Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1930-06-14 / 24. szám

1930 junius 14 njsnnAMEsr 7 A hattyúdal Megjelent tehát a háborgó köz­gyűlési vizeken a legszebb demo­krata hattyú, Gál Jenő és elzengte az ő speciális dalát, amely úgy kül­sőségeiben, mint lényegét illetően a legszebb hattyúdalok közé tartozott. Szomorúan és dicstelenül végződött ez a rendkívüli közgyűlés egy gics volt, groteszk torzó, nem méltó sem a főváros törvényhatósági bizottsá­gához, sem a közgyűlési ellenzék­hez. A nagy készülődés, a jelszavak hangoztatása, az obstrukcióval való fenyegetőzés, a kicsinél is kisebb egeret szült: egy zavaros, naiv ha­tározati javaslatot, amelyet egyet­len fricskával utasított vissza a közgyűlés jobboldala. A petárda ez alkalommal vissza­felé sült el, az uj fővárosi törvény végrehajtási utasítása tárgyában összehívott rendkívüli közgyűlés nem lett népünnepély, sem alkalom a tömegek szenvedélyének felkorbá­csolására, szánalmas és tehetségte­len félóra volt, sok puffogó előz­ménnyel, semmi következménnyel. Ez a felszólalás a maga elárvultsá- gában nem érdekelte, nem is érde­kelhette a jobboldalt, azok az eről­tetett tapsok és mondvacsinált ün­neplés, amelyben hattyúdala elzen- gése alkalmával a demokrata vezér részesült, azt mutatják, hogy ennek a gyakorlati alap nélkül való poli­tizálásnak, pozitívumok nélkül való handabandázásnak végleg befelleg­zett. Az a felszólalás. amely ezen a rendkívüli közgyűlésen elhangzott, az a közgyűlés, amelyen ez a fel­szólalás elhangozhatott, a maga ni- vótlanságával méltóan tesz pontot a demokrata ellenzék utóbbi időben való működése mögé. A gyakorlati problémák őket nem érdeklik, csak azokat a témákat kedvelik, amely­ből politikai tőkéket kovácsolhat­nak. Még tiz esztendeig akarnak élni abból a közigazgatási bírósági határozatból, amelyet az ő pana­szukra, de a többségi pártok hozzá­járulásával hozott a legfelsőbb köz- igazgatási it élőszék. A tömegeket azonban ezek a banalitásokká der­medt frázisok már nem érdeklik, nem is érintik. A hattyú okosabban tette volna, ha az obiigát dal el- zengése nélkül repül át ama szeb­bik hazába... Rupp László — méltóságos ur! A kormányzó Rupp László nyugal­mazott kerületi elöljárót a közszol­gálat terén szerzett érdemei elis­meréséül a kormányfőtanácsosi cimmel tüntette ki. Ilyképpen mél­tóság-ős ur lett tehát Rupp László, akinek nyugdíjazása alkalmából a törvényhatósági bizottság minden oldalán megnyilvánult ünneplését most betetőzte a legmagasabb hely­ről származó kitüntetés. Örömmel gratulálunk a kitüntetéshez a nyug- dijbamenetele után is változatlanul népszerű, kiváló főtisztviselőnek! I Hortobágyi juhtúró | Mindenütt kapható t Termeli: ORSZ. MAGY. ITEJSZÖVETKEZETI KÖZPONT KELE MIHÁLY épület asztalosmunkák, bútorok és iskola be­rendezések gyára Budapest, Örömvölgy-u- 38-40 Telefon: József 312—98. Textilipari Feldolgozó és Értékesítő Szövetkezet VIII., Józsel-körnt 49. _ Telelőn: József 439 — 91 Polg. tűzoltói, valamint mindennemű egyen- és diszruha szállítás Péter és Pál napján ünnepli tízéves jubileumát a Keresztény Községi Párt A keddi pártértekezlet megállapodott a pártot illető törvényhatósági tanácsi és üzemigazgatósági tagságok betöltésére vonatkozóan — Szerte a fővárosban meg­indult a szervezkedés a községi választásokra — Az Uj Budapest tudósítójától — A Keresztény Községi Párt meg­alakulásának tizedik évfordulója alkalmából junius 29-én, vasárnap délelőtt 3411 órakor a Pesti Vigadó­ban ünnepi diszgyülést tart. A disz- gyülésen felszólal Wolff Károly dr., a párt elnöke, toyábbá Csilléry András dr. Az ünnepélyes jubiláris közgyűlésen résztvesz a párt vala­mennyi tagja és a keresztény köz­élet sok kiválósága is. A Keresztény Községi Párt ked­den este Wolff Károly dr. elnökle­tével értekezletet tartott, amelyen elsősorban a párt álláspontját vi­tatták meg a szerdai