Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1930-06-28 / 26. szám

¥11. éVfolya Budapest, 1930 junius 2B 8*n JOJű /AI *lssdä íji?q.aÍ!uP3í sottjatt^K tso jaao.jJ Előfizetési Arak: fl ................................. . 30 pengő év re..............................................................13 pengő Egyes szám éra 60 fillér Egész évre Fél FELELŐS SZERKESZTŐ : DOBV ANDOR D» Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV., Kans Ivor-utca 9. Telefon: Auf. 828-23. Postatakarékp. chequeszámla: 30013 Örökös íagok Érdeked véletlen, hogy d Keresz­tény Községi Párt decennális jubi­leuma összeesik azzal a fővárosi közgyűléssel, amelyen az uj tör­vény alapján huszonkét örökös ta­got választott Budapest törvény- hatósága. A törvény szerint örökös taggá a közélet terén érdemeket szerzett fővárosi polgárokat lehet életfogytiglani hatállyal választani: kik vannak Budapest polgárságá­ban a; közélet terén több érdemet szerzett férfiak, mint a Keresztény Községi Pártnak az örökös tagok sorában helyetfoglaló tagjai? A korszak, amelyet a forradal­mak utáni Budapest első tíz eszten­dejével a vasárnapi kereszténypárti díszközgyűlés lezár, gazdag volt eseményekben és férfiakban. A pén­teki fővárosi közgyűlésen az arra legérdemesebbek a legszebb kitün­tetést kapták, amikor őket a fővá­ros közönségének képviseletében fungáló törvényhatósági bizottsági tagok szavazatai arra ítélték mél­tóknak, hogy függetlenül a válasz­tásoktól és a bekövetkezhető politi­kai irányváltozásoktól, életük fogy­táig rezideáljanak Budapest leg­főbb tanácskozó testületében. Ezt a mandátumot a legértékesebbnek kell tartanunk minden kitüntetés között, ami budapesti polgárt érhet, mert maradéktalanul benne lüktet a fő­város szive, bizalma és reménye. Ez a mandátum azonban nemcsak disz: kötelességeket is magában fog­lal. Az örökös tagság, ha formában nem is, de lényegben messze esik a díszpolgári intézménytől, annak passzivitást jelentő tartalmától, formalitásba merevedett színtelen dekórumától. Az örökös tagság, amelyet az alig szentesített fővá­rosi törvény legsikerültebb újításá­nak tartunk, a maga patinás han­gulatú ékességével arra kötelezi vi­selőit, hogy inkarnációi legyenek a főváros törvényhatósági bízott ságá- « mindeneken felülemelkedő és felulallo legtisztább közérdeknek őrei a becsületnek és a lelkiismeret­nek, makulátlan lovagjai annak a nemes konzervativizmusnak, amely a varos eleiében újításokat, még ha indokoltak is azok, csak a tapaszta lat bölcs mérsékletével engedik megvalósítani, betöltvén a haladó, száguldó mozdonyán a talán nem mindenki által méltányolt, de szük­séges és nélkülözhetetlen fékező erő szerepét. Nem, kétséges, hogy az örökös taggá megválasztottak mindegyike az őszi választásokon mandátumot kap majd a közönség bizalmából is és még kétségtelenebb, hogy ha csak huszonkét Városatyát választana Budapest polgársága, a huszonkét örökös tagot egyhangúlag bízná meg Budapest ügyeinek intézésével. Az is bizonyos, hogy a megválasz­tott örökös tagok után a választási listákon olyan újabb erők és tehet­ségek is fognak bejuthatni a tör­vényhatósági bizottságba, akiknek az örökös tagokkal való együttmű­ködése a város regenerációját, békés fejlődésének biztosítását jelenti. Le­het, hogy a főváros adminisztráció­ját illetően az uj törvény a gyakor­lati élet ismerete nélkül készült, de bizonyos, hogy amidőn a történelmi hagyományokon alapuló örökös tagsági intézményt megalkotta, a törvényalkotó okos és szerencsés kézzel cselekedett. Wolff Károly a gyakorlati kereszténységről A Keresztény Községi Párt az elmúlt tiz év alatt tizenötezer ember ügyében járt el és maga Wolff négyezer embert tudott elhelyezni kenyérkereső állásba — Nem ismerünk osztályt, csak egyet ismerünk, hogy Krisztus szellemét megvalósítsuk az életben! — Szeretetuzsonna a Tabánban, ahol legtöbb a szegénység és legnagyobb a szociál­demokrácia aratása — Az Uj Budapest tudósítójától — Noha a tulajdonképen vett válasz­tási küzdelem még nem kezdődött el, alig van a