Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)

1931-09-26 / 38. szám

2 1931 szeptember 26. i § i § i i l 9 tökéletes autopnea \ I akció költségei nem szerepelnek az elnöki ügyosztály költségvetésében, az azonban nem. jelenti azt, hogy az idén a főváros ilyen akciót ne akarna lebonyolítani. Ellenkezőleg, bizonyosnak vehető, hogy az idén is rendezünk szükségmunka-akciót, ennek a költségeit a szociálpoliti­kai ügyosztály teremti elő. Nézetem Szerint az idén másként kellene le­bonyolítani ezt az akciót, mint ed­dig tettük. Nekem az a felfogásom, hogy decentralizálni kell az akciót és annak lebonyolítását a kerületi elöljáróságokra kell bizni. Az ed­digi tapasztalatok ugyanis azt mu­tatják, hogy a kerületi elöljárósá­gok könnyebben tudják elbirálni, ki szorul valóban rá a foglalkozta­tásra és ki nem. Más feltétel ugyan­is ennél az alkalmaztatásnál nem szerepelhet. Azt is őszintén megval­lom, hogy az én felfogásom szerint ez a foglalkoztatás tulajdonképpen munkanélküli segély nyújtását je­lenti. Éppen ezért sokkal egysze­rűbb volna ugyanúgy gondoskodni a megszervezésről és lebonyolítás­ról, mint ahogy az a fizikai munká­sok karácsonyi segélyezésénél szo­kásos. Valljuk be őszintén, hogy nem azért alkalmazzuk ezeket a munkanélkülieket, mert felhalmo­zódott munkát kell elvégezniük, ha­nem azért, mert segélyezni akarjuk őket. Ebben az esetben pedig sok­kal célravezetőbb, ha az elöljárósá­gok intézkednek. Gallina tanácsnok közölte végül az Uj Budapest munkatársával, hogy a takarékossági kérdésektől függetlenül tovább folyik a státus­rendezés előkészítése. Ez a kérdés a költségvetés letárgyalása után fogja az illetékes tényezőket foglal­koztatni. Proczeller Bálint kövező mester Budapest, X.v Korponai-u. 11. Telefon : Kőbánya 74 84. Városházi notesz Egy tanácstag naplójából Irta: Ilövszky János A lineáris fizetés-leszállitás — nem a legszerencsésebb megoldás Egyrészt tudva azt, hogy ezer és ezer közvetlenül érdekelt ember és család, szorongó szivvel aggódva lesi, mely té­telek kerülnek csökkentésre vagy tör­lésre az 1932. évi fővárosi költségvetés­ből — másrészt tiz és tízezer szívtelen, fásult ember kézlegyintésével és leki­csinylésével számolni, — harmadsorbán figyelemmel lenni arra, hogy százezrek türelmetlenül várják annak közlését, hogy a közszolgáltatások árában ne áll­jon be a polgármesteri javaslat szerint szükségesnek mutatkozó emelés, — ült le három héttel ezelőtt a főváros tör­vényhatósági tanácsa által kiküldött takarékossági bizottság, — komoly, a főváros jövő esztendejére kiható, a költ­ségvetési tételeket felülvizsgáló mun­kára. A munkát rendkívüli módon nehezí­tette az a tudat, hogyha vastagon fog a takarékossági ceruza — még jobban megbénul az ipar és kereskedelem, illetve a gazdasági forgalom. Ennyi körülmény-torlódás mellett, amikor pontot teszünk a közigazgatási takarékossági bizottság lelkiismerete­sen mérlegelt és kellő körültekintés mellett készült munkájáról szóló jelen­tések végére, meg kell állapítanom, hogy nehezebb és szorgosobb munkát igénylő helyzetben, még talán sohasem volt ad hoc szerv, mint a takarékossági bizottság. Lehet, hogy munkánk nem hozza meg azt a várakozást, amelyet sokan vártak. Lehet, hogy bizonyos érdekeket is sér­tenek javaslataink, de nyugodt lélekkel állíthatjuk: iparkodtunk időt, fáradtságot nem ki­méivé, a ránkbizott feladatot legjobban elvégezni. ❖ A javaslatok részletes indokolással készülnek; ezekre nem térek rá, azon­ban e rovatban megismétlem: vannak dolgok, a in elyekben a hivatalos felfogás nem lehet továbbra is lágy, 1 a g y a, lá­gy a b b, leglágyabb! Sürgősen elő kell készíteni az admi­nisztráció egyszerűsítését, gyorsítását a racionalizálás leghelyesebb értelmezésé- b