Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1932-04-30 / 17. szám
1932 április 30. rumm\PFST Szomorú beszélgetés Liber alpolgármesterrel az egyre súlyosbodó tisztviselő-problémákról Az újabb és újabb ílzetéscsöhhentéseh, a létszámcsökkentés réme, az iljuságí problémák katasztere és a tlsztvlsélötársadalom többi ézer iájó sebe Liber Cndre alpolgármester — Az Uj Budapest tudósítójától — A városházi adminisztráció tagjait és pedig úgy a központi, mint a kerületi igazgatásban működő fővárosi tisztviselőket egyaránt élénken foglalkoztatják azok a kérdések, amelyeknek az elintézése most van napirenden. Azokról a kérdésekről van szó, amelyek a fővárosi tisztviselők fizetését, létszámát, a városházi adminisztráció státusának rendezését és a diplomás ifjúság elhelyezkedési lehetőségeit érintik. Ezek a kérdések együtt a tisztviselői problémák komplexumát teszik, azt a nagy komplexumot, amely súlyos gondokat okoz úgy a városházi adminisztráció legfőbb vezetőinek, mint a városházi kormányzópártok vezéreinek is. Liber Endre alpolgármester. a Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének legutóbbi közgyűlésén, mint ennek a hatalmas testületnek az elnöke, egyik-másik kérdést e sok közül felfejtette és elmondotta a maga véleményét. Liber alpolgármesternek az volt a célja, hogy levezesse az izgalmakat és le- csendesitse azt az izzó hangulatot, amely az újabb fizetéscsökkentések hire nyomán támadt. Az Uj Budapest munkatársa ennek a közgyűlésnek a lezajlása után felkereste Liber alpolgármestert, mint a fővárosi személyi ügyek legfőbb irányitóját, és kérdést intézett hozzá mindazoknak a súlyos problémáknak a megoldása iránt, amelyek ezekben a nehéz időkben a főváros tisztviselő- társadalmát foglalkoztatják. Mindenekelőtt azt az izgalmat tettük szóvá, amely a fővárosi tisztviselők körében érthető okokból megnyilvánul — kapcsolatban a közeli újabb fizetésredukcióval. A városházi tisztviselők —- mondottuk — folytonos bizonytalanságban élnek, mert nem tudják, hogy mikor csap le rájuk egy újabb fizetéscsökkentésnek a réme. ben elhunyt. Az elköltőzöttben M a r- kos Béla dr„ az Idegenforgalmi Hivatal aligazgatója apósát gyászolja. * BERCZEL TIBOR fővárosi segéd- fogalmazó, Bérezel Jenő nyug. alpolgármester fia, letette az állam- tudományi doktorátust. A szimpatikus fiatalember Bódy tanácsnok titkára. Promoveálásán nagy és előkelő közönség jelent meg, melegen gratulálva a boldog szülőknek. * A VÁROSGAZDASÁGI ÜGYOSZTÁLY és az ügyosztály mellé rendelt szakbizottság legnagyobb gondja az Állatkert jövő sorsa. Ennek a kulturális intézménynek a fenntartása évente sokszázezer pengőjébe kerül a fővárosnak, a főváros költségvetése ebben az esztendőben 196.770 pengő háztartási hiányt engedélyez az Állatkert számára. Ha tekintetbe vesszük viszont, hogy az 1930. évi zárószámadásban 318.717 pengő volt az Állatkert tényleges deficitje, könnyen kiszámítható, hogy menynyit keres a főváros ebben az évben az Állatkerten. Ebben az évben elmaradnak a szimfonikus hangversenyek, Így tehát az Állatkert esti látogatottsága a minimumra fog csökkenni. Negyven fillér belépődijat a mai gazdasági viszonyok közepette vajmi kevés embernek ér meg az a boldogító tudat, hogy az oroszlán ketrece közelében végezheti szerény és zenementes esti sétáját. A városgazdasági bizottság legutóbbi ülésén szóbakerült az állatkerti vendéglő ügye. K u t a s s y, az eddigi bérlő becsukta ott a boltot, és most azon a megoldáson tanakodnak, hogy valamilyen formában G u nd el tartson üzemet az állatkerti belső vendéglőben. Nagyobb látogatottságot ettől a megoldástól nem lehet várni, mert aki, Gundela felvetett kérdésre a következőket felelte az Uj Budapest munkatársának: —■ A tisztviselői fizetéscsökkentés kérdésével részletesen foglalkoztam a FANSz közgyűlésén. Erről a kérdésről ezúttal sem tudnék mást mondani. A tisztviselők körében észlelhető nyugtalanságot megértem, de felelősségem tudatában mindent elkövetek. hogy ezt az izgatott hangulatot levezessem. Fájdalmas operációról van itt szó, amelynek következtében most a fővárosi