Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1930-03-08 / 10. szám
2 fumiDAPEsr 1930 március 8. 27 kilométer, amit Dornelac elővá rosi forgalom számára tulalacsony nak tart, noha a vonalak, melyek kitűnő saját utakon vannak megépítve, gyorsvasúti szolgálatra tő^ kéletesen alkalmasak. Elszomorító látni azt, — állapítja meg a szakértői vélemény — hogy rendelke zésre áll egy gyoisf or g alomra jól ■megépített hálózat, amelyet csak lassú, vagy aránylag lassú forgalomra használnak! Dornelac báró a kollaudált tőke íhegépitését egészségesnek és kon zervativ elvek alapján történtnek véli annál is inkább, mert a kollau dált tőkében a különleges renová lási költségek, amelyek a hálózat renoválására kiadattak, nincsenek felvéve. A forradalom utáni leróni lás öt esztendejében évi átlagban 12.000 font használtatott fel a háló zat renoválására. A társaság sze rint a renoválás befejezéséhez (a dátum: 1926 december 12) maximum még 10.000 font szükséges, ezt az összeget a szakértő 20.000 fontra becsüli (a tényleges renoválási költ ség ennél jelentékenyen nagyobb ■volt.) Fontos része Dornelac báró szakvéleményének, hogy mi volna ma a hálózat megépítésé nek költsége? Ezt csak pontos értékelések alapján lehetne megállapi tani. Az ujramegépitési költség a szakértő szerint nem volna messze a tényleg befektetett tőke 130 százalékától, vagyis 3,780.000 font ster lángtól. Ez alapon Dornelac számításai szerint egy részvény értéke 10.5 font sterling volna. Dornelac bárót meglepte a központi személyzet és a mérnökség nagy létszáma, amely kétszer akkora, mint külföldi hasonló vállalatoké. Ez nemcsak a Hév. sajátossága, — állapítja meg igen érdekesen Dornelac báró — hanem ha sonló a helyzet az országban mindenütt, részben Magyarország területének megcsonkítása és a megszállott területekről ennélfogva beözönlött alkalmazott tömegek, részben a forradalmi időkben hozott alkalmazottvédelmi törvények, részben „országos szokás“ folytán. A személyzeti kiadásoknál a szakvélemény szerint az általános rezsi javára progresszív megtakarítások lesznek elérhetők. A szakvélemény ezután a jövő lehetőségekkel foglalkozik. Dornelac szerint Budapest épp úgy, mint a többi városok a kontinensen, lakásínségben szenved és a felveendő uj kölcsönök elsősorban lakás és munkáslakások megépitéséi-e fognak felhasználtatni, főleg a Hév. vonalai mellett. Közvetlenül a háború előtt, mikor Budapest a délamerikai városok tempójában és ugyanazon okból, mint amazok fejlődött, egy Nagy-Budapest megalakítására szolgáló nagy tervet dolgoztak ki. Ennek egy lényeges része volt a közlekedési rendszer, amely magában foglalta volna a Hév.-nek a székesfőváros által való megvásárlását, amely Nagy-Budapest létrejöttéhez elengedhetetlen lett volna. Lehetséges, hogy ennek az elgondolásnak a megvalósítása néhány évig késlekedni fog, de újjá kell élednie és ekkor a főváros valószínűleg kedvezőbb feltételek mellett fog vevőként jelentkezni, mint maga az állam. Általában az Dornelac meggyőződése, hogy a „főváros nagy és ragyogó fejlődés előtt áll“. A rentabilitást illetően az Dornelac báró véleménye, hogy a rezsi- együttható, amely a háború előtt mindössze 50% volt és most a rekonstrukció után 35 százalék, a tervbe vett kibővítések után 70 százalékra, vagy mélyebbre csökkenthető néhány esztendő alatt. Mindezek alapján a báró javasolja a részvényeknek a pari-érték 59 százalékán való megvásárlását, hiszen a kollaudált tőke részvényenként 3 fonttal egyenlő, mig az újjáépítési költség alapján egy részvény értéke 10.5 font volt. A konszolidáció 10 éve-a számok tükrében A