Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)

1931-07-25 / 29. szám

TLTJOmAPl 1931 július 25. Arányosítást kér az árvaszék. Ágos­ton Géza dr, az árvaszék elnöke előter­jesztéssel .fordult a polgármester elél melyben megsürgeti a régi pénzügyi bizottság által annakidején már elfo­gadott szervezési javaslatot. A belügy­miniszter időközben az árvaszék státu­sában tizenhárom ideiglenes segédfo- galmazói állásnak végleges segédfogal­mazói állássá való átszervezését enge­délyezte, az ügyforgalom óriási emel­kedése folytán a hivatali érdekek biz­tosítása céljából szükségesnek tartja az árvaszék elnöke, hogy az árvaszék je­lenlegi státusában az I. osztályú fogal­mazók száma eggyel, a segédfogalmazók száma pedig héttel csökkenttessék, vi­szont a főjegyzők száma kettővel, az I. osztályú jegyzők száma eggyel, a II. osztályú jegyzők száma pedig ugyan­csak eggyel emeltessék. Annak igazo­lására, hogy a hivatal munkaképessé­ge szempontjából elkerülhetet­len szükség ez az arányosítás, rá­mutat Ágoston árvaszéki elnök, hogy az árvaszék átlagos ügyforgalma a háboruelőtti években 75—80.000 ügy­darab volt, mig 1925-ben 104.495, 1928- ban 122.586, 1929-ben 123.602, 1930|-ban 131.934 aktát intézett el az árvaszék. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a társa­dalmi és gazdasági viszonyok rosszab­bodása folytán a felek személyesen sokkal nagyobb számban keresik fel a hivatalt, miért is több tárgyalás szük­séges, megállapitható, hogy az ügy­forgalom a háboruelőtti for­galomhoz viszonyítva több mint felével emelkedett. Eh­hez járul a gyermekvédelmi ügyek számban és jelentőségben való szapo­rodása, a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló legújabb törvénynek a gyámha­tóság hatáskörét kiterjesztő paragrafu­sai, amelyek a tartás és elhelyezési ügyeknek szinte kivétel nélkül az ár­vaszék hatáskörébe való utalását Írják elő. Rámutat végezetül Ágoston el­nök, hogy a mai hátrányos helyzetet, amikor a legalacsonyabb állások nagy száma mellett középállás aránytalanul kevés van, meg kell szüntetni, annál is inkább, mert ma a fogalmazói kar előlépése amúgy is rend­kívül megvan nehezítve. Meg­állapítja végezetül az előterjesztés, hogy a javaslat költségtöbb­lettel nem jár, a főváros közönsé­gére újabb terhet nem jelent, viszont minden szempontból hivatali és közér­deket szolgál. Az árvaszéki előterjesz­tés az első őszi törvényható­sági tanácsülés elé kerül. Hunyadi János természetes keseriiviz az emésztőszervek leg­kiválóbb gyógyvize. Egy háztartásban sem hiá­nyozhat. Hatásában felülmúlhatatlan SflXLEHNIR ANDRÁS, BUDAPEST Kulás János útépítő és kövezőmester (Bécsi-ut 121.). Egyike a szakma legjobb- hirü vállalkozó cégeinek. Tanulóéveit 14 éves korától Bencz és Selten­st e i n Károly cégnél 1913-tól 1917-ig végezte, azonkívül hét évig az O b en­do r f e r cégnél volt alkalmazásban. A közelmúltban a M é s z-u teái útépí­tést, mely 140 négyszögöl föld, 3000 négyszögöl alaprakás, kátrányozás és kövezési munkából állott, tíz hót alatt befejezte. Nyári bokréta a pirostaxi-frontról. A pirostaxisok lapjában belső életük olyan megnyilvánulásaival találkozunk, amelyek megérdemlik a szélesebbkörü nyilvánosságot is. Az ipartársulat veze­tősége körlevelet* intézett a taxitulajdo­nosokhoz, melyből megtudjuk, hogy a pii’ostaxi-állomások közelében levő há­zak lakói, akik a nagy nyári hőségben ablakaikat nyitvahagyni kénytelenek, a- pirostaxisoknak az állomásokon való hangos lármája, gyakori veszekedése és hangoskodása következtében éjjeli nyu­galmukban meg vannak zavarva úgy, hogy az állomások eltávolítá­sát követelik. Különösen