Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1930-09-13 / 37. szám

1930 szeptember 13

TU BUDAPEST

3

í Tuvébítanácsnok

asz uj tanév kezdetén elszomorító képet fest a fővárosi közoktatásáéVszomorú helyzetéről

Ütezemégíjszázzaf fiei>ese66en iratkoztak ke a fővárosi elemi iskolákká» mint tavaim, ezzel szemken a középfokú iskoláknál emelkedés van — JHár májusban teljesen etfoémtak a kelmettesitési költségek, a múlt évi kelpettesek jelentékeny részét nem tudják alkalmazni — Jlkány uj polgári osztályt nyit, annyi napközi ottkont szüntet meg a

tanügyi ügyosztály

— Az Uj Budapest tudósítójától —

A fővárosi iskolák tanitói és tanári karának szomorú szenzációja van. Most zajlottak le az összes elemi és középfokú fővárosi iskolákban a beiratások és a beiratások eredménye valósággal katasztrofális. Aráig a polgári és középfokú iskolákban beiratkozó tanulóknak a száma emelkedést mutat, addig az elemi iskoláknál olyan nagyarányú visszaesés következett be, amilyenre az elmúlt esztendőkben még egyáltalában nem volt példa. Ebből nyilvánvalóan az következik, hogy a helyettes és ideiglenes minőségben alkalmazott tanerőknek a. számát lényegesen redukálni fogják. Ugyanez a sajnálatos állapót következett be az iparostanonc-iskoláknál is, ahol a beiratkozott tanulók létszámában a csökkenés megközelíti a 20 százalékot. Minthogy itt a fővárosnak úgyszólván egész közönségét érdeklő kérdésről van szó, magához Purébl Győző tanácsnokhoz fordultunk felvilágosításért. Aziránt érdeklődtünk, hogy valóban sor kerül-e nagyobb arányú létszámcsökkentésre a fővárosi tanitói és tani- tónői karban. Purébl Győző tanácsnok, a főváros közoktatási osztályának a vezetője a következő nyilatkozatban adott teljesen hü képet a főváros közoktatásügyi helyzetéről az Uj Budapest munkatársának:

— Az eddigi számitások . szerint 5400-al kevesebben iratkoztak be a főváros elemi iskoláiba, mint tavaly. Ez azonban nem a végleges szám, mert hiszen még folynak mindenfelé a pótbeiratások, egyesekről még nem érkezett be a jelentés és

igy remélni lehet, hogy ez a csökkenés nem lesz nagyobb 3000 főnél. De még igy is rendkívül nagyarányú csökkenés ez, amely szíikség- képen maga után fogja vonni na- gyobbszámu osztályok összevonását és igy kénytelen vagyok bejelenteni, hogy legnagyobb sajnálatomra nehézségek fognak felmerülni azoknak a tanerőknek az elhelyezésénél, akik tavaly helyettesi minőségben voltak a főváros iskoláinál alkalmazásban.

— Még nagyobb arányú csökkenés mutatkozik az iparostanonc iskoláknál. A fiú- iparostanonc iskolákban 12.707 tanuló iratkozott be, vagyis 1898-al kevesebb, mint tavaly. Ebből az következik, hogy az osztályok száma 113-al kevesebb lesz. A leány- iparostanonc iskolákban 3229 tanuló iratkozott be, vagyis 614-el kevesebb, mint tavaly, itt 39-el fogjuk csökkenteni az osztályok létszámát.

— Sajnálatos csökkenés következett be az ismétlő iskoláknál is. Itt az osztályok száma 72-vel lesz kevesebb mint tavaly, mert a beiratokozott tanulók száma mindössze 3600-at tesz ki, vagyis 1185-el kevesebbet, mint az elmúlt tanévben.

— A polgári iskoláknál a középfokú tanintézeteinknél emelkedés van. Főként a polgári iskoláknál mutatkozik nagyobb arányú emelkedés. A polgári iskoláknál ugyanis 1600-al több tanuló iratkozott be mint tavaly, amit annak a körülménynek kell betudni, hogy a reáliskolákból és a gymnáziumokból kimaradt tanulók itt kerestek elhelyezkedést. A polgári iskolákban megszaporodott tanulók megfelelő

elhelyezése érdekében uj osztályokat fogunk nyitni, ez azonban a fővárosnak költségtöbbletet jelenteni nem fog. Ahány uj polgári iskolai osztályt nyitunk, ugyanannyi napközi otthont szüntetünk meg. Különösebb kiadási többlet tehát nem fog jelentkezni. Amikor a háborút követő első években lecsökkent a tanulóknak a száma, napközi otthonokat nyitottunk kizárólag abból a célból, hogy itt foglalkoztassuk azokat a tanerőket, akik 8 vagy 10 esztendeje szolgálják már a fővárost. Ezeket nem akartuk elbocsátani. Most tehát visszacsináljuk a dolgot, amikor annyi napközi otthont szüntetünk meg, ahány uj osztályt kell nyitnunk. A tanerőket ebből az érdekli, hogy újabb alkalmazási lehetőséget a polgári iskolai tanulók számának az emelkedése nem hoz.

