Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1932-10-01 / 39. szám
1932 október 1. aj BUDAPEST ■ó 1933: a szigorú takarékosság és a kényszerű lemondások költségvetési esztendeje Borvendég alpolgármester ismerteti a jövő esztendei költségelőirányzat főbb adatait — Fogyó bevételek, megszorított kiadások: csak az inségakcióra fordított összegeket kénytelen emelni a főváros — Az Uj Budapest tudósítójától — Lamotte tanácsnok irányítása mellett a pénzügyi ügyosztály a törvényben előirt határideig, szeptember 15-ig bemutatta Sipőcz polgármesternek a főváros 1933. évi költségvetésének tervezetét. A polgármester a költségvetési előirányzatot a. legközelebbi törvényhatósági tanácsi ülés napirendjére vetette fel és azt még október első felében letárgyalja a törvényhatósági bizottság is. Ä költségvetési előirányzatról elöljáróban azt tartjuk a legfontosabbnak megállapítani, hogy az deficitmentes. Sem az adókat, sem a közszolgáltatásokat: a viz, a gáz, az elektromos áram árát nem kellett emelni: a 169.354.288 pengő bevétellel szemben csaknem ugyanannyi kiadást irányoz elő a polgármester. A jövő évi költségvetés végösszegé 11.500.000 pengővel kisebb, mint az 1932. évi költségvetésben. A költség- vetésnek ez a leszállítása számottevő. 1992-ben még több mint 208.000. 000 pengő volt a költségvetés, pmi az utóbbi évek folyamán most 169.000. 000 pengőre csökkent. Látható tehát, hogy a jövő évi költségvetést is a szigorú takarékosság és a szükségletek kényszerű megszorítása jellemzi. A költségvetés részleteit illetően kérdést intéztünk Borvendég Ferenc alpolgármesterhez, aki a következő nyilatkozatot tette az Uj Budapest számára: — Hog’y mennyire szigorúan alkalmaztuk a takarékosságot és a szükségletek megszorítását, közlöm, hogy az 1932. évi költségvetéssel Szemben 11.5 millió, az 1931. évi költségvetéssel szemben 33.7 millió pengő a megtakarítás. Az üzemek költségvetése is általában kisebb az 1932. évben a forgalom és a fogyasztás visszaesése következtében. Az üzemi költségvetések összege 179.9 millió pengő, úgyhogy a főváros egész költségvetése az üzemekkel együtt végeredményben 349.2 millió pengőt tesz ki. — Az adóbevételek az ezévi előirányzattal szemben 8.4 millió pengővel csökkennek. így lényegesen kevesebb a községi pótadó, a kereseti adó és a forgalmi adó-részesedés, de csökkent az italmérési illeték, a vigalmi adó és az ebadó előirányzata is. Az adóbevételeket a folyó évi tényleges eredmények alapján, változatlan adókulcsok mellett irányoztuk elő. Az üzemek hozzájárulása 3.8 millió pengővel kevesebb, mint a folyó évi költségvetésben. Minden üzem üzleti feleslegbe visszaesik. Ezenkívül az Autóbuszüzem és a Széchenyi-fürdő költségvetése hiányt mutat. Az Autóbuszüzemnek 1 millió pengő, a Széchenyi-fürdőnek 350.000 pengő a deficitje. : — A kiadásokat a takarékosság szigorú szemelőtt tartásával az egész vonalon csökkenteni kellett. A csökkenés csaknem mindenütt 10 százalékot tesz ki. i Jelentősen csökkennek a személyi kiadások is a kormányrendelet alapján végrehajtott legutóbbi fizetésleszállitás és a mel 1 ékjáranclóságok újabb csökkenése folytán. Közölte még Borvendég alpolgármester az Uj Budapest munkatársával, hogy a kiadások között csak az inség- akciók költsége emelkedik a főváros inségenyhitő tevékenységének nagymérvű kiterjesztése következtében Az inségakciók költsége 4.5 millió pengővel emelkedik, úgy hogy a jövő évben a főváros inségenyhitő tevékenységének 11 millió pengő lesz az előirányzata. E kiadások egy- részének fedezésére 9.3 millió pengő állami hozzájárulást irányoz elő a költségvetés. A kiadások jó része közmunkákra és közszállitásokra esik. Mintegy 50 millió pengő közmunka és közszállitás vau a községi háztartás költségvetésében, 70 millió pengő pedig az üzemek költ- főváros egész gazdálkodását tekintve, Mint már jelentettük, a Hangli-kioszk ügye a törvényhatósági bizottság egyik októberi ülése elé kerül. Kovács- h á z y tanácsnok helyesen látja azokat az ellentétes véleményeket, amelyek egyrészről pénzügyi szempontból a Hangli megmaradása (a kioszk évi 50.000 pengő bérbevételt jelent a fővárosnak!) mellett, másrészről bizonyos városrendezési szempontok miatt a Hangli lebontása mellett szólnak a jövő évben közmunkákra és közszállitásokra összesen 120 millió pengő áll rendelkezésre, nem