Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)
1931-07-04 / 26. szám
1931 julius 4, UJBUDAPESI i Fix bér vagy százalék? Hogyan kell és hogyan nem szabad kiírni a nagyvásári vendéglő bérletének versenytárgyalását — Az Uj Budapest tudósítójától — Állítólag- a közeli napokban már meg- fogják tartani az uj Élelmiszer Nagyvásár bokréta-ünnepélyét, sőt minden remény megvan arra vonatkozóan is, hogy az ősz folyamán megnyílhat az uj intézmény, amely kétségen kívül a 20,000.000 dolláros kölcsönből létesült leghatalmasabb alkotás lesz. Budapest élelmiszerfor- gamának valóban nagyszabású központja lesz az Élelmiszer Nagyvásár. A telep, jó kilométernyi távolságra a lakott helyektől, természetesen nem nélkülözhet vendéglőt sem. A tervező építész gondolt is vendéglőhelyiségekre, külön úri étterem, külön szuterén helyiség és söntés fog rendelkezésére állani azoknak, akik munkájukban megéhezvén, egy falatot kívánnak ott majd leöblíteni egy pohár itallal. Az érdekelt vendéglős-iparosság részéről élénk figyelemmel kisérik az Élelmiszer Nagy vásártelepen létesülendő vendéglő ügyét és máris megindult a kilincselés városházán és pártklubokban egyaránt, hogy ki nyerje majd el a minden valószínűség szerint igen jövedelmes bérletet. Kétségtelen, hogy a vendéglő-bérletet a Közszállitási Szabályzat értelmében nyilvános versenytárgyaláson fogja hasznosítani a főváros, azonban igen változatos hírek vannak forgalomban arra vonatkozóan, hogy a valóságban hogyan fog festeni ez a versenytárgyalás. A közélelmezési ügyosztály a hatáskörébe tartozó vendéglőüzemeket fix bérre kiix-t versenytárgyaláson szokta a legtöbbet ajánlónak odaítélni. A különféle vágóhídi kanti- nokért csakúgy röpködnek ezeken a versenytárgyalásokon a tízezrek, — amelynek ha első negyedévi bérét tudja a szerencsés nyertes megfizetni, a többire már nincs fedezet, jön a kényszeregyezség, vagy a siránkozó alkudozás arra vonatkozóan, hogy az ügyosztály engedje le a bért. Több mint egy évtizede folyik ez az uzus a közélelmezési ügyosztályban, amely nem felel meg a főváros érdekeinek, de az iparénak sem, mert kétségbeesett exisztenciá- kat juttat a reális ajánlattevők figyelmen kívül hagyásával fővárosi bériéhez. olyanokat, akik azéx-t mernek mag-as árakat ígérni, mert veszteni valójuk amúgy sincsen. Az Élelmiszer Nagy vásár vendéglői helyiségeit szintén fix bér mellett akax-ja állítólag az ügyosztály bérbeadxxi, sőt arx-ól is szó van, hogy az ügyosztály határozná meg állítólag azt a minimális bérösszeget, amelyexx alul pályázatot el sem fogad. Hogy honnan veszi az ügyosztály a fix bérre az összehasonlítási alapot egy uj intézménynél, ez egyike az ügyosztály rejtélyeinek. Bizonyos azonban, hogy a versenytárgyalást másképen, mint a bér százalékos megállapításának alapján kiírni nem szabad, mert lehetetlen, hogy a pályázat kétségbeesett ha- zárdőrök versengésévé fajuljon. elő. A főváros képviseletében BorKASS BÉLA budai VIGADÓ uenuegiöjfi es Káueiiöza II., Szilágyi Dezsö-fér 5. szám VIGNÁLI RAFAELLO bronzOnfö BUDAPEST Lak/u i Pelnetiúzq-nlcii íj/d. Qyit t Ti, Jász-álca 74. uám TELEFON i AUTOMATA 919-12. F0LDMUNKÁSIPAROS0KVÁLLALKOZÚ SZÖVETKEZETE (Kubikos Földmunkások Központi Telepe) Földmozsósitás. — Útépítés. — Csatornatisztitás. Koidélyos fuvarozás. — Munkavállalás: Ingyenes munkaközvetítés — Díjmentes költségvetés. Telelőn: J. 360-86. um., iriosonyi-utca 1. Waldmann Sándor •féazságűbyl. fürdőszoba, árnyék szék és mosdóberendezések. ólomáruk, víz-, gőz-, légszesz- szerelvények. Piperecikkek. Fayencemosdök, kloxet- csészék, btdetek és Qlődeezkák stb. stb. Budapests VI.. Vilmos császár-ut 61. Telefoni 102-74. SCHAFFER GYÖRGY ut-vasut épitcs és kövezési vállalata Budapest, II., Tullpán-ulca 18. Telefon: Aut. 523—64. SPITZER SALAMON ggtef Központi fűtés, vacuum és légfűtés szellőztető berendezés, légszesz, vízvezeték és egészségügyi berendezési műnk .k, valamint épület- és dlszmü bádogosmunkák gyártelepe. Budapest, V., Pannonla-ntca 54. szám. Telefon: AnL 934-31. Steinhäusl és Kölfoer templom-, lakásfestő és mázoló cég április havában IX.