Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1932-01-23 / 3. szám
4 UI BUDAPEST 1932 január 23. Színház, Uránia tmgy varieté? A Városi Színház tragikus regénye — Az Uj Budapest tudósítójától — A főváros különböző bizottságai szinte permanens munkával igyekeznek azon, hogy a Városi Szinház kátyúba, került szekerét kiemeljék, és a teleki-téri műintézet további sorsáról döntsenek. A szerdán délben lezárult pályázaton tudvalévőén három érdekcsoport jelentkezett a a szinház bérletéért: Ábrányi Emil, aki a Városi Színháznak már volt igazgatója, az Uránia Rt. alakulóban, melynek képviselői a nyilvánosság előtt Morvay Zsigmond nyug. főispán és Nagy Béla iró, továbbá Labriola, a bécsi Ronacher varieté és a berlini Künstler Theater igazgatója. A csütörtöki tanácsülés fog dönteni arról, hogy a három ajánlattevő közül melyiket tartja a főváros szempontjából megfelelőnek, vagy szükségesnek tartja-e uj versenytárgyalásnak uj feltételekkel való kiirását. Arra vonatkozóan, hogy a három ajánlattevő közül melyiket tartjuk a legérdemesebbnek a bérlet elnyerésére, ez alkalommal nem kívánunk kitérni, nem szándékunk befolyásolni az illetékesek elhatározását, csupán általánosságban teszünk néhány megjegyzést. Először azt a kijelentést tartjuk szükségesnek megtenni, hogy amiképen a Tisza Kálmán-téri műintézet múltja rossz és kevésbé rossz színigazgatók sorozatos erkölcsi és anyagi bukásának volt az oka és a színhelye, azonké- pen a jövőt illetően sem tudunk elképzelni olyan színházi vezetést, amely meglevő tőkék elherdálása, a főváros hozzájárulásának kisebb vagy nagyobb részvétele nélkül a folyó színházi bevételekből a folyó színházi kiadásokat biztosítani tudja. Állapítsuk meg nyíltan és egyenesen: Budapestnek nincs szüksége színházi formában a Városi Színházra, a színházakkal túltelített magyar főváros meg tud lenni a Városi Szinház nélkül oly- képen, hogy a színházi kultúrát illetően egy gondolat, egy taktus, egy színpadi vagy színészi érték elkal- lódásának csak a legkisebbarányu veszteségét is szenvedné. A Városi Színháznak a magyar színházi kultúrához köze nincsen. A Városi Szinház nem kultúrának, hanem kulturbotrdny oknak tanyája volt a múltban és amennyiben nem akad valami délamerikai mecénás, aki kedvét lelné abban, hogy a dollárok millióit ölje bele a rosszhirü Városi Szinház felvirágoztatásába: a Városi Szinház esetleg most kezdődő uj színházi érája is már eleve halálra van ítélve. Beszéljen Ilovszky János! Meg vagyunk győződve arról, hogy a törvényhatósági tanácsban fog akadni bátor ember, — és itt elsősorban Ilovszky Jánosra gondolunk, aki hűséges sáfárja volt a múltban a Városi Szinház állítólagos erkölcsi érdekeinek, — aki túl tud emelkedni a Városi Szinház ügyeben terjengő álkultúrán és álhumanizmuson, és meg meri mondani, hogy a szinház eddigi multjáSALY ÁRPÁD ny. min. osztálytanácsos tűzifa- és szénnagykereskedS BUDAPEST Belső iroda : I. üfortHy Jlíilifós-ut 20. 3el.; 000-07 és 080-90. Külső iroda és csuzda : I.. Jfefenföfd. Budodrsi'Ut 50-98. (Tetefown: 080—15. nak vajmi kevés köze volt a nemes és tiszta értelemben vett művészethez és nincs remény arra, megfelelő erkölcsi és anyagi erők hiányában, hogy a jövőben a helyzet megváltozzon. Mindegy, hogy ki az igazgató a Városi Szinházban: a tagadhatatlanul ügyes Sebestyén Géza, a jószándéku és sajnálatraméltó Ferenczy Károly vagy éppen Ábrányi Emil: csodákat nem lehet várni, a Városi Szinház 2400 személyt befogadó nézőterét sem Fedák Sári, sem más egyébként nagyon népszerű primadonnákkal, sem anélkül estéről-estére megtölteni még csak annyira sem lehet, hogy a folyó rezsit fedezze. A Városi Szinház egzisztenciája kizárólag azon a lehetőségen alapulhat, hogy szerződéssel vagy szerződésen kivül protek- torokkal vagy anélkül, küldöttségjárással vagy köriratokkal közpénzekből, adófillérekből összegyűlt ve- rejtékes összegekből mennyit és hogyan lehet a Városi Szinház < ^ számára