Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)

1931-01-24 / 3. szám

<; UJ BUDAPEST 1931 január 24 uersenytSMsi Hirdetmény Budapest székesfőváros polgármestere a székesfőváros gazdasági hivatala, mint a sétányszéküzem vezetősége ré­szére szükséges nj sétányszékek elkészítésére és szál­lítására nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdet. A szállítási és vállalati feltételek ér­telmében szabályszerűen kiállított, 1.60 pengős állami és 1.60 pengős fővárosi okmánybélyeggel ellátott, pecséttel le­zárt, sértetlen borítékban elhelyezett, magyar nyelven szerkesztett ajánlato­kat 1931. évi február hó 5-én (csütörtö­kön) d. e. 11 óráig a székesfőváros polgármesteri XI. ügy­osztályában (IV., Központi városháza, II. em. 235. ajtószámu. szobájában) köz­vetlenül vagy posta utján kell beadni. Budapesti (Budapesten cégjegyzett) ajánlattevők ajánlataikat postán nem küldhetik be. Az ajánlatok felbontása ugyanazon napon, a fent megjelölt helyen d. e. 11 órakor történik és ezen a felbontáson az ajánlattevők, vagy igazolt megbízot­taik jelen lehetnek. Elkésve érkező, vagy az előirt kellékeknek nem meg­felelő ajánlatok nem fognak figyelembe vétetni. A szállítási és szerződési feltételek nyomtatványai, valamint az ajánlati mintalapok példányai a székesfőváros gazdasági hivatalában (IX., Gyáli-ut 3/b szám alatt) köznaponként d. e. 9—1 órák között díjtalanul megszerezhetők. Ajánlattevők ajánlataikkal a végér­vényes döntésig kötelezettségben ma­radnak. A székesfőváros polgármestere fenn­tartja magának a jogot, hogy az aján­latok között a megajánlott árakra való tekintet nélkül szabadon választhasson, a szállítást az ajánlattevők között tet­szése szerint megoszthassa, vagy az ösz- szes ajánlatokat visszautasithassa. Budapest, 1931. évi január 12. A székesfőváros polgármestere. FOTÓCIKKEK SZAKÁL GÉZA SZAKŰZLETÉBEN V, DOROTTYA-UTCA 1. amatöreélvételek kidolgozása FIÓKÜZLET: DEBRECEN „SEMINARIUM papír-, irószerkereskedés és nyomdavállalat URAMESITS ISTUfilt Bndapest, SU., Proltószka Ottokár utca 8 Telelőn: Aut. 831-92. 10 eue fennálló cég. Iskolaszerek, füzetek, irodafelszerelési cik­kek, nyomtatványok olcsó beszeizési helye. LE6EZA SZILVIIM MOTORCSÓNAK ÉPÍTŐ ÉS JAVÍTÓ ÜZkM BUDAPEST, HI., LAJOS-II. 145 TELEFON: AUT 625-30. szívós László Bpest, IX , Üllől-út 63. ácsmester, készít egyszerű és speciális ácsszerkezeteket Teleton J. 300-07. TMERMOSONUS LWS* * blzhatóbb automatikai ■■■■■■■■■■■■I t fi s | el e Cyan, biztos, ölesét — A keletkeze tűzet is helyit le, bár- asiy távolságban, mieedpercek alatt jelzi. — A gyakorlatban ttayeaen bevált. — Előkelő referenciák. Részletéé felvilágosítást ed ée e készüléket működésben bemutatja: Ipartermék Érté­kesíti Részvénytársaság. Bndapest. V.. Zoltin-n. 7—fi. Telefon: Automata lit—U Takács Gyula gépészmérnök Rádió és elektrotechnikai szaküzlete Épületek, szobrok, templomok speciális megvilágítása Budapest, IV., Veres Pálné*utca 32. sz. .