Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1930-06-07 / 23. szám

6 UJ BUDAPEST 1930 junius 7. Porolaj és bürokrácia Ismeretes, hogy a főváros tanácsa a. fővárosi makadámutak íolyo évi porolajozását a legolcsóbb két ajan- lettevőnek Ítélte oda, akiknek külön érdemük, hogy a kartel uralmat i fővárosi porololajozások térén meg­törték. Az erre vonatkozó tanácsi határozat kapcsán a két vállalkozó cég és a főváros tanácsa a tiszti ügyészség közben jöttével oly értei mü szerződést kötöttek, hogy £ folyó esztendőben a főváros által kiadásra kerülő porolajozást, kizá rólagossági joggal ez a két cég, Schwarz Rudolf és Társa olaj,^ zsi­radék és vegyigyár részvénytarsa ság és a Nyirbogdányi Petroleum gyár részvénytársaság fogják ve_ gezni. A két cég nagy buzgalommal hozzá is látott a munkálatokhoz, es már eddig is eredményeket ért el. Az elmúlt esztendőkben meglehe­tősen zavaros viszonyok uralkodtak a fővárosi makadámutak porolajo zása körül. Mivel a megbízás arra szól, hogy a cégek kötelesek az őszi idő beálltával a reájuk bízott uta­kat olajozottan, portól mentesen tartani, a fővárosnak a vállalkozók­kal ellentétesen az az érdeke, hogy mennél korábban, lehetőleg- a tava­szi hónapok alatt adják ki a porola- jozási megbízásokat, mert ménnél korábban kerül a megbízás kiadás­ra, annál hosszabb ideig tart a vál­lalatok karbantartási kötelezettsége annál kevesebb ideig szívja a port az érdekelt közönség. Az elmúlt esztendőkben a Köztisztasági Híva tál és a közegészségügyi ügyosztály elkésett intézkedései folytán julius havában, a porolajozás előrehala dott időszakában, még több mint százezernyi négyzetméternyi terü­let került a vállalkozók között ki osztásra, de volt olyan utca is, amelyről csak augusztus közegen jutott eszébe a Köztisztasági Hiva­talnak, hogy azt porolajoztatni kell Szükségtelen részletezni, hogy ez a bürokratikus késedelmeskedés mekkorra kárral járt a fővárosra nézve, ügy látszik azonban, hogy a Köztisztasági hivatal nem okult, és a tavalyihoz hasonló bürokratikus késedelmeskedéssel akarja ebben az évben is az ügyeket intézni. Noha a legalacsonyabb ajánlattevők árai­hoz viszonyítva lehetősége lenne an­nak. hogy a tavalyi utmennyiség kétszeresét porolajoztassa az előirt költségvetés keretei között a fővá­ros, mégpedig a kellő időben, a közegészségi és köztisztasági ügy­osztály, a Köztisztasági Hivatal és a városrendezési útépítési alosz­tálya között élénk bürokratikus disszkusszió fejlődött máris ki ar­ról, hogy a mérnökök jelöljék-e ki előbb, hogy mely utak alkalmasak az olajozásra, vagy a Köztisztasági Hivatal illusztris vezetősége nyilvá­nítsa e mindenek előtt nagybecsű előzetes véleményét arról, hogy mennyit akar a folyó esztendőben porolajozásra elkölteni és mennyit akar megtakarítani. Az idő közben telik, a vállalkozók öröme pedig, mennél későbben kap­ják a porolajozási megbízást, annál nagyobb lesz, mert annál kevesebb ideig tart karbantartási kötelezett­ségük. Hangsúlyozni kell azonban, hogy Szent Imre-évben vagyunk, a külföldiek százezreit várjuk ide, a rossz vízviszonyok pedig a vízzel való locsolást, különösen ha forró nyarunk lesz, a minimálisra, de mindenesetre az aszfalt és keramit- utakra szoritottan redukálják. Ki fogja a felelősséget viselni forró nyár esetén az elmaradt porolajo­zásért, amellyel szemben áll a Köz- tisztasági Hivatal rosszul alkalma­zott takarékossági tendenciája. Ha ugyan nem fognak találni valami sürgős beszerezni válót a porolajo­zástól