kiszedni, akár szubvenciónak, akár támogatásnak, akár városi kölcsönnek vagy bármi egyébnek nevezzük is a pénzkiszedés formáját. A feneketlen hordó Útját kell állni annak, hogy a Városi Szinház tragikus regénye tovább folytatódjék, hogy egyébként jóhiszemű emberek egy életen át megtakarított filléreiket öntsék a Teleki-téri feneketlen hordóba. Meg kell szüntetni a legi'övidebb időn belül a Városi Szinház ma működő konzorciális társulatát is, annál is inkább, mert ezzel a társasággal szemben a főváros semmiféle címen sem erkölcsi, sem anyagi kötelezettséget nem érezhet. Legfeljebb ebédjegyek erejéig, de arról, hogy elmaradt gázsit térítsen, nem lehet szó, még abban az esetben sem, ha a törvényhatósági tanács — ami különben a legmegfelelőbb megoldás lenne — a szinház azonnal való lebontására írná ki bérbeadás helyett a pályázatot. Hogy miféle társaság a Városi Szinház most működő személyzete, arra mi sem jellemzőbb, mint az az „emlékiratának nevezett nyomtatvány, amelyet „Budapest székesfőváros polgármestere utján a székes- főváros törvényhatósági tanácsának és törvényhatósági közgyűlésének a szinház és a személyzet helyzetének ismertetésére és a hátralékos illetménykövetelések kiegyenlítésére“ terjeszt elő a színházi személyzet. Ez a memorandum arra való hivatkozással, hogy a Városi Szinház hasznosítására kiirt pályázat feltételei nem tartalmaznak direktívát arra vonatkozóan, hogy mi történjék a szinház 215 főt számláló társulatával és arra sem történt hivatalos intézkedés, hogy a korábbi szinházbérlő hogy fizesse ki a személyzeti illetmények és járandóságok már esedékessé vált hátralékait, azt merik kérni a fővárostól, hogy^ a Városi Színházra kiirt uj pályázatot elnyerő szinházbérlőnek szerződésében történjék gondoskodás a jelenlegi személyzet átvételéről és• illetményezéséről legalább ez év május hó 31. napjáig és különféle, a memorandum által felsorolt tételekből a Városi Szinház személyzetének jogerősen járó egész hátralékos illetménykövetelése kifizettessék. Árverelik Ferenczyi Mielőtt ezen vakmerő követelés jogszerűtlenségét kellő szavakkal méltatnék, engedtessék meg, hogy e hasábokon néhány szó essék Ferenczy Károlyról, a Városi Szinház legutóbb megbukott igazgatójáról. Tagadhatatlan, hogy Ferenczy nagy lelkesedéssel, sok-sok jószándékkal, de megfelelő tőkék hiányában vette át ez év januárjában a Városi Színházat. A szinház bukását az ő számlájára írni nem lehet: a gazdasági helyzet rohamos rosszabbodása, és szerződése kormányhatósági jóváhagyásának hónapokkal való eltolódása, sőt a tulbohóm szívvel és hozzá nem értéssel megkötött szerződésben az előző igazgató óriási rezsijének szerződésszerű átvállalása mindmind hozzájárultak ahhoz, hogy Fe- renczynek előre kiszámítható matematikai pontossággal meg kellett buknia. Meg kell azonban azt is állapítanunk, hogy Ferenczy és családja egy munkás élet minden gyűjtött értékét is feláldozták a Városi Szinház hamis oltárán. Ferenczy Károly lefoglalt ingóságait, ha csak jótékony kezek közbe nem lépnek, aligha lehet az árveréstől megmenteni! Nos, ezt a Ferenczy Károlyt, aki ha zsebében három pengő volt, akkor ötöt osztott ki a kóristák és a szinházmunkások között, azt a Ferenczy Károlyt, akinek felesége saját kezével varrta — mint a múlt század negyvenes éveinek vándor- szintársulatainak igazgatónői — a karszemélyzet ruháit és talpaltatta százszámra a balett cipőit, meri támadni kék füzetében a Városi Színház személyzete! Erről a Ferenczy Károlyról mérik "azt Írni, hogy a szubvenciót nem az ott dolgozó személyzet pontos illetményezésére, hanem magántartozásai csökkentésére fordította, erről az utolsó filléreit is elvesztett, most a szó szoros értelmében nyomorgó Ferenczy Károlyról merik Írni, hogy ámító befolyásokkal csikarta ki a személyzet bizalmi nyilatkozatait igazgatói pozíciójának és ingadozó vállalkozásának megerősítésére, gondoskodva arról, hogy személyzete elől elleplezze a hivatalos