■» Telefon : Automate 843-24 Furcsa kedvezmény nyolcvan piros­taxi számára. Az autótaxikról alko­tott szabályrendelet értelmében évenként kétszer felülvizsgálja a fővárosban közlekedő géperejű bér­kocsikat egy szakbizottság, amely­ben az államrendőrség közlekedési ügyosztályán kívül résztvesznek a főváros közlekedési ügyosztályának szakközegei is. A legutóbbi vizsgá­lat, a múlt hónapban zajlott le, ami­kor is a. jelentkező szürke kocsik ki­vétel nélkül kiáltották az üzembiz­tonság és külcsín szempontjából tartott vizsgát, nem úgy azonban a pirgstaxisok, amelyek közül többet javításokra és pótlásokra kellett utasítani. Hangsúlyozták előttünk, hogy a pirostaxikat az iparosok kí­mélése céljából a karosszéria jókar- banlételét illetően nem vizsgálták és kizárólag arra vetettek súlyt, hogy a gépi berendezés hibátlan és üzem­biztos legyen. A bizottság által adott záros határidő alatt a piros­taxisok pótolták is a hibákat, kivé­telével nyolcvan taxitulajdonosnak, akik érezvén, hogy kocsijaik nincse­nek rendben, a vizsgálat elhalasztá­sát kérték. Az illetékes tényezők ezt a haladékot a nyolcvan kocsinak meg is adták, a határidő letelte után ezek a kocsik is kiállották a vizsgát. Teljes megértéssel viseltetünk a mai nehéz időkben az autótaxi-ipar iránt, elhisszük és megértjük, hogy az autótaxik egyre csökkenő igény- bevétele mellett bizony nem igen telik reparaturára és biztosításra, mert a mindennapi kenyér és az üzemvitel fenntartása fontosabb és előbbrevaló. Itt azonban nemcsak emberi momentumokról, hanem a közforgalom biztonságáról és zavar­talanságáról is szó van, ebből a. szempontból pedig csak difikultálni lehet a vizsgáltató bizottság túlzott szentimentalizmusát és a vizsgázta­tásokra. adott haladékokat. Vannak bizonyos magasabb szempontok, amelyek megkövetelik, hogy úgy üzembiztonság, mint külcsín tekin­tetében hibátlanok és tökéletesen megfelelőek legyenek a taxik és vannak erkölcsi szempontok, ame­lyeket ha valamikor, ebben az eset­ben érvényesiteniök kell az illetékes hatóságoknak. Lehetetlen állapot, hogy a, közönség azzal a tudattal üljön be egy autótaxiba, hogy az üzembiztonságát illetően haladékot kért és kapott a vizsgáztatásra, vagy pedig ne legyen tisztában az­zal, hogy a taxiban őt érő esetleges llaioili ezüst evőeszközök és diszlárgyak HENGER ANTAL ezüstárugyár IV., DALMADY-UTCA 9. SZ. CSUVIIf ÉS STROJIL ELSŐ ÓBUDAI PARKÉIT ÜZEME Budapest, 111., Kiscelli-ulca 39. szám. Tel.: Aut. 620-56. Karteien kívül! Proczeller Bálint kövező mester Budapest, X., Korponai-u. 11. Telefon : Kőbénva 74 84. baleset alkalmával öt megillető kár­térítés kifizetése attól legyen függő­vé téve, hogy a taxitulajdonos fizet te vagy nem fizette idejében a biz­tosítási dijat, ügy látjuk, hogy a főváros közlekedési ügyosztályában nem kezelik kellő eréllyel és ener­giával ezeket a kérdéseket, amelyek pedig a közforgalom és a közbizton­ság szempontjából messzeható fon­tosságúak. Elmarad a Fansz-bál. A Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségé nek igazgatótanácsa Wurmb Elemér