Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)

1931-10-17 / 41. szám

ITT BUDAPEST 1931 október 17. Nyugdíjazzák Végh főigazgatót és Hajdú állategészségügyi főtanácsost. Végh Gyula segédhivatali főigaz­gató, aki évtizedek óta a tiszti ügyészség irodáját vezeti és a rang­ban legidősebb segédhivatali fő­igazgató, betöltötte szolgálati ide­jét. Ugyancsak letelt a szolgálata Hajdú Pál állategészségügyi főtaná­csosnak is. Az elnöki ügyosztály­ban a két érdemes főtisztviselő nyugdíjazási eljárása megindult. Október 20: belvárosi petíció. Wlassics Gyula báró, a közigazga­tási bíróság elnöke, most tűzte ki a fővárosi községi választások ellen beadott peticiók tárgyalását, A tár­gyalásokat október 20-tól kezdő­dően három egymásután következő keddi napon fogja megtartani a közigazgatási bíróság. Az első na­pon, vagyis október 20-án a belvá­rosi és a lágymányosi választások ellen beadott petíciókat fogják tár­gyalni. A bíróság tárgyalásain a főváros is képviselteti magát Öl- veczky Dezső dr. tiszti alügyész személyében. Itt említjük meg, hogy a déli választókerületben az országgyűlési választás ellen be­adott peticiók tárgyalására határ­napul december 2-át tűzte ki a köz- igazgatási bíróság. mnyadi János természetes késért viz az emésztőszervek leg­kiválóbb gyógyvize. Egy háztartásban sem hiá­nyozhat. Hatásában felülmúlhatatlan SBXLEHNER ONDRÁS, BUDAPEST A státusrendezési bizottság befejezte tanácskozásait. A státusrendezési bizott­ság szerdán délelőtt tartott ülésében be­fejezte tanácskozásait és javaslatát a törvényhatósági tanács elé fogja ter­jeszteni, A törvényhatósági tanács eze­ket a javaslatokat azonban már csak a költségvetés letárgyalása után veszi sorra. Mégis az elnöki ügyosztály fogja In­tézni a szellemi szükségmunka ügyét. Jelen­tettük, hogy a főváros elnöki ügyosztálya javaslatot készít arra vonatkozóan, hogy a szellemi «zükségmunkásolcat a jövőben no a központ, hanem a kerületi elöljáróságok al­kalmazzák. Az erre vonatkozó javaslat azonban mégsem fog megvalósulásra kerül­ni, legalább ebben az esztendőben nem, mert az a terv, hogy a szellemi szükség­munkások alkalmazása mennél hamarabb megkezdhető legyen és igy nem akarják a dolgot komplikálni. A törvényhatósági ta­nács különben a költségvetés tárgyalása kapcsán fog dönteni atekintetben, hogy hány szellemi szükségmunkást alkalmazza­nak és az alkalmazás mikor kezdődjön el. Tűzifa, szén, építési anyagok Pingwald Sándor Budapest, X., Belső Jászberényl-ut 14 Telefonszám: Kőbánya 76-04 uarasi tisztuiseiöhneiTíizetesi Könnyítésén SZEMRGYI ES TARSA rBits. ni. gáz. níL, BAROSS UICA 88. SZ. Telefon: József 308-97. ölvén ev óta epu a fővárosnak OBEDDQÍÍFER JÓZSEF e; Fttt old. m6rnöK-köv8z0tnostoroft BUDAPEST ImU: LadoviccaiU'Utca U. Tclciut: J. Telepi X, SeUrr-eece 27-®. Pechóné. P echo Gusztávné, aki­ről e sorokban szó esik, derék, rendes üzletasszony, a közvágóhidi kis vendéglő bérlője. Azaz inkább kantinnak lehet nevezni azt a kis helyiséget, amelyben Pechóné asz- szonn főleg pörköltet mér a vágó­hídi munkások számára, sokat és jót mert a vágóhídi emberek tud­ják, mi a jó hús, pénzük viszont mentül kevesebb van. Pechóné 1927 óla városi bérlő, évi 20.000 pengőt fizet a minden valószínűség szerint nem tulnagy helyiségért, naponta 70 pengőt fizet tehát házbérre, vagy­is legalább annyi pörköltet kell a megfelelő pohár sörrel eladnia, hogy a bruttó