Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1932-11-12 / 45. szám

lUimnAPESi 1932 november 12. felém. Fehér homlokán egymásba ugró szemöldökök alatt a hosszú pillák sötétjében kék és nagy volt a szeme. Az arca hideg, szinte mozdu lattan volt. Szorongást éreztem Vájjon mit fog szólni? Se csodálko zás, se ijedtség nem látszott rajta,, csendben, nyugodtan intézkedett. A ruha lógott rajtam, a kezem reme­gett. A gyerekek is bejöttek. Mond­ták nekik, hogy rokonuk va­gyok. Két kis leány és egy^ kicsi fiú. Azután az ágyuk mellett álltam mikor o.z anyjuk imádkozott velük Rácsos ágyuk felett, mint egy meg­szentelt ősi kép, kicsi piros-fehér- zöld játékzászló függött a falon... És írja tovább Tor may Cecilé: — Huszár Aladárt elfogták az ut­cán. Börtönben van, a vörös őrség parancsnoka ki akarja végeztetni — a Hymnuszért... Kis, nemzetiszinü szalagokért. Huszár Aladárné a fér­jéhez akar menni. A terroristák nem engedik. Futótűzként terjed a fúr. A megyeház előtt ekkor már gép­fegyveres készültség. Egyszerre megmozdul a város! A vörösplaká- tos házak lenyűgözött lakói eljöt­tek. A hivatalnokok, a tanitók, az egész értelmiség. És jöttek a kis­emberek, megvédeni a kisem­berek barátját. Felvonultak a vasutasok, a postások és követel­ték mind: bocsássák szabadon Hu­szárt! A vörös őrség egyszerre mel­léjük állt. És az őrség felüzent: ki­lenc óráig engedjék szabadon a fog­lyot. Szíjgyártó elvtárs az öklét rázta dühében: Rögtön ki kellett volna végeztetnem! A tömeg egyre hangosabban követelődzőn és — Huszár Aladár kilenc órára otthon volt. Uralkodott magán, mikor ne­kem elbeszélte a történteket: Szíj­gyártó elvtárs felemelt kézzel ro­hant rá, revolvert szegezett a mel­lének, le akarta lőni... — ... Ebben a pillanatban görcsös gyermekzokogás hallatszott az asz­tal végéről. Csak ekkor vettük ész­re: kitágult szemmel, sápadtan ott álltak a gyerekei és mindent hallot­tak ... ... A beszélgetés során előkerül­nek a diákkor emlékei, az egyetemi évek, Budapesten és Genfiben, a Há­borús sebesülés története, a forra­dalmi és ellenforradalmi esemé­nyek. Azután a Huszár-família régi pesti vonatkozásai: a hires Huszár- ház, amely valamikor ott állt a mai Károly-körut és Dohány-utca sar­kán, ahol ma a Katonai Biztositó palotája emelkedik, — a nagy régi bérházat, amelyre még sokan emlé­keznek, a század legelején még állt, a Huszár-család építtette és liosszu- hosszu ideig volt a família birtoká­ban. Majd a hitbizományra terelő­dik a szó, amely Vámosmikolán, Hontmegyében, ma is a család tu­lajdonában van. ... Az installációs beszédre kerül a beszélgetés sora. Erről azonban még korai nyilatkozni: teljes hu­szonnégy óra hiányzik még a fővá­ros főpolgármestert-választó rendkí­vüli közgyűléséig. Még csak holnap fogja kapni a tapsokat és éljeneket azért a lelkes, becsületes és bátor programért, amelyben hitet tesz a törvényhatósági bizottság színe előtt a maga keresztény demokráciája mellett... De bizonyos, már most is, hogy ez a program erős, egyéni és eredeti lesz: Huszár Aladár az a férfi, aki tudja, hogy mit akar, miért és hogyan akarja és az aka­ratát meg is tudja valósítani! Huszár Aladár életrajza Baráti Huszár Béla nógrádi és honti földbirtokos és felesége ebeczki