Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1932-11-26 / 47. szám
lián Budapesi-viglM leli!! Exner Kornél előadása e MM Eovesíllelben A Gellért-szálló szép hang-verseny term ében a múlt hét szerdáján ig'en előkelő társaság jött össze a Budapest Fürdőváros Egyesület meghívására, hogy meghallgassa Exner Kornél dr. előadását. _ Budapestnek világfürdővé való fejlesztéséről. Az ülésen József Ferenc dr. kir. herceg elnökölt. ......... — Budapestből nem fürdővárost, na- nem világiiirdőt törekszünk fejleszteni _így kezdte Exner előadását. E két fo galom között ugyanis mérhetetlenül nagy a különbség. Fürdőváros, vagy fürdőhely, illetőleg gyógyfürdőhely minden helység, melynek gyógyfürdő jellegét a belügyminiszter elismerte. így például Pozsonyban egyetlen fürdőház van és ez az egy épület kapta meg még a magyar uralom alatt a gyógyfürdői elnevezést. Azóta Pozsony fürdőváros, de nem világfürdő. Ez az eset a többek között Székesfehérvárott és Szolnokon is. A mi célunkat korántsem elégítheti ki az, hogy Budapest csak fürdőváros legyen. Hogy emelkedjék itt olyan épület, melynek hivatalosan gyógyfürdői jelleget adtak. Mi arra törekszünk, hogy a Gellért-fürdőtől a Rudas- és Szent Imre-fürdő, valamint az újjászülető Tabán átkarolásával, az ősi Király-, Lukács- és Császár-fürdő bevonásával, kiegészítve az elbájoló, tündéri Margitszigettel és a fejedelmi Duna folyam két palotasorával, legyen itten olyan hotelváros, melynek minden házában rendkívüli gyógyhatású és sehol a földkerekségen együttesen máshol föl nem található melegfürdők vannak, ahová a világ minden tájékáról bizalommal jöjjenek a legfőbb jót, az egészséget kereső emberek, tudva azt, hogy a nemzetközi kultúra mai igényeinek kielégítésével itt a gyógyulás összes feltételeit megtalálják. jodd mint eangasteini — Hogy ez nem utópia, nem elérhetetlen ábránd, azt tudományos adatokkal kívánom bizonyítani. A nagyközönség előtt a legfontosabbnak látszik, hogy sik forrása pedig 16 billiomod gram rádiumot tartalmaz literenkint, tehát ez több, mint kétszerese a leg- dusabb badgasteini forrásnak. (Ennek rádiumtartalma 6.3 billiomod gram.) Mi boldogan meghajlunk a pártatlan tudósnak e gazdasági szempontból megbecsülhetetlen és sorsdöntő kijelentése előtt. Hirdessük ezt világszerte, amig csak köztudattá nem lesz s be nem idegződik a gyógyulást keresők leikébe. nagyoüü a hoioni — De csodavizeinknek nemcsak rádiumtartalma, hanem hőfoka tekintetében is teljes sikerrel álljuk ki a versenyt, úgy Badgasteinnal, mint más termálfürdőkkel szemben. Bad- g a s t e i n hires melegvizforrásai ugyanis 36.2° C-tól (Grabenbäckerquelle) 47.3° C-ig (Rudolfakna balforrás) váltakoznak. Mig a mi melegvizeink hőfokai, a langyos 23° C-tól itt eltekintve, 40-től 74° C-ig emelkednek. — Kérdés azonban, hogy ha rádium, emanáció és hőfok tekintetében forrásaink kitűnőek is, vájjon vizbőségük elégséges lenne-e a világfürdő nagy közönségének ellátására? E tekintetben például Badgasteinben komollyá lett a helyzet, mert annak további fejlődéséhez a már többre nem fokozható csodaviz lehetőséget nem nyújt. A 18 termálforrás átlagos napi vízszolgáltatása 4,691.000 liter. Ez a mennyiség már mind le van kötve. Ebből az következik, hogy Badgastein már betelt. Több fürdővendég befogadására nem képes, hacsak erőszakos mü v e lété k e t nem bajt végre, mint amilyen kétes eredményű eszköz volna a fürdőkádak szűkítése, a fürdések számának csökkentése és a fürdés időtartamának megszorítása. napi 60 millió mer mennyi a forrásvizek rádiumtartalma. A rádium, ez a titokzatos és nagyon ritka, fémeselem, általában oly kis mennyiségben fordul elő, hogy azt a gramnak csak billiomod részeiben fejezzük ki. Sugarai elpusztítják a baktériumokat