áll ez a Haller-utca és Mester-utca sarkán, a Capitol mozgó, a Jobb mint otthon cí­mű Rákóczi-uti büffé előtti állomáso­kon, amelyek megszüntetését már kér­ték a rendőrségtől. Az ipartársulat csendre és rendre inti úgy a tulajdono­sokat, mint a soffőröket, egyben eltilt­ván a Figyelő-ut és a Hungária-köfüt sarkán levő pirostaxi állomásnak rend­szeresen visszatérő látogatását. Itt „el­fajult állapotokról“ beszél az Ipartársu­lat, hogy mik ezek az elfajult állapo­tok, azt a körlevélből megtudni nem le­het. Panaszok vannak az esti és éjsza­kai órákban a Margitszigeten fuvar­szerzés céljából megjelenő pirostaxi- vezetők ellen is. Állandó u panasz, hogy az éjszakai órákban magukról megfe­ledkező pirostaxi-soffőrök mellékutcák­ban levő kocsmai helyisegekben utcai nők társaságában vagy kár­tyázással töltik el az időt, ahe­lyett, hogy fuvarozással foglalkozná­nak. Helyesnek tartjuk, ha az ipartár­sulat vezetősége megteszi a szükséges intézkedéseket a pirostaxi-soffőrök ráncbaszedésére, kérdezzük azonban: miért nem intézkednek a hatóságok, miért alszik a közlekedési ügyosztály úgy a városhá­zán, mint a főkapitányságon1? Örömmel jelentjük végezetül, hogy a pirostaxisoknak sikerülni fog kieszkö­zölni, hogy telefonszámuk öt azonos számból álljon: valószínűleg 33—3—33 lesz a pirostaxi telefonhivó száma. Ehhez a korszakos sikerhez gratulálunk az ipartársulat vezetőségé­nek, mert kétségtelen, hogy az öt azo­nos jeggyel biró telefonszám az összes bajokat orvosolni fogja. i Bizalom dOlaa hafznáIt TaSy uJ tüzmentes M pénz- és okmányszek- rények bevásárlása. Forduljon tehát az 1885- bea alapított Budapesti Pénzszekrény Gyári Raktárához ezelőtt Bálvány-utca 6., most Krzsébet-tér 15/a. Telefon: Aut. 803—32 Megfellebbezték a helyettes fő­számvevő működési pótlékát. A legutolsó közgyűlés a helyettes fő­számvevő és a számszéki igazgató helyettesének havi 460 pengő pótlé­kot szavazott meg. Az erre vonat­kozó határozatot Kabakovits József dr., aki a pótlék ellen a közgyűlési tárgyalás alkalmával is felszólalt, megfellebbezte a belügyminiszter­hez. Fellebbezésében hivatkozik Ka­bakovits arra, hogy a helyettes fő­számvevő és a helyettes számszéki igazgató munkáját leértékelni és ki­válóságát kétségbevonni nem akar­ja, úgy gondolja azonban, hogy amikor az állásnélküli emberek tíz­ezrei szaladgálnak az utcán és ami­kor a főiskolát végzett fiatalembe­rek nagy tömegei volnának bol­doggá tehetők havi száz pengős ál­lással, akkor a főváros gazdasági HegveftUnh a fővárostól Ezeket ujjófaragvo és csiszolva a lorgaimiar léiéért arusitluh SZABÓ ÁS ZAHOTTI i„ nun«« «a/o. az Északi Főműhely villamosmegállójánál TELEFON : J. 404-33. helyzete nem engedheti meg magá­nak azt a luxust, hogy havi 460 pen­gős pótlékot állapítson meg. Elis­meri Kabakovits azt is, hogy havi 706, illetve 669 pengőt, amit a szám- széki igazgató, illetve a főszámvevő helyettesek lakbéren kívül havonta kapnak nem egy elkölthetetlen nagy összeg, azonban a mai gazda­sági válságban nem tekinthető olyan semmitmondó kis összegnek, amely tisztességes megélhetést ne biztosítana. A fellebbező bizottsági tag helytelennek tartja a közgyűlés határozatát azért is, mert olyan il­letményt, amilyet a közgyűlés a fő­számvevő és a számszéki igazgató- helyettese részére megállapított, a szakhivatali vezetők helyetteseinek már régebben biztosított a főváros. Már pedig a szakhivatali állások elnyeréséhez egyrészt főiskolai képzettségre van szükség, másrészt pedig ezek kétségtelenül fontosabb és nagyobb körültekintést igénylő munkát kívánnak. A főváros egész struktúrája azt igazolja, hogy min­denkor különbséget -Kíván tenni az egyes állások javadalmazása tekin­tetében a szerint, hogy az állások elnyerése milyen képesítéshez van kötve és hogy az egyes állások be­töltése milyen szervre van bízva. Éppen a jelen esetben tért el ettől a közgyűlés, miért is a fellebbező bizottsági tag a közgyűlési határo­zat megsemmisítését kéri a belügy­minisztertől. A Sóvár04 Szív- és legkedveltebb érbetegek gyógyintézete külön osztálya Dr. PAJOR ISI szanatórium és vizgyógyintézet §B BUDAPEST, VIII., VAS-U. 7. .