Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1930-03-29 / 13. szám

7 1930 március 29. A Magyar Általános Hitelbank Har­kányi János v. b. t- t. elnöklete alatt megtartott LXII. rendes közgyűlése jóváhagyta a 7,496.453 pengő tiszta nye­reséget feltüntető mérleget és az igaz­gatóságnak a nyereség hováforditására nézve előterjesztett indítványát magáé­vá téve, elhatározta, hogy a kimutatott nyereségből 4,554.000 pengő osztalék fize­tésére, 1 millió pengő az intézet tarta­lékalapjainak növelésére, 300.000 pengő a vállalati nyugdíjpénztár javadalma­zására, 350.000 pengő a nyugdíjazott al­kalmazottak nyugdíjalapjának erősbité- sére, 850.000 pengő tisztviselői jutalé­kokra és 50.000 pengő az alkalmazottak különféle jóléti alapjai javára íordit- tassék. A közgyűlés határozata értelmé­ben a részvények 4. sz. szelvénye e hó­nap 20-ától kezdve darabonként 5 pengő 50 lillérrel kerül beváltásra. Az igaz­gatóság évi jelentésével kapcsolatosan felszólalt dr. Beöthy László v. b. t. t., javasolván, hogy a közgyűlés az igaz­gatóságnak az intézet ügyeinek körül­tekintő és eredményes vezetéséért elis­merését fejezze ki, amihez a megjelent részvényesek egyhangú helyesléssel hozzájárultak. Ugyancsak egyhangú helyesléssel vette tudomásul a közgyű­lés azokat a felvilágosításokat, melye­ket dr. Scitovszky Tibor vezérigaz­gató dr. Szentiványi részvényes kérdéseire az igazgatóság nevében adott. A közgyűlés Lep ere q Aimé-t, a pá­risi, L’Union Européenne Industrielle et Financiere vezérigazgatóját és L ó - n y a y Elemér herceget uj tagokként az igazgatóságba választotta. Az igazgató­ság a közgyűlést követő ülésében az ügyvezető-igazgatóságba Beck Róber­tét ügy vezető-igazgatóvá, továbbá Kál- I a y Rudolfot és dr. Peré n y i Ist­vánt, a „Hermes“ Magyar Általános Váltóüzlet Rt. eddigi vezérigazgatóját helyettes ügyvezető-igazgatókká ne­vezte ki. A Salgótarjáni Köszénbánya Kész- vénytársulat C h o r i n Ferenc dr. felső­házi tag elnöklete alatt tartott 62. ren­des évi közgyűlése megállapította az 1929. évi zárszámadásokat és elhatá­rozta, hogy az összes üzleti költségek­nek levonása, az értékcsökkenési tarta­lékalapnak 2,250.000 pengővel és a ren­des tartalékalapnak 240.000 pengővel való javadalmazása után fennmaradó tiszta nyereségből az Elismert Nyugdíj- pénztár szabályzatában meghatározott célokra 200.000 pengő, az altiszti segély­alap javára 80.000 pengő, az id. Chorin Ferenc dr. bányamunkás-szanatórium javára 40.000 pengő, az id. Chorin Fe­renc dr. tisztviselői segélyalap javára 40.000 pengő, a Chorin Ferenc dr. mun­kásgyermekeket segélyező alapítványra 20.000 pengő, közcélokra 40.000 pengő íordittassék, végül osztalékul részvé­nyenként 3.50 pengő, a forgalomban lévő 910.000 darab részvény után össze­sen 3,185.000 P fizettessék ki, 119.143.07 pengő pedig az 1930. év számlájára elő­vitessék. Az osztalékszelvény f. évi már­cius hó 29. napjától kezdve kerül be­váltásra. A közgyűlés meleg ünneplés­ben részesítette Chorin Ferenc dr. elnök-vezérigazgatót abból az alkalom­ból, hogy immár 25. esztendeje tagja a társulat igazgatóságának. Láng Gusz­táv a részvényesek nevében méltatta az elnök-vezérigazgatónak a társulat kö­rül szerzett nagy érdemeit, különösen kiemelvén az utolsó tiz évben kifejtett rendkívül eredményes munkásságát, mellyel sikerült a társulatot a legsúlyo­sabb gazdasági viszonyok közepette is megerősítenie és