vosi műtermet látunk egy másik helyiség­ben. Látjuk az elektromos világítás töké- leteisitését a kereskedelem, a reklám szol­gálatában és egy helyiségben a jó világí­tást szolgáltató modern csillárokat és .lám­pákat, az éjjeli mécsestől kezdve a függő- csillárokig és mindezt a legteljesebb ízlés­sel elrendezve, mindezt magyar ipar termé­keiből összeállítva. A kiállítás célja, hogy az elektromos áram használatát a közönséggel megismertessék és megszerettessék. Az elektromos készülékek használata olcsó, praktikus, egyszerű és tiszta és a haladó technikával lépést tartó modern ember ezeket már nem nélkülözheti. A kiállítás melletti előadóteremben az érdeklődők részére előadásokat fognak tar­tani, amelyben minden iparág és üzem ré­szére az elektromos áram alkalmazását fogják ismertetni. A kiállítás egyébként a nagyközönség ré­szére kedden és csütörtökön reggel 8 órától este 7 óráig, a többi hétköznapokon pedig reggel 8 órától délután 3 óráig nyitva áll és belépődíj nélkül megtekinthető. Jöu a mikulás, jön a karácsony és még talán nem volt olyan kevés a pénz, mint most. Gondoskodjék előre, hogy szeretettéinek Mikulás- és kará­csonyi ajándékát biztosítsa. Fillérenként megtakaríthat 3 pengőt és ha egy kis szerencséje van, az 59. Államsorsjáté­kon, melynek húzása már december 6-án feltétlenül meglesz, 40.000 pengőt is nyerhet. A sorsjáték bevételeit jótékony célra fordítják, ha nem nyer, jótékony­ságot gyakorol. Proczeller Bálint kövező mester Budapest, X., Korponal-u. 11. Telefon Kőbánya 74 - 84 Cusíoűis Alphons Budapest, V., Nádora. 19 Telefon: 120—OT ttéményépités 3f£az4Mwt£»efatfazás Mcmenccégpiiés Fóthi-ut, Klapka-, Tüzér-, Csángó-utcák által határolt TELEKTÖMB felparcellázva, kedvező feltéte­lek mellett ELADÓ. Bővebbet: vasárnap délelőtt helyszínen FÓTHI-UT 35, hétköznapokon RUDOLF-TÉR 6, IV. 22. TE LE FON: 24-1-15. „IGMÁNDI“-ból nem kell pohár- számra inni, negyed vagy fél pohár- elég szokott lenni! Minden üzem­nek megfelelő 8Él1ÍZetéSÍ tasakot, levélboritékot, papírzacskót olcsóbban szállít PÖS8 L. pa^ázacikógyófa Budapest, VII.. Garat­utca 36. sz. (Saját ház) Mintázott árniánlaOnl^ Telefon : J. 333-01 HORCSIP^s VASGERENDÁS F0DEH BUDAPEST, VII., NÜRNBERG-UTCA 35 TELEFON 96-T-ST TELEFON 96-T-5T CALDERONS ÉS TÄRSA látszerészeh Budapest, V., Vörösmarty-tér 1. Telelőn: Aut 01148. Szemüvegek, orresipti •3 gnettek. színházi- éí orresiptetők, lor- és verseny- látcsövek a legjobb kivitelben. rénuhépészefl cihheh. A Székesfővárosi Segitöalap szállítója.

Next

/
Oldalképek
Tartalom