Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1930-02-08 / 6. szám
1930 február 8. UJIMDAEESZ 5 Az utolsó fillérig jogszerű és a kötött szerződésnek megfelelő Folkusházy vezérigazgatói jövedelme Wolff Károly dr. a közlekedési bizottság keddi ülésén kimutatta, hogy Folkusházy szerződése pártközi értekezleten ment keresztül és azt a kormányhatóság is jóváhagyta — Mihelyt szabályrendeletileg rendezik az üzemigazgatók fizetését, Folkusházy illetményei azonnal csökkennek — Az Uj Budapest tudósítójától — Az izgalomnak és idegességnek azon hadjáratával, amely a parlamentben folyó fővárosi vitát természetszerűen kiséri, bizonyos városházi körök a legutóbbi időkben belevetették Folkusházy Lajosnak, a Beszkárt vezérigazgatójának fizetési ügyét. Ezek a körök, amelyek nyílt összeköttetésben állanak Gáspárdy Elemér ország- gyűlési képviselővel, a parlamentben folyó fővárosi vita egységespárti fel- - szólalójával, azzal vádolták meg a Keresztény Községi Pártot és az Egységes Községi Polgári Pártot, hogy az ő beleegyezésükkel Folkusházy vezér- igazgató jogtalan jövedelmeket élvez. A Keresztény Községi Párt vezetőségét természetszerűen megdöbbentették ezek az inszinuációk és úgy volt, hogy Wolff Károly dr., a Keresztény Községi Párt vezére a kedd esti pártértekezleten tisztázza a szóbanforgó kérdést. Mivel azonban a közlekedési bizottság a pártértekezletet megelőzően kedden délután ülést tartott, Wolff Károly dr. helyesebbnek tartotta, ha a pártértekezlet helyett a közlekedési bizottság nyilvánossága előtt adja meg azokat a felvilágosításokat, amelyeket közreadni ebben az ügyben szükségesnek tartott. Hogy a Folkusbázy-ügyben a keresztény közvélemény teljes mértékben tájékozott legyen, fontosnak és szükségesnek tartjuk Wolff Károly dr. közlekedés- ügyi bizottsági felszólalását teljes terjedelmében közölni. — A Keresztény Községi Párt — mondotta Wolff Károly dr. — a főváros íöbbi pártjaival egyetértőén részt veft annakidején egy megbeszélésen, amely megbeszélés a pénzügyi bizottságban és a kiküldött albizottságban is perfektuáltatok és amely megállapodás kimondotta, hogy a fővárosi pártok állásfoglalása szerint a nagyüzemek vezérigazgatójának összilletménye nem haladhatja meg a polgármesteri összilletményt. A középüzemek vezérigazgatójának összilletménye nem haladhatja meg az alpolgármesteri illetményt. A kisüzemek igazgatójának összilletménye nem haladhatja meg a városi tanácsnokok összillet- ménvét. — Ha összilletményt mond, akkor mindenféle címen folyósítandó illetményt ért ez alatt. Erre az elvi álláspontra helyezkedett a Keresztény Községi Párt és vele együtt az összes fővárosi pártok, mert pártközi megállapodás alapján lett ez kimondva. Ez a megállapodás felment a felügyeleti hatósághoz is és — tudomása szerint — egy leiratában a belügyminiszter ugyanerre az álláspontra helyezkedett, vagyis a belügyminiszter nem felülről kezdett, hanem alulról kezdeti. Ismételten hangsúlyozza ezt, mert TUNGSRAM VÁLTÓÁRAMÚ BÁRIUMCStf súlyt fektet arra, hogy ha az autonómiában magában még van erő, akkor ne ők adjanak módot és tápot arra, hogy kividről támadják őket, mintha szükség lenne arra, hogy az autonómiát insztigálják bizonyos intézkedésekben, holott az autonómiában megvan magában az az erő, hogy a maga ügyeit a maga elhatározásából kifolyóan elintézze. — Érdemben mindig az autonómia álláspontján fog maradni; a hatáskör kérdésében bármilyen formát állapítson is meg á fővárosi törvény, nem tud hozzájárulni olyan taktikához, amely ezzel ellenkezik. Még a pártok közötti súrlódást és a természetszerűen fennálló világnézeti különbségeket sem tartja arra oknak, hogy ilyen kérdésekkel