Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)

1931-06-20 / 24. szám

A fogfalmazók újabb kívánságai — Az Uj Budapest tudósitójától — Ismeretes, hogy a közgyűlésnek a szervezést engedélyező határozata kapcsán 78 segédfogalmazói állást szex*veztek és töltöttek be a tanácsi, árvaszéki és ügyészségi szakon. A fogalmazók helyzetük javítása élete­kében. most újabb akciót kezdemé­nyeztek, amely javaslat formájában a Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége legközelebbi igazgató- tanácsi ülése elé keiül. A fogalmazók memorandumát Nyékhegyi István dr. segédfogal­mazó szövegezte meg és az részlete­sen felsorolja a kar panaszait. A mepiorandum szei’int olyan doktoi’i diplomával rendelkező tisztviselőtől odaadó munkát várni, aki mögött bezárultak a X. fizetési osztályba- jütás után az előmenetel lehetősé­gei, erkölcsileg lehetetlen. Aki hosz- szu fővárosi szolgálati évek során elérte a segédfogalmazói állást, an­nak rátermettsége elbíráltatott és igy méltónak kell őt arra is tar­tanunk, hogy részére automatikus előlépéssel legalább a VIII. fizetési osztályba való előrejutás és ezáltal öreg napjaira a tisztességes meg­élhetést jelentő nyugdíj reménye biztosíttassák, amely a jelenlegi álla­potok mellett a segédfogalmazók | legnagyobb részére kilátástalan. ' Azt is kérik a segédfogalmazók, hogy a segédfogalmazói elnevezés szüntettessék meg és amint az a tiszti ügyészségnél máris megtör­tént, az összes segédfogalmazók a X. fizetési osztályban való meg­hagyásuk mellett —- tehát a főváros anyagi megterhelése nélkül — II. osztályú segédfogalmazókká nyilvá­níttassanak. A fogalmazók ezenfelül azt is ké­rik. hogy csak olyan ideiglenes hi­vatalnok legyen fogalmazónak kine­vezhető, akinek az előirt képesitésen kívül legalább kétévi előljárósági szolgálata van, azaz: az állami, mi­nisztériumi és vármegyei szolgálat pragmatika mintájára külszolgálat­tal rendelkezik. Ezzel megszűnnék az a bántó megkülönböztetés, amely jelenleg központi és előljárósági fo­galmazó között fennáll. A segédfogalmazók hangoztatják, hogy mindezek életbeléptetése na­gyobb ambíciót öntene a reményte­len segédfogalmazói gárda leikébe, a valóban kiváló és a többieket messze felülmúló képességgel birók részére pedig a sorónkivüli előmene­telt még jobban lehetővé tenné, mert fogalmazóból könnyebb tanácsjegy­zővé előugrani, mint segédfogalma- zóból. Budapest Székesfőváros Asvanyviz-Qzeme HARMATVIZ m Hungária-gyógy forrás szénsavval telített vize Kaphotd mindenütt! Telelőn: Ant. 530-03 Most már bizonyos, hogy október előtt nem lesz harmadik alpolgár­mestere Budapestnek. A harmadik alpolgármester megválasztása tár­gyában hozott ismeretes közgyűlési határozat ellen beadott Kossalka- féle fellebbezést az elnöki ügyosz­tály szabályszerűen felterjesztette a belügyminisztériumhoz. Értesülé­sünk szerint azonban szó sincs ar­ról, hogy a szóbanforgó fellebbezést a belügyminisztérium városi osz­tálya a nyári szünet, előtt elkészítse, mert az egész minisztériumot a vá­lasztások előkészületei foglalják le, azután pedig jön a vakáció. Ily kö­rülmények között a. fellebbezés el­bírálására szeptember előtt nem fog sor kerülni. Az elnöki ügyosztály­ban kialakult vélemény szerint a harmadik alpolgármesteri állást ok­tóber közepe előtt betölteni nem lehet. Julius elsején tartja utolsó közgyűlé­sét a főváros. A főpolgármester junius 24-re hirdette meg a törvényhatósági bizottság közgyűlését, azonban szerdán úgy intézkedett, hogy