számítva ide a 10 millió pengős inségmunkát, amelynek végrehajtása jórészt szintén a jövő évre marad. Elmondotta még az Uj Budapest munkatársának Borvendég alpolgármester, melyek azok a , -oi rendkívüli kiadások, amelyeket a mai nehéz gazdasági helyzetben is szükségesnek tartottak előirányozni. Uj iskolaépületek építésére 400.000 pengő, a népligeti iskolai sporttelep létesítésére II. részletként 60.000 pengő, a dunai hidak építésére 2 millió pengő, különböző telekszerzésekre I millió pengő, szellemi szükségmunkára 480.000 pengő, a Kisipari Hitelintézet alaptőke- emelésére 260.000 pengő van előirányozva a jövő évi költségvetési tervezetben, amely a községi háztartás múlt esztendei hiányának fedezésére 1.7 millió pengős különfedezetről is kénytelen gondoskodni. további sorsát illetően. Mielőtt azonban a törvényhatósági tanács döntésére sor kerülne, a polgármester kikéri a városgazdasági és városrendezési bizottság véleményét is. A városrendezési bizottság hétfői ülésében tárgyalja a Hangli-kioszk ügyét. Lamp el Vilmos indítványára kereste meg a szakbizottság elnöke a polgár- mestert azzal a. kéréssel, hogy ebben a Még a tél beállta előtt szereltessen központi fűtésének kazánjába G AN Z - gy á rt m áhy u szabadalmazott LILIPUT vándorrostélyt, melynek páratlan előnyeit és gazdaságosságát az egész országból beérkezett nagyszámú megrendelés igazolja. Nem kell hozzá sem koksz, sem más drága fűtőanyag, mert olcsó magyar da- darabos szénnel üzembiztosán működik. Olcsó. — Gyorsan törleszthető. Díjtalan szaktanács és mérnöklátogatás. GanzésTársa Részvénytársaság X., Kőbányai-ut 31 Telefon: Automata 90—2—84 és 90-8-60 fontos ügyben a városrendezési szakbizottság megkérdezése nélkül ne döntsenek. A városrendezési szakbizottság .értesülésünk szerint ellene van néhai Glück Frigyes azon tervének, hogy a kioszk lebontásával és a fák kiirtásával a velencei Márkus- térhez hasonló zárt piazettát képezzenek ki a Vigadó-térből, a két saroképület földszintjének egyidejűén árkádos kiképzésével. A szakbizottság többsége azt az álláspontot foglalja el, hogy a főváros a mai pénzügyi helyzetében belátható időn belül ennek a tervnek megvalósitására még csak remény sincsen, másrészről a kioszk hörökös épületét várostörténeti szempontból sem szabad máról-holnapra csákányok alá bocsátani. Kétségtelennek tetszik, hogy a város- rendezési bizottság ezen véleményével kapcsolatosan megdőlnek azok az érvek, amelyek szépészeti és város- rendezési szempontok hangoztatásával akarják a figyelmet a való tényállásról elterelni. A helyzet az, hogy a kioszk lebontása kizárólag a d u napa r t i kávésok érdeke, akik a maguk üzleti érdekét igen ügyesen tudták a jelen esetben váró s rendez é- si b árányb őrbe bujtatni. Még városrendezési szempontok sem követelik a Hangli lebontását, annál kevésbé pénzügyiek, mert évi 50.000 pengő bruttó bevételt, amit a Hangli bére a fővárosnak jelent, nem szabad és nem lehet egy rosszul sikerült fikció kedvéért kihúzni a főváros bevételi rovatából. Kétségtelen, hogy a törvényhatósági tanácsa erre a józan és okos álláspontra helyezkedve utasitja a városgazdasági ügyosztályt, hogy a legrövidebb időn belül írjon ki versenytárgyalást a Hangli-kioszk bérletére. KOHN GYULA KEFE é. ECSETGYÁROS Aranykosz orus mester GYÁR: VII., RÓZSA-U.20 Telefon: József 302—45 Zongorák, pianlnók, újak, átjátszottak részletre legolcsóbb- ban beszerezhetők Lipovniczby Szevér zongorakészitő mesternél. Javítás, hangolás, bőrözé« jótállással / A jó lámpa oz olcsói A silány lámpa csak a beszerzésnél olcsó, az áramfogyasztásnál azonban annál drágább! Ne vegyen tehát mást, csak a fényerős, gazdaságos TUNGSRA IZZÓLÁMPÁT! Erkel-utca 20. sz. Dúl. 319—26 CALDERONI ÉS TÁRSA látszerészek Budapest, V., Vörösmarty-tér 1. Telefon: Aul. 811 48. S zemüvegek, orrcsiptetök, lor- gnettek, színházi- és versenylátcsövek a legjobb kivitelben. fényképészeti cikkek. A Székesfővárosi Segitőalap szállítója. Piazella vagy aul 50.000 pengi? Nem sikerült a dunaparti kávésok rohama a Hangli-kioszk lebontása érdekében — A városrendezési és városgazda- sági szakbizottságok véleményezése után még októberben dönt a törvényhatósági tanács — Az Uj Budapest tudósitójátöl eb ezért igén okosan a törvényhatósági tanács döntését kéri ki a Hangli-kioszk í PÁRISI NAGY ÁRUHÁZI