bevétel a házbért fe­dezze. Az idők súlyosbodását a vá­góhídi vendéglős is megérezte, ke­vesebb a vágás, kisebb a fogyasz­tás, ráadásul a kis vendéglő áraira panaszkodó munkások kérésére az Élelmiszerüzem. is nyitott a Vágó­hídon valami büffé-félét, természe­tesen jóval olcsóbb árakon mérve portékáját, mint Pechóné. Ily kö­rülmények között a 20.000 pengős bérnek 8000-re való mérséklését kéri Pechóné a méltóságos polgármester úrtól. A kérelem fölött hétfőn fog határozni a közélelmezési bizottság. Az urak szive valószínűen megesik az özvegyasszonyon, de ez bennün­ket tulajdonképpen nem is érdekel, lévén a dolog Pechóné legszemélye­sebb magánügye. Rá kell azonban mutatnunk arra, hogy Pechóné a legmagasabb ajánlatot tette annak­idején a versenytárgyaláson, azért is kapta meg a bérletet és azok, akik annakidején nála olcsóbb ajánlatot tettek, most joggal meg­rövidítve érezhetik magukat, ha a polgármester Pechóné bérét leen­gedi. Általában helytelennek tart­juk a közélelmezési ügyosztály azon rendszerét, hogy a hozzátartozó vendéglő-bérleteket fix összegért adja ki, ahelyett, hogy a százalékos rendszert tenné kötelezővé. Kétség- beesett exisztenciák próbálkozásai­nak ad teret igy a közélelmezési ügyosztály olyanoknak, akik előre tudják, hogy a megajánlott magas bért legfeljebb az első esztendőben tudják kiizzadni, a protektoraikban és a jó szerencséjükben bíznak, amikor azt remélik, hogy lesz vala­hogy,, mert sohasem volt úgy, hogy valahogy ne lett volna. Ez a Pechó­né esete is. Helyesnek tartanok, ha a közeljövőben kiírásra kerülő élel- miszer-nagy vásártelepi vendéglő bérletét ne a megcsökönyösödött fix bérösszeg alapján, hanem a bruttó bevétel százalékáért adnák bérbe. Cvőnnfnlác ■ mindennemű gőz- és hideg dZiyClblbO y vízvezeték részére mindenféle anyaggal és hütőhelyiségek készítése impregnált parafával HERTZHA és KASZAS hőszigetelő vállalat Budapest. V., Tátra-u. 12/a. Tel.: 125—34. HsausMim kpqimpbyai es faipar l-t. BUDAPEST—ALBERTFALVA TEL. i U. 11-T9. Váróét boáé: IV. KEL. ESKŰ ŰT 1 TELEFON ■ AUT. 880-47 SyArt i Parkettát. IptnataastaloamnakAt, kn ül tett kaiért ér mlnátenent tatSmegárnt. miért Késik a Uigane-ier rendezése? Rejtélyes Könnyítés Babücsyne szerződésen — Az Uj Budapest tudósítójától — Gallina tanácsnok nemrégiben megjelent kitűnő könyve megemlíti Glück Frigyes tervét a Vigadó-tér átalakításáról és maga is helyesli „az elavult, ízléstelen, vidéki közkertekbe illő kioszk mielőbbi lebontását, hogy Feszi remek Vigadója elől végre el­tűnjön a mai kicsinyes, művészietlen környezet“. Amikor a törvényhatósági tanács a tavasszal a Hangli-kioszk bér­letére versenytárgyalást hirdetett, egy­ben azt is elrendelte, hogy a Vigadó­tér rendezésére nyilvános terv- pályázatot Írjanak ki, sőt a terv- pályázat dijait is pontosan meghatá­rozta. Minden szempont amellett szól, hogy ha talán egyideig nem is kerülhet sor a tervek keresztülvitelére, legalább a tervek álljanak készen Glück Frigyes nagy művészi elgondolásának keresz­tülvitelére. Ezzel tartozik a főváros Budapest szerelmese emléké­nek is! Kérdés azonban, hogyan áll a tervpályázat kiírásának az ügye a való­ságban? A városgazdasági ügyosztály, mint munkatársunknak Kovács házy tanácsnok, az ügyosztály vezetője, ki­jelentette, a tervpályázat kiirása céljá­ból az összes aktákat átküldte az ille­tékes ügyosztályhoz. Az illetékes ügy­osztály azonban — a