a törvényhatósá­gi bizottság ne junius 24-én, hanem egy héttel később, julius hó else­jén üljön össze. Az elhalasztás oka az, hogy a törvényhatósági bizottság szá­mos tagja, elsősorban a pártvezérek, annyira el vannak foglalva az ország­gyűlési képviselőválasztásokkal, hogy a közgyűlés napirendjére felvett fon­tos tárgygorözat áttanulmá­nyozására és letárgyalásá- ra idejük nincsen. Julius elsején, amikor a választások befejezése után nyugodtabb atmoszféra lesz, megtart­hatja a nyári szünet előtti utolsó köz­gyűlését a törvényhatósági bizottság. Ezen a közgyűlésen egész sereg fontos tárgy szerepel: igy a Kisipari Hitelin­tézet tőkeemelése, a tanügyi státus fize­tésrendezése, állásfoglalás a Schmidt Miksa-féle ajándékozási terv ügyében, továbbá az üresedésben levő örökös tagsági hely betöltése. Hunyadi Jánős természetes keseriiviz az emésztŐ8zervek leg­kiválóbb gyógyvize. Egy háztartásban sem hiá­nyozhat. Hatásában felülmúlhatatlan SflXLEHNEH ANDRÁS, BUDAPEST A Rózsadomb és Vidéke Egyesület tegnap tartotta 38-ik, évi rendes köz­gyűlését, amelyen a rózsadombi lakos­ság szine-java jelent meg. Bárezy István dr. ny. miniszter, egyesületi el­nök megnyitóbeszéde után Nádas Bé­la dr. főtitkár és ügyész beszámolt az egyesület multévi, eredményes működé­séről és jövőbeli, messzemenő célkitűzé­seiről. T b o 11 József dr., K ó n y i Hu­gó, V i k á r Géza dr. és Skrovina János felszólalása után a közgyűlés jegyzőkönyvi köszönetét szavazott az elnökségnek és főtitkárnak és úgy ha­tározott, hogy a nagyszabású, átfogó programmot tartalmazó főtitkári jelen­tést kinyomatja s úgy az egyesületi ta­goknak, mint az érdekelt hatóságoknak s hatósági személyeknek megküldi. A pénztárosi s számvizsgálóbizottsági je­lentések és a költségelőirányzat tudó másulvétele s a felmentvények megadá­sa után a közgyűlés megejtette a vá­lasztmány kiegészítését. A kisorsolt régi választmányi tagokat csaknem mind újból megválasztotta. Uj választ­mányi tagok lettek: Márkus Lajos 0 r t u t a y-T i s z t i Lajos dr., Pár­kány Sándor, ifj. Schaffer György. V i k á r János és Weszaly Ferenc dr. A közgyűlés után 150 terítékes társas­vacsora volt. Nemzeti ajándék a taxisoknak. (Levél a Szerkesztőhöz.) Mélyen tisztelt Szerkesztő ur! Örömmel lá­tom azt a megható szeretetet, amely- lyel a főváros közlekedési ügyosz­tálya mindenáron segíteni akar a taxisok, elsősorban a hupikékre ved­lett pirostaxisok kisebb-nagyobb ba­jain. Egyik alkalommal arra vonat­kozóan történik határozat, hogy a bérkocsi-rendszámok megváltása cí­mén a főváros pénztárába befolyt 3000 pengőket utalványozzák a leg­nagyobb sürgősséggel vissza a taxi­tulajdonosoknak, a közlekedésügyi bizottság csütörtöki ülése pedig a maga részéről véleményezte a taxi- engedélyek adásvételét is. Ily körül­mények között előbb pénzhez, jogo­sítványonként kemény 3000 pengők­höz jutnak a mélyentisztélt piros­taxisok, akik ezenfelül még enge­délyüket és kocsijukat is szőröstől bőröstől azonnal eladhatják, ha ugyan arra egyáltalában van vagy lesz vevő. Amikor ennyire megható formában nyilvánul meg a főváros jóindulata a pirostaxisok iránt, ak­kor, mélyen tisztelt szekerkesztő ur, méltóztassék megengedni, hogy mint egyszerű utazó polgár egynémely fontos dologra hívjam fel nb. lapja nyomán a polgármester ur figyel­mét. Tudvalevő dolog, hogy a piros­taxisok kocsijait és engedélyeit ren­geteg tartozás terheli: köz- és ma­gántartozások. A magántartozások a közönséget nem