tisztviselők kénytelenek teljesen lemondani kulturális igényeik kielégítéséről. A mai súlyos körülmények között kénytelenek arra szorítkozni, hogy kizárólag mindennapi életszükségleteiket elégítsék ki és így várják meg a nehéz idők elmúlását. Vállulniok kell ezt a nehéz sorsot, mert hiszen még mindnyájan emlékszünk a háború utáni inflációs időkre. Bármennyire fájdalmas is: megértéssel és áldozatkészséggel kell minden fővárosi tisztviselőnek a fizetésredukcióba belenyugodnia, mert a fizetéscsökkentés a pengőérték állandóságának biztosítása mellett kedvezőbb megoldás, mint az infláció, amely a maga következményeiben elsősorban a tisztviselőket érintené a legsúlyosabban. A jövőre abból az Ígéretből kell reményt merítenünk, hogy ez a fizetéscsökkentés csak átmeneti jellegű és mihelyt a viszonél akar vacsorázni, az bemegy az ő ligeti vendéglőjébe, miért fizessen külön negyven fillért, hogy n e a k ü l s ő, h cinem a belső vendéglőben szolgálják fel az estebédjétf Viszont igy legalább nem marad teljesen muzsika nélkül az esti órákban az Állatkert, ami szintén nem megvetendő körülmény, különösen ha meggondoljuk, hogy önálló bérlő az állatkerti vendéglőre úgy sem akciclnci. Ügylátszik azonban, hogy a medrével egyidejűén téli álmából felébredt az Állatkert vezetősége is: erre mutat, hogy különféle akciókat akarnak kezdeni az Állatkert látogatottságának fokozására. így május 1-től 15-ig luftballon- osztogatás lesz, minden gyermeklátogató 10 fillérért két darab szépen gömbölyödő, tarka luftballont kap. Május 15-től június 30-ig pedig papa g ál y -sorsolást rendeznek. Az állatkertnek sok fiatal papagálya van, azt tervezi a város- gazdasági ügyosztály, hogy a napi belépőjegyek tulajdonosai között minden délután kisorsolnak kalitkával együtt egy fiatal papagályt. További ötleteken most törik a fejüket az illetékes tényezők, a tervezési lehetőségeket azonban jelentékenyen megszükiti az a körülmény, hogy a■ Nemzeti Bank a legnyomósabb városházi kérelmekre is elzárkózott az elől, hogy artista attrakciók szerződtetésére valutát adjon. Nemcsak erre, nem akar valutát adni a Nemzeti Bank, hanem még az Állatkert állatállományának kiegészítésére szükséges beszerzésekre sem. Kétségtelen ily körülmények között, hogy szomorú nyara lesz az Állatkertnek, mert luftballon és papayáig akciókkal korántsem lehet egy sokszázezer pengős deficitet eltüntetni. nyok javulnak, a kormány visszatér az eredeti összegekhez. Arra a kérdésre, hogy nem kell-e tartani további fizetéscsökkentéstől, Liber alpolgármester igy válaszolt: — Már annyira csökkentették minden vonalon a tisztviselői fizetéseket, hogy további redukcióra — nézetem szerint — sor nem kerülhet. Nemcsak a fizetés csökkent, hanem a lakbér is, — tiz százalékkal. A magasabb kategóriákban a közlekedési pótlékot teljesen megszüntették. A nagyobb fizetéseknél már a harminc százalékot is elérte a redukció mértéke, a nyugdíjasoknál szintén harminc százalékot tesz ki a csökkentés. Megemlítettük a tisztviselők körében észlelhető izgalomnak másik okát: a létszámcsökkentés hírét is. Liber alpolgármester válasza igy hangzott: — A létszámcsökkentés kérdése szoros összefüggésben áll a státus- rendezéssel, illetve az ezt megelőző racionalizálással. Gallina tanácsnok ur, az elnöki ügyosztály vezetője, két hónappal ezelőtt kezdte meg a racionalizálással kapcsolatos munkálatokat. A tanácsnok ur arra törekszik, hogy a mai nehéz viszonyok között egyetlen tisztviselőre nézve se járjon káros következményekkel a racionalizálás és a státus- rendezés. iKitiizött célunk az, hogy elbocsátásra sor egyáltalán ne kerüljön. A racionalizálási munkálatok befejezésével elkészítjük a státusrendezési javaslatot és ekkor derül majd ki, hogy a városházi és kerületi adminisztráció létszámát milyen mértékben kell a maihoz képest csökkenteni. Annyi bizonyos, hogy a racionalizálás és státusrendezés révén megállapítandó uj létszám kisebb lesz a mainál, vagyis létszámcsökkentést kell végrehajtanunk. Elhatározott szándékunk azonban az, hogy a létszámcsökkentést nem tisztviselők elbocsátásával érjük