Ä*B«WB^»«a6-e3®»3iS2» -m, S«9 CilCH FuiinniFPHNuai TfsrVP7 nagy és kisfesziíltséflü elektromos vllá­tlltlt =r , , , oltási és erőátviteli, távbeszélő-, jelző-, 6S Készít: rádió- és villámháritó - berendezéseket BUDAPEST, Vili.. PRRTER-UTGI * TELEFON: I. 463-33. a bocsiját, sóját magát es utasait himélni akarja a hiitelenü! és rosszul működő fék­hatás következményeitől, úgy használjon eiedeti t 'TV. védett „SENECO“ fékszalagot, mert az ideális, egyenletes, de feltétlen biztos fékezést biztosit a szállítójánál nem lopna „SENECO“ lékszalagot, úgy foiduljon hozzám és azonnal megtudhatja, tkár telefonon is, hogy hol szerezheti be a?okal. e tagadjon el „SEMECO* Helyett mást, mert a fékszalagok között nagy minőségbeli különbségek állanak fenn. A „SENECO magyar gyártmány és minden­ben egyenrangú a legjobbnak elemeit külföldi gyártmányokkal, de lényegesen olcsóbb. SZEMES PÁL TECHNIKAI SZÖVŐ­ÜZEME BUDAPE T Városi iroda : X Megyeri ucca 5. sz. Telelőn : Zugló 70-22 HASS ES MIS sodronyfonat-, kerítés-, ágybetét- és vasbutorgyár Budapest H„ FO-utca 48 0MS3S Telefon : Aut. 517-87. Alapítási év 1893. FAREDŐNYT, ACÉLREDŐNYT, t. vevőink áltál közismert elsőrendű és csinos kivitelben nagy ÁRENGEDMÉNNYEL szállítunk ! ECKMaYÉR ISTVÁN, lakatosáru- és reuőnygyára BUDAPEST, VI., VÖRÖSMARTY-UTCA 47. SZÁM Andrássy-ut közelében) Telefonj^Automata 220-54, Kérjen szélretes árajánlatot Alapítási év 1892 Legolcsóbban vehet pokrócot, Te,efon:j *15-07. Alapítva mas-ba« hátizsákot, szobatornakészle- HfiUSCHILD ULBERT tét és horgászati Cikkeket Budapest, vn., Károly-körut 15 Szállít hivatalok részére iratkötőhevedert, por- ós padiótörlöruhót MOLNÁR ISTVÁN ÉPÍTÉSZ BUDAPEST L. SOUTH! M1KLÓS-UT 38. TELEIM! IÁ II-M PERT DEZSŐ OHL. MÉRNÖK útépítő és hövező vállalhozó I., ATIRA-KÓRIIT 2. SZÁM Telelőn: 562-51 PflRflFflKŐGYflB R.-T. ezelőtt KLEINER ÉS BOKMAYER várost Irodák: Bpest, F6h. Sándor-tér 4. Telefon: József 301—14 és József 301—16. Gyár: Bpest, Noszlopl-n. 2. T. J.: 390-46. GYÁRT: mindenféle hőszigetelő anyagokat, gőz- i készülékek, csővezetékek. hütőhelyisé- gek szigetelésére. „Kabe“' Jelű kovaföld építési és szigetelési lemezeket. Száraz rlpsztáblafalak, rabltzfalak, mennyeze­tek, stncco-mnnkák stb. szállítása és ké­szítése. KO HÍV GYULA KEFE «• ECSETGY ÁROS Aranykoszorus mester GYÁR: Vn.,RÓZSA-U.20 Telefont József 802—45 LOPOS GYULA Játszóterek berendezésére, iskolapadok, iskolai bútorok, atlétikai spoitcikkek és tornaszerek gyára Budapest, III., Bécsi-ut 85. Tel.: Ó. 625-05. Árjegyzéket és költségvetést felszólításra küldök BUKOVA LAJOS ÉPÜLETÜVEGES ÉS KÉPKERETEZO Budapest, IX., Lónyay-utca 48. TELEFON: AUT. 870-26 MÉSZÁROS LÖRINCZ lakatos-, bádogos- és szerelőműhely Budapest, I., tnuedl-utca 4. sz. Vasszerkezet, vasredőnyök, napellenzők és ablakredőnyök gyártása KRAL GYULA HÖFARAGÓMESTER SÍREMLÉK ts MARVANYARU OinbinLtK GYÁRTELEPE BUDAPEST, ül.. LAJOS-U. 77/79. TEL 624-86. Steinhäusl és Kälber templom-, lakásfestő és mázoló cég április havában IX., Mester-U. 27. sx. alá költözik. Telefon: József 308-24

Next

/
Oldalképek
Tartalom