elvont százezreken. Mindenesetre sürgős és fontos, hogy ez a kérdés bürokratizmustól és aktapárbajoktól függetlenül kap­jon feleletet. Így kívánja ezt a Köz- tisztasági Hivatal spórolási szenve­délyétől függetlenül az egyetemes közérdek. Vége a ligeti Filtex-dáridóknak! A Korcsolyázó Egylet köszönetét mondott Petrovácz Gyulának, hogy megszabadította őket a Filtextől — Az Egylet bérbe nem adott helyiségeihez álkulcsokat készí­tett a Filtex és azokat éjszaka használta — Az Uj Budapest tudósítójától — Megírta legutóbbi számában az Uj Budapest, hogy a főváros tör­vényhatósági bizottságának leg­utolsó rendes közgyűlésén Petrovácz Gyula szót emelt a ligeti éjszakák revügörljei ellen, akik a Korcso­lyázó Egylet pavillonjában a Filtex részvénytársaság kiállítása kereté­ben az éjszakai órákban meghívott társaság előtt szerepelnek. Petrovácz közgyűlési bejelentésének érdekes folytatása támadt, amelyről a követ­kezőkben számolunk be olvasóink­nak: Zsigmondy Géza miniszteri taná­csos, a Korcsolyázó Egylet elnöke levelet irt Petrovácz Gyulának, melyben köszönetét fejezi ki, hogy a figyelmet a Filtex-kiállitásra irá­nyította. Közli Zsigmondy, hogy Petrovácz akciójának hatása alatt a. Filtex-szel kötött bérleti szerző­dést, amely az egész nyár folyamára szólt, közös megegyezéssel felbon­tották. A megegyezés értelmében a Korcsolyázó Egylet összes helyisé­geiből legkésőbb junius 10-ig kivo­nulnak Filtexék, de arra is kötele­zik magukat, hogy e hó 5-én a gör- lök kiállítását bezárják. A Korcsolyázó Egylet, melynek jóhiszeműségéhez és korrektségéhez ebben az ügyben szó nem férhet, már május hó 24-én levelet intézett a Filtex részvénytársaság vezetősé­géhez, tiltakozván az ellen, hogy az egyesület bérletében levő helyisé­gekben éjszakánként pezsgős dári- dókat rendezzenek. Az ellen is tilta­kozott az egyesület, hogy a bérlők alkalmazottai a Korcsolyázó Egylet olyan helyiségeihez, amelyek a bér lemény tárgyai nem voltak, álkul­csokat készítettek és ezekbe a helyi­ségekbe az éjszakai órákban a bérbe adó egyesület engedelme nélkül be­hatoltak. Zsigmondy miniszteri tanácsos le vele végén köszönetét fejezi ki Pét- rovácznak, hogy az ő segítségével a kellemetlen bérlőktől sikerült meg szabadulniok. A Filtex tehát kivo­nul a ligetből, csendes lesz éjszakán ként a kiállítási terem, remélhető­leg az álkulcsokat is beszolgáltatják a Korcsolyázó Egyletnek. Egy kér­dés marad csupán felelet nélkül (a közigazgatási bizottság legközelebbi ülésén remélhetően ez a kérdés is feleletet fog kapni), hogyan tűrhet­ték a Városligetben állomásozó rendőr őr szemek a pezsgős és görlös Filtex-dáridókat? Junius közepéig az összes havidí­jasokat átminősítik. Az elnöki ügy­osztály változatlan buzgalommal és szorgalommal végzi a hetijegyzéke- sek és havidíjasok átminősítését. Azok a hetijegyzékesek és havidíja­sok, akik állandó munkateret tölte­nek be, már nagyrészben ideiglenes hivatalnokok is. Az elnöki ügyosz­tály az összes hetijegyzékesek és havidíjasok átminősítésével junius 18-ig, a törvényhatósági tanács egy- benüléséig okvetlenül elkészül, mert az uj törvény végrehajtási utasí­tása értelmében ugyanis ezen idő­ponttól kezdve a polgármester ki­nevezési joga az átmeneti idő tar­tamára megszűnik. Városházi folyóiratot indítottak a szO' cialisták. A szociáldemokrata párt A Község címmel várospolitikai szemlét indított, az évente tiz füzetre tervezett folyóiratból Szerdahelyi Sándor, a Népszava városházi szerkesztője, szer­kesztésében