rendkivüli közgyűlést illetően. Élénk érdeklődés kisérte a part jelölését is az uj törvény által szer­vezett törvényhatósági tanácsi és üzemigazgatósági tagi állásokra. Az erre vonatkozó jelöléseket a keddi pártértekezlet a legteljesebb harmóniában végezte el, bizonysá­gául annak, hogy a magasabb szem­pontok a párt kebelén belül győze­delmeskedni tudnak az egyéni am­bíciókon, Teljes határozottsággal jelentette ki a pártértekezleten Wolff Károly dr., hogy az átmeneti idő alatt a törvényhatósági tanács tagjai sem­miesetre sem kapnak fizetést, az üzemigazgatósági tagok pedig csak jelenléti dijakat kapnak. Rámuta­tott Wolff Károly arra is, hogy a törvényhatósági tanácsi minőség súlyos kötelezettségeket ró azokra, akik azt elvállalják. A törvényha­tósági tanács tagjai hetenként két­szer, esetleg háromszor is ott ülnek a városházán és ha valaki a tagok közül háromszor nem jelenik meg igazolás nélkül, azt hivatalból tör­lik és behívják helyette a soron- következő póttagot. Abból az alkalomból, hogy a ma­gyar törvényhozás az uj fővárosi törvényt megalkotta, az Erzsébet­városi Keresztény Kaszinó Thö- köly-ut 56. szám alatti nyári helyi­ségében a Keresztény Községi Párt vezéreinek a tiszteletére junius hó 14-én, szombat este 8 órakor társas­vacsorát rendez. Ugyanekkor be­mutatják a most már teljesen kész, uj nyári helyiségeket is. A vacso­rán a keresztény politikai és tár­sadalmi élet számos kitűnősége is megjelenik és ott fel fog szólalni. Hogy mennyire összeforrott a Keresztény Községi Párt az egyes kerületek keresztény polgárságával, a legélénkebben mutatja az az ün­nepség, amelyet két előkelő keresz­tény közéleti férfiú: M üli er An­tal szövetkezeti igazgató, fővárosi bizottsági tag és H av er land An­tal gyáros tiszteletére rendezett névnapjuk alkalmából a keresztény Józsefváros. A Kálvária-téren levő keresztény kaszinó helyiségeit csü­törtökön este 8 órára zsúfolásig megtöltötte a kerület előkelő ke­resztény polgársága, élén W i g h János kerületi elöljáróval, a kaszi­nó elnökével. Ott láttuk Buday Dezső, Czettler Jenő és P etr o- v ácz Gyula országgyűlési képvise­lőket, Blieszner Ágoston józsef­városi plébánost, Ilovszky Já­nos, D or o s Gábor dr., Repold Károly, Piazza Győző, Miklós Ferenc dr. törvényhatósági bizott­sági tagokat, Katona János igqz- gató főmérnököt, Baján Ferenc dr. ügyvédet. A főváros tanácsa ré­széről Liber Endre, P ur ébl Győző dr. és S zendy Károly ta­nácsnokok jelentek meg, ott voltak továbbá Salamon Géza dr. és Szvoboda Endre dr. tanácsjegy­zők. Az első felköszöntőt W i g h János kerületi elöljáró mondotta, üdvözöl­vén a megjelent díszes vendégko- szorut. A kerületi szervezetek részé­ről Baján Ferenc dr. ügyvéd, K a- t on a János mérnök és S ehall er Sándorné, a női szervezetek elnöke, szólalt fel. A római katholikus egy­házközség nevében V ar g y as Ti­vadar dr, beszélt. P etr ov ácz Gyula országgyűlési képviselő, Czettler Jenő dr., a képviselőház alelnöke szólaltak fel azután, majd a kerületi keresztény iparosok ne­vében Pekovits János üdvözölte az ünnepeiteket. A szomszéd kerü­letek keresztény szervezeteinek üd­vözleteit Piazza Győző, Miklós Ferenc és R ep old Károly bizott­sági tagok tolmácsolták. Buday Dezső országgyűlési képviselő mon­dott még beszédet, majd az ünne­peltek: Müller Antal és Ha ver- l and Antal köszönték meg megha­tott szavakkal a lelkes ovációkat. csak egv nuzas. mar lunius na 21-en! I sa.niagy.hir.Aáli.sorsíaieH Összesen 17.000 nyeremény, melyen mind készpénzben fizettetnek ki Főnyeremény: pengő Ezen sorsiegyeHHei nemcsak Sze­rencsednek az esélyei! szolgaija, hanem jótékonyságot is gyakorol! Nyeremények: 20 COO P, 15.000 P, 10.000 P több 5000 P, 2500 P, 2000 P. 1000 P stb . stb. Egy egész sorsjegy csak 3 pengő Kapható minden bank- és sorsjátéküzletben, dohánvtözsdében stb. VITÉZ MIHÁLY FERENC szobafestő- és