Blaskovich Jolán házasságá­ból született 1885 május hó 10-én a Hont megyei Ipoly-Balogon Huszár Aladár dr., Budapest uj főpolgár­mestere. Gyermekéveit a most meg­szállás alatt levő családi birtokon, az Ipoly túlsó partján, részben pe­riig Keszegen, Nógrád vármegyé­ben töltötte, mint magántanuló vé­gezte el a váci piarista főgimná­zium alsó négy osztályát, mint a Ferenc József intézet növendéke a budapesti II. kerületi kir. katolikus főgimnáziumban a felső négyet, ahol érettségizett is. Egyetemi jogi ta­nulmányait részben Budapesten, részben a genfi egyetemen végezte.: Huszonnégy esztendővel ezelőtt lépett Hógrádmegye szolgálatába, mint fogalmazó-gyakornok, azután aljegyző, majd másodfőjegyző lett. 1908-ban nősült: feleségül vette sgi- lasi és pilisi Szilassy Máriát, Szi- lassy Aladár belső titkos tanácsos­nak, a közigazgatási bíróság hírne­ves másodelnökének leányát. Ebből házasságból három gyermek: két leány és egy fiú származott. Háborús szolgálatát, mint az első honvéd gyalogezred hadnagya kezdte el, és a háború egész tartama alatt katona volt. Háborús kitünte­tései: a III. osztályú katonai érdem- kereszt, két Signum Laudis, Károly csapatkereszt, sebesülési érem és a német vaskereszt. 1918-ban mint fő­hadnagy szerelt le: visszatért Nóg- rádmegye szolgálatába. Akkor már erősen részt vesz a nemzeti irányú mozgalmakban és különösen a cse­hek elleni mozgalomnak egyik ve­zetője. Az ő vezetésével verik ki a balasagyarmatiak 1919. január 21-én a városból a betolakodott cseheket. Kommun alatti magatartásának ragyogó emléket állít Tormay Ce­cilé hires Bujdosó könyvében. Az Írónő az egész kommunt Huszár Aladárék kúriájában töltötte. A kommunisták, pesti terror-csapatok elfogják és ki akarják végezni Hu­szár Aladárt: csak a helybeli lakos­ság szeretető mentette meg őt a leg­szörnyűbb sorstól. A kommunizmus megszűnése után már 1919. augusztusában Nógrád és Hontmegye kormánybiztosa. Egy esztendő múlva már főispánnak ne­vezik ki ugyanott, 1923 februárjá­ban pedig Esztergom és Komárom megyék, továbbá Komárom szabad Beretvás pasztilla fejfájás ellen kir. város főispánja. 1928-ban a II. osztályú érdemkeresztet kapja a csillaggal, amikor ez év februárjá­ban Komárom-Esztergom várme­gyei főispánsága alól felmentik, legfelsőbb helyről dicsérő elismerést kap és egyben kinevezik Győr és Moson megyék és Győr város főis­pánjává. Huszonnégy esztendős közszolgá­lata során mindenütt élénk társa­dalmi tevékenységet fejt ki. Annak megindulása óta tagja a Keresztény és Nemzeti Liga budapesti tanácsá­nak és társelnöke a Társadalmi Egyesületek Szövetségének. (TISZA KÁLMÁN-TÉR) A kéthetes premierek színháza! Minden hónap 1-én és 16-án uj műsor Jegyek 60 fillértől 4 pengő. SUTOM beszerzése bizalom dolga. Mielőtt lakását Berendezi, tekintse meg Schiffer Jást@s műDutoraszteios lakberendezési üzletét Budapest, fii., Térök-u. 2. (a Marg't-hldnál) Saját készítményt! műbutorok és elsőrendű cyáit- mányu ebéd 6-, háló-, uriszobék. konyha, előszoba berendezések és egyéb lakberendezési tárgyak Kedvező fizetési feltételek és garancia mellett Állami és ha:ósági közalkalmazottaknak iCTVs engedmény. Vidékieknek butorvélelkor az utikőtséget megtérítem Szemiedo, rontiiraa es lemeiKezesi cima