árvaszéki elnökhelyettes elnökleté­vel tartott ülésén elhatározta, hogy az ezévi Fansz-bált a súlyos gazda­sági helyzetre való tekintettel nem kívánja megtartani. A Fürdőváros Egyesület közgyűlése. A Budapest Fürdőváros Egyesület ked­den este tartotta évi rendes közgyűlé­sét, amelyen az elnöklő József Fe­renc főherceg rámutatott a Budapest fürdőváros gondolat egyetemes vonat­kozásaira és örömmel állapította meg, hogy ez a probléma ma már az egész közvéleményt foglalkoztatja. A fürdő­város céljainak gyakorlati megvalósí­tása szempontjából nagyjelentőségű a székesfőváros pártjainak állásfoglalása és különösen Wolff Károly és Koz­ni a Jenő, a két nagy városházi párt ve­zéreinek elvi deklarációja a fürdőfej­lesztési program szükségszerűségéről. A főherceg indítványára a közgyűlés W o 1 f f Károlyt és Kozma Jenőt, az egyesület tiszteletbeli elnökeivé válasz­totta. Ezután Homonnay Andor dr. ismertette aZ. egyesület elmúlt évi mun­kásságát, amely, ha szerény keretek kö­zött is, de mindig jelentős eredménye­ket mutathat fel. A beszámoló után T a s n á d y-S z ü t s András szólalt fel s az IBUSz nevében a legnagyobb mér­tékű együttmunkálkodást ajánlotta fel az ezután következő időkre is az egye­sületnek. Következett Szviezsényi Zoltán dr., az egyesület ügyvezető igaz­gatójának előadása Budapest fürdővá­ros múltja, jelene és jövője címen. Ma már a rendelkezésre álló csekély anyagi eszközök ellenére ott tartunk, hogy Csonkamagyar ország idegen- forgalma ötszöröse a béke­beli idegenforgalomnak. Ezt a fejlődési tendenciát fokoznunk kell annál is inkább, mert az idegenforga­lom nem függ a politikától, nem függ a határoktól, mindössze szívós kitartás­ra és összefogásra van szükség, hogy az egész ország érdekében oly fontos ide­genforgalom fellendüljön. BRICHTD JÓZSEF asztaiosaru-gyfira VI., ERZSÉBET KIRALYNÉ-ÚT 104. Telefon : Automate 927-42. NAGY ISTVÁN Beton-, terazzo-, padló. és falbuitjkoló-mester Budapest, VII., Nefelejts-u. 53 Telefon: 330—77 IIEUSCHLOSZ LICHTIG REPÜIMPGVÍB ES FAIPAR R.-T. BUDAPEST-ALBERTFALVA. TEL : Ld. 11-70 Váró«! Iroda : IV. KÉR., ESKÜ ÚT 3. TELEFON: AUT. 890-47 Gyárt: Parkettát, épUletasztalosmunkít, ballltolt botort és mindennemű latiimegárnt BEHESCH FERENC ELEKTROTECHNIKAI TELEFON- ÉS m0szaki IPARVÁLLALATA j 383 27.' BUDAPEST, Uli., BAROSS-TER18. vitéz OLASZTELEKY KAROLY IRODAGÉPEK VÁLLALATA ÍRÓGÉPEK, számoló-, könyvelő- ÉS SOKSZOROSITó-GÉPEK gyári uj és HASZNÁLT ÁLLAPOTBAN, IRODABÚTOR, IRODABERENDEZÉS, KARTOTÉK A REMINGTON ÍRÓGÉP R.-T. FÖBIZOMÁNYOSA. KELLÉKEK. KARBANTARTÁS ÉS JAVÍTÁS. VI. KERÜLET, ANDRÁSSY-UT [lTJ I. EM. Az eddigi gyakorlattól és szigorúan betartott üzletszabályoktól eltérő- leg, amelyeknek értelmében a vevőnek 18 hónap alatt kellett az Író­gép vételárát kifizetni, a részletfizetés idejét 18 hónapról 24 hónapra terjesztem ki. Amennyiben a vételár hamarabb egyenlittetnék ki, úgy havonta pontos kamatvisszatéritést nyújtok. E kedvezményt csak azon városi tisztviselők részére tudom megadni, akik