Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)
1931-08-29 / 34. szám
1931 augusztus 29. Részvénytársasági alapon létesült-e Segitőalap tanácsa? Ismeretes, hogy Budapesti Orvosok Szövetsége ez év július havában tartott ülésén elhatái- Eozta, hogy a fővárosi, alkalmazottak orvosi ellátása kérdésében folytatja ; tárgyalásokat a Segitőalap vezetőségé vei. Most jelent meg az Orvosszövetség hivatalos lapjában a közgyűlési tudósítás, részletesen közölvén az ott elhangzott felszólalásokat. A tudósítás közre- bocsátja Emődi Aladár dr.-nak a Segitőalap ügyében hozott választmányi határozat ellen való felszólalását, amely a következő kitételt tartalmazza: „Az a mód, ahogy a Segitőalapnál az orvosi tanács megalakítása történt, részvénytársasági alapon, nincs sehol a világon és nem is erkölcsös.“ A közgyűlési tudósítás megjegyzi, hogy Emő- dinek ezen megállapítását nagy tapssal fogadta a közgyűlés. A magunk részéről az orvosi kar belügyé- nek tekintjük, hogy hogyan vélekedik a Segitőalappal folytatott tárgyalásokról és általában a szabad orvosválasztásról, illetőleg a kötött rendszerről. Kérdezzük azonban, hogy a főváros hivatalos fennhatósága alatt működő Segitőalapnál hogyan történhetett az or- orvosi tanácsnak részvénytársasági alapon való megalakulása és általában hogyan szoktak az orvosi tanácsok részvénytársasági alapon megalakulni, erkölcsösen vagy erkölcs nélkül? Ennek a fontos problémának a tisztázása éppen annyira sürgős a fővárosi tisztviselők, mint a magyar orvosi társadalom szempontjából. Teherautomobilok, autóbuszok, utcaseprögépek, tűzoltó- és locsoló-autók. Automobilok különleges célokra a legjobb anyagból készülnek. Kiváló egyéb gyártmányok: Ipari stabilmotorok, Iokomobilok, mezőgazdasági gépek, traktorok, vizhordó- és öntözőkocsik. Különféle hengerelt áruk( acél- és vasöntvények, kereskedelmi ömvények, öntött vascsövekés karikás kályhák. Jobbágy-féle folytonégö kályháink felülmúlhatatlanok! MAGYAR KIR. ALLAMI VAS-, ACÉL- ÉS GÉPGYÁRAK Budapest, X., Kőbányai-ut 21. Telefon : József 460-29. Eggenberger-téíe könyvkereskedés RÉNYI KÁROLY A Magyar Kir. Állami Térképészet főbizományosa Budapest, IV., Kossuth Lajos-utca 2. Fennáll: 1768 óta. Telefon : Aut. 893-24. Mindennemű katonai térkép, autótérkép, turistatérkép. Útikalauzok. Vasúti menetrendek. Süniem Gyula ?MV?r Telefon: 020-21 V., Márta Valérla-utca 10 Óriási választék. Díszes és egyszerű muukát készítek pedáns kivitelben. Szitást Ferenc IPARMŰVÉSZ képkeretczö és üvegező vállalata Budapest, Horthy Miklós kórtér l. sz. Telefon: Ld. 1—74. Képkerctjavitások, kézimunka keretek, karnisok saját műhelyben készülnek. Megnyugtató megoldás a filmgyár hasznosítására Tiz esztendőre a Magyar Filmiroda R. T. veszi bérbe a gyárat, és az eddigi áron szállítja a fővárosi iskoláknak a szemléltető képeket és filmeket — Az Uj Budapest tudósítójától — A törvényhatósági tanács legközelebbi ülésén tárgyalja a polgármester előterjesztését a Pedagógiai Filmgyár bérbeadása iránt. A beérkezett ajánlatok közül a polgármester a Magyar Filmiroda R.-T. ajánlatát tartja elfog-adandónak; a részvénytársaság hajlandó a filmgyár telkét a rajta levő beépitményekkel és teljes berendezésével együtt évi 27.000 pengőért tiz évre bérbevenni és ezért kötelezi magát arra, hogy a fővárosi iskolák vetitett képek és filmek utján való szemléltető oktatását az eddigi dijak felszámítása alánján ellássa. Kötelezettséget vállal a Magyar Filmgyár R.