Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)

1931-06-06 / 22. szám

1931 junius 6. UIBUDAI a A külön munkadijak megszüntetése kapcsán rátérnek a félévi jutalmak rendszerére Gallina tanácsnok megígéri, hogy eltűnnek a központ és az elöljáró­ságok közötti bántó ellentétek — Nem lesz elbocsájtás a városházán, a normálstátust kihalási rendszer alapján léptetik életbe — Az Uj Budapest tudósítójától — — A városházán nagy izgalommal és növekvő idegességgel várják a városházi tisztviselők julius elsejé­nek a bekövetkezését. Ez a dátum fenyegető rémként mered a város­házi tisztviselők elé és pedig azért, mert ettől a naptól kezdve lényege­sen leszállítják, sőt nagyrészben véglegesen megszüntetik az úgyne­vezett külön-munkadijakat, amik éveken keresztül jelentős bevételei voltak a városházi tisztviselőknek. A riadalmat a belügyminiszter is­meretes költségvetési leirata ma­gyarázza meg. A belügyminiszter ebben a leiratban ugyanis elren­delte, hogy a munkadijakat a költ­ségvetésben ötven százalékkal csök­kenteni kell. A városházi tisztvise­lők nagyrésze reggel nyolc órától, másfél órai ebédidőmegszakitással, este hat-hét óráig, sőt nem egyszer a késő éjszakai órákig dolgozik. Ezekért a délutáni munkálatokért jártak a külön-munkadijak. Gallina Frigyes ár, tanácsnok, az elnöki ügyosztály vezetője, akit ebben az ügyben megkérdeztünk, a következőket mondotta az Uj Buda­pest munkatársának: — A tisztviselőknek nincs okuk idegességre, mert egyelőre mind­össze arról van szó, hogy külön­munkadijakat kiutalványozni nem szabad. Ki lehet azonban utalni munkadijakat azoknak, akik speciá­lis megbízatásokat kapnak. A kü­lön-munkadijak rendszerének a megszüntetése azért vált szüksé­gessé, mert a külön-munkadij rend­szere az utóbbi időben általánossá vált. A tisztviselők megszokták, hogy ezt a külön-munkadijat meg­kapják, ehhez szabták háztartási vi­szonyaikat, vagyis ezekre az össze­gekre építettek. A jövőben nem fo­lyamatosan utalványozzuk ezeket a munkadijakat, hanem áttérünk a félévi jutalmazás megengedett rend­szerére. A jövőben tehát valóban csak azok fognak külön dijakat kapni, akik többletmunkát végez­nek. Alkalmas lesz ez a rendszervál­tozás annak a bántó igazságtalan­ságnak a megszüntetésére is, ami a központ és a kerületek között mu­tatkozott. Érdeklődtünk azoknak a híreknek a megbízhatósága iránt is, amelyek szerint létszámcsökkentési tervek is felmerültek volna. A következő vá­laszt kaptuk: — Nem lesz létszámcsökkentés. A hírek onnan származnak, hogy most készül a normál-státus, amely való­ban kisebb lesz a jelenlegi státus­nál. A kiküldött bizottság most ké­szíti a javaslatot, de máris kiala­kult az a felfogás, hogy a normál- státus megállapítása után senkit sem leltet elbocsájtani. A státust úgy fogjuk csökkenteni, hogy a ki­halással megüresedő állásokat nem töltjük be. Erre is természetesen csak akkor kerül a sor, ha a kikül­dött bizottság kimondja, hogy bizo­nyos redukcióra van szükség. Mivel pedig az esetleges redukciót is csak kihalás utján hajtjuk végre, senki­nek sincs oka elbocsájtástól tartani. Ezt a leghatározottabban kijelent­hetem. Gallina tanácsnok nyilatkozata al­kalmas arra, hogy megnyugtassa a háborgó kedélyeket. n Közszáliitási Szabályzat és a közélelmezési ügyosztály műszaki alosztálya Miért vonták el szabályellenesen a nyilvános verseny- tárgyalás elől a csarnokok mázolási munkálatait? — Az Uj Budapest tudósítójától — Az uj Közszáliitási Szabályzat 7. §-ának 3. pontja szerint szükebbkörii írásbeli versenytárgyalások utján csak oly szállítások és munkálatok adhatók ki, melyek értéke vagy évi érteke egyazon termelési ág vagy iparág, mesterség köréhez tartozó cikkben vagy munkanemben 6000 pengő értékei meg nem halad. En­nél nagyobb összegű munkálatot csak akkor szabad a nyilvános Írás­beli versenytárgyalástól elzárni, ha olyan nagyobbszabásu, országos ér­dekű építményekről, műtárgyakról, tudományos, technikai vagy művészi ismereteket feltételező tárgyakról és munkálatokról van szó, melyeknek kivitelét a siker kockáztatása nélkül korlátlan versenyzésre bocsájtani nem tanácsos. A közélelmezési ügyosztály mű­szaki alosztálya minden valószínű­ség szerint a fentemlitett művészi ismereteket tartotta szem előtt, ami­kor a mázolásra kerülő