( Mester-u. 27. sz. alá költözik. Telefon: József 308-24 Lepter János VASSZERKEZET ÉS VASÁRUGYÁR R.-T. Budapest, H„ Asztalos sandor-ut 8. c. TELEFON : József 333 -60 Hid- és középitési vasszerkezetek Kőppllnger-rendszerü fűzött idomvasablakok Préselt vaslemez-ajtók Epűletvasalások, ezek. ablakrugzárak, kovácsáruk stb. Alopittatott: 1872. Telefon : Aut. 535-50. FRITSCH ÉS TÁRSA Cégtulajdonos: flUSCh Emil KÉSZÍT : Épület- és diszmObádogoe munkát, egészségügyi berendezéseket, csatornázást, gázvezetéket s minden e szamába vágó mu n kél Iroda és matielu: BUDAPEST, 11., TÖPOH-UTCA 1. Sí —«nniqi —RM Dona Döme és Társa Papír és írószerek gyári raktára a „Papirmalomhoz“ Budapest, IV., Aranykéz-u. 6 Telefon: Automata 877—15. Alapítva: 1790-ben. SHtiíew Serenc épifőmesfer Vili., tfiavoss-titca 30. sx. Barakoviís János Műorgona épitő. Törv. bej. cég. Jó és szép munkáért számtalan elismerés. RáHospaíota, Pázmany-u. 72. (Sajót ház), (Hapittatott 1920. évben. Postatakarék cheque-szám *• 22004* Megkezdték az uj iigetőverseny- páJya építését. A városházára szerdán érkezett le a belügyminiszter leirata, amelyben a Tatter sálinak tizenöt esztendőre a Budapesti Ügetőverseny Egyesület részére történő bérbeadására vonatkozó közgyűlési határozatot a földmivelés- ügyi minisztérium pártoló véleményezése alapján jóváhagyja. A belügyminiszter határozatá azonnal tudomására adták az érdekeltségnek, amely a Tattersallbau az építkezést szerdán reggel meg is kezdte. Í Bizalom dolga használt vagy uj tüzmentes ! “UMWI "«*1911 pénz- és okmányszek- , rények bevásárlása. Forduljon tehát az 1885- : ben alapított Budapesti Pénzszekrény : Gyári Raktáréhoz ezelőtt Bálvány-utca 6., •' most Erzsébet-tér 15/a. Telefon: Aut. 803—32 A Budapest Székesfővárosi Vásárpénztár Rt. f. hó 26-án tartotta 1929. és 1930. évi rendes közgyűléseit. Az 1929. üzletév veszteségét Budapest székesfőváros elvállalta, az 1930. évre vonatkozólag pedig a közgyűlés úgy határozott, hogy a nyereséget a következő évre vezeti Budapest Szekestúvdros Asvönyvíz-Ozeme HARMATVIZ a Hungária-gyógyforrés szénsavval telitett vize fapUatd mindenütt! Telelőn: Ant. 530-03 Takács Gyula gépészmérnök Rádió és elektrotechnikai szak üzlete Épületek, szobrok, templomok speciális megvilágítása Budapest, IV., Veres Pálné-ulca 32. sz. Telefon : Automata 843-24 vendég Ferenc alpolgármester jelent meg, aki bejelentette, hogy a főváros e nagy anyagi áldozatot abban a reményben hozta meg, hogy a Vásárpénztár megfelelő tőkeerővel Budapest székesfőváros közélelmezése érdekében ismét sikere- sen folytathatja működését. Kifejezte továbbá azt a reményét, hogy a Vásárpénztár uj célkitűzései ah kalmasak arra, hogy iránta a régi bizalmat helyreállítsák és megszilárdítsák és hogy az intézmény újból betöltheti vezetőszerepét a húsipar, mezőgazdaság és állatkereske- delem hiteligényeinek kielégítésében. A Magyar Ruggyantaárugyár Rt. közgyűlése az 1930. üzletévre 2 pengő osztalék kifizetését határozta el. Az 5. sz. részvényszelvények junius hó 30-tól kezdve a vállalat pénztáránál, valamint a Wiener Bankverein budapesti és bécsi főpénztárainál válthatók he. A közgyűlés az igazgatóság tagjait, akiknek megbízatása lejárt, további 5 évre újból megválasztotta. A modern orvosi tudomány minden eszközével és a különböző gyógyeljá- rásokhoz szükséges fölszerelésekkel ellátva. A város minden pontjáról könnyen megközelithető B11ZADICS IGNÁC kőművesmester építési- és háztatarozási vállalkozó Költségvetés díjmentes Budapest, VI., Václ-ul 121. sz. Telefon: Aut. 929-47. 