polgármesteri köz- épitési ügyosztály — mindezideig nem tartotta szükségesnek, hogy a tervező művészek mai nyomo­rúságos állapotában ezt a pályázati al­kalmat meghirdesse! Viszont a városgazdasági ügyosztály sem volt abban a kellemes helyzetben mindezideig, hogy a pályázat kiírását megsürgesse a középitési ügyosztálynál! A városgazdasági ügyosztály tényke­dése a Vigadó-térrel, illetőleg a Hangli- kioszkkal szemben egyetlen cse­lekvésben merül ki: eltérően a szerződés paragrafusaitól, engedélyt adott a bérlő Babócsy Lőrinc- n é n e k, hogy a bért ne negyedéven­ként, hanem havonta fizethesse. Hogy erre a szerződés-módosításra volt-e joga a törvényhatósági tanács beleegyezése nélkül a városgazdasági ügyosztálynak, azt a tiszti ügyészség van hi­vatva megállapítani. Minden­esetre fontos és sürgős, hogy a Vigadó­tér rendezése legalább a tervpályázat stádiumába lépjen, mert a kioszkot előbb-utóbb el kell távolí­tani a Vigadó elől. War óp/tóaI vállalata Lt Szlrtos-u. 31 b. Aut. 339*14 KÁRÁSZÉN FERENC NIIZAN- ÉS íNRTALYGYAR. TELEFON: 915-07. BUDAPEST, VI., VáCI-ÚT 163. SZ. Steinhftasl és Kötbér templom*, lakásfestő és mázoló cég április havában IX»* MsilttP-ll. 27» sz. alá költözik. Telefon: József 308-24 A háziasszony szívesen büszkélkedik vendégei előli az Ízlésesen terített asztallal. Ezüstjeinek,por» cellánjainak és metszett üvegeinek szépségét az ebédlőnek célszerű, modern világítása még jobban kiemeli. Használjunk modern, káprázásmentes és gazdaságos TUNGSRAM GYÖNGYFÉNYLÁMPÁT! liegvettiinh * fővárostól Ezeket ujjáfarogva és csiszolva a largaunisr leiéért amitluK SZABÓ US ZBIIOTTI L MtaigaMt o/l az Északi Főműhely villamosmegállójánál TELEFON : J. 404-33. Jiiktföídi futár ^ríerlin: Múzeumot létesítenek, amely- ben a város múltjára és fejlődé­sére vonatkozó összes képzőművészeti alkotásokat összegyűjtik. — A szín­házak, mozik, variéték, kabarék látoga­tóit jegyenként 1 pfenniggel adóztatják meg az inségakció javára. Évi 16 millió márkát remélnek az uj inségadóból. — Mérséklik az utcai közvilágítást, külö­nösen olyan estéken, amikor holdvilág van. A város ezen a címen 546.000 márka megtakaritást irányzott elő. € hicago: A városban és a tartomány­ban 13.000 tanerő április óta nem kapta meg fizetését. ^^áris: Most jelent meg a februárban kiadott csendrendelet első statiszti­kája. Gyári szirénák, autótülkök szük­ségtelen használata, nyitott ablak mel­letti zongorázásért és rádiózásért, to­vábbá meg nem engedett időben való szőnyegporolás miatt eddig közel ezer ember ellen indítottak eljárást. «SgVien: A vendéglősök ipartársulata S*/ azt kérte a várostól, hogy őket is vonják be az étkeztetési akció lebonyo­lításába. FOTÓCIKKEK szakAl Géza SZAKÜZLETÉBEN V, DOROTTYA-UTCA 1. AJJATÖRFEL VÉTELEK KIDOLGOZÁSA FIÓKÜZLET i DEBRECEN MOLNÁR ISTVÁN Villamossági berendező és rádió laboratóriuma vn., Wesselényi ül«» 01 Telefon: József 426-56. Irodaherendezések HIRSCH ÉS TÁRSA Pénzszekrények Orgona-Harmoniumok ház-, Iskolák-, templomoknak Magyarországon vezető harmonium speciális cég: HŰRLNÁNDOR II.. TttRŰX-UlCA 8. SZÁM Sürgönyeim: „HarmonhOrl“ KÉPKERETEK, SZAL0NBUT0R0K Teeteloal Urnát — Termek aranyozásé. IUBV JÓZSEF. AROnVOZŰmESTER VII., ROZSA-U. 3. TELEFON: 344-58 SZEGEDY BÉLA JENŐ oki. (fépészmérnök, kUvezőmester, ut- és vasútépítési vállalkozó BUDBPEST, II., MBRGIT-KORUT 101 TELEFON: MIT. 553-15

Next

/
Oldalképek
Tartalom