—- Ami az iparostanonciskolai tanulók létszámának a csökkenését illeti, ez súlyos konzekvenciákkal fog járni, mert hiszen összesen 152 osztályt fogunk ebben a szakban megszüntetni. Azokat a tanerőket, akik kizárólag iparostanonciskolákban vannak foglalkoztatva, lehetőleg megtartjuk és ezt a tényt úgy ellensúlyozzuk, hogy megszüntetjük a más intézetekben működő tanerőknek tanonciskolái mellék- foglalkozását. A férjes asszonyok, akik másutt tanítanak, feltétlenül elveszítik ezt a mellékfoglalkozásukat.

— A középiskolai tanulók létszámának az emelkedése folytán a Ho- ránszky-utcai reálgimnáziumban négy első osztályt nyitottunk. Többletkiadás itt sem lesz, mert megszüntettük az egyik 3-ik osztályt, mivel nem volt két osztályra való létszám. A két osztályt tehát eggyé vontuk össze és az uj első osztályhoz innen vettük a tanerőket.

— Az óvodákban rendes a kontingens. Itt nagyobb eltolódások nincsenek, viszont uj erők alkalmazásáról szó sem lehet. Ezt egyébként általánosságban is értem, mert legalább 5 hónapon keresztül egyetlen uj tanerő alkalmazására sincs lehetőség, sőt foglalkozunk azzal a gondolattal is, hogy a pedagógiai szemináriumnak a továbbképző intézetét egy évre bezárjuk, mert nem akarunk tulprodukciót termelni. Semmi kilátásunk sincs ugyanis arra, hogy állást adhassunk azoknak, akik itt végeznek.

— Rendkívüli mértékben súlyosbítja helyzetünket az a szomorú tény, hogy ez év májusában teljesen elfogytak a helyettesítési költségeink. Ez azt jelenti, hogy szeptembertől decemberig a helyettesítéssel járó költségeket fedezni nem tudjuk és valószínű, hogy póthitelért kell fordulnunk a székesfőváros törvényhatósági tanácsához. A hiba ott történt, hogy az 1930-as évi költségvetés összeállítása alkalmával nagyobb redukciók voltak és ez a redukció erősen érintette éppen ezt a szóbanforgó fejezetet.

— A középfokú iskolákhoz hasonlóan a zeneiskoláknál is többen jelentkeztek, mint ahány hely van. Létszámon felül senkit sem tudunk felvenni. A létszámon felüli jelentkezőket kénytelenek voltunk elutasítani, mert abba nem mehetünk bele, hogy többletkiadásokba bo- csájtkozzunk.

Az a kép, amit Purébl Győző tanácsnok ebben a nyilatkozatban a főváros közönsége elé tár, rendkívül elszomorító. Közérdek volna egyrészt a középiskolákból kimaradt tanulóknak az elhelyezése, másrészt a tavaly foglalkoztatott tanerőknek az idei alkalmazása is. A kultúra csődje volna, hogy végzett tanítók és tanárok alkalmazás nélkül maradjanak.

Nem kétséges, hogy itt nem a fővárost kell felelőssé tenni, hanem az államot kell rászorítani az oktatási kötelezettség törvényszerű teljesítésére.

A pesti lámpa

Az élet rohanó vágtatása, amely a technika legfrissebb találmányaival szerelte fel a modern újságírást, a városházi riportázsban sem tűnt el nyomtalanul. Húsz esztendővel ezelőtt még kényelmes, nyugodt passzió volt a városházi újságírás: a rovatvezető ur bement délután a szerkesztőségbe, hogy jobb vagy rosszabb Írásaival papírra vesse azt a néhány hirecskét, természetszerűen szigorú kritikával kisérve az eseményeket, amelyeknek a délelőtti órákban a városházán szemvagy fültanuja volt. Ezzel szemben a modern városházi újságíró fő- fegyvere a telefon, gyorsírás, gépírás: a száguldó események megtörténtük után néhány órával már az utcákon vannak, rikkancsok harsogják azokat a járókelő közönség fülébe. Hol van gyorsaságban, frisseségben ez « modern újságírás a régitől, melynek öreguras képviselői sztoikus nyugalommal veszik tudomásul az idők változását!

Egy ilyen régi, békebeli, tábla- birós kollégánk Pásztor Mihály, aki, bár minden készsége erre megvan, nem tud, talán nem is akar beleszokni a technikai találmányokkal súlyosbított modern újságírásba. Az ő gondolatai más vidékeken járnak, más szemmel nézi az eseményeket, miközben tekintete messze múltakon kalandozik el. A régi Budapestnek ihletett tollú krónikása ő, az ő működésében tudománnyá válik az újságírás, kissé történelemmé is, anélkül azonban, hogy elvesztené a maga friss újságírói zamatját és rideg dokumentumokká merevedne. Tudós a mi Pásztor Miska barátunk, azonban tudós voltát laikusok számára is élvezhetővé teszi újságírói, sőt irói készsége, amellyel a maga derűs életfilozófiájával, sokszor száraz, de mindig finom és kedves humorával bearanyozza régmúlt idők sokszor jelentéktelen eseményeit.

