Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)
1931-10-24 / 42. szám
If///, évfolyam 42. szám Budapest, 1931 október 24 XU BUDAPEST "$s *:}S^^ikai ElAflzelétl Arak: Cgétz évre ..............................................30 pengő Fé l évre........................................................13 pengő Eg yet »Am Ara öO fillér DOBV ANDOR DR Szerkesztőség ét kladöhlvalol: Budapest, IV., Kaas Ivor-utca o. Telefon: Aut. 828-23. Postatakarékp. chcqueHőnUo : 30013 Költségvetés és takarékosság Irta: Szőke Gyula dr. felsőházi és törvényhatósági bizottsági tag A mammut halála Dicséretreméltó pontossággal jelent meg a törvényhatósági tanácsban megígért határidőre a polgármester rendelete, amellyel mintegy maximálva az üzemek vezetőinek fizetését, közös léniára hozza a fővárosi nagy-jövedelmeket, akár az üzemek élén, akár a hivatali burákban dolgoznak az urak. Kétszázezer pengős megtakarítás áll elő ilyen módon, végeredményben nem tul- nagy összeg, alig egy ezreléke a kétszázmilliós költségvetésnek. Anyagi szempontból nem is az összegszerűség a fontos, az erkölcsi szempontok azok, amelyek itt előtérbe ugornak: a gazdasági válság vasöklét ne csak a kistisztviselő, hanem a vezetők is érezzék. Kétségtelen, hogy a mammut fizetésekben, különösen a polgármesteri és alpolgármesteri szűkreszabott jövedelmeket számítva, voltak bizonyos tultengések és megérthető a szociálpolitikai követelés, hogy ezek a tultengések lefaragtassanak. Vannak azonban bizonyos egyéb szempontok is. amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. Amig a mam- mutfizetések leszállításáról szóló rendelet meg nem jelent, nem irtuk meg a véleményünket, mert kerülni akartuk távolról is azt a lehetőséget, hogy bárki azt hihesse, a rnarn- mutfizetések fenntartása mellett foglalunk állást. Most azonban, hogy az érem egyik oldala elkészült, nézzük meg az eddig homályban volt másik oldalt is. A mammut fizetések kialakulása nem véletlen, hanem gazdasági evolúció volt. Állapítsuk meg: üzemeink, elsősorban nagyüzemeink vezetői európaihirü szakemberek, egyetemi tanárai a mesterségüknek, tisztakezü, feddhetetlen urak, reájuk és a vezetésük alatt álló üzemekre mindig büszke volt a város és a külföldiek előtt öntudatosan mutogathattuk az ő kiváló igazgatásuk alatt mintaszerűvé fejlődött intézményeinket. A régi tanács, amikor hosszas megfontolás után az üzemek vezetői helyükre állította, nem ok nélkül szabott meg akár fixfize- tésben, akár a forgalom után igazodó jutalékban számukra olyan jövedelmeket, amelyekkel tudásuknak és sikereiknek egyetlen lehetséges jutalmát akarta adni. Nem nepotizmus, nem bizantinizmus és nem pártszempontok nyilvánultak meg az üzemigazgatók megváloga- tásában és fizetéseik leszállításában, mert az ő pozícióikban már csak a tudás és hozzáértés a döntő. Ha a nagy magánvállalatok vezetőinek félmillió pengős évi jövedelmeit vesszük, aránylag csekélynek tűnik fel a Beszkárt-nak, Európa legnagyobb közúti vasútvonalának százhúszezer pengős vezérigazgatói jövedelme. Helyes, hogy a mammutfizetéseket leszállították, kétségtelen, hogy európaszerte tul- tengés van ezen a téren, de vigyázni kell, hogy ne essünk a másik végletbe: a jövedelmek csökkenésével ne legyen egyúttal értékcsökkenés is az üzemek vezetésében, mert ez sokkal károsabb lenne, mint a polgármester rendeletével megtakarított kétszázezer pengő. A polgármester előterjesztette az 1932. évi költségvetés tervezetét azzal a javaslattal, hogy a hiány fedezésére a közüzemi szolgáltatások emeltessenek. A takarékossági bizottság, mielőtt a költségvetést érdemben tárgyalná, annak részleteit megvizsgálandó, albizottságokat küldött ki és azok javaslata alapján úgy látszik, hogy az üzemi szolgáltatások drágitása mellőzhető lesz, mégis a költségvetés nem fog hiánynyal zárulni. Hogy azonban ez keresztülvihető legyen, leszállittatnak a köztisztviselői fizetések és dologi kiadások, elmaradnak bizonyos beruházások és bizonyos szolgáltatások keretei alaposan megszűkittetnek, végül az egyes üzemek jövedelmezősége erős takarékossági rendszabályokkal emeltetik. Amint nem ismerjük még a költség- vetés részleteit, mert