Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1932-01-09 / 1. szám

UJ BUDAPEST 1932 január 9. Hangsúlyozni kívánom még, hogy maga vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter ur _ szemé­lyesen tárgyalt ezekről a kérdések­ről Ripka Ferenc főpolgármester úrral és velem is. A legutóbbi napokban magához kéretett engem Károlyi Gyula gróf miniszterelnök ur, aki me­legen érdeklődött a fővárosi in- ségakciók keretei es azok lebo­nyolítása iránt. Érdeklődött a miniszterelnök ur a szükséglakások építése i*ránt is,^ sót komoly igéi'etet tett abban az érte­lemben, hogy március hónapon túl is támogatni fogja a fővárost ^ az inségakciók további folytatásának biztosítása érdekében. Nem tudok egyebet mondani: folytonosan dol­gozunk, tárgyalunk, ellenőrzünk, ne­hogy valami hiba csússzék be abba a nagy gépezetbe, amely az ínség- akciók lebonyolítását végzi. Remé­lem, hogy teljesíteni tudjuk köteles­ségünket, — amire annál is inkább szükség van, mert érezzük, hogy ezeknek az akcióknak helyes lebo­nyolítása révén a közrendet és a köznyugalmat óvjuk meg. Kárpitozott bútorok, ágysezlonok elsőrangú kivitelben MERK FERENC, “ff/J VI. Hegedűs Sándor-u. 15. Telefon: 17-1-02. MUNKÁCSY GYULA m. kir. szab. takaréktűzhely, kályha, kéménytold.ó és lakatosárugyár Budapest, VII., Rózsa-utca 39. Telefon : J. 31-2-80. J. 35-9-16. Az összes. állami és városi intézmények szerződéses szállítója Egy tanácstag naplójából Irta: Ilovszky János Fáj-e búcsúzni 193Ftől? Nem! Szilveszter, esti 9 óra. Az első toll­vonásokkal felrajzoltam a naplósorozat kockáját és bele a 13-as sorszámot. Tizenhárom; megfordított ja a har­mincegynek, de végeredményben az 1831. esztendőt mással, mint a tizenhár- massal nem is lehetne elparentálni. Szerencsétlen esztendő volt. Amikor jött, hozsannával fogadták. A m i k o r m egy, mindenki rúg utána. Sokszor igazságtalanul rúgnak meg valakit; — ez benne van az emberi ter­mészetben, — de hogy ez az esztendő elmúlik a fejünkről, mindenki örül és mindenki reméli, hogy azokból a sürü gondfelhőkből, amelyek az 1931-es esz­tendő elmúlását kisérik, ki fog sütni a nap: a gazdasági javulásnak a fénye. Nem gondolok tévedésre, amikor azt irom, hogy a világ gazdasági válsága — és ezzel a magyar válság is — ebben az uj esztendőben megoldásra kerül, mert tovább igy financiális, valamint sok más szempontból nem maradhat. Óvatosan, hozsánnazengés nélkül, de örömmel fogadják az emberek az 1932-es esztendőt, bár tudják, hogy újév napja, az uj esztendő első napja nem hozhat semmi javulást, sőt talán ez a nap hoz­za az utolsó lépést a mélypont felé. Ha a kígyó mozgást végez, először a fej emelkedik, azután csúszik a hosszú test. Úgy érzem, hogy az a sikamlós test, amelyet a gazdasági élet grafikon- kigyózásának nevezünk, 1932. tavaszán megindul. A fej graflkonkigyó fel fog emelkedni és a test követni fogja az utat; de amig az egész test végigmegy az emelkedés görbéjén, addig hónapok Grassifiann Józsefi íuguaK. eiieini. Nem tudom, mire alapítom, nem tu­Nem sajnal titeket senki, sok csalódást okoztatok és több bajt, mint őseitek! órás !¥.. Iránul utca 7. szám 1 rOTOCIKHIK szakál Géza «ZAKÜZLETÉBHN ▼„ DOROTTYA-UTCA L AMATÓKFBLVETELBJC KIDOLGOZÁSA FIÓKÜZLET i DEBRECEN SZBITAVtlAIIÉSTARS# nuts m VIIL, DAROSSDICA 88. SZ. Telefon: József 308—97. Különleges antik-, ütő- és zsebórák Pontos és szakszerű javítások dók pozitívumokat felsorakoztatni e pil­lanatban arra, hogy az 1932-es esztendő gazdasági grafikonja miért fog javulást mutatni, de „a tovább igy nem in aradha t“ szubjektív érzéssel tá­masztom alá a nézetemet, hogy igenis a 932-es esztendőben már érezni fogjuk a gazdasági javulás első tüneteit. Az 1932-es esztendő fogja előkészíteni a talajt, hogy Budapest és az ország lakossága — talán Európa több népe is — az 1933-as esztendőt ismét hozsan­nával fogadhassa. Szilveszter este van. 9 óra 15 perc... A nép hömpölyög az utcán. Kávéhá­zakból, vendéglőkből kihallatszik a ze­ne, az