további fejlődését biz­tosítania. A közgyűlés továbbá az igaz­gatóságnak a részvényösszevonás ke­resztülvitelére a múlt évben adott fel­hatalmazás időtartamát egy további év vei meghosszabbította. Végül a közgyű­lés az igazgatóságba uj tagokul D e s z- b e r g Antal, Heinrich Antal dr. és Reim an n Ernő dr. urakat és a fel­ügyelőbizottságba báró Hadvánszky Antal urat választotta meg. A közgyű­lést követő ülésében az igazgatóság D é c s i Ernő és Rejtő Á rmjn igaz­gató urakat ügyvezető-igazgató címmel ruházta fel. PERKEO habzó anyagú tüzoMókésziilók PERKEO (fixollókésztilékek gyára üasanthal József Budapest. V. Tükör-u. 4 OJ BUDAPEST Versenytárgyaldsl hirdeMy Budapest Székesfőváros Elektromos Művei igazgatósága nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet a Budapest, I., Budafoki-ut 52. sz., 4047. uj hrsz. alatti kelenföldi telepen létesítendő III. sz. hazánház föld-, kőmi vés-, vasbeton- és elhe­lyező munkálataira. Az alább megjelölt helyen átvehető feltételek értelmében szabályszerűen kiállított írásbeli ajánlatok magyar nyelven szerkesztve, az egységárak megjelölésével (egységáras versenytár­gyalás) teendők. Budapesti (Budapesten cégjegyzett) vállalkozók ajánlataikat postán nem küldhetik be. A szabályszerűen aláirt s az előirt ok­mánybélyegekkel ellátott pengőértékü, tanukkal láttamozott ajánlatok felirat­tal ellátott, lepecsételt borítékban nyúj­tandók be. Az ajánlatokat 1930. évi április hó 12-én délelőtt 10 óráig Budapest székesfőváros tanácsi XII. (vi­lágítási és vízvezetéki) ügyosztályának kezelőirodájában, a kezelőfőtiszt kezei­hez (Központi vái’osháza, II. em. 295. sz.) kell benyújtani, vagy oly időben pos­tára adni, hogy az ajánlat a jelzett ha­táridőig a tanácsi XII. ügyosztályhoz beérkezzék. A fenti munkákra az ajánlati végösz- szeg után számított 2 százaléknak meg­felelő összegű bánatpénz teendő le a „Vállalati feltételekében körülirt mó­don. A fent megnevezett határidőre beér­kezett összes ajánlat az ugyanazon na­pon déli 11 órakor a tanácsi XII. ügy­osztályban fognak nyilvánosan felbon­tatni, mely eljáráson az ajánlattevők, vagy azok igazolt képviselői jelen le­hetnek. Az ajánlattevők ajánlataikkal végle­ges döntésig, de legalább 30 napig köte­lezettségben maradnak. Kizárólag csak oly ajánlatok vétetnek figyelembe, amelyek a „Külön kiköté­sekében foglaltaknak szigorúan meg­felelnek. A versenytárgyalási hirdetést, az ajánlati űrlapot, a vállalati feltéte­leket, az általános és részletes munka- feltételeket, a külön kikötéseket, a költ­ségvetést, a pályázó által már végzett hasonló munkák feltüntetésére szolgáló űrlapot a jelentkező ajánlkozni szándé­kozók az Elektromos Művek építési h*o- dájában (V., Váci-ut 74, IV. em. 438. sz.) hétköznapokon délelőtt 9—12 óra között 20 pengő lefizetése ellenében megszerez­hetik. A tervek dr. Bierbauer Virgil építész irodájában (IV., Váci-utca 71. sz. IV. em.) tekinthetők meg délelőtt Vá9-től Vall-ig, ahol a szükséges műszaki fel­világosítások is megadatnak. Az Elektromos Művek igazgatósága fenntartja magának azt a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok között, tekintet nélkül az ajánlott árakra, szabadon vá­laszthasson, hogy a munkát vagy szál­lítást az ajánlattevők között tetszése szerint megoszthassa, vagy amennyiben a versenytárgyalás eredményét kielégí­tőnek nem találná, úgy újabb nyilvá­nos vagy korlátolt versenytárgyalást