Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1930-09-27 / 39. szám

Budapest, 1930 szeptember 27

i

Vlh évfolyam 39- szám

Tek.

Fővárosi Nyilvános Könnest, IV.Gróf KárolyiElőfizetési érák:

Egész évre .......... 30 pengő

Fél évre......................................................13 pengő

Egyes szám ára 60 fillér

2

FELELŐS SZERKESZTŐ :

DOBYANDOR

MMHHn

DR

I

Szerkesztőség és kladóhlvalal : Budapest, IV., Kaas Ivor-utca Q. Telefon : Aul. 828-23. Postatakarékp. chequeuámla : 30913

Választási elő

Irta: Szőke Gyula dr., felsőházi és törvényhatósági bizottsági tag

Önjelöltek

A fővárosi törvény ismeretes rendelkezésén és egy belügyminiszteri nyilatkozaton kivül még mindig nincs támpont arra, hogy a községi választásokat a folyó év december havában csakugyan meg fogják tartani, mégis megindult már a nyüzsgés és tolongás azok részéről, akik az újonnan megalakuló törvényhatósági bizottságot a saját egyébként igen becses személyük nélkül elképzelni nem tudják. Pártok és jelöltek burjánoznak a perifériákon csakúgy, mint a belső területeken, folyik előre a szavazatok gyűjtése, becsületszavak röpködnek a levegőben, megsértett önérzetek verik a mellüket, a választási gőz mámorossá tette az akar- nokokat, akik a régi közmondással ellentétben a saját érvényesülésüket a köz üdve elé helyezik.

Végigtekintve a törvényhatósági bizottság mai sorain, meg kell állapítanunk, mégpedig pártkülönbség nélkül, hogy bizony sok esetben rosszul választott a főváros közönsége, illetőleg azok, akik a választási listákat összeállították. A bizottsági tagok soraiban sok az öreg ember, nem azok, akiket egy élet tapasztalata tesz a város kormányzására öregekké, hanem olyanok, akiknek ráérő időn és a lengő fehér szakálon kivül vajmi kevés jogcímük van a városatyaságra. A városi szenátorok ideje, amikor az öregkorral együttjáró konzervativizmus és az öregkornak járó tisztelet irányította a város véneinek kijelöléséi, rég lejárt, a törvényhatósági bizottsági tagság ma frisseséget, elevenséget, hozzáértést, a modern kor zengésének apercipiá- lását követeli a vállalkozó szelle- müektől. Félre tehát azokkal, akiknek egyetlen érdemük a hallgatás és fejbólintás volt az elmúlt ciklusban, akiknek szavát sem lehetett hallani, sem a törvényhatósági bizottság közgyűlésén, sem a szakbizottságok csöndes, de eredményes munkájában!

Fiatal és friss erők felvonulását várja a város népe a mostani választásoktól, azonban ez a választás, legalább a mi oldalunkon, nem lehet a másik véglet, a modernség és frisseség mezébe öltözött egyéni érvényesülések ugródeszkája sem. Tiltakozunk minden pártbontás, minden szakadárság, minden bom- lasztási kísérlet ellen, fegyelmezettséget, az egyéni szempontoknak a közérdek alá való vonását követeljük az egész vonalon! Lehetetlen, amit a legutóbbi napokban követett el az egyik országgyűlési képviselő, aki egyben bizottsági tag: sértett önérzetből, mert állítólag egy ülésre nem hívták meg, már önálló ülést hivott egybe, kijelentvén, hogy önálló listával indul, mert nem a régi bevált pártszervezet, hanem az az ő állítólagos tábora a patentirozolt keresztény.

Hisszük, és mielőbb szeretnők is látni, hogy a pártvezetőség a helyes mederbe tereli a szeparatikus hajlamokat, és közös nevezőre hozza az egyes kerületekben mutatkozó személyi velleitásokat, nem feledkezve meg arról sem, hogy az önjelöltek egyre hatalmasodó táborától függetlenül olyképen jelöli ki a választási listák tagjait, hogy a törvényhatósági bizottságban a meggyőződéses kereszténységen felül a bizottsági tagok hozzáértése és szakszerűsége is érték legyen a keresztény politika számára!