kormányzó jubileumát hatszázoldalas kiadvánnyal ünnepelte meg a főváros statisztikai hivatala — Csökken a halálozások száma, több az öngyilkos, kevesebb és kevesebb a bölcső: mégis útban a milliós Budapest felé! — Az Uj Budapest tudósítójától — A székesfővárosi statisztikai hivatal 1930. évi zsebkönyve megváltozott cim- mel, megbővült anyaggal, jubiláris számnak készült. „Tiz év Budapest székesfőváros életéből a világháború után“ ez van irva a homlokára a most megjelent, közel 600 oldalas kiadványnak. S amint a cime is mutatja, visszapillantást nyújt a főváros közéletének Trianon miatt elnehezült küzdelmes éveire. Már maga az a körülmény, hogy Hlye falvi I. Lajos dr., a statisztikai hivatal kitűnő igazgatója az elfogulatlan számok ilyen hatalmas hadseregét tudta csatasorba állítani, hogy a. pártatlan statisztika erejével támasz- sza alá az elmúlt évtized fejlődését, azt bizonyítja, hogy Budapesten valóban olyan haladás mutatkozik, amelynek első határ köve e g y b e k a p c s o 1 ó d i k Ma gya,rország kormányzójának országlásával. Pedig a statisztika nem rostával dolgozott. Reflektorának sugara Budapest közéletének egész hálózatát átíveli. Tiz év esonkitatlan termését gyűjtötte számokba, úgy amint eddig évenként, válogatás nélkül, szedegette egymás mellé gazdag anyagot. Mégis elsősorban azt a területet nézzük meg, amely a legsötétebbnek látszik s amely miatt jó ideje már a leghangosabb panaszok törnek elő. A csökkenő születések ala kulását választottuk ki elsőnek a sorból. Itt mutatkozik a trianoni szét- darabolás egyik leggyászosabb következménye. Hiszen, ha fogyó születések gyengítik a magyarság életerejét, maroknyi nemzetünk egyre kevesebb reménnyel állhatja meg a helyét a népek versenyében. Budapesten az utolsó tiz év alatt valóban nagyarányú csökkenés mutatkozik — a háború előtti évekhez képest, A világháború előtti átlagos 23.000 főnyi élveszületés az utolsó években 16—17 ezerre fogyott. Amig a háború előtt 1000 lélekre 24—25 születés esett, 1929-ben már csak 16.7. Akármilyen megdöbbentő is ez a nagyarányú esés, mégis rá kell mutatni, hogy európaszerte megfigyelhető jelenséget látunk benne. A kultúra ejlődése sok bölcsőt ha^y üresen. A megélhetés nehézségei is gátló okok. A „kenyérkereső nő“ is egyre jobban eltávolodik eredeti hivatásától. Nálunk a háborús, rendkívüli viszonyoktól eltekintve — amikor jóval 15.000 alá lanyhult az évi születések száma — az utolsó tiz év alatt mégsem látunk olyan aggasztóbb tünetet, amely állandósuló rosszabbodást mutatna. Pedig a trianoni feldarabolás nyomába lépő gazdasági válságok és az elszegényedés enyhítő körülmények lehetnek. Mégis, ha figyelmen kívül hagyjuk az utolsó évtized első éveit, amikor a kétszeresre duzzadt uj házasságkötések természetes következményeként jelentkezett a bő gyermekáldás — akkor Budapesten nincs is aggasztó hanyatlás. Az 1924. évi 16284 élveszületés kisebb ingadozásokkal 1927-ben ugyan 15.809-re siilyed, de 1928-ban újra 17.137-re szökken, hogy aztán az utolsó évben ismét 16.436-ra apadjon. De még ekkor is meghaladja az öt év előtti alacsony számokat. Ha állami, nemzeti és társadalmi szempontokból egyformán szomorú ez a békebeli állapothoz mért nagyarányú fogyás és komoly segítséget igényel, mégis olyan kedvező jelenség tartja egyensúlyban a tragikusabbra való hanyatlást, ami még inkább kidomborítja az utolsó évtized kedvezőbb fejlődését. Mintha csak a gondviselés maga is segíteni akarná regeneráló erejével az emberi törekvéseket, 1919 óta olyan erősen csökken a halálozások száma, hogy az 1919. évi 20.887 főnyi halálozási szám 1929-ben már 17.389-re fogyott. Tiz évvel ezelőtt ezer lakóra 21.9 halott esett. 