elég helytelenül az nincs még a kezünkben, éppen úgy nem ismerjük a takarékossági albizottságok javaslatainak a részleteit, mert az sem jutott még a törvényhatósági bizottsági tagok kezeihez, mégis egyes jól értesültek már tudni vélik, hogy a kormányzópártok és a polgármester álláspontja között nagy ellentét van és a kormányzópártoknak kell felelni a takarékossági bizottságok javaslataiból kitűnő régi túlzott kiadásokért és fizetésekért. A Keresztény Községi Pártnak, amig egyrészt semmi titkolni valója nincs, másrészt minden oka megvan, hogy a saját ténykedéséért vállaljon minden felelősséget. A Keresztény Községi Párt a legutóbbi közgyűlésen részletesen előadta jövő terveit és kívánságait és ez mintegy csak folytatása annak a működésnek, amelyet a párt a főváros és lakói érdekében több mint egy évtized óta kifejt. Az sem titok, hogy az előző kortól örökölt rendszerrel a párt nem értett egyet és annak a megváltoztatását éveken át sürgette, de éppen igy az sem titok, hogy az uj fővárosi törvényben lefektetett uj rendszer szintén nem a Keresztény Községi Párt javaslata és annak egy jó részével nem ért egyet. A közigazgatás túlméretezése volt elsősorban leépítendő, mégis azzal, hogy az a végzendő munka jóságát ne akadályozza. Az első státusmeg- állapitás meg is történt, majd megtörtént az elől járósági intézmény fejlesztése is, természetes azonban, hogy mindez a gyorsan változó viszonyoknak megfelelően csak átmeneti intézkedés lehetett és a helyzet állandósulása fogja az évtizedekre kiható, tehát végleges intézkedést megadhatni. A közüzemek fenntartása és vezetése még inkább a mindennap változó élet gyors kívánalmai alapján történt és a legelső kívánsága volt a pártnak, minden olyan üzemet megszüntetni, amely nem elsőrendű közcélt szolgál és csak a. magángazdaságnak konkurál és kifejleszteni azokat a közüzemeket, amelyek elsőrendű közszükségletek kielégítését célozzák, de ezt a kifejlesztést mégis azzal az üzleti elvvel hozni kapcsolatba, hogy minél olcsóbban minél többet nyújtson a köznek, mert az ilyen közüzemek nem nyerészkedési vállalatok, hanem a közigazgatás részei. Azt kivánni azonban, hogy minél olcsóbban minél jobbat szolgáltassunk, ugyanakkor még az az üzem nagy üzleti nyereség-et is. adjon, annyira ellentétes, hogy a közigazgatás komoly szemlélői ezt az üzemgazdálkodástól nem is várhatják. Ezen céloknak megfelelően meg kell állapítani, hogy a közigazgatási adminisztráció túlméretezését a párt évek óta állítja és a helyes rendezését sürgeti. Tény az, hogy a törvény megalkotása óta előállott rövid, de rendkívüli nehéz idő nem adhatta meg az illetékes tényezőknek azt a tapasztalatot, amely az átalakításhoz szükséges, viszont azonban megtörtént az a mulasztás, hogy a korábbi üdvös tapasztalatokat nem használták fel kellőleg. Csak egy kirívó példát. Jóllehet kiterjedt számvevőségi intézményünk van, mégis felállítottunk egy külön számszéket, amely felesleges újabb költséggel terhelte a fővárost és amely nemcsak hogy semmiféle előnyére nincs a közigazgatásnak, hanem még újabb bürokratizmust vitt be az amúgy is agyonigazgatott fővárosba. Ugyanakkor azonban még mindig nein történt intézkedés, hogy a pénzügyi közigazgatás úgy kerüljön a pénzügyi osztály és a pénzügyi tanácsnok működése alá, hogy annak tudta nélkül kiadások ne legyenek eszközölhetők és olyan javaslatok ne iegyeuek hozhatók és keresztülvihetők, amelyeknek a pénzügyi osztály által költségveté- slleg biztosított fedezete kijelölve nem volna. Előállt az a helyzetkép, hogy ellenőriz a számvevőség, a polgármester, a főpolgármester, az uj számszék, egyik nem tudja, hogy a másik hol, mikor, mit ellenőriz és nincs egy kapcsolat, amely átfogóan meg tudná állapítani a főváros pénzügyi működését, a lebonyolított és lebonyolitás alatt álló ügyeket és uincs egy hivatal, amely kézben tartaná az egész pénzügyi adminisztrációt úgy, hogy az az egész adminisztrációért felelős polgármesternek valóságos felelősség mellett a szolgálatára állhatna. Átalakítottuk a főváros adminisztrációját, de nem a gyakorlati élet, hanem a bürokratizmus számára. Ezen kell változtatni. A pénzügyi