Az uj fővárosi törvény elrendelte a törvényhatóság' és a városi tisztikar újjáalakítását. A törvényhatósági választások ez év végéig meg- tartandók. Mindjárt ezt követi a tisztikar újraválasztása. De a jövő évben esedékes az országgyűlési képviselők választása is, amelynek mintegy erőpróbája a fővárosi törvényhatósági választás.

Választási hangoktól hangos a hivatal, a kávéház, az utca és a pártkor. A lapok mind ebben a gondolatkörben dolgoznak, éppen ig*y a törvényhatóság mostani tagjai és a tisztviselők. Halljuk a folytonos kritikákat. Mindenki rossznak talál mindent, semmivel sincs megelégedve és mindig csak a szegény polgárt sajnálja, akinek sok adót kell fizetnie, de jövedelme nincs. Ha ezzel végeztek, úgy gyártják a nagyobbnál nagyobb terveket, amelyekkel Budapestet világvárossá, fürdővárossá, kártyavárossá, kávé- házvárossá, mulatóhelyvárossá varázsolják, miután a fővárossal számtalan külföldi és belföldi kölcsönnel mindent felépittetni szeretnének, amit csak választás előtt a politikusok kigondolni tudnak. ígéretek, tervek vannak bőven, kölcsönajánlato- kat protegálnak sokan, kiadást sürgetnek még többen, csak senki sem nézi azt, hogy miből fogják ezeket a kiadásokat fedezni és miből fogják a kölcsönöket visszafizetni, amikor ezzel szemben nemcsak a mai közterheket sokalják és pedig méltán, hanem a jelszó az, hogy ezután pedig minél kevesebb legyen az adó, hogy annál több legyen a szavazat.

Olvasom, hogy Budapest nem élhet anélkül, hogy Nagy-Budapest ne legyen, tehát Pestvármegye egy részét a fővároshoz kell csatolni. Hallom1, hogy Budapest csak úgy boldogul, ha az összes őt érintő vasútvonalak a főváros kezébe kerülnek, persze vásárlások eszköz- lendők. Beszélik, hogy az összes kikötők és raktárházak a főváros kezébe veendők, mert a Duna fölött csak igy uralkodunk. Nekünk kell megépíteni az összes kórházakat, mert az eddigiek már tűrhetetlenek. Szegényházakat és gyermekgondozókat teremteni itt és vidéken, mert itthon a vidékieket is el kell látnunk, vidékre pedig budapesti ember is elvetődhet. Nekünk kell ápolnunk az összes szegényeket, akár budapesitek azok, akár vidékiek, mert egyesek szeretetotthon-palotákat terveznek, amelyekbe pedig lakókat is kell szerezni. Meg kell építeni itt és vidéken az összes nagy- és kislakásokat, mert joggal várja a nép a fővárostól az áldozatokat. Mindezt kívánják az ígérgetők, a

felelőtlenül egymásra licitálók, akik a szavazatokat a polgárságtól akarják maguknak biztosítani és a Keresztény Községi Párt terhére akarnak választási sikert a maguk számára biztosítani. Mindezt — mondják — már meg kellett volna csinálni a Keresztény Községi Pártnak és nem csinálta meg, holott volt ideje a nagy alkotásokra.

Ha úgy végiggondolom a választási előkészületet és harcot és látom a rábeszélés különböző eszközeit és fegyvereit, mindig eszembe jut a törvények felelősséget rendelő részének a nemalkalmazása, amely a politikai, társadalmi és gazdasági életünket nehezíti és szinte tűrhetetlenné teszi; a felelősség- érzetnek az a nagyfokú hiánya, amely kiván, igér, követel azok dacára, hogy tudja, hogy annak megvalósítása sem nem okos, sem nem lehető; a felelőtlenség, amely kialakul abból, hogy a törvény nem haj- tatik végre, ha arról van szó, hogy anyagilag is felelünk azért, amit mint törvényhatósági bizottsági tagok szavazatunkkal megalkotni rendelünk. És eszembe jut másik nagy hibája közéletünknek, hogy sohasem ismerjük el, ami jót az előző törvényhatóság alkotott, mindent gáncsolunk, mindent jobban akarunk tudni és a vége, hogy az utánunk jövő annyit sem alkotott, mint amennyit az elődnél kévéséit, annyit sem tett, amennyit az elődnél semmibe sem vett, annyit sem dolgozott, amennyit az elődnél lebecsült.

