Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1932-11-12 / 45. szám

1932 november 12. UJJSUDAPEST 5 U] akciókat kezdett a Keresztény Községi Párt a diplomás ifjúság gyors elhelyezésére Beszélgetés Bednárz prelátussal — Az Uj Budapest tudósítójától — Az ifjúsági problémák megoldá­sának előkészítését a főváros veze­tősége napirendre tűzte. Huszár fő­polgármester székfoglaló beszédében lelkesedése egész lángjával foglalt -állást a diplomás ifjúság munka- alkalomhoz való juttatása mellett, Sipőcz polgármester ^ pedig az Uj Budapest egyik legutóbbi számában határozott kijelentéseket tett ilyen irányban, sőt egyenesen bejelen­tette, hogy a városházi közigazga­tási gyakornoki állásokra még eb­ben az évben, legkésőbb december havában kiírják a pályázatot. A diplomás ifjúság vezetői nagy meg­elégedéssel és örömmel fogadják a polgármester elhatározását. Felme­rül azonban az az aggodalom, hogy a főváros tud-e elég elhelyezkedési lehetőséget nyújtani annak a renge­teg diplomás fiatalembernek, akik most már esztendők óta hiába ke­resnek elhelyezkedést. Aggodalmat kelt az érdekeltek körében az a tény is, hogy a közigazgatási gyakornoki állások megszervezésének költségei nem szerepelnek a főváros jövőévi költségvetésében. Az Uj Budapest munkatársa beszélt ezekről a kér­désekről Bednárz apátplébánossal, a Keresztény Községi Párt ügyve­zető alelnökével, akihez azt a kér­dést intéztük, hogy a Keresztény Párt vezetősége újabban milyen in­tézkedéseket tervez az ifjúsági pro­blémák mielőbbi megoldásának meg- sürgetése érdekében. Azt a kérdést is felvetettük, hogy meg lehet-e szervezni az uj közigazgatási _ gya­kornoki állásokat, ha a jövő évi költ­ségvetésben nem adnak ezekre a költségekre fedezetet. Bednárz Róbert a Keresztény Községi Párt ügyve­zető alelnöke a következőket mon­dotta az Uj Budapest munkatársá­nak : — A Keresztény Községi Párt kezdettől fogva a legerélyesebb esz­közökkel harcolt a diplomás fiatal­ság elhelyezkedési lehetőségeinek szaporítása érdekében. A kerületi ifjúság vezetőinek bevonásával ér­tekezleteket tartottunk, amelyeken minden részletkérdést megvitat­tunk. Megismertük az ifjúság kí­vánságait és azokhoz képest irá­nyítjuk akciónkat. A legutóbbi pártértekezletek egyikén kimondtuk például, hogy az összes kettős állásokat mielőbb meg kell szüntetni. E párthatározat értelmében érintke­zést kerestem Sipőcz polgármester úrral, akit a párthatározat alapján arra kértem fél, hogy a kettős városházi állások meg­szüntetésének érdekében egy hónapon belül tegyen konkrét intézkedéseket. Zongorák, piantnók, újak, át­játszottak részletre legolcsóbb- ban beszerezhetők Lipovniczfcy Szevér zongorakészitő mesternél. Javí­tás, hangolás, bőrözés jótállással Erkel-utca 20. sz. fiút. 319—28 „U X I T A S« VILLAMOS GÉP- ÉS MfiSZERfiZEM DERMAEORIftE LABORATORIUM vezérképviselete, összes orvosi gépek, műszerek és berendezési tárgyak gyártása, javitása. Budapest, IV., Városház-utca 14. (Országos Orvosszövetség székháza) CZttÜJMOSiHO oüHflaru uszno, fal- to psdiotnmott ■ Sséfc—I6váro»l ét Állami azállttO-karicfiaa BUDAPEST. K1STEMPLOM-U. TELEFON i JÓZSEF 4«-06. Felszólítottuk továbbá a polgármes­ter urat arra is, hogy egy hónapon belül intézkedjék mindazoknak a nyugdíjazása iránt is, akik szolgálati idejü­ket kitöltötték. A mi álláspontunk ugyanis az, hogy a kettős állások megszüntetésé­vel és a nyugdíjazások végre­hajtásával igen sok kenyérke­reseti lehetőséget lehet terem­teni a diplomás ifjúság szá­mára. Maga az a tény, ^ hogy a kérdések rendezését egy hónapi határidőhöz kötöttük, bizonyltja, hogy a Keresz­tény Községi Párt a kitűzött oél ér­dekében a legerélyesebb lépéseket teszi meg. Mi nemcsak