tarthasson, esetleg a munkák vállalatba- adása tekintetében másként is intézked- hessék, illetve a vállalatbaadástól telje­sen eltekinthessen. A munkák kiadása csak akkor fog megtörténni,' ha a szükséges hitelösszeg az Elektromos Műveknek rendelkezésére fog állani. A szóbanforgó munka kényes termé­szetére és a kivitel nehézségeire való tekintettel a munka csak oly pályázó xégnek fog odaitéltetni, amely kimerí­tően és hiteltérdemlően igazolni képes- hogy hasonló műszaki jellegű munkát, mint önálló cég sikerrel végzett. Az Elektromos Művek igazgatósága kijelenti, hogy a munkák odaítélése iránt hozandó határozatai ellen jog- arvoslat csak birtokon kívül vehető igénybe. Budapest, 1930. évi március hó 20-án. Budapest Székesfőváros Elektromos Müveinek igazgatósága. HLATKY JÓZSEF Stylst Budapest, Vili., Jóuef - körút 77. sz. Telefon: J. 395—78. Magasépítés, ni-, vasút-, híd- és vasbetonépilési vállalat. — Saját fuvar-, állvány és anyagtelepe: L. Fehérvári ut 42. Telefon J. 425-91 FIÓKIRODÁK: {•akiiét, titoin 1(9. (Miié. If. I Versenytárgyalási Hirdetmény Budapest székesfőváros tanácsa (köz­jótékonysági és szociálpolitikai ügyosz­tály) a székesfőváros tanácsának „Gyer- me&felruliázási akciója“' és a „Csecsemő- kelengye akciója“ részére szükséges pelenkavászon, csecsemőingvászon, pólyahuzatvászon, duplaflanell, nyo­mott barchend, csecsemő kötöttrékli, duplaflanelltakaró, guminizott pe­lenka molinó pelenkára, karton mo­linó ílu- és leány fehérneműre, nyo­mott barchend leányruhára, ílu- ruhaszövet, télikabátszövet, cloth- bélés, ujjabélés (Eisengarn), strux fiunadrágra, kalmük télikabát béle­lésre, gyermekszveter, gyermek­harisnya (fekete), bőreipő és ba- kanescikkek szállítására nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdet. A szállítási és vállalati feltételek ér­telmében szabályszerűen kiállított 1.60 pengős állami és 1.60 fővárosi okmány- bélyeggel ellátott, pecséttel lezárt, sér­tetlen borítékban elhelyezett, magyar nyelven szerkesztett ajánlatokat leg­később 1930. évi április hó 11-én (pénteken) délelőtt 10 óráig a székesfőváros tanácsának közjótékony­sági és szociálpolitikai ügyosztályában (IV.. Központi városháza, I. pavilion, I. em. 36. sz.) közvetlenül vagy posta utján kell beadni. Budapesti (Budapesten cégjegyzett) ajánlattevők ajánlataikat postán nem küldhetik be. A versenytárgyalást ugyanazon a na­pon délelőtt 11 órakor a Központi vá­rosháza, I. pavilion, I. em. 25. sz. szo­bájában fogják megtartani és azon az ajánlattevők vagy igazolt megbizottaik jelen lehetnek. ■Elkésve érkezett vagy az előirt kellé­keknek meg nem felelő ajánlatokat nem vesznek figyelembe. Csakis a székesfőváros tanácsa (köz­jótékonysági és szociálpolitikai ügyosz­tálya) által kiadott ajánlat és ajánlati s szállítási feltételek nyomtatványaival lehet pályázni, amelyek a Központi vá­rosházán, I. pavilion, I. em. 36. sz. alatt vehetők át. Az ajánlati cikkek minta- példányai a Háziipari Foglalkoztatás (VIII., Főherceg Sándor-utea 8. sz., fsz. 39. sz.) raktárában hétköznaponként dél­előtt 9—1 órák között díjmentesen meg­tekinthetők. Az ajánlattevők ajánlataikkal a vég­érvényes döntésig kötelezettségben ma­radnak. A székesfőváros fenntartja magának azt a jogot, hogy az ajánlatok között a megajánlott árakra való tekintet nélkül szabadon választhasson, a szállítást az ajánlattevők között tetszés szerint meg­oszthassa, vagy az összes ajánlatokat visszautasíthassa. Budapest, 1930. évi március hó 18-án. A székesfőváros tanácsa. Az 1924. évi XVIII. t.