Mindezt pedig abból az alkalomból mondjuk el, hogy Pásztor Mihálynak újból könyve jelent meg, még pedig a főváros előkelő kiadványának, cl Statisztikai Közleményeknek legújabb köteteként. Egy első tekintetre száraznak és unalmasnak tetsző témát dolgoz fel Pásztor Mihály, „A közvilágítás alakulása Budapesten“ című könyvében. Azonban ez a száraznak tetsző téma megelevenedik Pásztor mesteri tolla alatt, élő valóság lesz, amely színes és mozgalmas képéi mutatja a főváros utolsó százötven esztendejének. Anélkül, hogy különösen a Statisztikai Közleményekre kötelező tudományos alap egyetlen pillanatra is kicsúszna a lába alól, regényt ir Pásztor Mihály: Budapest regényét, a világítás fejlődése kapcsán apró mozaik-szemekből fáradságos, de eredményes munkával összerakván a KIK. század Budapestjének kialakulását.

Kaleidoszkóp szerű változatossággal vonul fel Pásztor könyvében utcai lámpa a primitiv olajmécsestől a legmodernebb ivlámpáig

___

17

77-et írunk, Budg főváros bevételei 105.000 forintra, kiadásai 78.000 forintra rúgnak, bizonyára nagy örömére az akkori L am o tt e Károly nak. A királyi kamara parancsára utcai lámpákat állít fel a budai magisztrátus, hogy este baj nélkül juthassanak haza az urak és viseli a város az utcai világítás költségeit. Ötvenhét krajcárba kerül Fischer János üvegesmester minden egyes feládlitott lámpáján csak az üvegezés, jó pár forintba maga a lámpa, úgyhogy a zárszámadás szerint csak egy negyedévre 450 forintot költ világításra Buda városa. Pesten azonban ennyi sem történik, József császár nem tartotta szükségesnek, hogy „Pest házakkal még jobban megnagyobbit- tassék“. Pest azonban nem engedelmeskedik a kalapos királynak, már épül a Neugebäude, 1789-ben megcsinálják a pesti Lipótváros szabályozási programját, megindul az „uj külsőváros“, a mai Lipótváros karriérje. Pásztor könyve az uj telkek tulajdonosainak névsorát is közli, arról sem feledkezvén el, hogy Kemniczer János timármester az e gész Lipótváros vételárának a tizedrészét egymaga fizette ki azért az egész Lipótváros vételárának a megvásárolt. Már ebben az időben kezdenek foglalkozni az utcai világítás bevezetésével is: darabonként 7 forint 40 dénárba kerül a lámpák felállítást költsége, az összes költség 3796 forint, őfelsége engedélyével a lámpák felszerelésének és a világítás megkezdésének napját újév napjára (1790 január 1.) tűzte ki a kamara igazgatósága. Ez a nap tehát a pesti utcai lámpa tulajdonképpeni születő s- n a p j a. „A világítás kellemes szenzációként hatott a polgárságra — írja Pásztor Mihály — csak az élelmiszerárak és a ruhanemüek folytonos drágulása lohasztja le a nép gyermekes örömét“.

Ugorjunk az időben: Jönnek a napóleoni esztendők, majd a szépítő bizottság programja 1827-ből, a Gabae, a községi pótadó, amelyből a világítást is fedezték, Pest

város kölcsönei (a mai Községi Takarék őse): mindenki szívesebben kamatoztatja a múlt század negyvenes éveiben pénzét a városnál, mint magánosnál, meri a város kasszájában van legbiztosabb helyen a pénz. A kölcsönpénzt azután vagy sürgős közmunkákra költötte el a város, vagy ha nem volt rá szüksége, kiadta oly hitelképes polgároknak, akiknek arra szükségük volt. Következnek a szabadságharci idők: 1849—50-ben a Leopold-városi templom építésére 6000 forintot, a szegények számára kiszolgálandó gyógyszerekért 8600 forintot költ a számadáskönyv tanúsága szerint Pest városa. Fejlődik a világítás is: Josef Ley rer már 1803-ban megállapítja, hogy Pest utcai világítása sokkal jobb, mint Berliné. Feltalálják a lapos lámpabelet, amely a kanóc helyett szívja a lámpából az olajat, majd következik a körbél feltalálása, amelyet Aimé Argon d honosított meg szerte Európában. 1840-ben a Belvárosban és Lipótvárosban 330 Argand-lámpa és 265 közönséges lámpa, a Terézvárosban 67 Argand-lámpa és 422 közönséges lámpa, a József- és Ferencvárosban 68 Argand-lámpa és 303 közönséges lámpa világit. A panasz azonban mégis állandó az utcai világítás ellen, a helytartó tanács több alkalommal kénytelen ráparancsolni a magisztrátusra egyik vagy másik utca jobb világítása érdekében... Ezután jön sorra a világitó gáz korszaka...

Most vesszük észre, hogy tulajdonképpen Pásztor Mihály kiválóan érdekes könyvébe annyira belemer rültünk, hogy magunk meséljük el olvasóinknak annak tartalmát. Ez pedig távolról sem áll szándékunk-