hangoztatjuk, ha­nem meg is valósítjuk azt az elvet, hogy nem beszédekre, ha­nem cselekedetekre van szük­ség. A legkomolyabban akarjuk az if­júsági problémák mielőbbi megol­dását. Azért törekszünk arra, hogy az üres állások számát szaporítsuk. — Ami a közigazgatási gyakor­noki állásoknak a megszervezését illeti, ebben a tekintetben is döntő elhatározásokra kerül sor. Úgy tu­dom, hogy a polgármester ur meg sem várja a státusrendezési és ra­cionalizálási munkálatoknak a be­fejezését, külön előterjesztéssel for­dul a közgyűléshez és annak elfoga­dása után rögtön intézkedik a pá­lyázat kiírása iránt. Erre december végéig feltétlenül sor kerül. Gon­doskodás történik a közigazgatási gyakornokok fizetésének az előte­remtéséről is. Az uj költségvetésben nem szerepel még ugyan semmiféle tétel ezen a cimen, de ennek oka az, hogy nem lehetett felvenni semmi­féle összeget, mert hiszen a meg­szervezés iránt még intézkedés nem történt. A költségvetés tárgyalása so­rán pártunk megfelelő indít­ványt fog előterjeszteni, amely módot ad majd a polgármester­nek arra, hogy a jövő év folya­mán a felmerülő költségeket utalványozhassa. A 150 közigazgatási gyakornok fize­tése nem fog jelentősebb összeget igényelni, mert hiszen, ha százpen­gős havi fizetést veszünk alapul, száznyolcvanezer pengővel százöt­ven közigazgatási gyakornoknak egész évi fizetését biztosíthatjuk. Bednárz apátplébános nyilatkoza­ta teljes részletességgel megvilá­gítja mindazokat a problémákat, amelyek az elhelyezkedésre váró diplomás ifjúságot érdeklik, A nyi­latkozatból kiderül, hogy a Keresz­tény Községi Párt vezetői a legna­gyobb eréllyel szorgalmazzák e problémák megoldását. Furcsa játék st szociál­politikai ügyosztályban Irta: HÜLLER Aft TAL országgyűlési képviselő, törvényhatósági tanácstag1 A kisiparosság figyelme a telet meg­előző utolsó hetekben a szociálpolitikai ügyosztály felé fordul. Onnan vár mun­kaalkalmakat: elsősorban a városszéli telepítés gyors megvalósítását. Az erre vonatkozó polgármesteri előterjesztés keresztülment a törvényhatósági taná­cson és a közgyűlésen is: most már csak az a fontos, hogy a belügyminiszter a főváros határozatát a lehető leggyor­sabban végre jóváhagyja, hogy ily mó­don mennél előbb megindulhasson a munka és még a komoly decemberi fa­gyok bekövetkezte előtt elkészüljenek a városszéli telepítés ikerházai. Ezt a fontos momentumot, a jóváhagyás men­nél előbb való kieszközlését különleges figyelmébe ajánlom az uj főpolgármes­ternek. A kisipar hálásan fogja tudo­másul venni, ha Budapest u j fő­polgármestere megteszi a szük­séges lépéseket aziránt, hogy a város­széli telepítésre vonatkozó közgyűlési határozat kapcsolatosan a MABI-féle egymillió pengős kölcsönnel, mennél gyorsabban menjen keresztül a belügy­minisztérium retortáin. Bizalom helyett bizonyos fokú csaló­dottsággal néz a szociálpolitikai ügy­osztály felé a kisemberek azon része, amely élelmiszerkereskedelemmel fog­lalkozik. A nyár közepén a szociálpoli­tikai ügyosztály az inségakció részére beszerzendő élelmiszerszállítást illetően versenytárgyalást hirdetett. 135.000 kiló borsóra, 160.000 kiló lencsére, 110.000 kiló rizsre, 275.000 kiló savanyukáposztára, 60.000 kiló paradicsomra, 20.000 mázsa burgonyára, 600.000 mázsa hagymára, negyedmillió kiló zsírra, hetenként 60.000 darab kalácsra hirdetett verseny- tárgyalást az inségakciók vezetősége. A napisajtó annakidején diadalmi je­lentéssel közölte, hogy ime vége az Élelmiszerüzem monopóliumának, itt a nyilvános versenytárgyalás, részt vehet mindenki rajta, aki akar! A versenytárgyalási határidő lejárt, a pályázatok beérkeztek, azokat felbon­tották. Mi lett az eredmény? Azok is kiestek a szállításból, akik