-c. alapján szervezett IPAROSOK ORSZÁGOS KÖZPONTI SZÖVETKEZETE Postatakarékpénztári számla: 10.517. — Postatakarékpénztári csekkszámla: Kis­ipari hitelakció: 44.500. — Girószámla: Magyar Nemzeti Bank. — Táviratcím: Ipközpont. TELEFONSZÁMOK: Központi osztályok Nádor-utca 22, Aut. 253-33, Ant. 253-35, Aut. 212-14. Igazgatóság. Titkárság. Pénzügyi osztály. Ellenőrzés. Könyve­lés. — Bőrosztály: Lipót 996-62. V., Ná­dor-utca 21. Építőipari osztály: Lipót 912-32. V., Nádor-utca 18. Faipari osz­tály: Lipót 996-61. V., Nádor-utca 21. — Kisipari hitelakció: Automata 253-33. V., Nádor-utca 22. Kereskedelmi osz­tály: Lipót 996-61. V., Nádor-utca 21. Textil közszállltásl osztály: Lipót 902-32. V.. .Nádor-utca 18. Cross-Charles E. Lewis múdai KSiponU tatások, vlmsatékski •géisséflOgyl berendezések Budapest, Vili., Kisfalody-utea 7 Telefon: József 322-25 Somoskői Bazaltbánya Részvénytársaság Budapest, IV., Bécsi ucca 4. sz. Telefon: Automata 829 — 23 és Automata 817 — 92 Bánya és zuzótelep: Somoskőujlaln A bánya előállít: mindenféle szemnagységu zúzott kavicsanyagot, pormentes zúzalékot, legjobb mi­nőségben, előállít továbbá különböző méretű út­burkolati idomkővekel. Útépítési osztálya vállalja: makadámutak. szabadalmazott óriáskavics(D rieso) utak építését, mindenféle idomkőutak burkolati munkainak előállítását, továbbá a „Warrenita Bitülithic“ elnevezésű legjobban ismert bitumenes rendszerű utak építését. Alapítási év: 1868 Telelőn : J. 381-47 CRIST0F0LI VINCE KÖPADLÓ, FAYENCE FALBURKOLAT Budapest, VII., Gizella-ut 31 Magyar Famo Müvek Rt. Budapest, V., Tükör-utca 4. sz. Gyárak: SÁTORALJAÚJHELY, PESTERZSEBET FANTOLIN autó- és traktorolajok. FANTO autóbenzin, motorbenzin, világító- és traktorpetroleum. Gázolaj, henger- és gépolajok,' gép- és kocsikenőcsök. Pormentesitő olajok. THEBMOSONUS ÜSBtSSSl I ü z | el z ő-k é * z U1 é k. Gyors, biztos, olcsót — A keletkező tüzet és helyét is. bár­mely távolságban, másodpercek alatt jelzi. — A gyakorlatban fényesen bevált — Elékelő referenciák. Részletes felvilágosítást ad és a készüléket működésben bemutatja: Ipartermék Érté­kesítő Részvénytársaság, Budapest. V., Zoltán-u. 7—9. Telelőn: Automata 110—18 Mátyás János szobafestő- és mázolómester X-, Alkér-utca ÍO. szám. Telefonhivó: Kőbánya 5—70 Margalli Andor és Ödön okleveles mérnök, építőmester, vállalkozók BUDAPEST I.. KELENHEGYI-UT II. SZÁM. BUDAPESTI ASYÄNYOLfiJGYAR K.-T. BUDAPEST, IX., SOROKSÁRI-ÚT 95. Szálllfia a legmegbízhatóbb üzem- és kenőanyagokat Kristály benzint világító- és traktorpetroleumot, gázolajat ROBUR amerikai autó- és traktorolajokat. HUFF TESTVÉREK iparművészeti és galvanoplasztika! műhely Aranyéremmel kitüntetve Fémek színezése, aranyozás, ezüs- tözés, patinázás — Bronz- és fém­öntés — Művészi plakettek és reliefek készítése fénykép után is — Mindennemű tárgyak galvánufon való bevonása, u. m. gyermekcipők, élővirágok, gipsz-szobrok és bár­minemű emléktárgyak megörökítése Budapest, VIII-, Kisfaludy-u. 29 (Corvin-szinház köz) és EX., Tompa-u. 13 KA1ZER Tcnnisz, turisztika, tornaszerek legolcsóbban Seffer Antal tornaszerek és sporteszközök gyára IV.. KAMERMAYER KÁROLY-U. 3. IV.. KECSKEMÉTI-UTCA 14. FANSz-lagoknak kéozpénz- vátárlátnől árengedmény.

Next

/
Oldalképek
Tartalom