fővárosnak kerülete, amelynek keresztény közönségét az elmúlt hetekben fel ne kereste volna a párt valamelyik vezető tagja, hogy kaszinói vacsora, szeretet- uzsonnai ünnepség vagy egyéb ha­sonló alkalomból tartson beszámo­lót a decennális jubileum kapcsán a párt által eddig elért eredmények­ről és azokról a célkitűzésekről, amelyek a Keresztény Községi Párt táborát a jövő Budapestét illetően hevítik. Az elmúlt héten, Űrnapja ünnepén a tabáni „Szent Vince Sze- retethölgyei Egyesülete“ szeretet- uzsonnáját kereste fel Wolff Károly, nem hogy nagyszabású programbe­szédet mondjon, hanem azért, hogy a főváros egyik legszegényebb ke­rületében pár perces felszólalásban ismertesse a múltat és moglcbogtas- sa a jövő céljainak és terveinek zászlóját. Kurucz Mihály hitoktató üdvö­zölte a főváros keresztény társadal­mának megjelent vezetőit, majd ál­talános taps közepette Wolff Károly dr. emelkedett szólásra. Kedves keresztény testvéreim! — mondotta Wolff. — Igazán elmond­hatom, hogy teljesen befolyása alatt vagyok ennek a helynek és ennek a környezetnek, amely körülöttem és előttem van. Egy kis vár ez a hely, ahol őrt áll a szeretet és megmutat­ja, mi a gyakorlati kereszténység útja. — Itt vannak a kedves nővérek. Én mindig mély tisztelettel viseltet­tem ez iránt a földön járó szentek iránt. Most itt látom a kedves nő­véreket és hallottam a főtisztelendő urat, aki borzasztó nagy feladatot tárt elénk, olyan nagy feladatot, hogy végeredményben, ha boncolni kezdem, méltóztatnak meglátni, hogy egy emberéletre éppen elegen­dő Programm. — A gyakorlati kereszténységről szóltam. Méltóztassék körülnézni, mindenki érzi, hogy itt mi köztünk nem a gyűlölet él és nem a gyűlölet választ el, hanem a szeretet köt ösz- sze. És erre azt mondom kedves ke­resztény testvéreim, hát fogjunk össze. De nemcsak itt, ezek alatt a hársfák alatt, ebben a kedves kis kertben, hanem fogjunk össze oda- kinn is, ahol zajlik az élet. — Semmi sem veszedelmesebb do­log, mint ha valami a kereszténye­ket egymástól el tudja választani. Mert végeredményben Krisztus Urunk igazságainak követése jelen­ti az élet kenyerét is. Én mindig azt hirdetem mindenhol, hogy én a ke­resztény igazságokat nemcsak a templomban akarom követni, hanem kinn az életben is meg akarom va­lósítani. És tisztán és kizáróan ezen az alapon állok a politikában, állok a városházán és állok annak az el­határozásnak a jegyében, hogy én fel akarom áldozni az egész élete­met ezért a "»dolatért és a keresz­tények üg a keresztények ér­dekeiért rok küzdeni ebben a csur .gy világban. — Ma is a szeretet tartja itt az ő ünnepét Űrnapján. Hogyha úgy át- érezné mindenki, hogy mit jelent ez a gyakorlati kereszténység, akkor itt a Tabánban is más volna a hely­zet. Mert nehéz helyen állunk mi itt a Tabánban. Talán a legnehezebb helyen állunk a Tabánban. Mert itt a legtöbb a szegénység és itt a sze­génység nyomában ott jár a ki sér­tés, az a kisértés, amely az egTes lelkeket mindig el akarja vinni a Krisztus kenyerének utjától. — A mi nagy szerencsétlenségünk, hogy mi engedjük magunkat elcsá­bítani. Itt a Tabánban a, szocál- demokráciának olyan aratása; van, annyira hódítja az egyes lelkeket, hogy egy keresztény érzésű ember csak sajnálni tudja, hogy mennyi Golgotát fog járni az a lélek, aki elhiszi, — hogy a vallás magánügy és nem való sem a társadalomba, to°-ra a politikába; aki elhiszi, — hogy a kereszténység nem tud gya­korlati utón és nem tudja megolda­ni az emberi társadalom feladatait; aki elhiszi, hogy — csak ők, a szo­ciáldemokraták tudnak valami jót, valami nemeset teremteni és hogy azok a gyönyörű eszmék és gondo­latok, amelyeket Krisztus Urunk egy megváltás keretében adott az emberiségnek, azok nem életképesek, nem alkalmasak arra, hogy vezes­sék magát az életet. — Ez a mi szerencsétlenségünk! Ez a Kálvária-járás! Hogy nem hi­szik az emberek, hogy a gyakorlati kereszténység utján kenyeret is fognak találni. Én csak egy példát hozok fel. A Keresztény Községi Párt, amely a városházán tiz esz­tendeje