most jelent meg az első szám. A lap Büchler Józsefnek, aki a párt városházi frakciójának egyik ve­zére, tollából közöl vezércikket, amelyre a törvényhatósági bizottság polgári ele­meinek a legélénkebben kell felfigyelnie. Büchler cikkében rámutat arra, hogy a szocialista községpolitikusok várme­gyékben, városokban és falvakban egy­aránt nagyszerű lendülettel vetik bele magukat a küzdelembe. Bizakodó és re- ménységes olvasni beszámoló soraikat. Úgy érezzük, hogy a szociáldemokrata párt most uj területen veti meg a lábát és az eljövendő idők számára ennek a te­rületnek felszántása nem közömbös.“ íme, mennyire fontosnak tartják a szociál­demokraták a városházi politikát, szem­ben a polgári osztályok hanyagságával és nemtörődömségével! A Község első száma azt mutatja, hogy Szerda­helyi szerkesztő tagadhatatlan újság­írói készsége kapcsán uj harcossal bő­vült a városházi front. KASS BÉLA BUDAI VIBAfiÖ veMHDe és umm II», Szilágyi PewA-lér 5. Solly László kertépítő kertészeti telepei: Budapest, II., Hadapród-utca 2 Telefon: Automata 644—31 Nagykovácsi, Pest-megye Török és Juhász festőipari vállalat Elvállalunk mindennemű Budapest, szobafestő, épület-, butor­VI Petneházy-utca 44 mázoló és fényező mun- Teleton; Aut. »07-03 két a legjobb kiv,telben. A hét végén vagy a jövő hét elején választ utoljára a főváros tanácsa. A polgármester nemrégiben egész sereg, kisebb, a tanács választása által betöl­tésre kerülő állásra hirdetett pályázatot, így pályázat volt hirdetve egy árva­széki segédfogalmazói, egy mérnöki, három statisztikai, tizenegy közélelmezési, két adó hivatali, tizenegy végrehajtói és öt kezelői állásra. Arra való te­kintettel, hogy az uj fővárosi törvény végrehajtási utasítása a törvényható­sági tanács összeülésétől az uj választá sokig terjedő időszakra úgy a polgár- mesteri, mint a törvényhatósági tanács kinevezési, illetőleg választási jogát fel­függeszti és csak indokolt esetekben ad engedelmet a főpolgármesternek arra, hogy a megüresedő állásokat helyette­sítés utján betöltse: a szóbanforgó állásokra a főváros tanácsa a vá­lasztásokat a hét végén, vagy a jövő hét legelső napjaiban megejti. Ezek lesznek az utolsó vá­lasztások, amelyek a tekintetes tanács hatáskörébe esnek. Rendszeresítik a segitőalapi állásokat. A székesfővárosi alkalmazottak segitő- alapjánál csak Dulácska igazgató­nak, H a u r y aligazgatónak és K a- p o s s y főorvosnak van a tanács által elfogadott hosszabb lejáratú alkalmazási szerződése. A többi segitőlapi tisztvi­selő, számszerűit huszonketten, ideiglenes és havidíjas minőségben tel­jesít szolgálatot. Az elnöki ügyosztály most elkészítette a segitőalapi tisztvise­lők státus-tervezetét, amelynek során rendszeresíteni fogják a se­gitőalapi állásokat. Nagy Ferenc autóvillamossági válla­lata, mint újonnan megnyílt cég ajánlja automobil öninditómotorok, dinamók és fényszórók, irányjelzők és akkumulátor- telepek pontos és nagyon olcsó készíté­sét és javítását és kéri a tisztelt olvasó közönség szives pártfogását. (VIII., Gólya-utca 22.) BRICHTA JÓZSEF asztalosOrn-gyara VI., ERZSÉBET KIRALYNÉ-ÚT 104. Telefon : Automala 927-42. Bienensiok Júzsel és Fia Írógép, papír, nyomtatvány és irodafelszerelési osztálya, rug­gyanta bélyegző-gyár, vésőin­tézet, zománctábla-gyár Budapest, Vili., Rákpczi-ut 27. Telefon: József 421—34. Készül a törvényhatósági tanács ügyrendje. Sem a törvény, sem an­nak végrehajtási utasítása nem in­tézkedik arról, hogy milyen ügyrend