-T. aziránt is, hogy a kiadásában megjelenő filmhíradóban a főváros kívánságához képest fővárosi vonatkozású és közérdekű eseményekről szóló riportf el vételeket a szokásos keretek között költségmentesen elhelyez. A Filmiroda hangos- ülm gyártásra is köteles berendezkedni, hat hónapon belül kell a gépet beszereznie, át kell vennie a Liget-mozgó bérleti szerződését, megfelelő módon köteles karbantartani az összes felépítményeket. A szerződésben megállapodás történik a filmgyári alkalmazottak vég- kielégítésére is. Értesülésünk szerint a törvényhatósági tanács egyhangúlag fog felhatalmazást adni a film- gyari részvénytársaság felszámolóinak a bérbeadás keresztülvitelére, ez lévén az egyetlen megoldás, hogy a filmgyár óriási deficitjétől és veszteséges üzletvitelétől a főváros közönsége megszabaduljon. “Utazás 2200 koszorú körűt Ji fteresfeedefemüfiiii miniszter megüt- tóttá a (Temetkezési (intézetnek, kőén az ér véna ken tevő szerződések tejárta után koszorúk száttitására fogadjon et megrendetést — Az Uj Budapest tudósítójától — A főváros temetkezési intézete paég Édes Endre közegészségügyi tanács- noksága idejében versenytárgyalás alapján gondoskodott arról, hogy az elöljáróságokon szolgálatot teljesítő temetkezési intézeti tisztviselők koszorúk szállítására is vehessenek fel megrendelést és az egységes tipus-árakon megrendelt koszorúkat a versenytárgyaláson legolcsóbbaknak bizonyult virágkereskedőknél megrendelhessék. Tiz, majd később tizenkét kereskedő kapott ez alkalommal szállítási megbízást a főváros temetkezési intézetétől, olyképpen, hogy a temető-igazgatóság . állandóan ellenőrizte, hogy a leszállított koszorúk megfelelő minőségüek-e. A koszorurendelés ezen módjával megvolt elégedve a Temetkezési Intézet, amely a rendelésekért bizonyos százalékot számított fel a kereskedőknek, de a közönség is, hiszen a sulíyos gyászban a családtagokat megkímélték attól, hogy még külön virágüzletbe is menjenek. Nem igy azonban azok a kereskedők, akiket annakidején éppen drágaságuk miatt nem vettek fel a Temetkezési Intézet listájára. Ezek memorandumoztak, deputációz- tak, a kereskedelem és ipar szabadságát emlegetvén, amiért a fővárosnak szerződéses koszoruszállitói vannak. A kereskedők panaszai eljutottak az illetékes minisztériumhoz is, ahonnan jelentéstételre szólították fel ez ügyben a főpolgármestert és a polgármestert. A beérkezett jelentések kapcsán a minisztérium most intézkedett a Temetkezési Intézet koszoruszállitásai ügyében. A miniszter általában megszüntetendőnek tartja, hogy a Temetkezési Intézet alkalmazottai k o- szoruk rendelését ajánlják a feleknek. Arról nem lehet szó a miniszter szerint, hogy a koszorúk szállítását máról holnapra megszüntessék, hiszen a szállítási szerződéseket annakidején versenytárgyalás alapján kötötte meg az intézet vezetősége, ezek a szerződések a kereskedőkre éppúgy, mint a fővárosra, egyképpen hatályosak. Különben is — állapítja meg a miniszter — a hozzám érkezett jelentések szerint a Temetkezési Intézet fiókjainál a koszorúk megrendelése egyre csökkenő tendenciát mutat, amiben nem kis része van a gazdasági válságnak is. Annakidején kétezerkétszáz koszom szállítására