Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1930-07-19 / 29. szám
2 ujjBum. UM 1930 julius 19 Miért nem lehetett eloltani a kénsavgyári tüzet? Egy biztosítási szaklap feltűnő megállapításai a fővárosi tűzoltóság bajairól Hfc .. 0. M. T. K. VÉDJEGYŰ PALACKTEJBEN AZ ERŐ felvételére alkalmas és esetleg rendelkezésre álló ágyakat sem merjük felhasználni épen az ápolási költségek tekintetében mutatkozó zavarok miatt. — A másik ok, amely miatt nem lankadó erővel kell szorgalmazni az uj Rókus felépitését, — az a körülmény, hogy az uj Rókus felépítésével egybe van kötve a Margit- kórház kibővítésének az ügye is. A Margit-kórház kibővitóse nemcsak a budaiak lokális érdeke, hanem közérdek is, mert hiszen a bővítés révén az ágyak száma az egész főváros területére vonatkozóan emelkednék. Én tehát a magam részéről bátor vagyok azt a javaslatot tenni, hogy abban az esetben, ha az uj Rókus-kórház felépítése bármilyen okból — hacsak egyelőre is — akadályokba ütköznék, határozza el a főváros törvényhatósági bizottsága a Margit-kórháznak a kibővítését — függetlenül az uj Rókus megépítésétől. A Margit-kórház kibővítése már csak azért is rövid idő alatt megtörténhetnék, mert hiszen négymillió pengő tartalékolva van és ezt az összeget már most fel lehetne használni. Csordás tiszti főorvosnak ez a rendkívül érdekes nyilatkozata remélhetően megmozgatja azokat is, akik a döntésre illetékesek. A tiszti főorvosnak a Margit-kórház kibővítésére vonatkozó sürgős indítványa külön figyelmet érdemel. Vitéz Siposs Sándor Különleges száraz vegytisztító és ruhafestő üzeme § HAJO-UCCA 12 TELEFON: Aut. 812-40 8 Munkáért házhoz küldök és elszállítom Somló Jenő Készít saját, vagy adandó tervek szerint mindennemű asztalos munkát Budapest, IX.. Remete-utca 24* SIR AU B m7 festéküzlete 1 Budapest, IV., Petőti-tér 1 (Régi Piarista-épület) Telefon ■ Aut. 884-26 Alapult 1854-ben — Az Uj Budapest tudósítójától —Az elmúlt hetekben tudvalévőén kigyulladt és leégett a Hungária Műtrágya- és Kénsavgyár, amelynek égésével kapcsolatosan érdekes megjegyzéseket olvasunk az egyik biztosítási szaklapban. A közlemény szerint „a gyártelep legértékesebb része égett el, közte igen sok pótolhatatlan vegyipari gép és felszerelés, amelyek az európai legmodernebb alkotások közé tartoztak. Régi baj: nincs elég viz, a kézi fecskendők nem jól dolgoznak, ami most néhány milliójába kerül a biztosítóknak. A poroltók nem szupe- ráltak, a viznyomás gyenge volt az ötemeletes kénsavkamrákhoz képest“ A biztosítási szaklap szerint a négyóra hosszat tartó tűz megette a magyar intézetek gyárbiztositási dijának felét. Az eddigi megállapítások szerint másfélmillió pengőre becsülhető a tűzkár, 800.000 svájci frankra az üzemveszteségi kártérítés. A forróság, a tűz, a három, a földtől háromemelet magasságig egy tömör lángban égő gyárépületet teljesen elöntötte, megemésztve a rábocsátot tengernyi vízmennyiséget. A Hungária Műtrágya- és Kénsavgyár égése és ezzel kapcsolatosan a biztosítási körökből felhangzó vádak a főváros tűzoltósága ellen nem múlhatnak el nyomtalanul és a polgármesteri városrendezési ügyosztály kötelességét teljesiti, ha ebben az ügyben megindítja a vizsgálatot. Miért nem volt megfelelő a viznyomás a tüzeset alkalmával? Miért nem rendelték el annakidején a szokásos gyári tüzrendészeti vizsgálatnál, hogy a gyár megfelelő viznyomásról tartozik gondoskodni, illetőleg megfelelő víztartályokról? Miért nem működtek szabályszerűen a viznyomás hiányában a fecskendők? Miért nem szu- peráltak a poroltók, amelyeket