j^OMUBELflHORfiS JÓZSEF üüiU Üzem: Bpest, l., Lágymanyosi-u. 8. Iroda: i„ Geilérthegy-utca 11. fiutomata 537-12. Városházi notesz KEDDEN DÉLUTÁN ÖT ÓRA. Az uj városházán a szokott külsősé­gek, amelyek kijárnak az ünnepé­lyes alkalmaknak: orosz nagyher­cegi díszben, kezében kétméteres bottal• a portás, a teremben buzakék- dolmányos hajdúk, az ország és fő­város zászlóival kezükben. Ä zsúfolt karzatokon a fővárosnak a terembe lépni nem jogosult tisztviselőin kí­vül sok az idegen arc: Nógrád, Esz­tergom és Győr szine-virága jött el, hogy szem és fültanuja legyen a pil­lanatnak, amikor Huszár Aladárt Budapest főpolgármesteri székébe installálják. S i pőcz polgármester öt óra után néhány perccel megnyitja a közgyű­lést, Gallina tanácsnok érces han­gon olvassa fel a belügyminiszteri leiratot: a kormányzó kéziratát ma­ga a polgármester olvassa fel, ezt a közgyűlés tagjai állva hallgatják végig. Már indul is Verebéig Jenő, a szavazatszedő küldöttség el­nöke, hogy az ünnepélyes szavazási aktus megkezdődhessen. Én vagyok a bába — mondja mosolyogva barátainak menetköz­ben, — aki segédkezik az uj főpol­gármester megszületésénél... • • • Odalenn az első emeleten már folyik a szavazás. Csendesen, emó- ció nélkül, az e t e d m é n y nem kétséges. Csupán azt találgatják- hány szavazatot fog kapni B'ecsey Antal és mennyit Platt hy György. (A ráadott szavazatok nagy szarna mutatja, mennyire nép- s zer ü e g y é ni s é q a törvény­hatósági bizottság minden oldalán Becsey Antal.) * PONTOSAN HÉT ÓRA, idehallik az Angol-kisasszonyok templomá­nak harangja: Sipőez polgár- mester zsakettben már újra az emelvényen van, és megnyitja az ülést. Riadó éljen köszönti a jobbolr dalon az eredmény kihirdetését, megéljenezik Becsey hatvanhat szavazatát, de kijut az éljenből Platt h y Györgynek is. C si l- l é ry vezetésével már hozza is a küldöttség az uj főpolgármestert, aki láthatóan elfogultan, de mégis nyugodt és biztos léptekkel halad föl az emelvényre és, elfoglalja he­lyét Sipőcz és Borvendég között. Fekete diszmagyar van rajta, meggypiros nadrág, lakkcsizma. A diszkard pirosbársony tokja drága­kövekkel ékes, kucsmája coboly, rajta kócsag a fehér forgó. A da- maszt-selyem atillán fénylenek a ki­tüntetések: a nyakban zöld selyem- szalagon a második osztályú érdem­kereszt piros email ja: oldalt a csil­lag. A bal-mellen a háborús kitünte­tések egész sora,, elől, ahol gyönyörű boglárok zárják az atillát, a vaske­reszt fekete-fehér szalagja villan elő. Az öv remek ötvös-munka: drá­gakövein évszázadok patinája... * SIPŐCZ POLGÁRMESTER SZA­VAI erősen szárnyalnak szerteszét a teremben. Üdvözli az uj főpolgár­mestert, szemmelláthatólag első pil­lanatban létesül a szónok és hallga­tója között az a belső lelki kontak­tus, amely elengedhetetlen velejáró­ja minden magasabb lelkiségen ala­puló együttműködésnek. Nem egy szokványos üdvözlő beszéd volt ez, amint hogy a válaszképpen adott fő­polgármesteri programbeszéd a ma­ga tüzes hazafiságával, a meggyőző­dés erejével f ütött me g állapit ás ai- vat méltó beköszöntő volt Huszár Aladar szamára. — Ma csak szeretettel, összefogás­sal, lemondással és együttérzéssel Lehet minden eredményt elérni — mondotta az uj főpolgármester. Nincs az az összetörődöttség, nincs az az elesettség, amelyből erős aka­rattal ne volna kivezető ut. És ha már a magyar sors a ma élő nemze­déket jelölte ki annak, hogy meg­vívja a nemzet jövőjét szolgádé emez élet-halál harcot, emelkedjék fel, legalább lélekben, e feladatok fenségébe. A mi föladatunk építeni a jövő Magyarországot és kiépíteni a nemzet boldogulásához és jólété­hez vezető utat... Percekig tartó taps köszöntötte a nagyszerű felbuzdulás megnyilatkozását. Az első győzelmet a közgyűlési teremben könnyen és gyorsan aratta Huszár Aladár. * CSILLÉRY ANDRÁS dr.-t mele­gen üdvözölte barátainak és tiszte­lőinek serege a közgyűlésen abból az alkalomból, hogy betegségéből fel­épült. A népszerű kegyelmes urat epebántalmak gyötörték, néhány hó­nap alatt tizenkét kilót fogyott le. Hosszú és beható klinikai vizsgála­tok azonban most végre megállapí­tották, hogy, szerencsére, nagyobb baj nincsen, nincs szükség operá­cióra, és egyszerű diétával kikurál- ható az alattomos betegség. A ke­resztény várospolitika minden hive örömmel üdvözli, hogy Csilléry András épen és egészségesen tér vissza a közéletbe, amelynek ő egyik leglelkesebb és legharcosabb vezér- egyénisége. * ILOVSZKY JÁNOST — MINT ÚJSÁGÍRÓT ünnepelte hétfőn este a Kemény Legények társasága. Az U j Budapest szerkesztősége ab­ból az alkalomból, hogy Ilovszky huszonötödik naplójegyzetét meg­írta, díszes albumba foglalta az írá­sokat, és a kötetet szerkesztőségünk felkérésére B e d nár z Róbert pre- látus, a Keresztény Községi Párt ügyvezető alelnöke nyújtotta át be­széd kíséretében az ünnepeltnek. — Ezek a jegyzetek — mondotta Bednárz Róbert — a maguk közvet­lenségével, frissességével és szelle­mességével kedvenc olvasmányai a közönségnek és valóban értékes ré­sze az Uj Budapestnek. Ilovszky a maga kedves humorával uj és ere­deti színeket kever az Egy tanács­tag naplójába, amelynek azonban a könnyed műfajon túlmenően van egy messzemenő jelentősége is: a keresztény és nemzeti irányzatot szolgálja, azt az irányzatot, amely­nek Ilovszky, úgyis mint a Baross Szövetség érdemekben dús elnöke, hűséges katonája. Ilovszky meghatott szavakkal vá­laszolt a nem várt üdvözlésre. — Egy esztendővel ezelőtt régi családi írásokban kutattam — mon­dotta — és kezembe került egy la­pocska, a múlt század negyvenes éveiből, a címe: Morgenröte. Eb­ben a kis német lapban megragadta a figyelmemet egy kedves rovat: egy városi tanácsos tesz megjegy­zéseket szinte minden számban dé- vaj és kötekedő hangon a városi közügyek különböző vonatkozásaira, nem feledve a régi közmondást: Ri- dendo dicere verum! így kezdtem én el szerkesztő-barátom felkérésére a tanácstag naplóját Írni. — Egy alkalommal — folytatta Ilovszky — ha jól emlékszem a tizenkettes számú naplóban T e- leszky zsíros kalapjáról írtam, és azt fejtegettem, hogy ez a zsíros kalap nem lehet irányadó a köztisztviselők fizetésének folytonos leszállításánál. A lapnak ezt a szá­mát valaki beküldte Teleszkynek, aki éktelen haragra ger­jedt, de mindhiába az elnevezés rajta maradt és legutóbb a harminc­hármas bizottságban már az keltett csendes derültséget, hogy Teleszky, valószínűleg megszívlelve Gömbös miniszterelnök felszólítá­sát, vadonatúj kemény kalapban

Next

/
Oldalképek
Tartalom