kötött a versenytárgyaláson legolcsóbb kereskedőkkel a főváros szerződést: ebből a 2200 koszomból még 700 darab leszállittatlan. Ha ezt a 700 darabot is leszállítják majd a megrendelések alapján a kereskedők — folytatja tovább a miniszter — gondoskodni fogok a rendelések megszüntetéséről. A miniszteri leirat alapján a főpolgármester utasította a közegészségi ügyosztályt, hogy tegyen jelentést, amikor a szerződéses koszorúk leszállítása megtörtént. Ezzel kapcsolatiján azután intézkedés fog történni, hogy u j versenytárgyalás ne irassék ki. Ha ugyan időközben nem jutnak jobb belátásra az érdekelt kereskedők, mert hiszen itt nincs szó koszorú- monopóliumról, amint azt a minisztériumhoz intézett beadvány állítja, hanem arról, hogy a közönség kényelmére a szabályszemen lefolytatott versenytárgyalási eljáráson legolcsóbbaknak bizonyult kereskedőkkel kötött megállapodást a főváros Temetkezési Intézete. A főváros Szív- és legkedveltebb érbetegek gyógyintézete külön osztálya Dr. PAJOR ÉH szanatórium és vizgyógyintézet 8 BUDAPEST, VIII., VAS-U. 7. i «uofcvHI . «£'1 UASS ES KOUflCS sodronyfonat-, kerítés-, Ágybetét- és vasbutorgyér Budapest n. FO-uica as Telefon : Alapítási év Aut. 517-87. 1893. Crassmann József órás ntjjréigjiTOca^jSTám Különleges antik-, ütő- és zsebórák Pontos és szakszerű javítások A modern orvosi tudomány minden eszközével és a különböző gyógyeljá- rásokhoz szükséges fölszerelésekkel ellátva. A város minden pontjáról könnyen megközelíthető BÚTOR beszerzése bizalom dolga. mielőtt lakását berendezi, tekintse meg Schäfffer János műbútorasztalos lakberendezési üzletet Budapest, II., Török-u. 2. (a Margit-hldnál) Saját készitményü műbutorok és elsőrendű gyártmányú ebéd Ő-, háló-, uriszobék, konyha, előszoba berendelések és egyéb lakberendezési tárgyak Kedvező fizetési feltételek és garancia mellett. Állami és haiósági közalkalmazottaknak lO’/o engedmény Vidékieknek butorvételkor az útiköltséget megtérítem KRIEGL ÁGOSTON fém áru-üzeme Víz-, gőz- és gázszerelvények készítése Javítások pontos eszközlése Budapest, IX., Liliom-utca 37. Telefon: J. 386-99. IEGEZA SZILVIIM MOTORCSÓNAK ÉPÍTŐ ÉS JAVÍTÓ ÜZEM BUDAPEST, III., LAIOS-U. 145 TELEFON: AUT. 625-30. PÜRAFÜKŰGYlR R.-T. ezelőtt KLEINER ÉS BOKMAYER ▼áront Irodák: Bpest, Föh. Sándor-tér 4. Telefon: József 301-14 és József 301-16. Gyár: Bpest, Noszlopl-n. 2. T. J.: 390-46. GYÁRT: mindenféle hőszigetelő anyagokat, gőz- készülékek, . csővezetékek. hütőhelylsé- gek szigetelésére. „Kabe*' jelű kovaföld építési és szigetelési lemezeket. Száraz glpsztáblafalak, rabitzfalak, mennyezeten, stucco-mnnkák stb. szállítása és kész! tóee. DerHompressnrt Beton, makaddm asztalt feluága- sanoz uegyen Liska Jenő old. gépészmérnök, kompressor-berbeado Orczy-ut 22. Tel. i J. 335-42 Büköern készítő, fal- It SaákWOváro* és állami ssáUltóÁaitaBsn IMI I BUDAPEST, KISTEMPLOU4J. 1 TELETOH, JÓZSIÉ 449-98. KRAL GYULA KöranaoOMESTER QIRPMI IF If és mAdtAnyAdd ainEilVILC.IV GYÁRTELEPE BUDAPEST, ül.. LAJOS-U. 77/79. TEL. 620-89. szemiedO, movirao es lemeihezesi cikkük ^—PCHHABEL ANDRÁS JÓZSEF treoa: L üzem: Bpest,!., Lágymányosi*. 9. y-otca ti. Automata 517-12. 99 PAX« vörösrézből készült szénsavas kézi rfix> oltókészQlék a legjobb. Gyártja ás kaphatót HIRMANN FERENC fémárngyir BUDAPEST. VII., CSÁNYI-UTCA 7-9,