e n! * Hallo m, hogy akkora iktatóköny1- vekeí használnak, hogy ha valakinek a lábára esik, még a szomszédjának is el­törik a lába! Hallo m, hogy annyi levélpapír fogy el egy évben, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni. Hallom, hogy van egy kiváltságos üzemi sofőr, akinek az évi törzsjavadal­mazása 7000 pengő! Hallom és láttam, hogy van egy köz kertész, aki a saját privát szó­rakoztatására külön kertet épit. Hallom és halljuk az ezer­féle tulíengést, amelyek hasonlóak az állami biológiai tultengésekhez és, amely pazarlásoknak ime közvetlen kö­vetkezménye, hogy a kormány rendelet­tel leszállította az összes tisztviselők illetményeit — lineáris rendelkezéssel. Méltóztassék megérteni, annak, akit illet, hogy a lágy, lagya, lágyabb, leg- iágyabb tartózkodást tovább vinni nem lehet! Tessék erős kézzel és az eddig nélkü­lözött vasakarattal belenyúlni oda, ahová bele kell nyúlni! De egyfelől a közterheket emelni, másfelől az emberek fizetését és igy a fogyasztóképességét lineáris rendelke­zéssel — akár méltán, akár méltatlanul éri az illetőt — leszállítani és továbbra is némán, hangtalanul a hibák, orvos- landó kiugrások mellett elmenni nem lehet!!! Tessék racionalizálni ott, ahol az indokolt! Legolcsóbban vehet pokrócot, » níi** run n*Ti diót hátizsákot, szobatornakószle- HIÚjLnlLII ALDtliI . . , .................................. Baross Szövetségi tag té t es horgászán cikkeket Budapest, vn., Károiy-körut is Szállít hivatalok részére iratkötőhevedert, por- és padlétOrlőrubét FAREDŐNYT, ACÉLREDŐNYT, . vevőink által közismert elsőrendű és csinos kivitelben nagy ARENIvEDMÉIVIVíYEL száll!tunk ECKM&YER ISTVÁN, lakatosára és re^őnygyára BUDAPEST, VI., VÖRÖSMARTY-UTCA 47. SZÁM Andrassy-ut közelében) Telefon : Automata 220—54. Kérjen szélretes árajánlatot Alapítási év 1892 SOHA ILYEN DERMEDT FÁ­SULTSÁGOT ÉS NEMTÖRŐDÖM­SÉGET, mint ami ezekben a szo­morú időkben a városházán ural­kodik! A kicsi bajokat elfeledtetik a nagyok: ki beszél már az iskolai beiratások súlyos költségeiről, ami­kor az angol font eséséről hall híre­ket? A hivatalos városházi élet meg­kezdése is eltolódott. Hétfőn párt­közi értekezlet volt a főpolgármes­ternél, ezen elhatározták, hogy a ta­karékossági bizottság határozatait, illetőleg javaslatait csak a költség­vetéssel egyidejűleg fogja tárgyal­ni a törvényhatósági tanács. így el­marad a csütörtöki tanácsülés és csak hetek múlva fog sor kerülni a takarékossági bizottság indítvá­nyainak letárgyalására. A hét egyetlen eseménye külön­ben, hogy a polgármesteri hivatal előtt f elterítették a piros szőnyeget, éppen hétfőn, a hi­vatalos ősz első napján ... * ÖRÖMHÍR a POLITIKAI SZÉL­CSENDBEN: Tabódy Tibor het­vennyolc . szavazattal győzött a képviselőválasztáson. Ipolyságon Ernszt, Sándor lemondása folytán üresedett meg a mandátum, amely­nek birtokosa erős küzdelem után a népszerű Tabódy Tibor lett. Az elmúlt ciklusban lett C sit­ié r y Andrásnak a főváros északi kerületében viselt mandátumáról való lemondása következtében orJ szággyülési képviselő Tabódy Ti­bor, aki értékes és komoly munkás- ságot fejtett ki azután néhány esz­tendeig a képviselőházban. Az egy­kori r aktiv törzstiszt nemesen érző szivéről, szociális érzületéről és pá^ katlan agilitásáról tett tanúságot, rövid képviselőházi pályafutása, alatt. A választások során az északi kerületben váratlanul lemaradt a listán H o monnay Tivadar mö­gött, ezért, kapta kárpótlásul az Ipolysági hivatalos jelöltséget. Tabódy komoly és értékes oszlopa a városházi keresztény politikának is. Mint törvényhatósági tanácstag, különösen a sport problémái iránt, fogékony, de egyik lelkes harcosa ő a repülésnek is. A máltai lovagrend tiszteletbeli lovagja és köztudomá­sú