vezetést, amelyért a polgármester felelős, úgy kell csoportosítani a pénzügyi ügyosztály és tanácsnok kezébe, hogy ázt a polgármester minden perc- ben átláthassa, annak a vezetője mindenkor a rendelkezésére álljon és a számvevőségi ellenőrzés ezen pénzügyi vezetéssel kapcsolatban a számvevőség főnöke által szintén mindenkor azonnal a polgármester kezében lehessen. Még rosszabb a helyzet az üzemeknél. A belügyminisztérium évek óta mindenféle vizsgálatokat tart, hogy az üzemek helyzetét megállapítsa és mindazokat megszüntesse, amelyeket lehetséges. A törvényhatóság szintén mindenféle vizsgálatokat tartatott és az üzemek, kicsik és nagyok egyaránt, immár közel 6 év óta állandóan bitófa alatt vannak. Lehet-e elképzelni komoly ügyködést és pontos munkát olyan alkalmazotti kartól, melynek a tagjai szinte mindennap azt érzik évek óta, hogy máról holnapra kenyér nélkül maradhatnak? Fog-e valaki olyan üzemmel komoly és a jövőre kiterjedő ügyletet létesíteni, amelyről folyton azt Írják, hogy talán már holnap kivégzik? A belügyminiszter még sem intézte el ezt a kérdést. Nála ez lehetett pártpolitikai ügy. De hogy a polgármester és a tanács nem hozták nyugvópontra a kérdést, érthetetlen. Még érthetetlenebb, hogy ugyanezen idő alatt, nem sikerült annyira vinni, a mindenfajta vizsgálatok dacára, az üzemek kérdését, hogy minden egyes üzem pontos helyzetéről, pénzügyi állapotáról, működéséről és annak pénzügyi eredményéről tiszta képet kaphassunk. Nem sikerült az üzemszabályzatot megalkotni, nem sikerült az üzemigazgatóságok ügyrendjét megállapítani és nem sikerült annyira jutni, hogy például a jövő évi költségvetés tervezetét, vagy az üzemek jelenlegi állapotát tartalmazó jelentést a kinevezett üzemigazgatóságoknak kiadják. Emellett a tehetetlenség mellett nem is lehet takarékos költségvetést előterjeszteni, mert még csak egy statisztikai kimutatás sem áll rendelkezésre, amely egyszeri megtekintésre megmutatná a város vezetőségének, hol, mennyi a személyzet és minő munka folyik. Emiatt lehetséges az, hogy a számvevőségi tisztviselő két üzemnél is ugyancsak tisztviselő, hogy egyes emberek két-három állást elfoglalnak rendes fizetéssel és munkakörrel és a folyton hangoztatott takarékosság nagyobb dicsőségére több. mint 7000 pengő fizetésű gépkocsivezető és gépirónő stb. van még mind a mai napig alkalmazásban s egyes üzem- igazgatóságok beadványa hetekig nem kerül a polgármester elé, sőt egyáltalán nem található, végül az üzem egész alaptőkéje elvész, anélkül, hogy arról a vezetőség tudomást szerezne. A rendszeren kell változtatni. De nem azzal, hogy most uj törvényt hozunk, vagy uj rendszer kidolgozásával töltjük az időt, hanem abbahagyjuk a tehetetlenség és kapkodás munkáját, helyette gyors munkával összeállított statisztika alapján megállapítjuk a szükséges státust és annak a leendő tevékenységét, kiadjuk az üzemi szabályzatot és az üze-r inek működését szorosan a polgár- mesteri hatáskör alá rendeljük és a számvevőséget állandó foglalkoztatással az egész közigazgatás és az összes üzemek számszerű ellenőrzésére és erről pontos nyilvántartás vezetésére utasítjuk azzal, hogy a pénzkezelés és a kiadások engedélyezése legfőbb fokon a pénzügyi tanácsnok kezében fut össze, akinek a javaslatára a lényegbe vágó ügyekben a polgármester rendelkezik. Ebben az esetben elkerülhetjük talán teljes mértékben a, közszolgáltatások árának a felemelését, de mindenesetre elérjük azt, hogy meglesz legalább a lehetősége a kiadások ellenőrzésének és ha komolyan látunk hozzá, vége lesz a nyakló nélküli kiadásoknak és nem marad a komoly gyakorlati takarékosság helyett egyetlen uralkodó gondolat a városházán a közszolgáltatások árának az emelése, amelyet a főváros lakossága az adott viszonyok között úgy sem tudna elviselni és amelyet mi a mai rendszer és mai vezetés mellett nem is tudnánk megszavazni. Lehet, hogy kell jönni valamelyes emelkedésnek az üzemi szolgáltatások árában is, de az csak akkor jöhet, ha arra valóban szükség van és azt az illetékesek komoly, áttekinthető és megérthető módon be is bizonyítják és meggyőződhetünk arról, hogy az a főváros érdekében áll.