dolgozik, nem tudott min­den igényt kielégíteni. Ez természe­tes. Hogyan lehetne tiz év alatt ebben a milliós városban minden igényt ki­elégíteni. De ha csak arra mutatok rá, hogy tiz év alatt 15.000 ember ügyében jártunk el és én magam 4000 embert tudtam elhelyezni ez alatt az idő alatt kenyérkereső ál­lásba, nem mondhatja senki, hogy mi a kenyér útját nem járjuk akkor is, amikor a keresztény politikát akarjuk megvalósítani. Hogy nem tudunk minden könnyet letörölni, minden arcot elsimítani, minden tragédiát megszüntetni? Hát ők tudnak könnyeket letörölni? Ök tud­ják a munkásságot befogni a szak- szervezetekbe, kivetni a járuléko­kat. (Azokat lefizettetni és maguk­nak előnyös és gyönyörű pozíciókat teremteni a titkárságok keretében!) — Az önzetlenséget nem biztosítja nekem a marxi szociálpolitika. Az önzetlenséget biztosítja a keresz­ténység, ha a gyakorlat utján jár, a kenyér utján jár. A kenyér lehet lelki kenyér is és testi kenyér is. Az első század keresztényei egy óriási világhatalom közepén meg tudtak állni és tudtak eredményt felmutatni. Miért? Mert összetar­tottak. Mert egymás kezét megtalál­ták. Megtalálták lenn a sziklabar­langokban is. És ma nem a keresz­ténységben van a baj, mélyen tisz­telt hölgyeim és uraim, hanem ab­ban, hogy most idejöttek a mi el­lenfeleink és megcsinálták, hogy hogyan kell minket egymástól széj­jelválasztani. — Nagy felelősség ám a tömegek élén járni, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Egy lelkiismeretlen em­ber, az odaáll és igér. De aki azt akarja, hogy az életével pecsételje meg azt, amit mond és minden egyes órában meg akarja valósíta­ni, amit mond, annak nagy felelős­ség a tömegek élén állni, a tömege­ket vezetni, mert elsősorban önma­gán, a családi életben, az egyéni életében kell gyakorolnia azt, amit hirdet. — Ök mindig hivatkoznak arra, hogy a közélet tiszta legyen. Hol van erre a garancia abban, aki azt mondja, a Krisztust kidobom a lel- kemből, mert ez magánügy. Higy- jek az ilyenben, hogy a közpénzt jól fogja kezelni, hogy a köz ügyét ön­zetlenül fogja intézni, a szegények dolgaiban önzetlenül fog eljárni. Hiszen a szociáldemokrácia csak pórázra fűzi az emberi szenvedést és könnyeket és hurcolja maga után, hogy ezen tömegek segítségével a saját érdekeit szolgálja az emberi társadalomban. (ügy van! Úgy van!) — Nem igazi szeretet ez, nem iga­zi kenyér, de azt kívánják, hogy járjanak az ő nyomukban és szol­gálják őket. Végeredményben pedig gyönyörűbb, szebb programja nincs egyetlenegy pártnak, egyetlenegy szervezetnek sem, mint a mi pro­gramunk. Hiszen az a csodálatos, amit máshol is kifejtettem, hogy itt vannak a fejünk fölött a repülőgép pék, itt vannak a rádió, a technikai újítások minden fajtái, minden ha­lad, óriási mértékben fejlődik a ci­vilizáció — és a kétezer év előtt adott tanok, a kereszténység ma is fiatalabb, mint valaha is, nincs egyetlenegy teória, nincs egyetlen­egy program, amely tudna verse­nyezni vele, csak meg kell valósí­tani és annak útját kell járni. — Ha úgy elgondolom, hogy kik az igazi proletárok és kik a nem ka­pitalisták, el kell mondanom, hogy a keresztény demokrácia sokkal in­kább dolgozik a munkásokért és a nem kapitalistákért, mint maga _ a marxizmus, a szociáldemokrácia. Mert azt látom, hogy a szociálde­mokrácia velem szemben mindig el­lenség, ellenben a nagytőkével min­den körülmények között össze tud békülni. Mi keresztények vagyunk a proletárok, hiszen minálunk mahol­nap már csak a szenvedés lesz és ez a szociáldemokrácia, amikor hadat izent a nagytőkének, ugyanakkor puszipajtás vele a városházán, a Í yarlamentben és mindenütt. Egy istán szerepelnek. Hogy higyjek annak a szociáldemokráciának? — Ha Oroszországot nézzük, ahol megvalósították az ő tanaikat, mondják meg, tudtak-e egyetlenegy olyan ideált teremteni, mint Szent Vincze? Tudtak-e felmutatni a mi szentjeinkhez hasonló, a katholikus egyházból való egyetlen példát. TMdtak-e felmutatni önfeláldozást? Mikor a kommün volt Pesten, iga-

Next

/
Oldalképek
Tartalom