emberek kurjongatása, vidámság, dal. Kéményseprők járják az utcákat. Bol­dogok az emberek, ha hozzájuk érhet­nek, vagy a seprőjükből egy darab cir­kot letörhetnek. Fog-e a cirok szeren­csét hozni? Embere válogatja, kinek igen, kinek nem. De egy bizonyos: a kéménysep­rők nem hiába mutatják feke­te, maszatos arcukból moso­lyogva a foguk fehérét, nekik boldog lesz az újév, mert a ké­ményseprő legényeknek az uj esztendő meghozza az uj fő­városi kéményseprőkerülete­teket: a jobb megélhetést! Bárcsak az uj esztendő meghozná az egész főváros lakosságának a megélhe­tést, vagyis a kevesebb gondot, a több kenyeret, a vidámságot, a kacajt, a testi, lelki megelégedést, mindenkinek a maga kis kéményseprő kerületét! Szilveszter! Pár óra múlva a múlté vagy és veled együtt az 1931. év. Családi házak tervezése, financirozása oki. építészmérnök és kőművesmester tagjaink által a legtökéletesebb sikerrel jár. MAGYAR ÉPÍTŐ IPAROSOK SZÖVETKEZETE Budapest, IV., Párisi-u. 1. Telefonszám: 88-3-97. iti. kövezőmester, útépítő, beton- és földmunka-vállalkozó Budapest, itt., Hungaria-Körut 71. sz. TELEFON-. Automata 913—64. SPITZER SALAMON Központi fűtés, vacuum és légfűtés szellőztető berendezés, légszesz, vízvezeték és egészségügy berendezési munkák, valamint épiilet- és diszmfi bádogosmunkáb gyártelepe. Budapest, V., Pannonia-utca 54. szám. Telefon: Aut. 934—31. Halmos István és Fia btmSmeaterek és útépítő vállalkozók Budapest, X., Halom ucca 23. fel.: J. 339—52 TeL: J. 339-52 ZÍLAHI-BALQ6H GYULA Építőmester L, Bornemissza-utea 38. TELEFOn: Lé 2-82 BUKOVA LAJOS Apületüveqes ás KÉPKERBTUO Budapest, IX., Lónyay-utca 48. TELEFON l AUT. 870-26 Városházi notesz A CSENDES ÉS SZERÉNY KARÁCSONYI ÜNNEPEK UTÁN vidám verőfénnyel köszöntött ránk újév' reggele. Mindenki boldog és reményekkel telve, hogy a szomorú 1931 után jó és bő esztendőt rejteget számunkra az idők mélie. Az uj esztendő első napján már a kora reggeli órákban zsúfolt a pol­gármester titkári szobája: Farkas Ákos főjegyző alig győzi fogadni az egyre nagyobb szóimban érkező kül­döttségeket. A főpolgármesteri hiva­talban viszont Günther főjegyző buzgólkodik a küldöttségek bebocsá­tása körül. Tizenegy órára azonban végetér a küldöttség járás: negyedtizenkét óra­kor fogadja a főváros vezetőségét Magyarország kormányzója. Az in­dulási idő percekre ki van számítva, mégis majd elkésnek a főváros urai. J o anov i eh Pali bácsinak az utolsó pillanatban elveszett a ka­bátja, és jó három percbe telt, amig meglelték. Száguldó galopban vitték fel a váratlan késedelem után a város­házi autók az urakat, számszerint tizenhármat. Az államfő előtt Ripka főpolgármester tolmácsolta keresetlen szavakkal a főváros jó­kívánságait. SIPÖCZ POLGÁRMESTER közel kéthetes betegeskedés után újév reg­gelén jött be először a városházára. A szokásos késő-őszi torokgyulladás támadta meg a polgármestert, ebben az évben, szerencsére, kisebb mérték­ben, mint máskor. A fertőzés azon­ban igy is elég erős volt, miért is Dénárt professzornak kisebbszerü műtétet is végre kellett hajtania rajta. Talán éppen ez az egyébként jelentéktelen beavatkozás okozta, hogy a szokásos lázas és fájdalmas^ gyulladás most kisebb területre szo­rítkozott. Orvosai rendeletére napokon át egyetlen szót sem volt szabad torka kímélése céljából beszélnie a polgáir- mesternek, és mindenki azt hitte, hogy a szokásos újévi polgármesteri válaszok ezidén rövidebbek lesznek a szokottnál. Azonban nem igy tör­tént; tiszta csengő hangon mondotta el beszédeit a polgármester, bizony­ságát adván, hogy teljesen egész­séges. * KÉT HALOTTJA VOLT A VÁROSHÁZÁNAK az elmúlt héten: Zeitiger Vilmos dr. pápai prelá- tus és Battenberg Lajos nyug. h. államtitkár. Zeitig er Vilmos krisztinavárosi plébános hosszú és érdemekben gaz­dag közéleti tevékenység után költö­zött át a jobbik hazába. Szerkesztője volt a nagy lexikonok római és görögkatolikus vonatkozású részé­nek, húsz esztendőn át pedig mint a Pázmány Egyesület pénztárosa is működött. ' Tizenhat esztendeje volt krisztinavárosi plébános. A közgyű­lésen nagy tisztelet övezte az öreg f őpapot, aki azonban aktiv tevékeny­séget mint városatya nem igen fej­tett ki. Battenberg Lajos 1912 óta tagja a törvényhozásnak, a legutóbbi időben is, mint a temetkezési üzem igazgatóságának elnöke működött. Elnöke volt az erzsébetvárosi egy­házközségnek is, ebbeli minőségében utoljára Hauser Ignác dr. plébá­nost beiktatásán fungált. * KIRÁLY KÁLMÁN műszaki fő­tanácsost, az útépítési ügyosztály vezetőjét, aki szenvedélyes korcso­lyázó, baleset érte a jégen: térde erő­sen megzuzódot, sőt állítólag csont­szilánk is került az izmokba. Laká­sán ápolják, és minden valószínűség szerint hetekbe kerül, amig újra el­foglalhatja hivatalát. * BUDAY DEZSŐ, mint lapzártakor értesülünk, — pénteken délelőtt YlO órakor orbánc által okozott vérmér­gezés következtében meghalt. * A FERENC JÓZSEF KORONÁ­ZÁSI JUBILEUMI ALAPÍTVÁNY ZENEI DIJÁNAK IDEI NYER­TESE Gárdonyi Zoltán, berlini zenetudományi doktor, a kitűnő fő- levéltárnok, Gárdonyi Albert dr. fia, ki Liszt Ferencről írott kitűnő tanulmányával méltó figyelmet kel­tett. A budapesti Zeneművészeti Főiskolán Kodály professzor ta­nítványa volt s kitűnő tanulmányi eredményei alapján székesfővárosi s később állami ösztöndíjjal a berlini Collegium Hungaricumba küldetett ki. A berlini Zeneművészeti Főisko­lán Hindemith professzor tanít­ványa lett s nem csupán az ottani legmagasabb képesítést szerezte meg, hanem zenei képességeiről a leg­fényesebb bizonyítványt állították ki. Németországban, Münchenben és Berlinben adták elő műveit, Buda­pesten pedig március 1-én mutatták be nagy sikerrel zenekari szvitjét. * ILOVSZKY JÁNOST, mint a Népszinházi Nyugdíjintézet elnökét, arra kérte fel a polgármester, hogy a főváros törvényhatósági tanácsa által a Városi Színház személyzete részére kiutalt dO.OOO pengő rend­kívüli segélyt szétossza. A kitűnő Ilovszky éjt és napot egybetéve, tör­hetetlen szorgalommal és fáradha- tatlan buzgalommal osztotta szét ezt az összeget, bizonyságot téve arról, hogy igazságos szivü és bölcs ember, akinek ezen tevékenysége — ami színészeknél nagy szó! — a Városi Színház több, mint há­romszázfőnyi személyzetének osz­tatlan megelégedését vívta ki. A Városi Színház társulatának megbízottai a szétosztás kapcsán levelet írtak Ilovszkynak, melyben az egész személyzet képviseletének egyhangú megbízásából mondanak köszönetét „azért a nemeslelkü párt­fogásért, amelyben színházunk és ezzel együtt társulatunk ügyét köz­téren megvédelmezni méltóztatott. Hálával és a legteljesebb megnyug­vással fogadtuk Méltóságodnak azt az önzetlen és önfeláddozó, igazságos és végtelenül türelmes, előzékeny tevékenységéi, amit érdekünkben kifejteni kegyeskedett. A béke és szeretet ünnepén mindannyian csak felmagasztosult hóilaérzettel gondol­tunk a mi küzdelmes munkánk istá­polóira és köztük Méltóságodra, aki magunkrahagyottságunkban el­sőként sietett gondjaink enyhíté­sére.“ Kétségtelen, hogy Ilovszkyék ka­rácsonyfáján ez a levél volt a leg­értékesebb pr e z e nt... * KOVÁCSHÁZY VILMOS TA­NÁCSNOK, a városgazdasági ügy­osztály vezetője, most vette ki még hátralevő szabadságát, amelyet a Semmeringen tölt el. Kovácsházy janáur 13-án veszi át újra hivatala vezetését. * A KEMÉNY LEGÉNYEK TÁR­SASÁGÁNAK hétfőn volt az uj esztendőben első összejövetele a Debrecen-szálló különtermében. Zsú­folásig telve volt a tágas külön­terem a kemény legényekkel: mind­nyájan eljöttek, hogy ünnepeljék, uj- esztendőt köszöntve, a népszerű ka­pitányt, N a g y Ferencet. F er t s ek Leó dr. tiszti ügyész mondott okos és elmés felköszöntőt, üdvözölvén a kapitányt, és egyben az ö megbízá­sából programmot adva, a jövő esz­tendőre, hirdetvén, hogy amint a múltban, a jövőben az összetartozás érzete, a hűség és a keresztény szel­lem lehetnek csak a társaság célki­tűzései. Az ünnepi beszéd után lel­kesen ünnepelték Nagy Fe­rencet. * -

Next

/
Oldalképek
Tartalom