csarnokok munkálataira nem nyilvános, hanem zártkörű versenytárgyalást hirde­tett. A központi vásárcsarnok, a Rá- kóczi-téri csarnok és a Klauzál-téri csarnok belső mázolási munkálatai­ról van szó. mindhárom munkánál a versenytárgyalási összeg jóval felül van a 6000 pengőn. Döntés még nincs és igy a versenytárgyalás sérelme Megvettünk 2000 arü regi máfüánysirkOuel Ezeket ujjáfaregvo és csiszolva a lorgaimiar léiéért arusiiiuH SZABÓ OS ZOnOTTI hűm miauit u/d. az Északi Főműhely villamosmegállójánál TELEFON : J. 404—33. nélkül kérhetünk választ: mi volt az ok, hogy ezeknél a munkálatoknál (a központi vásárcsarnok ajánlati összegei 20.000 pengő körül mozog­nak) a közélelmezési ügyosztály nyíltan áthágta a Közszáliitási Sza­bályzat rendelkezéseit? Bizonyos vonatkozásokban uzus kezd lenni a városházán a nyilvános versenytárgyalások mellőzése. Van öt-hat favorizált cég, amely rajta szerepel a zártkörű versenytárgya­lásra meghívandó és a versenytár­gyalás-nélküli munkával megbizan- dók listáján, ezeket dédelgetik, hu­szonötször felhívják és megbízzák őket, mig másokra egyáltalában nem kerül a sor. Az is előfordul, hogy amikor a munkálatot sziikebb- körü versenytárgyaláson vagy köz­vetlen megbízás alapján kiadják, még jelentősen alatta, van a Közszál- litási Szabályzat által meghatáro­zott limit-összegeknek, mire azon­ban a munka véget ér, olyan vég­számlák kerülnek ki, amelyek ösz- szegszerüen versenytárgyalás kiírá­sát tették volna indokolttá. A Köz- szállitási Szabályzat olyan flagráns megsértésére, mint azt a csarnokok mázolási munkálatainál a közélelme­zési ügyosztály műszaki alosztálya cselekedte, mindezideig nem volt példa és ezért az iparosság érdeklő­déssel várja a csoportvezető alpol­gármester megtorló intézkedését. A medirtiemla Gyógyszerkészítmények Györa R.-T. Hölgy-utcai gyártelepe MEGNYÍLT fényesen átalakítva és kiböv.tve a közkedvelt . HUNGÁRIA FÜRDŐ Gőz- és kádfürdők BUDAPEST, VII., DOHÁNY-U. 44 A „CONTINENTAL“ SZÁLLODA MELLETT Gőzfürdőjegy ára: Reggeli, m villásreggeli v. uzsonnával együtt ■ a4U SCHMIDT TESTVÉREK Nvomdafestékgyár Rt. Telefon: Aut. 952-85. Táviratcím : Farbenschmidt Rákospalota. — M. Klr. Postatakarékpénztárt csekkszámla szám: **52850. — Folyószámla az Angol Magyar Bank központjánál Gyárt: Kő-, könyvnyomda!-, valamint ofísetiestékeket. Mlnt különlegességeket készit: Speciális gyártmánya olai-mélyuyomó »estéket, an Ilin guminyomó és bádognyomó festékeket. Gyár és központi iroda: Rákospalota. Pázmány-u. 41 Jól fűteni csak egy kifogástalanul fel­épített cserépkályhával lehet. Átala­kítok bármily cserépkályhát, faffi- téses rendszerűvé, aminek előnyét ma már mindenki ismeri. Cserépkályhák és kandallók állandóan raktáron HORVÁTH FERENC cserépkályhás-mester. Budapest, X, Kápolna-u. 14 Telefonhivó : József 389—18. „PETRA“ ASZFALT ÉS KÁTRÁNY ÚTÉPÍTŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST. IV., KOSSUTH LAJOS-U. 14 Telefon: Aut. 896—23 vaiiaiia minuenlpűsu utak építését szemlém, muiiirag as lememezesi cikken gnuisa ftSSU üzem: Bpest, i„ LaggmfigyosHL 8. fcoa: l Gsiiérthegy-irtca 11. Automata 07-12. Orassmann József órás IV., iránui mta 1. szám Különleges antik-, ütő- és zsebórák Pontos és szakszerű javítások Zongorák, pianinók, újak, át­játszottak részletre legolcsóbb- ban beszerezhetők Lipovniczky Szevér zongorakészitő mesternél. Javí­tás, hangolás, bőrözés Jótállással Erkel-utca 20. sz. Auf. 867—97 Eggenberger-téie könyvkereskedés RÉNYI KÁROLY A Magyar Kir. Állami Térképészet főbizományosa Budapest, IV., Kossuth Lajos-utca 2. Fennáll: 1768 óta. Telefon : Aut. 893—24. Mindennemű katonai térkép, autótérkép, turistatérkép. Útikalauzok. Vasúti menetrendek. szebeszlói SVACHULBY GYÖRGY oki. építészmérnök, építőmester Hites törvényszéki szakértő Elvállal tervezéseket, építkezéseket és tatarozásokat Vili.» Kisfaludi-utca 3 Telelőn : J. 300 63. Munkácsy Ernő ép Kel- éa málakatsf netter, takarék tfiz hely- te ktephakéwM ♦ ■ro afest. VII., Rótta aeca M "Tel.: J. 312-80 WIHARTFERENC ÉPÍTÉSZ ÉS ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, VII.. COLUMBUS-U. 5/b. Telefon i József 350—97. KASS BÉLA épület- és bútor-asztalos üzeme BUDAPEST. VIII., KÖRÍS-U. 7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom