Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1930-02-22 / 8. szám

OJMWßAPESI 1930 február 22. SercgszcmSc a városházi pártok fölött Erősen eltolódott a közgyűlési pártok között az arány­szám — Egyedül a Keresztény Községi Part keretei maradtak változatlanul — Véget kell vetni a négy par legendájának! — Az Uj Budapest tudósítójától — A főváros törvényhatósági bizott­ságának szerdai közgyűlésén Ba- racs Marcell bejelentette a Nemzeti Szabadelvű Párt megalakulását és egyben í'elovasta azoknak a bizott­sági tagoknak a névsorát is, akik ehez az uj párthoz csatlakoztak. A Nemzeti Szabadelvű Párt vezére Rassay Károly, aki nem tagja a törvényhatósági bizottságnak és igy az uj párt városházi fakció- jának Rassay Károly hűséges párt- hive, Baracs Marcell az elnöke. Az Uj Budajoest munkatársának érte­sülése szerint az uj párt elsősorban a demokratapárt táborából toboroz híveket mayának, de szó van arról is, hogy egy-két kormánypárti bú zottsági tag is csatlakozik az ,uj alakuláshoz. Az uj párt városházi frakciójának egyelőre 12 tagja van, két uj tag csatlakozását befejezett ténynek tekintik. Ez a két bizott­sági tag Lázár Miklós és Láng La­jos. A demokraták természetesen valóságos konst er nációval fogadják az uj párt terjeszkedését, amely ki­zárólag az ő rovásukra változtat­hatja meg a közgyűlési pártok koz- ti arányt. A közgyűlési pártok egymáshoz való számszerinti viszonyában ez az uj pártalakulás csak betetőzte azokat a sorozatos folyamatokat. ; amelyek az eredeti közgyűlési ké- j pet a választók akarata alapján ki- í alakított jellegéből teljesen kivet- j kőztették. Seregszemlét tartottunk j a városházi pártok felett és igen érdekes megállapításokra jutot­tunk. Az első megállapításunk az, i hogy a pártpolitikai viharok kő- \ zött egyedül a Keresztény Községi \ Pálit maradt sziklaszilárclan. Az.j 1925 júniusában lefolytatott községi választásoknak ugyanis a követke­ző volt az eredménye: Keresztény Községi Párt .... 91 , Egységes Községi Polgári Párt 23 Szabadelvűek ................................ 10 Demokratikus blokk ................. 126 Ez összesen 250 választott bizott­sági tag. A 30 kinevezett tag közül 26-an a kormánypárthoz csatlakoz­tak és csupán 4-en léptek be a Ke­resztény Községi Pártba. Ezzel tei*- mészetesen megváltoztak a párt­arányok. Az Egységes Községi Pol­gári Párt 50 tagú párttá duzzadt a ki nevezettek révén, a demokratikus blokk pedig szétbomlott elemeire. A demokraták és a szociáldemokra-; Iák kb. egyforma erőt képviseltek 50—50 taggal. Különvált a dolgozó polgárok pártja, a Kossuth-párt és megtartották önállóságukat egyes pártonkivüliek úgy, hogy a demo­kratikus blokk mindjárt a közgyű­lés összeillése után kezdett darabok­ra összetöredezni. 1928 szeptemberé­ben, amikor a közgyűlésen a nagy taxivita folyt és a főváros hivata­los fórumai is szükségesnek tartot­ták, hogy tiszta képet kapjanak a pártviszonyokról, a főváros ignzoló választmánya „Névjegyzék“ címen ismertetést adott ki, amelyben az egyes pártok taglétszáma igy osz­lik meg: Keresztény Községi Párt... . 87 Egységes Községi Polgári Part 74 Szociáldemokrata Párt ............ 53 Ne mzeti Demokrata Párt .... 48 Pártonkivüliek ............................. 14 Do lgozó Polgárok Pártja .... 4 Összesen: 280 A kormány városházi pártja is­mét felduzzadt ebben a kimutatás­ban, mert időközben a demokrata­pártból ismét többen csatlakoztak a kinevezettekkel már-már mam­in utpárttá duzzadt egykor 23 tagú frakciója. Most azután, hogy a demokrata párt bomlása ismét meg­indult és a szabadelvűek csoportja kivált, elenyésző kis frakcióvá zsu­gorodott az egykor hatalmas de­mokraták tábora, annál is inkább, mert a párt több tagja, ha nem is csatlakozott sem a kormány város­házi pártjához, sem az uj Rassay- párthoz, megszakított minden fona­lat az anyapárttal és párt önkiiéül! viszonyba lépett. Ma a tényleges helyzet igy fest: Keresztény Községi Párt . . • • 86 Egységes Községi Polgári Part 76 Szociáldemokrata Párt .............. 54 Ne mzeti Demokrata Párt .... 27 Nemzeti Szabadelvű Párt .... 14 Pártonkivüliek .............................. 21 Do lgozó Polgárok Pártja .... 