1929-ben — 17.7. Pedig ez az utolsó év szokatlanul súlyos volt. Ezerrel több halottat temettünk, mint az utolsó öt év bármelyikében. Mégis a háború előtti helyzethez mérten is örvendetes a javulás. 1911-től 1924-ig mindig súlyosabb számok jelezték a halál aratását és 1926-ban már csaknem 15.000-re sikerült leszorítani a halottak számát. Ne felejtsük el azt sem, hogy a fővárosban elhaltak számát olyan idegen halottak növelik nagyra, akik súlyos betegen kerülnek a fővárosi kórházakba. Ki kell azonban emelnünk egy pár olyan halálokot, ahol az utolsó tiz év alatt megindult, bár kellő mértékben még keresztül nem vezetett szociálpolitikai és közegészségügyi intézkedésekkel eredményesen lehetett szembeszállni Mors Imperato r-ral. Állandóan csökken a tüdő- / és z pusztítása. 1919-ben még 4056 halottat kellett miatta idő előtt temetni, 1929-ben már 2317-re enyhült az áldozatok száma. Éppen igy felére szállt alá a többi gümőkóros bajokban elhaltak száma is. S ha mégis a mienk volt ez a ezömoru elsőség Európa országai között — ez azt jelenti, hogy másutt még sikeresebb volt az ellenállás. Jelentősen megfogyott a bélhurutban elhaltak száma is. Itt főleg a csecsemő -halandóság terén nrtftatkozik javulás. 1920-ban még ezren felül van a bélhurutos halottak száma, 1929-ben már csak fele annyi. De közben már 400 alá is sikerült leszorítani. Még a veleszületett gyengeségben elhaltak száma is 992-ről 662-re fogyott. Az egy éven aluli csecsemőhalottak számát 1919-től 1928-ig 3025-ről 2063-ra sikerült csökkenteni. És amig 1919-ben 1161 gyermekkoporsót kellett ácsolni, 1928-ban elég volt 818 is — bár tagadhatatlanul szomorúan nagy számok még ezek isSajnos, ezzel szemben a rákos betegségek egyre félelmetesebben törnek előre. Pedig már 1919- ben is szomorúan nagy volt az egy híján ezret elérő halálos áldozataik száma, 1929-ben mégis már 1380-ra növekedtek. Éppen igy 1567-ről 2143-ra emelkedett a szervi szívbajban meghaltak száma is. Viszont erős a javulás az erőszakos halálokok területein. A baleset miatt halálos sérülést szenvedettek száma 580-ról 363-ra fogyott. És ha az 1919. évi 154 emberölést kihagyva, az 1920. évi 51-et vesszük alapul, akkor is állandó javulással 28-ra csökkent a gyilkosságok áldozatainak a száma. Annál elszomorítóbb, hogy az ön- gyilkosságok 355-ről 504-x-e szaporodtak. Bár meg kell állapítanunk, hogy az előző évhez képest 1929-ben 70-el fogyott a halálos kimenetlü öngyilkosságok száma, Ha már most megnézzük, hogy hogyan alakult Budapesten a népesség természetes szaporulata, vagyis hogy a születések többlete mennyire ellensúlyozta a halálozásokat, azt látjuk, hogy tiz év előtt még a halálozások voltak fölényben több, mint ezerrel (— 1399); az ezer egységnyi fölény most is megvan. De ez most már a születések oldalán mutatkozik és plusz 953-at mutat. Végeredményben pedig 1920-ban a népszámlálás 928.996 lakost talált a fővárosban, öt évvel később már 960.995 főnyi volt a népesség száma. Az év közepére kiszámított népesség 1930-ban 991.522 lelket mutat. Hamarosan megtudjuk, hogy az idei népszámlálás elhozza-e végre az egymilliós számot is. GRANDJEAN JÓZSEF épület éa műlakatos Takaréktűzhelyek gyártása V„ Gróf Tisza Istrán-u. 14. (Báhráay-v. lokis) Farsang az iskolában MEGHÍVÓ a IX-, Tóth Kálmán-utcai polgári leányiskolának f. évi március hó 2-án, vasárnap délután 4 órai kezdettel megtartandó műsoros farsangi ünnepélyére. A meghívó mellett gyönyörű, művészi, kézi rajzzal ékes műsor. Az iskola egyik harmadik osztályosának