alapján fogja működését folytatni a törvényhatósági tanács. A régi tör­vény szerint működő hivatalnoki ta­nácsnak éppen úgy nem volt ügy­rendje, mint a törvényhatósági bi­zottság kebeléből kiküldött szakbi­zottságoknak sem. Hogy a törvény- hatósági tanács a változott viszo­nyok között hiánytalanul végezhesse dolgát, szükségesnek mutatkozik, hogy ügyrendje legyen. Az elnöki ügyosztály most készíti el az ügy­rend tervezetét, amely elsősorban a most érvényben levő közgyűlési ügyrend alapján áll. Természetes, hogy az ügyrendben a tárgyalást időbelileg vagy egyébként korlátozó intézkedések nem lesznek, hacsak ilyenek felvételét maga a törvény­hatósági tanács nem fogja kívánni. Az ügyrend-tervezet elfogadás cél­jából a törvényhatósági tanács első ülése elé kerül: ez lesz a megalakuló törvényhatósági tanács tárgysoroza­tának első pontja. Szombati és hétfői napokon fogja üléseit tartani a törvényhatósági tanács. Mint ismeretes, a törvény- hatósági tanács tagjait a jövő héten már megválasztja a főváros tör­vényhatósági bizottsága, és a tör­vény végrehajtási utasításának ren­delkezése szerint junius 18-ig meg is kell alakulnia az uj intézménynek. Illetékes helyeken felvetődött a gon- dolat, hogy a törvényhatósági ta­nács ülésezéseit mely napokon tart­sa. Előreláthatólag, legalább egy­előre, hetenként két illési nap ele­gendő lesz, és illetékes helyen az az idea merült fel, hogy a törvényha­tósági tanács üléseit minden hét hétfőjén és szombatján tartsa meg. Ennél az elgondolásnál az a szem­pont döntő, hogy a törvényhatósági tanács tagjai túlnyomó nagyrészben a képviselőház tagjai sorából kerül­nek ki, már pedig éppen a hétfői és szombati nap az, amelyeken nincs képviselőházi ülés. Ellene szól a hét­fői és szombati ülésezéseknek az a körülmény, hogy a megoldás ezen módja lehetetlenné teszi majd a tör­vényhatósági tanács tagjainak week-endezését. A döntés természet­szerűleg magának a törvényhatósági tanácsnak van fenntartva, amely már az első ülésen dönteni fog eb­ben a kérdésben. Az 1924. évi XVIII. t.-c. alapján szervezett IPAROSOK ORSZÁGOS KÖZPONTI SZÖVETKEZETE Postatakarékpénztári számla: 10.517. — Postatakarékpénztári csekkszámla: Kis­ipari hitelakció: 44.500. — Girószámla: Magyar Nemzeti Bank. — Táviratcím: Ipközpont. TELEFONSZÁMOK: Központi osztályok Nádor-utca 22, Aut. 253-33, Aut. 253-35, Aut. 212-14. Igazgatóság. Titkárság. Pénzügyi osztály. Ellenőrzés. Könyve­lés. — Bőrosztály: Lipót 996-62. V., Ná­dor-utca 21. Építőipari osztály: Lipót 912-32. V., Nádor-utca 18. Faipari osz­tály: Lipót 996-61. V., Nádor-utca 21. — Kisipari hitelakció: Automata 253-33. V., Nádor-utca 22. Kereskedelmi osz­tály: Lipót 996-61. V., Nádor-utca 21. Textil közszállitási osztály: Lipót 902-32. V.. Nádor-utca 18. HLATKY JÓZSEF oki mérnök Budapest, Vili., József-körut 71 Telefon : J. 395- 78 Magasépítés, ul-, vasút-, híd- és vasbetonépitési vállalat. — Saját fuvar-, állvány-és anyagtelepe: I., Fehérvári-ut 42. Telefon: Lá. 1-05 Fiókirodák : Kecskemet, tel. 109. eodüiio, fir. Festeticti-ut 9 The Neuchatel Asphalte Company Limited Budapesten Inda : VI.. VUmos császir-át 31. n. Telefon : Automata 212-46. «jár: VI.. Václ-út 35. tz. Telefon: Automata 914-88. Gyárt és elad Val de traversi mastixot. raffinált bitument, falszigetelő aszfaltot. Készít : Traversi természetes tömörített aszfaltutakat és öntött asz­faltból járdákat és kocsiutakat. Budapest székesfőváros szerződéses vállalkozója.

Next

/
Oldalképek
Tartalom