2--------------------------y— Ös szesen: 280 Ebből a kimutatásból, amely megközelítő pontossággal állapítja meg az uj irányt az egyes fővárosi pártok között, kétséget kizáróan meg lehet állapítani, hogy a város­házi négy párt rendszere megszűnt. Öt év óta, amióta ez a törvényha­tósági bizottság működik, az illeté­kes városházi tényezők mindig csak ennek a négy pártnak a koalíciós uralmát ismerték el és a pártfrak­cióknak nem volt semmi jelentősé­gük. Ma már véget kell vetni a négy párt legendájának! Van két nagy többségi párt, számottevő párt a szociáldemokrata párt és van két frakció, az egyik a demokratapárt, a másik a szabadelvű párt. Hir sze­rint a pártviszonyokban bekövetke­zett változásnak konkrét formában is fejleményei lesznek, amennyiben Rassay Károly városházi pártja külön képviseletet követel magá nak.ugy a pártközi konferenciákon, mint a bizottságokban. Lázár Ferenc dr.s Halálra vannak ítélve a pártközi konferenciák Tiltakozni kell a lakásadó ellen, amely a közép- osztály katasztrofális megterhelését jelentené — Az építkezések ügye, a tabáni probléma és egyéb fontos kérdések AMON ANTAL ÉS FIAI KÖVEZŐMESTEREK OK csatorna- és betonépitési vállalkozók. Fel dinun ka — Vágányfektetés — Mészkőbánya. VIIL. FUTÓ-UTCA 10. Telefon: J. 30WS Oildag és Greadag Arco 380, a legtökéletesebb 'mű- _ grafitos kenőanyagok minden gép és motor számára több mint 4000 hazai ipartelepnél és autóüzemnél használatban Arco-Top, Arco Sealit, “EÄÄt fedő- és szigetelő anyagok. 10—30 évi élettartammal mindenfajta tető szóméra. hőálló festék, 390 fok Celsiusnak ellenáll. Vezérkép- 1/ITW CÚWnfSU Budapest. IV., Ferenc viselet : HUI« Ofllluull József-rakpart 18. szám Alapítási év: 1892. Sürgönyeim; KUNSH1P. Telefon : József 361—23. FARKAS LAJOS mérnök Magas-, mély-beton- és vasbeton építési vállalkozó Budapest, VII.,Kolumbus-ull/a.i£!iL*£!L!!- Az Uj Budapest tudósitójától — \ A főváros törvényhatósági bizott­ságának közgyűlése ma már úgy­szólván kizárólag a folyó ügyek le- tárgyalására szorítkozik. A város­házi ellenzék természetesen megra­gadja még az utolsó alkalmakat arra, hogy politikai természetű és pártpolitikai hátterű kérdések fe- szegetésével viharokat élesszen föl, ezek azonban csak kortescélokat szolgálnak, a főváros érdekeinek pedig egyenesen súlyos kárára van­nak. Nem kétséges ugyanis, hogy az autonómia bajainak túlzott ki­élezésére és a konzekvenciák levo­násának kiharcolására a legalkal­matlanabb időt választották ki. Minthogy ha valósággal megren­delték volna a kormány részéről a városházi ellenzéknél ezeket az „eső után köpönyeg“-viharokat, hogy bi­zonyítékokat és adatokat szolgál­tassanak a fővárosi törvény auto­nómiát sértő intézkedéseinek indo­kolására, Ezt a felfogást a főváros legutóbbi közgyűlésén a kormány városházi pártjának egyik igen illusztris tagja fejtette ki munka­társunk előtt érthető' rezignációval. Lci^ár Ferenc, felsőházi tag, aki­vel ézekről a kérdésekről hosszasan elbeszélgettünk, maga is osztja azt a felfogást, hogy nem jól választot­ták meg az időt ezekre a támadá­sokra, amelyek már csak azért sem indokoltak, hiszen a városházi el­lenzéknek minden igazgatóságban és minden bizottságban szakszerű képviselői vannak, akik ezeket a erimeneket még akkor szóvá tehet­ték volna, amikor sok mindent még lehetett volna még akadályozni. Lázár Ferenc egyébként már nem sok reményt fűz a jelenlegi közgyű­lés működéséit ez. A következőkét mondja: — A közgyűlés mai összetételé­ben, — minthogy egyik pártnak sincs határozott többsége, — na­gyobb jelentőségű feladatokat nem teljesíthet. Most hogy a választások közelednek, megszűntnek tekinthető a városházi pártoknak az a koalí­ciója is, amely eddig esetenkénti kompromisszumok alapján döntött az aktuális ügyekben. Ilyen körül­mények között — véleményem sze­rint — megszűnésre van Ítélve pártközi konferencia intézménye is amit én a magam részéről azért helyeslek, — amint azt az Uj Bu dapest hasábjain már többször szó- vátettem, — mert ez az elhibázott koalíciós kormányzás tette lehetővé a főváros adminisztrációjában azt a sok határozatlanságot és sok kö­vetkezetlenséget, aminek az utóbbi időben tanúi voltunk. A ma legaktuálisabb