remekműve. (Valamennyi " műsor ilyen művészi munka volt.) Mit lehet tenni? Nem szabad megsérteni a figyelmes igazgatóságot, a tudósitó rászánja magát, feláldozza a farsang vasárnap délutánját egy kis udvarias unatkozásra. Istenem, mit is lehet, várni egy ilyen iskolai műsoros előadástól. Ámbár igaz, hogy a ragyogó szellemességü igazgatónő és tanári testületének társasága egymaga alkalmas kárpótlást nyújtani egy kis műsoros unalomért. Súlyos tévedés. Világért sem az igazgatóság ragyogó szellemében, hanem a műsor unalmasságában. Nagyérdemű mozi- és operettlátogató közönség! Igazán rosszul te- szed, hogy ha álszentimentalizmus- tol szepegő hitvány mozidarabokra, idült operettprimadonnák vigasztalan ének és tánc kmtornászataira pazarolod, drága pénzedet, még drágább idődet, de legdrágább — illúzióidat is. Ha igazán harmat üdeségü illúziókat, közvetlen, kedves művészi örömet akarsz érezni, akkor keresd fel bátran ezeket az iskolai műkedvelő előadásokat. Hogy miért? Majd meglátod. Amint a finom, elegáns igazgatónő okos, szép, lelkes megnyitója után lezáródó függöny kandi nyílásában előugrik egy csupa észtől, friss kedvtől ragyogó képű kis ba- jazzo (az mindegy, hogy itt Rácz Erzsikének hívják és Ib) — mondd és ird: egy bé osztályú tanuló) és ennivaló gamin humorral elcsevegi Dávodi Bakó Ádám tisztelendő urnák hamisítatlan franzstadti ötletekkel sziporkázó prológját: már maga ez a megkapóan sikerült kezdet egyszerre lefegyverzi a kriti kának minden fölényes, „műkedvelő“ elintézését. Pardon! Itt mégis érdemes lesz egy kicsit figyelni. Érdemes is. Az iskola énekkarának operai precizi- tásu táncdala után magyar csoporttáncot konferál be a kedves kis ba- jazzo és az iskolai zenetanárnők zongorajátékának parázs ütemeire hat gyönyörű pár tüzes magyar tánca kápráztatja az egyik meglepetésből másikba eső közönséget. Fogadok, ha ezt a tánckart kivinnék Amerikába, még ott is becsületet szereznének a szép magyar leányok világszerte elismert nemzeti táncának. Hogy az előkelő közönség tomboló tetszésére az egészet meg kell ismételni, azt mondani is felesleges. Hát még ami azután következik, Báánné: „Búcsú a babától“ cimü zenés táncos egyfelvonásosának ragyogó előadása, ahol nem tudtuk, hogy az előadó iskolásművésznők bátor és biztos játékát, vagy a babapárok kecses táncát csodáljuk-e inkább. Tomboló sikere volt a, „Madame Pompadur“ daljátékának, Herczeg Ferenc „Gyurkovics leányok“ első felvonásának, a „Tündérkirálynő a virágok között“ művészi balettnek, végül a nagy farsangi felvonulásnak zongorakisérettel. Ha méltó dicséretet kellene mondani, akkor a fáradhatatlan igazgatónőtől tanárnőkön, növendékeken végig a két bájos függönyhuzó virágos tündérig, egyenkint mindenkinek a nevét ide kellene írnunk. Hosszu-hosszu névsor. De minden dicséret fölött is ki kell emelni Er- nuszt Adrienne művészi táncait és játékát, a Huszár Kamilla és Torma Karolin második a. osztályosok ti- roli táncát, Duhaj Erzsébet énekét, Gál Ibolya táncát. Bocsássanak meg a többi érdemes szereplők, ha nincs több helyünk a minden dicséretre méltó nevek felsorolására. A kerület előkelő közönsége, élükön Buday Dezső képviselővel és feleségével, Hunkár Géza és Töttösy Miklós plébánosokkal, Weszelszky Gyula, Verebély Jenő és más bizottsági tagokkal, Muzsikó és Ham- vassy elöljárókkal, Michál főjegyzővel és nagyon előkelő hölgyközönséggel a legigényesebb művészi előadások minden örömével tartózkodás nélküli jókedvben és hangulatban mulatta végig az ünnepet, nagyon sokat tapsolt az előadó iskolaművésznőnek és páratlan vezetőjüknek, Weiszberger Jánosné igazgatónak.