102.573/1931—XIII. szám. uerseiMaiási hirdetmény Utalással a „Fővárosi Közlöny“ Hivatalos hirdetések rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyilvános versenytárgyalást hirdetek a székesfőváros részére az V. kér., Szent István bazilika tetőzetén szükséges vörösrézfedési bádogosmunkákra. A bánatpénz tekintetében a fentebb említett „Hivatalos hirdetések“ rendelkezései az irányadók. . A vonatkozó költségvetési kiirás nyomtatványai ivenként 0.50 pengőért kaphatók 1931. évi junius hó 30-tól kezdve naponta d. e. 12—2 órák között a polgármesteri XIII. (magasépítési) ügyosztály IV„ Központi városháza, III. em. 342. sz. szobájában. A rajzok, tervek és minták megtekinthetők és a szükséges felvilágosítás megszerezhető Balogh György mérnök előadónál, a Központi városháza. III. em. 336/a ajtó alatti hivatalos helyiségben. Az ajánlatok 1931. évi julius hó 27-én (hétfő) d. e. hűl óráig a polgármesteri XIII. (magasépitési) ügyosztály III. em. 350. sz. szobájában adandók he. Az ajánlatok ugyanazon napon, ugyanazon ügyosztály üléstermében (III. em. 354. sz.) 11 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Budapest, 1931. évi junius hó 24-én. A székesfőváros polgármestere. 93.701/1931—II. szám. uersenniasi hirdetmény Utalással a „Fővárosi Közlöny“ Hivatalos hirdetések rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek a köztisztasági hivatal 5500 métermázsa 1931. évi termésű zab szállítására. A bánatpénz tekintetében a fentebb említett _ „Hivatalos hirdetések“ rendelkezései az irányadók. Az ajánlat benyújtásához szükséges nyomtatványok a hirdetés megjelenésétől kezdve, naponta d. e. 12—2 órák között a köztisztasági hivatal igazgatóságánál (VIII. kér., Kun-utca 8. szám, I. emelet) díjtalanul vehetők át. A kellően felbélyegzett és borítékban elhelyezett ajánlatok 1931. évi julius hó 18-án délelőtt 10 óráig nyújtandók be a köztisztasági hivatal igazgatóságánál (VIII., Kunutca 8. sz.). Az ajánlatok ugyanott és ugyanazon a napon délelőtt 11 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. A felbontásnál a vállalkozók vagy megbízottaik jelen lehetnek. Budapest, 1931. évi junius hó 15-én. A székesfőváros polgármestere. Versenylárnyalásl hirdelmíny Utalással a „Fővárosi Közlöny“ Hivatalos hirdetések rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek a köztisztasági hivatal 4500 métermázsa 1931. évi termésű préselt anyaszéna szállítására. A bánatpénz tekintetében a fentebb említett „Hivatalos hirdetések“ rendelkezései az irányadók. Az ajánlat benyújtásához szükséges nyomtatványok a hirdetés megjelenésétől kezdve, naponta d. e. 12—2 órák között a köztisztasági hivatal igazgatóságánál (VIII. kér., Kun-utca 8. szám, I. emelet) díjtalanul vehetők át. A kellően felbélyegzett és borítékban elhelyezett ajánlatok 1931. évi julius hó 18-án délelőtt 10 óráig nyújtandók be a köztisztasági hivatal igazgatóságánál (VIII., Kunutca 8. sz.). Az ajánlatok ugyanott és ugyanazon a napon délelőtt 11 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. A felbontásnál a vállalkozók vagy megbízottaik jelen lehetnek. Budapest, 1931. évi junius hó 15-én. A székesfőváros polgármestere. Baranyai Béla és Társa L, kér. Bercsényi-utca 5. Telefon: Lá. 265. Központi etage-fütési, vízmű-berendezések és műszaki vállalata. Nonplus ultra kazánok gyáitó vállalata. BENE BENEDEK 0KL. GÉPÉSZMÉRNÖK ELEKTROTECHNIKAI VÁLLALATA BUDAPEST, Vili.. PHDTER-UTG9 6/C. ♦ TELEFON: J. 463-33. TprvP7 nagy és kisfeszültségű elektromos vilá- ; , , gitási és erőátviteli, távbeszélő-, jelző-, GS KéSZlt: rádió- és villámhárító - berendezéseket