kérdése, a munkanélküliség problémájára és a fővárosi építkezések megindulá­sának, az építkezési tevékenység fellendítésének a társadalom leg­szélesebb rétegeit érintő problémái ra tei'elődik a beszélgetés. Lázár Fei'enc ezekről a kérdésekről a kö vetkezőket mondotta az Uj Buda pest munkatársának: — A szociáldemokraták tárgyalá sokat folytattak a miniszterelnök kel a munkanélküliség kérdéséről Én a magam részéről fővárosi vo natkozásban abból a szempontból óhajtok foglalkozni ezekkel a szó ciáldemokrata részről történt elő terjesztésekkel, hogy voltak ezek között olyan kívánságok, amelyek sok tekintetben óvatosságra inte nek bennünket. Ezúttal csak egy kérdést ragadok ki ezekből az előter­jesztésekből. Ez a kérdés a lakásadó A lakásadó bevezetése kizárólag a polgári társadalmat sújtaná, mert olyan uj adó nem volna, amely a maga terébe vett progresszivitásá­val szinte kizárólag a középosztály újabb katasztrofális megterhelését jelentené. A szociáldemokraták te­hát ismét olyan állami vagy városi jövedelmek révén kívánnának a maguk jóléti intézményeinek a tá­mogatásáról gondoskodni, amely jövedelmekhez ők hozzá nem járul­nak. Köztudomású, hogy a főváros középosztályhoz tartozó társadalma vagyoni helyzetéhez mérten még mindig túldimenzionált lakásokban lakik, aminek oka legnagyobbrészt az, hogy mindenki természetszerű­leg ragaszkodik a háború előtti be­rendezkedéshez, családi bútoraihoz, vagyis végeredményben érthető okokból ragaszkodik régi társadal­mi nívójának külső képéhez. Gör­csösen és az utolsó lehetőségek ki­kaparásával ragaszkodik minden középosztálybeli — a látszathoz. Különben is a mai. lakásviszonyok mellett nem lehet kisebb lakásokban elhelyezkedni, mert hiszen az uj la­kások bérei aránytalanul magasab­bak. A középosztály mai helyzete mellett és a mai szomorú gazdasági viszonyok figyelembevétele mellett is ennek az osztálynak újabb adó­val való megterhelése vakmerő me­rénylet volna és én szükségesnek tartom, hogy a szociáldemokraták részéről tett ilyenirányú előterjesz- fes alkalmából ezt a tervet mind­járt az első hallásra a legenergiku- sabban visszautasítsa. — Ami az építkezési tevékenység föllendülésének a lehetőségeit il­leti, ezek szerintem a pénzpiaci helyzettől függenek. Ha nem áll rendelkezésre elegendő mennyiség­ben és az eddiginél lényegesen ol­csóbb feltételek mellett megfelelő tőke, akkor az építkezések a ta­vasszal sem indulhatnak meg. Azok a bankok, amelyek eddig építkezési kölcsönök folyósításával foglalkoz­tak, a kölcsönök folyósítását már hónapokkal ezelőtt teljesen meg­szüntették úgy, hogy az építkezések megálltak. Sok függ a párisi tár­gyalások végleges eredményétől is és attól is, hogy azok hatása köz- gazdasági életünkben mikor fog kedvezően megnyilvánulni. — Ezekhez a kérdésekhez kapcso­lódik a Tabán újjáépítésének sa problémája. Ennek a megoldása az előbb említett kérdések alakulásá­tól függ, ázonkiviil attól is, vájjon a főváros a Tabán újjáépítésének elmaradása következtében reflek­tál-e arra a — szerintem — nagy­mértékben indokolatlan nyereségre, amely a telkek vételára és azok esetleges időközi kamatainak hoz- zászámitása révén állanak elő. Amikor a tabáni telkek évtizedeken keresztül maradtak parlagon, meg­engedhetetlen ilyen hosszú időre szóló időközi kamatoknak a telkek árához való hozzászámitása, mert ebben az esetben csak milliárdosok juthatnának a Tabánban telekhez és építési lehetőséghez. Nálunk a milliárdosok többnyire már meg­felelő palotákban laknak, másrészt pedig a Tabán-i elhelyezkedés lehe­tőségét nem az ő számukra kell biz­tosítani. I KUPÁN JÁNOS angol úri szabó Budapest, IX., Ferenc/-körül 31 rCAIMflC niyniK 'ffyházi szobrász, oltárépitő UJlllVliUu flIlUíllliJ és egyházmüvészet templom- berendező. Műterem : Budapot. IX., Hinlzsy-utca i4. ss. Római katholikus cég A' első beszerzési forrása a fából éa kőből készült lemplomberendezési tárgyaknak. Nem kereskedő. Kőbányák 85 katasr.trális hold. Márvénybányék. mészkőbánya és égető, továbbá erdő. vasút és Duna közelében olcsó áron eladó. Felvilágosítást ad ; MONTANA ingatlanforgalmi Iroda III.. Lajos-utca 9. ♦♦ Telefon; Aul. 606-'5.

Next

/
Oldalképek
Tartalom