mázolómester X., HARMAT-UTCA 2. SZ. Telefon-hivó : Kőbánya 4-02 Elvállal minden szakmabeli munkát Szilikótút az olcsó modernizált makadóm ú' STRASSIL S i 1 i p h a 11 felületi kezelés teljes portalanításra VEGYITERMÉKEK RT. - JEST KORNÉL mérnök BUDAPEST, VII., KERTÉSZ-UTCA 29. SZ. nagy Ferenc autúuülamossági üzeme Budapest, um.. Gólya-U. 22. Urbancsek J. János pala-, cserép- és Eternitiedőmester Automobil öninditómotoiok, dinamók, fényszórók, irányjejzók és akkumulátor-telepek készítését és szak­szerű pontos javításét vállalom, olcsó árak mellett. VII., Thököly-ut 117 Telefon- József 428 25 OZALID, fény- és alumínium-másolatok Költségvetérek, műszaki tervek, térképek rajzó- M ANGI IT7 PCRFNP Budapest, VIII.,József-u. 12 lását es sok8zorositásáttöbb színben is vállalja WlnliULl I £- rC.nC.liU Telefon : József 431—47 Alkalmi vásár részlet áruház bebutoroz és felruház Budapest, W., Fóthi-ut 18. Az elnöki ügyosztály nyári menetrendje Az elnöki ügyosztály megfeszített erővel dolgozik, hogy az uj törvény következtében a főváros adminiszt­rációjában előálló változások men­nél inkább zökkenő nélkül menje­nek végbe. Gallina Frigyes dr. ta­nácsnok, az ügyosztály vezetője csak augusztusban fog legfeljebb két hétre szabadságra mehetni, annyira elfoglalják őt és az ügy­osztály egész tisztikarát a fonto­sabbnál fontosabb szervezési kérdé­sek. Az üresedésben levő közélelme­zési, adóhivatali, végrehajtói, mér­nöki és kezelőtiszti állásokra a ta­nács hétfőn, e hó 16-án tartandó rendkivüli ülésében fogja a válasz­tásokat megejteni: ezek lesznek az utolsó választások, amelyet a tekin­tetes tanács hajt végre, mert az át­meneti idő elmúltával az uj törvény a kinevezési hatáskörben utalja a tisztviselői állások betöltésének leg­nagyobb részét. Az átalakulással kapcsolatos kérdések közül egyike a legfontosabbaknak a szabályren­deletek átdolgozásának problémája, amit az uj törvény határozottan előír. A polgármester intézkedésére Gárdonyi Albert dr. főlevéltáros már hetekkel ezelőtt összeírta az összes fővárosi szabályrendeleteket. Kiderült az összeírás során, hogy a fővárosnak összesen kétszázhar­mincnyolc érvényben levő szabály­rendelete van, amelyek közül azon­ban a legtöbb már elavultnak mond­ható, úgy, hogy mindössze száz olyan szabályrendelet van, amely ma is érvényben levő intézkedése­ket tartalmaz. Az összes szabály­rendeleteket az elnöki ügyosztály átdolgozza, módosítja és újra kiad­ja az uj törvény értelmében, azokat a szabályrendeleteket, amelyek már nem aktuálisak, régi formájukban irattárba helyezik. Az uj szabály­rendeleteket a jogszabályok gyűj­teményében hivatalosan is kiadja a főváros. Készül az elnöki ügyosztályban a törvényhatósági tanács ügyrendje is, amelyet a most megalakuló tes­tület első ülésében le fog tárgyalni. A törvény a főváros adminisztrá­ciójába belekapcsolja az ügyosztá­lyok mellé szervezendő szakbizott­ságok elnökeit. Az elnököknek, akik a törvényhatósági tanács tagjai kö­zül fognak kikerülni, a főváros éle­tében egyéb szerepük nem lesz, mint a szakbizottságok üléseinek összehívása, azok tárgysorozatának megállapítása, az üléseken való el­nöklés. A szakbizottságok elnökei­nek a városházán hivatalos helyi­ségük nem lesz. NAGY ISTVÁN Beton-, terazzo-, padló- és falbuckoló-mester Budapest, VII., Nefelejls-u. 53 Telefon: 330—77 már heti 4—5 pengőtől részlettizetésre leköt* hetők. — Gyönyörű iielyen, villamos megálló mellett, 20 percnyi távolságra a fővárostól. Családi ház és villa építésre alkalmas, amit a telek kifizetése esetén elő is mozdíthatunk. Tervrajzokat és egyéb felvilágosítást a Tabáni Építő és Kereskedelmi r.-t. L. Hegyalja-ut 5 Alap;tva 1011 Fővárosi alkalmazottak és nyugdíja­sok felvétetnek mellékfoglalkozásra. SANTHA JŐSZEF töiv. bejegyzett iparművész, lakberendező és kárpitosmes'er IV., FERENC JÓZSEF-RAKPART 6—7

Next

/
Oldalképek
Tartalom