érdeklik, annál inkább o köztartozások, elsősorban a pirostaxisok elmaradt biztosítási dijai. Lehetetlen állapot, hogy a forgalomban levő pirostaxisok jelentékeny része a közlekedési ügyosztály immár szin­te érthetetlen j óin dúl at á- b ó l úgy szaladgál a pesti utcákon, hogy a szabály rendeletileg előirt biztosítást nem fizetve, olyképen gá­zolhatnak — és fájdalom, igen gyak­ran gázolnak is, — hogy az elgázolt járókelő semmiféle kártérítésben nem részesül, mert a biztositó inté­zet természetesen csak akkor fizet az okozott kárért, ha a biztosítási dijakat annak idején szabályszerűen inkasszálta. Tisztelettel indítványo­zom tehát, mélyen tisztelt Szer­kesztő ur, hogy a pirostaxisokat ál­lítólag megillető és esetleg kifize­tésre kerülő 3000 pengőkből elsősor­ban az illetékes biztositó társasá­goknak az elmaradt biztosítási di­jakat fizesse ki a főváros. Ez olyan kötelessége a közlekedési ügyosz­tálynak, amely elől nem térhet ki a múltat, de még a jövőt illetően sem. Annak reményében, hogy soraim megértésre találnak, vagyok mélyen tisztelt Szerkesztő urnák tisztelő hive: Egy elkeseredett pesti polgár. idők fele? Szent István BuTortsarnoh VII., I itTán-út 19. szám alatt megkezdte Olcsó butorárusltásóf csenem Havi részletre BEÉR SÁNDOR OrOl Tisza Islvdn-ulca s. Telefon : 824-29. Zománctábtái közismertek MŰVÉSZI SÍREMLÉKEK NOTH és SERÉNY Szobrászon MOHÓ-, gipsz- és mennyezet-munkák Budapest, UH., Egressyui 23. Tel.: Zuglú 61-37. Közúti gőz- és motortaengeriést ^ W0LFF ERNŰ »■<uiu.it KdtnWM, KeleniOldi-ot i. n. ■hvOwrtK* wouxm. TaL i Láunsánnf U-U STEINER ES SZIMPER szobafestők, mázolók, disz- és templomfestők Budapest, IX., Üllöl-ut 57. Telefon; József 306-29. KŐBÁNYÁI KÁTRÁNY ÉS ASFALT IPAR TRIED ES GRUDER Klönt« aszfalt oki rhérnökök Vízszigetelés Budapest, X., GuömrOI-Út 64. >—Telelőn: József 449-44. Aszfaltburkolat BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS Szent Gellert Sintouiiintőie m rél SAsfflrdő rádióaktív hévforrásai. A legtökéletesebben berendezett gyógy­intézet. Iszapkezelések, viagyógy intézetek, szén­sava»- és sórfördök, gyógytorna (Zan­der), forrélég- és villanykezeléeek, in- halatórium, pneumatikus kamra stb. FELSENFELD RUDOLF Bélyegző- és pecsét bélyeggyár, véső és dombornyomó műintézet Alapítva: 1901. Telefon: A. 103—94. Budapest, V., Bálvány-utca 16 ux^ctmiiiaHoiiisjöBff SsX“ »«ill űzi Özem: Bpest, i, ligymaiiyosHL 9. iraa: l„ Beiiáruisgy-otca 11. ftutonati 517-12. „PETRA“ ASZFALT ÉS KÁTRÁNY ÚTÉPÍTŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST. IV., KOSSUTH LAJOS-U. 14 Telefon Aut. 896—23 uaiialia minden ngusu man építéséi A modern orvosi tudomány minden eszközével és a különböző gyógyeljé- rásokhoz szükséges fölszerelésekkel ellátva. A város minden pontjáról könnyen megközelíthető A megszűnt Teudloff-Dittrich R.-T. közismert gyártmányainak é. p.: a különféle armatúra, szivattyú, tűzoltósági- és közegészségügyi-s zerek- nek, köztisztasági eszkö­zöknek és^ más berende­zéseknek előállítási jogát megszereztük és azokat az évtizedek alatt bevált minőségben és kivitelben gyártjuk. magyar hír. állami uas-, acál- és gépgyárait Budapest ♦ Képviselet: magyar királyi állami nasgyárak kereskedelmi kápuiselele R.-T. Budapest, II., Uiimos császár-ut 28 TAPETAK legnagyobb választék­ban, elsőrangú kivitel­ben és legolcsóbban HAHN és PREYSS cégnél V., <1RÓF TISZA ISTVÁN-UTCA 12. Si!'! « aL Tói«fon (Automat« 816-61. du mentesek

Next

/
Oldalképek
Tartalom