az egyik tüzoltótiszt találmánya kapcsán, mint egyedüli csodaszert vett alkalmazásba óriási költséggel a főváros? A kénsavgyári égés arra kötelezi a városrendezési ügyosztályt és a tüzoltófőparancsnokságot, hogy a gyárak tűzvédelmi berendezéseit fokozott mértékben vegye felülvizsgálat alá és razziázza végig. Bármennyire sírnak a gyárak, nem szabad esztendőkre terjedő haladékot adni a viznyomást fokozó készülékek beszerzésére, a közönség és a tűzoltóság érdekében a legnagyobb eréllyel kell a gyárakat rászorítani a tűzvédelmi berendezkedések modernizálására és tökéletesítésére. Külön vizsgálatnak kell indulnia a nem sikerült poroltás ügyében is, mert a fővárosnak igazán nincs, nem is lehet pénze nem funkcionáló berendezésekre. Jjncfclj bútorgyár Budapest, VII., Rózsa-utca 4—6. Lűvészi kivitelű széria és luxus bútorok állandó kiállítása : Összerakható könyvszekrények, moly mentes „Antimoly“ ülőgarnitúrák, motornélküli vitorlázó repülőgépek. Textilipari Feldolgozó és Értékesítő Szövetkezet VIII., R8kk Szilárd-u. 20. - Telelőn: József 439-91 Polg. tűzoltói, valamint mindennemű egyen- és diszruhaszállitás mm Eine TELEFON: J. 382-27. ELEKTROTECHNIKAI ES MŰSZAKI IPARVÁLLALATA BUDAPEST. Vili., BAROSS-TER 18. Alapítva 1871-ben Özv. Biberál Józsefné pala- és cserépfedö-mester Budapest, II., Ostrom-utca 14. Telefonhivó: Automata 513—20. KASS BÉLA BUBÄI VIGADÓ vendéglőié és kdvéháza II., Szilágyi Dezső-tér 5. tisztviselőinek Elegáns férfiiuhákat mintaszerű kivitelben, kedvezi 1/iHnr |bnl/nVC7ll teltételek mellett szállítanak * IUU1 ÉS uUUliUl JLnjf angol úri éa egyenruhaazabók, Budapest, IV„ Kecskeméty-ntea IS. félemelet. Telefon: Ant. 840-27 VÁLTÓÁRAMÚ BÁRIUMC5V Városházi történetek Jelentettük, hogy Gallina tanácsnok édesapja, idősb. Gallina Frigyes nyug. községi főjegyző, takarékpénztári igazgató, a pestmegyei Hajós községben a múlt hét csütörtökén elhunyt. A haláleset nem érte váratlanul a gyászoló családot, napról-napra rosszabbodott az r öregur egészségi állapota, az utóbbi napokat már eszméleten kívül töltötte. Fia a csütörtöki törvényhatósági tanács ülése után sietett le az ősi családi kúriába, de rajongással szeretett édesapját már csak a ravatalon látta viszont... A temetésre koszorút küldött a polgármester, az elnöki ügyosztály, a segitőalap tisztviselőkara, szá- mosan Gallina barátai és tiszte- l°l- Táviratilag fejezte ki részvétét a Fővárosi Rovatvezetők Szindikátusa, nemkülönben a Kemény Legények társasága, melynek hétfői ülésén N agy Ferenc a kapitány meghatott szavakkal emlékezett meg a kitűnő tanácsnokot ért nagy csapásról. Szombaton volt a temetés hétfőn az engesztelő szentmiseáldozat. Kedden foglalta el hivatalát G a l li na tanácsnok, első látogatója S ipőcz polgármester volt, aki személyesen kereste fel gvászba- borult főtisztviselőjét, meaindult szavakkal fejezvén ki hűséges munkatársának részvétét és együttérzését. Az U j Budapest hűséges olvasott vesztette el idősb. G a l- hna Frigyesben. Szeretettel olvasta végig hetenként lapunkat, különös gyönyörűséget okozván neki, amit időnként fiáról irtunk. Az Alföld szivében, a drága magyar rónán, ahol becsületben és tisztességben élt le egy munkában és eredményekben gazdag emberéletet, nyugodjék békében elgyötört teste! * Ritka kitüntetés, ha valaki szobrot kap életében, még ritkább, ha nem országos nevű ember kapja, hanem szerény, munkás tisztviselő, akinek pályatársai rendelik meg faragott képét, hogy emléke, szelleme ne vesszen ki közülök. Ez a ritka és értékes kitüntetés jutott osztályrészül S olt y Lajos nyugalmazott tanácsnoknak, akinek H or v ay János által alkotott mellszobrát hétfőn délben leplezték le a középitési ügyosztály tanácstermében. Ott voltak az ünnepségen S i- p ő ez polgármester, Búzát h alpolgármester, Lobma y er és Kafkas tanácsnokok, a középitési ügyosztály teljes tisztviselői kara, élükön V é g h Gyula, W o s- s aj a Sándor és Lav ott a Gyula műszaki főtanácsosokkal. A társ műszaki ügyosztály részéről a beteg Csármann tanácsnok távol- lejében Molnár László, Király Kálmán és Z aitz László műszaki főtanácsosok jelentek meg, ott volt a. jözépitési ügyosztály jogi minősítésű tisztviselői kara is, élén Hiller főjegyzővel. A bizottsági tagok közül V er eb él y Jenő dr., I er ndl Flóris vettek részt az ünnepségén, melynél szebbet, lélekemelőbbet keveset láttunk a városházán! K ar kas tanácsnok volt az első szónok, akinek intő jelére lehullott a lepel a gyönyörű bronzszoborról. Akik ismerik S olt y Lajos egyéniségét — mondotta Kar kas Rezső — például szerény magam is. közel egy negyedévszázad óta, jól tudjuk, hogy az ő csendes, szerény egyénisége, amely minden feltűnést elkerül, kizárttá teszi azt, hogy itt egyéni hiúságról, vagy személyi kultuszról legyen szó. Ezt bizonyítja az is, hogy ezt a szobrot nem akkor állíttattuk, amikor még hatalmának birtokában volt, hanem akkor, amikor távol a közélet zajától, jól megérdemelt nyugalomban éli életét. S olt y Lajost nemcsak mi szeretjük, szereti az Úristen is. Megadatott neki, hogy örömmel, boldogsággal kisérhette szép családjának a fejlődését és megadatott neki az a ritka öröm, hogy az elmúlt napokban ünnepelhette szeretett édesanyjának nyolcvannyolcadik születésnapját! An g y alf i Sándor törvényhatósági bizottsági tag, S ándy Gyula műegyetemi tanár és Orbán Ferenc tanár felszólalásai után S olt y tanácsnok mondott köszönő szavakat, melyek végén könnybe- borultan mondott köszönetét az ünneplésért az őszhaju tanácsnok. Az ünnepség végén S ipőcz polgár- mester mondott még beszédet. — Amikor ennek a szobornak a gondolata felmerült — mondotta Q polgármester — akkor az ügyosztály tagjai és általában a főváros technikus társadalma nemcsak arra törekedett, nemcsak az volt a célja, hogy S olt y Lajos kedves és szeretetteljes vonásait megörökittesse, hanem az, hogy ebben a teremben, ezekben az ügyosztályokban a székesfőváros egész műszaki és^ általános közigazgatásában lebegjen az a bensőség, az a szellem, amelyet S olty Lajos a székesfőváros adminisztrációjában képviselt. Ennek a szobornak nemcsak egyszerű képmásnak kell lennie, hanem szimbólumnak. Nem szabad elhálványodni annak a szellemnek, amelyet S olt y Lajos képvisel. S olt y Lajos szellemének, a közéleti puritánságnak, az alkotó készségnek a szelleme itt kell hogy lebegjen véges végig a főváros uj technikus nemzedéke előtt. A magyar technikus nemzedékre ezekben az időkben nagy hivatás vár. Reá vár az or szán újjáépítésének és felépítésének nagy problémája. Bízom abban, hogy S olt y Lajos példája kiváló technikus nemzedéket teremt, amely hatalmas erővel és amellett becsülettel fog résztvenni az ország újjáépítésének nagy munkájában! Lelkes éljenzés és taps fogadta a polgármester szavait. Este az ügyosztály személyzete bankettre ült össze az Erzsébetvárosi Keresztény Kör helyiségeiben, melyen több pohárköszöntő hangzott el. * Gyásza van a városházi sajtóirodának: kedves kollégánknak, Du- nay Ödönnek, a Magyar Országos Fővárosi Tudósitó szerkesztőjének meghalt az édesapja, Dunay József nyug. községi főjegyző, hét-