róla, hogy a napokban elhunyt Izabella főhercegasszony szükebb környezetéhez tartozott. * HATALMAS LILA CINGULUS- SAL, lila keztyüvel, kezében a fé­nyes apáti kalappal keltett feltű­nést, a héten O r tv ai Rezső dr., a lipótvárosiak népszerű plébánosa, a városházi folyosókon. A polgár- mesternél és az alpolgármesterek- nél járt, hogy megköszönje a gra­tulációkat apáti kinevezése alkal­mából. A kitűnő Ortvai Rezsőt, aki a tavasz folyamán hónapokig fe­küdt betegen, mindenütt meleg sze­retettel fogadták és köszöntötték. SZERETETTELJES JUBILEUM­RA KÉSZÜL a főváros tisztviselő- társadalma: október 14-én tölti be harmincéves fővárosi szolgálatát Spannberger Alajos dr. kerü­leti tanácsnok, a Fővárosi Alkal­mazottak Nemzeti Szövetségének el­nöke. A kartársi megbecsülés és a főváros, elsősorban az I. kerület közönségének bizalma és tisztelete övezi jubileuma alkalmából a ki­tűnő Spannbergert, aki valóban a főváros szolgálatában álló család­ból származik: édesapja iskolaigaz­gató volt, nagyapja pedig polgár- mester. Spannberger egyike a háború alatt legszebben dekorált fővárosi tisztviselőknek, a városházi köz­életben a háború után tűnt fel, mint egyik vezetője a hadviselt alkalma­zottak tömörülésének. Az elöljárói kar rangban idősebb tagjai közé tartozik: három esztendeje szolgál ebbeli minőségében, előbb a teréz­városi elöljáróság vezetője volt, majd a Várba került. Egyik leglel­kesebb munkása a kerületi elöljáró­ságok hivatali érdekeinek és mint közigazgatási jogász is tiszteletre­méltó nevet vívott ki magának. Ez év tavaszán a Fansz ügyvezető-el­nöki széjiébe került: ebbeli minősé­gében agilitásáról és komoly mér­sékletéről tesz tanúbizonyságot, igy az ő munkája a Fansz-nak a tiszt­viselők fizetésié szállítása ügyében beadott értékes memoranduma is. A jubileumi jókívánságokhoz a ma­gunk részéről szeretettel csatlako­zunk! SAIY & ÍZPÁD ny. min. osztáiytanéicsos tűzifa- és szénnagykereskedő BUDAPEST Belső iroda: I. ííorHnj JVtiftíős-ut 29. űfie I.090-01 és OSO-OO. Külső iroda és csuzda: I., Jíefenjföfd, •j&nadifEÖrsi-ut 50-58. Jefefon: 080-15. HEGYI JENŐ Kertépítő vállalatot NAGYTÉTÉNY - SZABÓTELEP FIÓKTELEPEI: Tárnok-Ligetváros, Érd­Tusculánum, Szászhalombatta, Árpád-fürdő1 város, Bioske-kertváros. VÁLLALJA: Kisebb és nagyobb parkok és gyümölcsösök tervezését és kivitelezését. — Szállít mindennemű gyümölcsfát, diszfát, örökzöldet és egyéb faiskolai cikkeket. üllandé bútorvásár a Központi Városháza épOletébin BUDAPEST. IV.. KÁROLY KIRÁLY-UT 2» Telefon . Aut. 806-00. báló, siló difi és ortszoka botorak szalongarnitarák, rekamlerok, K.edve»6 fixetéei feltételek. Mm tos és Paszomamww üléstérén óra. &. Papír, írószer, nyomiatuányoh előnyös árban HORVÁTH A. Budapest, IV., Härolu-hörut 30. Telefon: 893-91. (a Központi Városháza épületében) Régi bélyegek vétele és eladása NEPTUN . Egészségügyi Berendező, Köz­ponti Füiés, Vizvezetékszerelő- é* Rokonszakmabeli Iparosok Termelő és Anyagbeszerző Szövetkezete EÖTVÖS-UTCA 46 TELEFON: AUT. 249-26. MD GYŰR .»A», OSZIflLY- KIRÁLYI W SORSJÁTÉK 84.000 sorsjegy, 42.000 nyeremény. Minden második sorsjegy nyer! Legnagyobb nyeremény szeren­csés esetben 300.000 egy félmillió pengő. Jutalom és nyeremények: 1 jutalom 300,000 pengő 1 nyeremény 200.000 pengő 1 nyeremény 100.000 pengő 1 nyeremény 50.000 pengő 1 nyeremény 40.000 pengő 2 nyeremény 30.000 pengő 1 nyeremény 25.000 pengő stb., stb. pengő. Összesen közel 8 millió pengő készpénz. Húzás október 16-án RezdOdlK! Aiz I. oszt. sorsjegyek hivatalos ára: Egész Fél Negyed Nyolcad 24 P 12 P G P 3 P Sorsjegyek az összes árusí­tóknál. marsain Andor és Ódon okleveles mérnök, építőmester, vállalkozók BUDAPEST l.f KELENHEGYI-UT ff. SZÁM.

Next

/
Oldalképek
Tartalom