és a fájdalmat csillapítják. Rákos daganatokat megsemmisítenek, bőrbetegségeket, csuzos, idegzsábás és köszvényes bántalmakat gyógyítanak, a szív működését befolyásolják Az emanáció minden vele érintkező anyagra, testre rászáll és rádióaktiv hajlamossá teszi azt. — Magyar részről idegen vegyészt kértek fel a Gellért-forráscsoporthoz tartozó víznek a rádiumtartalom szempontjából való megvizsgálására. A kutató: Mache bécsi műegyetemi tanár, — akinek a szive bizonyára inkább az osztrák Badgasteinboz húzott, mint Budapesthez — minden alanyi szemponton és érzésen felülemelkedve, tudományos tárgyilagossággal az elfogulatlan igazságot hirdette ki, amikor megállapította, hogy a Szent Imre-gyógyfürdő (a volt Rácfürdő) egyik forrása 13, a má— Ezzel szemben Budapest forrásai naponkint átlag 60 millió liter meleg, langyos és hideg vizet nyújtanak. Ebből a páratlanul dús mennyiségből 21 és Yt millió liter meleg és 30 millió liter langyos, a többi pedig hideg viz. Sajnos, mindezek jelentékeny tömege felhasználatlanul ömlik a Dunába. Megállapíthatjuk tehát, hogy csupán meleg vizünk napi mennyisége ötszöröse a badgasteini összes források termékének. Vízellátási gondok sohasem fogják Bu- dapest-világíürdőt terhelni, mert forrásaink nagyon bővek és . víztermelésünk — a szakértők nyilatkozata szerint — csaknem korlátlanul fokoz h a- t ó. Mi tehát nem egyszerűen állítjuk, hanem a legelfogulatlanabb tudósok adataival és nyilatkozataival bizo- n y i t j u k, hogy Budapest forrásainak vegyi összetétele, hőfoka, vizbősége és gyógyitóhatása együttesen felülmúlhatatlan unikum. IBIÉN megyünk küllőidre? — Budapestnek pl. Badgasteinnal szemben ily versenyképessége mellett fölmerül a kérdés, hogy miért megy évenkint átlag ezer ember 1,800.000 pengőjével a magyar fővárosból az eléggé távoleső Bad- gasteinba, mikor itthon is legalább is az útiköltség és a drága lakásbér megtakarításával rádióemanációs fürdőkurát végezhet? Ugyanez a kérdés felmerülhet pl. Karlsbad és több neves világfürdő látogatásával szemben is. Az őszinte válasz az, hogy azért utazunk messze idegenbe, mert Budapest most nem tud mást adni, mint a csodavizet, amellyel az Úristen kegyesen megajándékozta, de amelyet saját és az ország érdekében eddig nem használt ki. Figyelembe kell vennünk hogy kénytelen az Budapestről elutazni' aki követi orvosa rendeletét a termálfürdő használatára nézve, mely akként % *4 v é Hasznos tudnlP hogy a derűs hangulat, a 16 közérzés mindig a gyomor és belek kifogástalan működésétől függ Szorulásban szenvedőknél, emésztési hiányoknál pedi> természetes ÜU keserffvize válik be legjobban. szól, hogy az előirt néhány percnyi fürdés után nyomban ágyba kell feküdnie legalább két órára. Ez a badgasteini kúra lényege. így kell még órákra lekötni az ema- nációt. Budapesten azonban, sajnos, nincsenek Kurhausok a házakba bevezetett termálvízzel és megfelelő lakószobákkal a fürdővendégek elhelyezésére. Magánbázaknak ily módon való épitéséig vagy átalakításáig és megfelelő berendezéséig nem jutottunk el. Badgasteinban 2000 kétágyas és 1000 egyágyas szoba, tehát 5000 otthon áll 366 hivatalosan nyilvántartott termálfürdővel a vendégek rendelkezésére, A fürdő tehát ugyanabban a házban van, ahol -a vendég megszállt és igy fürdőköpenyben megy a fürdőszobába és visz- sza saját szobájába. Mindennek teljes hiánya miatt a budapesti csodaforrások gyógyitóerejét a mai helyzetben nem lehet kihasználni. Ez a körülmény a legsürgősebb feladattá teszi ily fürdő- házak létesítését. Erre a legalkalmasabb területként kínálkozik elsősorban a székesfőváros tulajdonában lévő, évtizedek óta úgyszólván parlagon sínylődő Tabán. Mii teltünk eddig? — Ezek megállapítása után kérdem, hogy ha Karlsbadnak és Bad- gasteinnak helyi előnye a meleg gyógyforrás és ezt a két világfürdő teljesen kihasználva, népét a jólétbe vitte, mit tettünk mi, hogy versenyen felül álló természeti kincseinket éppen úgy kihasználjuk, mint ahogy sikerrel megtette ezt Karlsbad és Badgastein a beteltség szintjéig?! — Vonjuk le e vonzó világfürdőknek nagy sikeréből a tanulságokat: 1. Mindenekelőtt ki kell dolgozni alaposan, szakszerűen, előrelátással, pénzügyi és közgazdasági óvatossággal, de művészi lélekkel a világfürdővé való fejlesztés programját. 