eddig szál­lítói voltak az inségakciónak. Az inség­akció versenytárgyalása arra volt jó, hogy különféle kartelek letör jék azokat a versenytársai­kat, akik eddig mint kartele n kívül állók, a legolcsóbbak lévén, a Közszállitási Sza bályzat alapján szállíthat­tak. így pl. van egy paradicsom-kon- zerves, aki az elmúlt esztendőkben olcsóbb árakat produkálván, mint a kartel, szállított az akciónak. Mi tör­tént ez idén? A kartel, látván, hogy a versenytárgyaláson a kartelen kívüli cég a legolcsóbb, elment az Élelmiszer­üzemhez és felajánlotta azt a dum p i n g árat, amelyen ő az Élelmiszer­üzemnek hajlandó paradicsomot szállí­tani. Az Élelmiszerüzem azután meg­kapta az inségakció egész paradicsom- szállítását versenytárgyaláson kívül (bár részt sem vett a versenytárgyalá son), a kartelen kívüli cég pedig vakar­hatja a fejét. De nemcsak a kartelen kívüli paradi­csom-kereskedőt büntették meg. Kartel- szerü összebeszélés volt a versenytár­gyaláson a káposztánál, amelyet most az Élelmiszerüzem szállít az inségakció céljaira. Általában: Élelmiszerüzem itt, Élelmiszerüzem ott, Élelmiszerüzem mindenütt! Úgy látszik, az egész ver­senytárgyalás arra volt jó, hogy kita­pogassák az adózó polgárok ál­tal alapított és fenntartott vállalatok árait, hogy azután az adózó polgárok pénzéből alapított és pénzéből fenntartott Élel­miszerüzem részére juttassák verseny- tárgyalás nélkül az összes szállításokat. A szociálpolitikai ügyosztálynak és az Élelmiszerüzemnek ez az eljárása a legélesebb kritikát liivja ki maga ellen, komolytalanná teszi a ver­senytárgyalási eljárást, komédiává süllyeszti az üzemek ellen indított vizs­gálatokat és akciókat. Olvasom Szőke Gyula barátomnak az Uj Budapestben megjelent nyilatkozatát az üzemi bi­zottság jelentését illetően és kérdem: lehet-e célja az Élclmiszerüzemnek, Füstöl a kályhája? Használjon ETERNIT' kéménytoldatot! Nem rozsdásodik, tartós, könyü és olcsó! Épületének szellőztetése az ETERNlT-csővel könnyen és gazdaságosan oldható meg. Kérjen árajánlatot ETERNIT MŰVEK Budapest, VI., Andrássy-ut 33 hogy versenytárgyalás megtartása után reá bízzák az inségakció összes élelmi- szerszükségletének szállítását, amikor a versenytárgyaláson részt sem vett? Tovább megyek még egy kérdéssel. Célja lehet-e a főváros üzemi politiká­jának, hogy hatósági üzem szá­mára versenytárgyalás kiírása nélkül biztosítsák a kórházak és klinikák élel­miszerszükségletének ellátását? Az üzemi kérdést illetően vélemé­nyemet számtalan Ízben nyilvánítot­tam, közgyűlési teremben és a sajtó hasábjain egyaránt. Az üzemek célja nem lehet egyéb, mint az ár nivel­lál á s, továbbá azon szükségleti cik­kek beszerzése, illetőleg előállítása, amelyeket a magánipar nem tud elő­állítani. Az efajta furcsa játékokat azonban, amint azt a szociálpolitikai ügyosztály legutóbb cselekedni merte, a legnagyobb határozottság­gal visszautasítom, azzal a megjegyzéssel, hogy a szociálpolitikai ügyosztály eljárása a legkevésbé sem alkalmas arra, hogy az üzemi kérdés megoldására és az üzemi bizottság je­lentésének törvényhatósági bizottsági tárgyalására kedvező atmoszfé­rát teremtsen! házak tervezése, financirozása oki. építészmérnök és kőművesmester tagjaink által a legtökéletesebb sikerrel jár. KiAGVDR Ernő IPAROSOK SZÖUETKEZETE Budapest, IV., Párisi-u. 1. Telefonszám: 88 3-97. Proczeller Bálint kövező mester Budapest, X., Korponai-u. 11. Telefon : Kőbánya 74 - 84. vállalkozók, fuvarozók Építési alapból kikerülő föld a Margitszigeten inguen lerakható. Tégla-, kő- és fa- törmeléket nem fogadunk el. ftitiinő ut. Felvilágosítást és engedélyt a Parkkertészet irodája ad a Szent-Margitszigeten. Telefon: 20-6-20

Next

/
Oldalképek
Tartalom