kimenjenek és ezeket a kérdéseket ne maguk között intézzék el. (Élénk helyeslés.) — Az autonómiában meg is van az az erő, mert ezeket a kérdéseket az autonómia maga hozta felszínre, maguk között tárgyaltak erről a dologról. Párl- közileg állapodtak meg, tehát leszegezi, hogy az autonómiát sem fenyegetni, sem kritizálni, sem vádolni nem kell, mert az autonómiában igenis megnyilvánul a szükségszerű erő, amely a polgárság érdekeinek védelme szempontjából jogosan van követelve. — Ezen az elvi állásponton állva, igen természetes dolog, hogy a végrehajtó hatalom állásfoglalása elöntő, hogy a pártoknak ezen megállapodása az összes üzemben keresztül is vezettessék, mert azt nem lehet kívánni, hogy egy pártnak a vezére 80 üzemet járjon be, könyveket vizsgáljon át és nézze meg, hogy egy üzemi igazgató micsoda címen, milyen illetményeket kap. — A sajtónak tudomása volt erről a lényről, mert maga is ismételten kifejezte, sőt a múltkori, a legutóbbi pártértekezleten mindkét párt a Keresztény Községi Párt és Községi Polgári Párt előtf is újólag ki lett fejtve ez és leszögezte magát a két párt amellett, hogy ilyen elvi állásponton kívánja az összes üzemi kérdést rendezni. Nyugodt lélekkel állhatnak a parlamentben is fel, hogy nekik ez az elvi álláspontjuk és ezen elvi állásponton nem fogadnak el semmiféle kitanitást, mert ami szükséges volt, azt maguk megcsinálták. Közben arról értesültek, hogy az üzemeknél nincs meg az elég garancia, vagy nincsenek meg azok a tényleges intézkedések, amelyek ezen elvi álláspont érvényesülését biztosítanák. Készséggel hozzájárult egy újabb pártközi értekezlethez, amely pártközi értekezleten mindenek előtt a tényállást állapították meg. A tényállás megállapításának a száraz argumentumai a következők. A Beszkárt vezérigazgatójának a szerződését egy, a Beszkárt igazgatóságától kiküldött pártközi bizottság szöve- gezte meg, amely szövegezési munkálatokban — azt hiszi — az ellenzék részéről Bedö Mór biz. lag vett részt. A szerződést megszövegezték Szabó Imre boldogult tiszti főügyész segítségével és ezen szerződést bemutatták a felügyeleti hatóságoknak. Ezen szerződés jóváhagyatott a felügyeleti hatóságok részéről is. — A Beszkárt ilyetén megkötött jogérvényes szerződése alapján a Beszkárt vezérigazgatója kap havonta 2500 pengő tiszta fizetést. Ez 30.000 pengő egy esztendőre. Kap 16.000 pengő személyi pótlékot és 4176 pengő lakbért. A szerződésben ezen illetményeken, tehát a jóváhagyott illetményeken felül ki van mondva, hogy kapja az igazgatósági és a végrehajtóbizottsági tagok részére eset- ről-esetre megállapítandó járulékot, vagy tiszteletdijakat is. A kisvasutak után, amelyeknek ő az elnöke, nem kap semmiféle illetményt. Ezen szerződésnek van egy tizenkettedik pontja, amely a következőket mondja: Abban az esetben, ha a törvény, vagy a szabályrendelet ki fogja mondani, hogy a vezérigazgatók összilletménye a nagyüzemeknél az 50.000 pengő évi összjövedelmet meg nem haladhatja, vagyis a havi 4000 pengőt meg nem haladhatja, az esetben a Beszkárt vezérigazgatójának összilletménye a következőképpen alakul: megkapja a nyugdiját és a nyugdíj megállapítandó az 50.000 pengőig. — Igen természetes dolog, „hogy a Beszkárt vezérigazgatóját mindaddig, amig a felügyeleti hatóság által jóváhagyott ezen szerződés birtokában élvezte az ott megállapított járadékot, semmi esetre sem lehet kifogásolni. — Abban a pillanatban pedig, amikor a törvényhatósági bizottság ezt a kérdést szankcióval fogja újból rendezni, provi- deált a szerződés a nyugdíj kérdésében, amely ma még nyitott kérdés. Ha azonban á rendezés bekövetkezik, nem lesz nyitott kérdés, mert a nyugdijat