2. Meg kell vonni Budapest-világfürdő határvonalait. 3. A fürdővendégek igényeinek megfelelő fürdőbázakat kell építeni és régi épületeket átalakítani. 4. Meg kell szabadítani Budapest levegőjét a benne állandóan terpeszkedő füstfelhőtől. 5. Nagystílű propagandát kell kifejtenünk belül a feltámasztás kürtjeinek kíséretében, kívül a modern reklám nagyszerű eszközeivel. 6. Meg kell teremteni mind e nagy alkotó munkának szükséges alapját — a pénzt. Badgastein és Karisnad — együtt i — Jelentkezzünk a világ előtt. Ne legyünk oly szerények, hogy még Machet tanár sorsdöntő és bennünket is meglepő kitűnő bizonyítványát agyonhallgassuk. Ma már anakronizmus az a régi közmondás, hogy a jó bornak nem kell cégér. Hirdessük szüntelenül, hogy Budapest a világ legszebb városa és sokféle gyógyforrásainak egymást kiegészítő együttesében versenyen felül- álló világfürdő. — Budapestnek világfürdővé való fejlesztése beleillik uj kormányunk munkatervébe, abba a hatalmasan átgondolt teremtő sorozatba, amelyet Gömbös Gyula miniszterelnök október 5-én rádiószózatában kifejtett. Oly mélyreható produktív alkotás volna ez, mely az állami bevételek folytonos csökkenését is nagyrészben ellensúlyozná a közterhek újabb fölemelésének kizárásával és elősegítené a belső tőke- képződést, a tőke tömörülését közérdekű célok megvalósítására. Közgazdasági és politikai életünk sok jelese lelkesedéssel hallgatta és élénk tetszéssel jutalmazta Exner Kornél értékes előadását. József Ferenc kir. herceg zárószavaiban igen szellemesen emelte ki az eseményszámba menő előadás megállapításait, amelyekhez örömmel hozzájárult. A hOltsegueles muni városházi menet rendről nvilaihozlk Sipocz polgármester A legközelebbi program: az üzemi probléma - A gyakornoki állásokról szóló előterjesztés az elnöki szakbizottság elölt — Az Uj Budapest tudósítójától — Csütörtökön éjjel az üzemek költségvetésének letárgyalásával véget ért a városházi budget-vita. A fővárosi vezetőség legközelebbi pro-g- gramját illetően kérdést intéztünk Sipöcz Jenő dr. polgármesterhez, aki a következő nyilatkozatot tette az Uj Budapest munkatársának: — A költségvetés letárgyalása után elsőnek az üzemi bizottság jelentésével kívánom a törvény- hatósági bizottságot foglalkoztatni. Az üzemi bizottság jelentése kapcsán készített előterjesztésem törvényhatósági bizottsági tárgyalása során nyilváníthatja a közgyűlés határozatát: melyek azok az üzemek, amelyeket a törvényhatósági bizottság véleménye szerint meg kell szüntetni, melyek azoki, amelyeket fenn kell tartani. — A közgyűlés karácsony előtti teendői közé tartozik az üzemszervezési és az üzemi illetményekről szóló szabály- rendelet letárgyalása is. Erre vonatkozó előterjesztésem december első felében kerül a törvényhatósági tanács és a törvény- hatósági bizottság elé. — Ugyancsak sürgős előterjesztést készített az elnöki ügyosztály a diplomás ifjúság elhelyezésére vonatkozóan. A gyakornoki állások megszervezésére vonatkozó előterjesztésem már a szakbizottság előtt fekszik és a legrövidebb időn belül sor kerül annak az illetékes többi fórum előtt való letárgyalására is. KRÄL GYULA HOrjMtAOOMCSTCR SÍREMLÉK RaSiS»?4“ ■arai. ■. tun«, n/n. iblbmil