megrendelésüket VI.. Andrássy-ut M] I. em. alatti helyisé­gembe e hó végéig beküldik. Ez akcióval meg akarom könnyíteni a t. városi tisztviselők részére a világhírű hordozható Remington­irógép beszerzését. Vitéz OLASZTELEKY KAROLY TELEFON: AUTOMATA 138 88. VI., Andrássy-ut 11. VerseDylároyolüsi hirdetmény Budapest székesfőváros polgármestere a székesfőváros egyenruházott altiszti, takarítónői, javadalmi őri, utkaparói és erdő-mezőőri alkalmazottai részére szükséges lábbelik elkészitéséére és szállítá­sára nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet. A szállítási és vállalati feltételek ér­telmében szabályszerűen kiállított, 1.60 pengős állami és 1.60 pengős fővárosi okmánybélyeggel ellátott, pecséttel le­zárt, sértetlen borítékban elhelyezett, magyar nyelven szerkesztett ajánlato­kat 1931. évi február hó 10-én (kedden) d. e. 11 óráig a székesfőváros polgármesteri XI. ügy­osztályában (IV., Központi városháza, II. em. 235. ajtószámu szobájában) köz­vetlenül vagy posta utján kell beadni. Budapesti (Budapesten cégjegyzett) ajánlattevők ajánlataikat postán nem küldhetik be. Az ajánlatok felbontása ugyanazon napon, a fent megjelölt helyen d. e. 11 órakor történik és ezen a felbontáson az ajánlattevők, vagy igazolt megbízot­taik jelen lehetnek. Elkésve érkező, vagy az előirt kellékeknek nem meg­felelő ajánlatok nem fognak figyelembe vétetni. A szállítási és szerződési feltételek nyomtatványai, valamint az ajánlati mintalapok példányai a székesfőváros gazdasági hivatalában (IX., Gyáli-ut 3/b szám alatt) köznaponként d. e. 9—1 órák között díjtalanul megszerezhetők. Ajánlattevők ajánlataikkal a végér­vényes döntésig kötelezettségben ma­radnak. A székesfőváros polgármestere fenn­tartja magának a jogot, hogy az aján­latok között a megajánlott árakra való tekintet nélkül szabadon választhasson, a szállítást az ajánlattevők között tet­szése szerint megoszthassa, vagy az ösz- szes ajánlatokat visszautasithassa. Budapest, 1931. évi január 12. A székesfőváros polgármestere. Bndapest Szeiesiűvdros Ásványvíz-üzeme HARMATVIZ a Hungária-gyógyforrás szénsavval telített vize Kapható mindenütt! Telelőn: Ant. 530-03 SCHULZ TÜZELÉSTECHNIKAI ÉS ÉPÍTÉSI R.T. GYA'R KÉMÉNYEK, KAZAN BEFALAZÁSOK, IPARI KEMENCÉK,TÉGtA- és.MÉSZÉGETÖ KEMENCÉK. IUDAPEST, VII. ARÉNA U.80. TELEFON• JÓZSEF 3*9- O*. ■ JÓZSEF . Halmos István és Fia kövezőmesterek és útépítő vállalkozók Budapest! X., Halom ucca 23. Fel : J. 339—52 Tel.: J- 339-52 Dr. KUGLER JÓZSEF SZÉNNAGYKERESKEDÉS Központi iroda: IX.. GÖKCZY PÁL-U. 2. (Kálvin-tér mellett) Városi telep: V., WAHRMANN-UTCA 7. Telelőn: Aut. B55-53 L-pót 902-06. ÜVEGFfiSTÉSZETI ÉS ÜVEGMOZAIK M0TEREM Palka József magyarorszúg ezuztkoszorus Ouegfastűmestere BUDAPEST. Vili.. BAR0SS-UTCA 59 Telefon • J. 302-28 Alanittatott 1894 D ona Döme és Társa Papír és írószerek gyári raktára a „Papirmalomhoz“ Budapest, IV., Aranykéz-u. 6 Telefon: Automata 877—1B. Alapítva: 1700-ben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom