Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1930-07-26 / 30. szám
ISJ J$HDAI*£$1 19$) julius 26 Fürdőváros a Gcllérthtőu Körül ? Mnlahy igazgató nagyszabású daboráluma kapcsán eszmei lerv- pálnázatóf ir ki az ldegeniorgaimi Tanács — A tóvárosi ittrdők és a eeiiérl-száiiá deficites üzemvitele illuzórikussá teszik, hogy belátható időn belül meginduljanak a lervbevetl építkezések — felmerül a gondolat: iantasztikus tervezgess helyett nem volna-e célszerűbb a Gelierí-száilő es a fürdők bérbeadása? — Az Uj Budapest tudósítójától — Az a fiaskó, amely a Citadella tervbevett átépítésének és a gellérthegyi lift megalkotásának elmaradásával érte tavalyelőtt a Budapest fürdővárossá való fejlesztése ügyében József Ferenc főherceg vezetese mellett buzgólkodó, lelkes társaságot, nem kedvetlenítette el azokat, akik Budapest igazi világvárossá való fejlődését attól remélik, hogy Budapest — fürdőváros legyen. Ennek a nagy perspektívákkal kecsegtető ideának leglelkesebb harcosai közé tartozik Bánlaki./ Géza% a Gel- lért-szálló és fürdő kiváló képzettségű, lelkes igazgatója, aki most igazán grandiózus tervet dolgozott ki a Gellérthegy körüli fürdőváros eszmei kialakítására. Ebben a tárgyban Bipka főpolgármester nyári szabadsága előtt bizalmas értekezlet is volt, amelyen resztvettek a közmunkatanács elnöke, az összes érdekelt hatóságok, a fővárosi fürdőigazgatók és az idegenforgalmi érdekeltségek képviselői. Itt bemutatta Bánlaky igazgató tervezetét, hangoztatván, hogy bár a budai fürdők a legjobb gyógy eredményeket mutathatják fel, mindezideig’ nem tudták elérni azok nemzetközi elismertetését, részijén az átütő erejű propaganda hiánya miatt, részben azért, mert a budapesti gyógyfürdők szétszórtan fekvő épületek, amelyek minden egységes fürdőpolitika nélkül fejtik ki működésűket. Előadta aztán Bánlaky igazgató a hiányok kiküszöbölésére vonatkozó gondolatait: a Gellért-gvógyfiirdő kiegészítő részét képező 60—80 ágyas reuma- gyógyosztály megépítésének tervét, a Gellért-fürdő forrásai felett ivócsarnok rendezését, a Gellért-tér rendezésének szükséyesséyét, a Gellért- és Rudas-fürdő közötti Du- napart kiképzésére vonatkozó ideáit. Az előterjesztés szerint a Tabán rendezése is kapcsolatban kell, hogy legyen a Gellérthegy körüli fürdőváros kialakulásával: a régi Tabán hangulatát visszaidéző kisebb, penzióknak alkalmas házak vegyülnének itt pompás villapalotákkal, a gellérthegyi Citadella helyén káprázatos palota épülne, itt lenne a Kurszalon, amelyhez lift vezetne fel. Az értekezlet kapcsán a Tormay Géza dr. kereskedelemügyi miniszter elnöklete mellett működő Idegenforgalmi Tanács eszmei tervpályázatot fog kiírni a Gellérthegy körül kialakulandó fürdőváros eíFOTÓCIKKEK SZAKÁL GÉZA SZAKÜZLETÉBEN V., DOROTTYA-UTCA 1. AMATÖRFELVÉTELEK KIDOLGOZÁSA FIÓKÜZLET: DEBRECEN 99 PAX« vörösrézből készült szénsavas kézi tűzoltókészülék a legjobb. Gyártja és kapható: HIRMANN FERENC lémárugyár BUDAPEST, VII., CSÁNYI-UTCA 7-9, Dr. KUGLER JÓZSEF SZÉNNAGYKERESKEDÉS Központi iroda: IX., GÜNCZY PÚL-U. 2. (Kólvin-tér mellett) Városi telep: V.. WAHRMANN-UTCA 7. Telefon: Aut. '55-53 Lmót 902-06. rendezésére. Ismét egy álommal leszünk tehát gazdagabbak, lerajzolt és gipszmodellbe