el, hanem úgy, hogy a nyugdíjazás vagy elhalálozás folytán megüresedő állásokat betöltetlenül hagyjuk. Itt kell megjegyeznem, hogy az ifjúsági problémák egy részének a megoldása junktimban áll a létszám- csökkentés végrehajtásával. Nekem ugyanis az a tervem, hogy az elhalálozások, illetve nyugdíjazások révén megüresedő állásoknak csak egyik részét hagyjuk betöltetlenül a létszámcsökkentés fokozatos végrehajtása érdekéhen. ezeknek a megüresedő állásoknak másik részét a diplomás ifjúság elhelyezkedési igényeinek a kielégítésére kell fordítani. Ezeket a kérdéseket részletesen megvitatjuk és pedig már a tavasz folyamán, mert e problémák megoldását döntésre kell előkészítenünk, mielőtt az uj költségvetés összeállításának a munkálatai megkezdődnének. önként adódott, hogy felvessük a kérdést: milyen tervei vannak Liber alpolgármesternek az ifjúsági problémák megoldását illetően. Megemlítettük, hogy Sipőcz polgár- mester ankét összehívását tervezi és ezen az ankéten meghallgatni óhajtja az ifjúsági testületek vezetőjének a véleményét. Az alpolgármester a következőkben fejtette ki e kérdésre vonatkozóan a maga véleményét az Uj Budapest munkatársa előtt; ,—; Én úgy gondolom, hogy az ifjúsági ankét összehívása előtt össze kelj. állítanunk az ifjúsági problémák kataszterét. Tudnunk kell, mielőtt ankétezünk, hogy tulajdonképpen melyek azok a témáik, amelyek megvitatásra várnak. Tudnunk kell zat is. hogy mennyi azoknak a diplomával rendelkező fiatalembereknek a száma, akik elhelyezkedésre várnak. Csak ezeknek a kérdéseknek a tisztázása után lehet ankétre ösz- szeülnünk. Hangsúlyozni kívánom azonban azt a felfogásomat is, hogy az ifjúsági problémákat egyedül a főváros vezetősége nem oldhatja meg. Ez ugyanis nemcsak speciálisan budapesti kérdés. hanem országos jelentőségű probléma, amelynek megoldásánál nemcsak a fővárosnak, hanem a vidéki közigazgatási testületeknek az illetékes tényezőit is be kell vonni az előkészítő munkálatokba. Budapest termeli a diplomák legnagyobb részét, elképzelhetetlen tehát, hogy minden diplomás fiatalember itt kapjon elhelyezést. De be kell vonni ebbe az akcióba a bankok és különböző részvétlytársaságok vezelőtt .is, akiket törvényhozási utón kell esetleg kényszeríteni arra, hogy .vállalataiknál diplomás fiatalembereket bizonyos százalékban alkalmazzanak. Annyi bizonyos, bogy rendkívül nehéz problémák ezek, amelyeket csak agy lehet- megoldani. ha megfelelő gondossággal és óvatossággal készítjük elő az anyagot a döntésre. Liber alpolgármesternek ez a nyilatkozata, amely felöleli a tisztviselőtársadalmat foglalkoztató és izgató kérdések egész seregét, alkalmas arra, hogy megnyugvást keltsen mindenfelé. Ebből a nyilatkozatból meg lehet ugyanis állapítani egyrészt azt, hogy a főváros vezetősége elképzelhetetlennek tart minden további fizetésredukciót, másrészt kitűnik ebből a nyilatkozatból, hogy a főváros vezetősége az ifjúsági problémák megoldásának az előkészítését elsőrendű, halaszthatatlan feladatnak tekinti és az akciót országossá igyekszik kiszélesíteni. RingwaSd Sándor Budapest, L, Belső Jászberényi-ót 14 Tclefonszám : Kőbánja 76—64 fúrási tisztuiseíöhnek fizetési KOnnyitessk PlRIFRKŰGYfiR R.-T. ezelőtt KLEINER ÉS BOKMAYER tAimI tredákt Bpeat, Jf6h, Sind er-tér L Telet mm Mwf Ml—14 6a Jőzeef Ml—16. Gyár: Bpeat, Noszlopi-u. 2. T. J.: 590-46. GYÁRT: mindenféle hőszigetelő anyagokat, gőz- I készülékek, csővezetékek, hütőholyisó- gek rsigeteiésére. „Kabo‘f jelű kovaföld épitéel és szigetelési lemezeket. Száraz npertáblafalalc, rabitzfalak, mennyezete«, stnceo mnnkák stb. szállítása és ké- seltéec. Közúti gőz- és motorhengerlést vállai Biidanesí-ííelenlölű, HeteniOldl-ut 1. sz. Sürgönyeim: H’OLFFKKE. Telefon: Ant. 5-99-68 Szemteno. mouirao es iememezesi cumeR jjjj-pPCHIMBEL MIOMS JÓZSEF ■ii. -' n'iO üzem: Bpest, i., Lőgymanyosi-u, 9. iroda: !., Geliertliegy-utca 11. Automata 537-12. K ljf Á 0 útépítő és feövezőmester h Iliid BUDAPEST, IS MAC I" Bécsi ül 121. liIlii üli IClClOO: 62-T-Qf. Hiim! Liska Jenő ül géptezméra*. koapnsarMrteatfo OrcifHrt 22. T«l.i J. ül M