A kormánypárt a maga táborába hajtja a szavazókat azzal, hogy csak a kormány utján lehet a főváros jólétét emelni. A baloldaliak azzal biztatják a szavazókat, hogy aki nincsen megelégedve, jöjjön az ő táborukba, mert mindennek, ami az utóbbi időben történt, vagy nem történt, a kormányzó Keresztény Községi Párt az oka.

Mindent a kormánytól várni a legnagyobb naivitás. Minden alkotást a kormány részéről ígérni és minden teherkönnyitést hirdetni — persze a jövőre — annyira átlátszó szólam, hogy a józan polgárokat ez már nem befolyásolhatja. De még gyengébb fogás, hogy menjünk balra, mert a baloldal ezután mindent jól fog csinálni, amit a Keresztény Községi Párt elrontott, vagy meg nem csinált.

Az uj választás előtt újból ígérnek jobbról is, balról is, építenek légvárakat, nem számolva azzal, hogy mi a lehetőség és mi a ieher- biróképesség. Egyedül mi, a Keresztény Községi Párt, akik a törvény- hatósági életben a középhelyet foglaljuk el, nem lépünk elő Ígérgetésekkel, tervezésekkel, álmokkal és légvárakkal, mert a kötelességérzet, a felelősség tudata egy oldalról, más oldalról a polgárság teherbíró képessége megszabják azt a határt, amelyen belül mozogni kell és lehet. És mi ezt látjuk. Látjuk azonban azt is, hogy az Ígéreteknek és a félrevezetéseknek az ideje lejárt. A vallásos életet élő polgárság megmutatta itt Budapesten is, hogy csak a realitásokra, a gyakorlati megoldásokra igyekszik és arra hajlandó és képes tömörülni és ez a tömörülés nem fog az álpróféták karjaiba vezetni, hanem marad azok mellett a vezetők mellett, akik egy évtized munkájával és kötelesség- tudásával megmutatták, hogy a főváros érdeke minden pártérdek előtt áll. De látjuk ezt a külföldön is. A német szélsőségekkel szemben a vallásos centrum, a hazafias agrárizmus és nemzeti szocializmus olyan hatalmas erővel nyilvánult meg, hogy azzal szemben az Ígérgetők és levegőben járók szólamai döntő hatást nem gyakorolhattak. Olaszországban a józan polgárság megtartotta az állam rendjét, Spanyolországban a felforgatással és diktatúrával szemben a hazafias nép a törvény tiszteletében egyesül, Angliában a konzervativek és munkáspárt egyaránt az állam fennálló rendje mellett igyekszik a gazdasági rendet fenntartani és Francia- országban is mindinkább látjuk annak a nemes vallásos és hazafias iránynak az éledését, amely a gyűlölet helyett a keresztényi szeretet művének gyakorlati alkalmazásában kívánja a nemzet sorsát és a nemzetek egymás közötti viszonyát a jövőben fenntartani.

Van-e okunk akkor nekünk szélsőségbe, felforgatásba és törvénytelenségbe menni? Nincs és nem is megyünk! De ha egyesek, órdektár- saságok és pártok máris erre akarnak terelni, ez nem a polgárok jólétének az előmozdítása, nem a munkából élők életszínvonalának az emelése, nem a főváros érdekeinek az istápolása, hanem a jogtalanul megszerzett egyéni előny biztosítása akar lenni. Mi, akik a közmunkában, a közszállitási rend fenntartását, az iparban az egyesek oktalan és a köz ellenére történt támogatásának a megszüntetését, a kereskedelem terén a tőzsdei kinövések megrendszabályozását, a jogtalanul üzérkedők és a kartellek fékentartását, az adózás terén az arányosságot, a politikai életben a demokratikus fejlődést, a társadalomban az egymás jogainak a tisz- teletbentartását és a közéletben a