szabad csak kiegészíteni 50.000 pengőig. Ez a tényállás. — A pártok, mikor ezen üggyel foglalkoztak, egyértelműen megállapodtak abban, hogy minden olyan illetmény, amely nem szerződésen alapszik, karácsonyi. jutalék, vagy egyéb, azonnal beszüntetendő. Kijelentették, hogy haladéktalanul benyújtandó a fővárosi közgyűlés elé az a szabályrendelet, amely szabályozza a nagyüzemek, közép- és kisüzemek vezérigazgatóinak az illetményeit. Amikor azt mondották, hogy nem lehetséges az, hogy haladéktalanul, akkor koncedáltak 60 napot. Hatvan napon belül benyújtandó ez, hogy a közgyűlés ezt a szabályrendeletet elfogadván, ezen az alapon a Beszkárt vezér- igazgatójának a szerződése 12. pontja is érvénybe lépjen és az illetménye haladéktalanul leszállittassék nyugdijával beszámítva 50000 pengő maximumig. OZALID, fény- és alumínium-másolatok Költségvetérek, műszaki tervek, térképek rajzó MANCI IT7 CCRCMP Budapest, Vili., József-u. 12 lását es sokszorosítását több színben is vállalja mnuuLI I £. r £_nc.tsO Telefon : József 431—47 5 Müller László oki. vegyészmérnök | Akkumulátor és elektrotechnikai vállalata | Budapest, ¥1., Telefon : A. 14-9—93. Liszt Ferencet ér 6. VA RT A A KKUMULA TOROK | **■»»*» »++»*»»»»♦ Távbeszélő: Aut. 879—65. LII. Általános aukció KIÁLLÍTÁS : 1930. február 8-án, 9-én és 10-én, hétköznapokon délelőtt és délután vasárnap csak délelőtt. ÁRVERÉS: 1930 február 11-től, február 22 ig, d. u. l/i4 órától. ÁRVERÉSRE KERÜLNEK: Műbecsü festmények, szobrok, porcellénok, keleti szőnyegek, művészi és közhasználatú bútorok, ékszerek, könyvek stb tökéletes autopneu — ők ezt a korrektség jegyében intézték el. A Beszkárt vezérigazgatóját sem lehet támadni, mert olyan szerződés birtokában élvezi az illetményt, melyet az összes felügyeleti hatóság jóváhagyott. Egyetlenegy üzemi vezérigazgató szerződésében sincs benn az a pont, ami az ő szerződésében benne van, hogy mihelyt szabályrendeletileg rendeztetik ez a kérdés, az ő magánjogilag megállapított igényei megszűnnek és az összilletményt leszállítják 50.000 pengőig. — Követelték, hogy necsak a Beszkárt vezérigazgatójának az ügyét állítsák előtérbe, hanem az összes üzemi vezérigazgatókét. Akarják tudni, hogy mit kapnak a többi vezérigazgatók. Ezt határozatilag kimondották, ennek megfelelően az ösz- szeirás folyamatban van és a közgyűlésnek módjában lesz ebben a kérdésben véglegesen határozni, vagyis az autonómia a maga erejével fogja az objektivitás és a korrektség jegyében ezt az ügyet elintézni. — Azt hiszi, hogy ezekkel a száraz tényekkel a higgadtan ítélő emberek szemében ezt a kérdést tisztázta. Ebben az ügyben gyorsan elkészül a szabályrendelet, ezt be fogják nyújtani a közgyűlés elé és ez a kérdés rendezve lesz az egész vonalon. — Magától értetődő dolog, hogy a vezérigazgatók illetményeinek ilyetén szabályozása ki fog hatni lefelé is az egész vonalra. A szerződés értelmében a Beszkártnál a vezérigazgató élvezett 25.000, 16.000 és 4176 pengő illetménye után az adót a vállalat fizeti. Ez a szerződésben benne van. — A pártközi értekezleten azon az állásponton álltak, hogy az adót is figyelembe kell venni, amikor az 50.000 pengő összilletményt megállapítják. Azt hiszi, hogy a közlekedésügyi bizottság ezekből a napirend előtti felszólalásokból nyugodt öntudattal állapíthatja meg, hogy mindaz, ami ebben az ügyben szükséges, megtörtént. SAMUEL GYÖRGY egészségügyi berendező, bádogos Budapest, VI., Aradi-utca 45 Telefon: Aut. 223—62. WIHARTFERENC ÉPÍTÉSZ ÉS ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST. VH.. COLUMBUS-U. SÁ. Telefoni Jtaeef 350—97. Szentgyörgyi és Társa Fűtés. VI*. Giz. VHL, Baross-u. 88. Tel.: i. 30»-«.