hatósági intézkedéseket és beavatkozásokat. Van-e jogviszony? Hiába akarja a Városi Szinház emlékiratának szerkesztője a maga naiv és logikátlan következtetéseivel azt levezetni, hogy a városnak kötelessége ennek az állítólag 251 főnyi személyzetnek a szezon végéig való eltartása. A főváros a Városi Színház személyzetével jogviszonyban nincs, ezzel a társasággal szemben egyéb kötelezettsége nincs, mint amit szociálpolitikai tevékenységében a főváros minden más munka- nélkülivel vagy állástalanával szemben kifejt. Áz emlékiratnak azon megjegyzéseire, hogy a Városi Szinház mint vállalkozás a, jövőben sem HORCSIH-'* !ab'dllmiM' VASGERENDÁS FÖDÉM Víg?/1 ® BUDAPEST, VII., ftltRNBERG-ilTCA 35 9 YKg? KERESZTÉNY SZABÓIP8R0S0K SZÖVETKEZETE mm poszio náöyárijiiáza BUDAPEST FŰOZLET: IV., KÁROLY MMÁLY-UI 30. FIÓKÜZLET: II., ZSIGMOIQ UCCfl H. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát Valódi angol szövetekben és más gyártmányú divat különlegességekben nagy választék. Hazai szövetekben, bélésárukban és szabókellékekben a legolcsóbb bevásárlási forrás. Hitelképes egyéneknek fizetési kedvezményt nyújtunk. _____ CA LDERON! ÉS TÁRSA láfszerészeh Budapest, V., Yörösmaríy-tér 1. Teleién: Aat. 811-40. S zemüvegek, orrcsiptetők, lor- gnettek, színházi- és versenylátcsövek a legjobb kivitelben. Eénuhépöszetl clhheh. Köpés anegyzíkek kluanatra dljmeniesen! nélkülözheti a szubvenciót, továbbá* hogy a Népszínházi Nyugdíjintézet által kiosztott segély csak esetleg számítható be a társulatnak a fővárostól követelt járandóságaiba — nem tartjuk érdemesnek reflektálni. Nem is foglalkoztunk volna ezzel a nyomtatvánnyal ennyit sem, ha nem akartuk volna vele azt bizonyítani, hogy a Városi Szinház személyzete a fővárostól a már előbb említett szociálpolitikai szempontokon és segítési módon túlmenően semmiféle támogatást nem érdemel és nem is kell, hogy kapjon. Inkább lebontani! A konzorciális szinielőadásokról kritikát gyakorolni nem akarunk, és nem kívánunk a személyeskedés terére lépni a szinház sorsának mai intézőivel szemben sem. Kétségtelen ugyanis, hogy ez a konzorciális játszás amúgy sem tarthat soká, aminthogy a Városi Színháznak, mint színháznak, napjai meg vannak számlálva, és az Ábrányi-féle vállalkozás csak rövidéletü injekció lesz, bármennyire elismerjük is az ő tudását és képességét. A fővárosnak azonban eddig éppen elég pénzébe került a Városi Szinház álkultúrájának fenntartása, elég nagy volt a tandíj arra, hogy a közgyűlési pártok tanuljanak is belőle! Nem hangoztatjuk ez alkalommal a pályázaton résztvevő vállalkozók szempontjait, sem Labriola ur azon nézetét, hogy ha ő varietét csinál a Tisza Kálmán-téren, az anyagi és idegen- forgalmi szempontból hasznos a fővárosnak és a semmi körülmények között le nem becsülhető magyar artista társadalomnak, sem a Morvay Zsigmond ígéreteit, amely tiszta tudományos kultúrát igéi* a Városi Szinház időnap előtt elaggott épületében: de ismételten megállapítjuk, hogy amennyiben az intő figyelmeztetések ellenére a törvényhatósági tanács a Városi Szinház színházi minőségében való fenntartása mellett határozná el magát a fentebb említett álkulturális és ál humánus szempontok által vezéreltetve: újabb betegágyba fekteti a korhadt testet, újabb küldöttség járásoknak, emlékiratoknak konzorciális társulatoknak és hasonló zavaros dolgoknak vetve meg az alapját! KÖSZÉItfiAnVA- ’S IQMR TÁRSULAT PESTED Budapest V. Mid ncca i TELEFON: A atomit. 255—54, 255-55 é, 295-M Közönséges falitégls, Klinkef-tégU, nyersfalazat- és disztégla, tetócaerip keramit, chamotte, csempe, pedlA- bnrkolólap, magas és aisesony- feszültségű szigetelők. Zongorák, planinók, újak, átjátszottak részletre legolcsóbb- ban beszerezhetők Llpovniczfcy Szevér zongoraké8zitő mesternél. Javítás, hangolás, bőrözés Jótállással Erkel-utca 20. sz. Ruf. 867—97 FIAV JÓZSEF FAIPARI VÁLLALAT Bátor- és éptlletninnkáb, koporsó-üzem Budapest, X., rozer-u. 28