öntött ábránddal, melynek megvalósítására minden eszköz megvan: a hegy, a ^ viz, a gyönyörű panoráma, a budai erdők, a pesti oldal világvárosa: az összeállításból azonban _ hiányzik minden dolgok mozgatója, a pénz. Bánlaky igazán koncepciózus és ne- mesvonalu elgondolásában, amelyet a főpolgármesteri értekezleten előadott, nem is szerepeltek összegszerűségek: ha azonban a realitás szemüvegén át nézzük a felhőben járó terveket, rá kell jönnünk arra, hogy belátható ideig sem a fővárosnak, sem az államnak a Gellérthegy kiképzésére számba jöhető pénzösszeg rendelkezésre nem fog állni, a mai viszonyok közepette pedig ezen építkezések financirozá- sára magántőke még kevésbé fog vállalkozni. Noha főszezon van, a Gellért-szálló fejedelmi kényelemmel és pompás ízléssel berendezett appartement-jai jelentékeny részben lakatlanok, a Gellért gőzfürdője és egyéb fürdői tátonganak az ürességtől, a Hullámfürdő az eo-^etlen, amely a gazdasági viszonyokhoz mért kisebb irammal, de mégis igyekszik fedezni a többi üzem egj^re súlyosabbá váló deficitjét. A zárszámadás tanúsága szerint 1928- ban 79.528 pengős, 1929-ben 56.746 pengős deficittel zárult a ^ Gellért- fürdő és szálló zárszámadása, hol van, a józan realitás szempontjából vizsgálva a dolgokat, a Bánlaky - féle káprázatos tervek amortizációjának lehetősége, hol van az a köz- vagy magántőke, amely a tízmillió pengőre értékelt, de valójában sokkal többe került Gellért- szálló és fürdő deficites üzeméből ne azt a következtetést vonná le, hogy itt újabb építmények létesítése naiv ábrándozás, délibábok gyermekes kergetésel Ha a Gellértfürdő és szálló és általában a fővárosi fürdők deficites üzemvitelét vizsgáljuk, konciliánsan meg kell állapítanunk, hogy a vezetés hivatása magaslatán áll, az utóbbi esztendők leépítései után személyzetben való tultengés sehol nincsen és a mutatkozó hiányok okait részben a fürdőszobás bérházak építkezésének az utóbbi negyedszázad alatt való egyre nagyobb mérvű terjedésében, részben abban kell keresnünk, hogy az általános gazdasági romlás közepette a szoba áraival kényszerűségből egyre felfelé tendáló Gellért szálló luxusüzem lett, mig a gyengébben menő Széchenyi-strandfürdő hatszázezer pengős amortizációja egyetlen lendülettel billenti a deficites zuhanásba a Széchenyi-fürdő üzemét. Legyünk őszinték: a trianoni Magyarország fővárosában, a csődök és összeomlások szomorú emberöltőjében luxusüzem mind a két fürdő, olyan vállalkozás, amelynek közérdekű voltáról gondolkozóba kell esnünk és töprengenünk kell azon, hogy ezen üzemek várható további deficitjét szabad-e az adófizető polgárok zsebéből fedezni! A Bánlaky-féle terv ily körülmények között a megvalósítás minden reménye nélkül fogja egy eszmei tervpályázat keretében szivünket fájditani és a kanosaiul festett egekbe néző ábrándozás a költő szavai szerint az élet megrontója lesz. Ily körülmények között önként felmerül a gondolat: nem volna-e helyesebb a további tervezgetések és újabb tervpályázatok helyett azzal a lehetőséggel foglalkozni, hogy a befektetett tőke megfelelő amortizációjának biztosítása mellett igyekezzen a főváros bérbeadni luxus- fürdőit és luxusszállóját, hogy talán magántőke fantáziája igyekezzen eredményeket kicsiholni ott, ahol a hatósági üzem (elismerjük: önhibáján kivül) nem boldogulhatott? Hiszen láttuk a lillafüredi groteszk állami vállalkozásnál is, hogy a földművelésügyi minisztérium szelhetett volna, még ma is szeretne, a sok pénzbe kerülő létesítményektől bérlet formájában megszabadulni, ha ugyan akadna Lillafüredre bérlő. Lehet, hogy valamelyik külföldi nagy szállodaérdekeltség vagy világfürdőkozorcium szivesen bérbevenné a Gellértet, belekapcsolván azt programmjába és prospektusaiba, olyképpen, hogy a főváros hatósága és közönsége csak hasznát látná ennek a bérletnek! A fenti sorokat különösebb cél nélkül irtuk, csak fel akartunk vetni egy ötletet, amellyel érdemes foglalkozni, érdemes vele legalább any- nyiban próbálkozni, hogy ebben a kérdésben bizonyos tapogatózó kísérletezések történjenek. Egy bizonyos: amennyire nem volt két évvel ezelőtt a fővárosnak pénze a Citadella átépítésére és ezzel kapcsolatban a gellérthegyi siklónak közpénzen • való megépítésére, annyira nincs, nem is lehet pénze belátható ideig arra, hogy a gellérthegyi fürdővárost megvalósítsa. A iőváros legkedveltebb gyógyintézete ——Mű Szív- és vérbetegek külön osztálya Dr. PAJOR szanatórium és vizgyógyintézet BUDAPEST, Vili., VAS-U. 7. Tökéletes tüzoltókószüSék mindenféle tűs esetében a jbhl,, PÍE8KEO habzó anyagú türoltókészülék PERKE© fűzoltókészülékek gyára Rosenthal József Budapest. V. TSikör-u. 'S AUTÓBUSZ-KAROS SZÉRIÁK TEHERAUTÓ-PÓTKOCSIK KÖZTISZTASÁGI GÉPEK vágóhídi berendezések GYÁRTJA: NAY ÉS RÓNA 611'' SZALLITÚESZHOZ ES SZlUflTTYUGVAH R.-T. BUDAPEST, X., KÁPOLNA-TÉR TELEFON: M. 463—88 üerhá/lclhck a főutca, Ganz-ulca és liüálsjheőu-utcáK között fekvő Ganzgyár! parcellázott felehtöm&Döl, 76 négyszögöstül kezdve kaphatók. Értekezés flr. Székely Plärton ügyvédi irodáidban, VII., Erzsébet-körut 32, d. u. 4—6 között. Telelőn: J. 448—22. AMON ANTAL ÉS FIAI KÓVEZÖM ESTEREK OK «atom*- ér betonépftéaf vállalkozók. FWdnwoU — Vágányfeldetét — Mészkőbánya, VIEL. FUTÓ-UTCA tó. Telefoni i. 393-05 WIHARTFERENC ÉÍTTÉSZ ÉS ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, VI].. COLUMBUS-U. SAv. Telefon: J&noi 350—97. ZILAHIM GYULA Építőmester 11., Bornemisszáméi 31 TELtFon: iá 2-32 [mucsnyák károly í giüiiesi SzfelMiOSl ViBafifi Eltérem j Bankettek, társasvacsorák, lakomák, stb. ] céljaira az I. emeleti éttermek kaphatók. 1 Elsőrangú konyha. — Szolid árak. j TELEFON : AUTOMATA 811—41. Tennisz, turisztika, tornaszerek legolcsóbban Seffer Antal lornaszerek és sporteszközök gyára IV., KAMERMAYER KÁROLY-U. 3. IV., KECSKEMÉTI-UTCA 14. FANSz-tagoknak készpénz- vásárlásnál árengedmény. Cross-Charles l Lewis Mai Központi fűtések, vízvezetékek, egészségügyi berendezések Budapest, Vili., Kisfaludy-ntca 7 Telefon: József 322-25 GRANDJEAN JÓZSEF épület és műlakatos Takaréktűzhelyek gyártása V., Gróf Tlua latván-u. 14 (Bálvány-u. .arkáa) BŐRKABÁTOK, Gyártja: autó-bőrfejvédők, bőrnadrágok, sportmellények, stb. ÍZEL BŐRRUHAZATI IPAR VII., KAROLY-KÖRUT 13, I. EMELET. Fansz tagoknak előnyös fizetési feltételek. OMIMHMMHMHnHMMMB RONEO UNDERWOOD sokszorosítógép írógépek kellékek, irodaszerek, karbantartások, páncélszekrények. PIRKNER ES MEZEI BUDAPEST, V., NÄDOR-U. 11. TELEFON: 143-22.