Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1930-06-14 / 24. szám

1930 junius 14

TU BUDAPEST

3

Wolff Károly nagy beszéde

— Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! A közéletben sajátos dolog, mindig feltételezik, hogy az emberek elfelejtik a józanság követelményeit. Számitanak arra, hogy az emberek nem is gondolkoznak, hanem bizonyos kidobott, divatos jelszavak után mennek és azt hiszik, hogy nincs is emlékezőtehetsége a közületnek, a polgárságnak. Ha azt a nagy energiát, amelyet mindig arra kell pazarolni, hogy egyesek a közéletben ne feledjék el a tanulságokat, a munkái’a lehetne fordítani, sokkal több eredményt érnénk el. (Úgy van! Úgy van!) De minden egyes akciónál, minden egyes választásnál újból és újból egyenkint meg kell hóditani a lelkeket, egyenkint bele kell vinni őket abba az elhatározásba, hogy végre azon az utón menjenek, amely az ő érdeküknek megfelel.

Igazán, ha ebből a szempontból nézem a helyzetet, mondhatom, micsoda sajátságos tragédia, hogy ezt a nemzetet annyiszor el lehetett téríteni az ő érdekeinek megfelelő természetes fejlődés útjáról, (ügy van! ügy van!) Kilencvenöt százalék keresztény magyarság van ebben a csonka országban. De a múlt évtizedekben minden akarat uralkodott ebben az országban, csak ennek a kilencvenöt százaléknak az akarata nem tudott uralkodni és nem tudott érvényesülni, (ügy van! Úgy van! Nagy taps.)

Sokszor elnézem, amikor a katolikus egyház eucharisztikus körmeneteket rendez. Látom a politikában, hogy a hatalmon levő tényezők mennyire respektálják az erőt. Látom, hogy keletkeztek paktumok, megalkuvások, mind azért, mert hát ezzel az erővel számolni kell, mert ez erő. Pedig ha azt nézem, hogy hány szakszervezeti ta^ van, akkor elmondhatom azt, amit sokszor elmondtam, de miután mindig újra meg újra kell meghóditani a lelkeket, mindig bele kell kiabálni a lel- kekbe újból és újból az igazságot: el kell itt is mondanom, — egy eucharisztikus körmeneten a katolikus egyház a lipótvárosi Bazilikától kiinduló körmenetén kétszer annyi embert tud felsorakoztatni, mint a szakszervezetek összes munkásai a szociáldemokrata pártban. (Úgy van!) Mert nincs nekik annyi íizető tagjuk, legfeljebb talán csak fele annyi van, mint ahány ember résztvesz egy eucharisztikus körmeneten.

És most jön az, hogy az igazságnak, a természetes érdekeiknek megfelelő utón nem tudnak haladni az emberek. Lehet kétféle igazság? Lehet egy igazság a templomban és lehet az igazság nem igazság a közéletben? Lehetséges az, hogy én a templomban imádom az Urat, meghajolok Krisztus fensége előtt, elfogadom az Ö szociálpolitikáját, elfogadom az ő erkölcsi parancsait a templomban, lehet, hogy csak vasárnap, lehet, hogy hétköznap is, —

A LEGJOBB

KERESZTÉNY

NAPILAPOK:

NEMZETI ÚJSÁG

m

UJ NEMZEDÉK

n

JOOOOBBOeOOOBOBOOOOOOBPBOOBBOOOOOOCWOnOOOOnOB

OOI

de mihelyt becsukják azt a templomajtót és mihelyt kijövök onnan, akkor, amikor a szociáldemokrácia elkezdi kiabálni, — a vallás az csak magánügy, annak semmi köze a közélethez, akkor ez lehet mindjárt tetszetős dolog? Megint csak ott vagyunk, hogy a saját érdekeiket az emberek feláldozzák és elfelejtik azt, hogy ha egy igazság igazság a templomban, annak igazságnak kell lenni az életben is. (Úgy van! ügy van!) Nem abban van a hiba, hogy nekünk nincsen igazságunk, abban van a hiba, hogy mi az igazságot nem tudjuk megvalósítani az életben. (Ügy van! Úgy van!) Nem abban van a hiba, hogy a keresztény irányzat lejárt. Tud valaki ilyent mondani az ész jegyében? Hogy a keresztény irányzat lejárt? Hát a kilencvenöt százalék keresztény magyarság le fog mondani az ő kultúrájáról, az ő nemzeti érzéséről az öt százalék kedvéért? Hát pipogya módon engedni fogja, hogy pórázon vezesse az az öt százalék és úgy tologassa őket, mint a sakkfigurákat? Hát ez politika, ez a természetes fejlődés útja? Hát mit kiáltok én bele ebbe a nagy városba? Ha, valaki keresztény a templomban, az legyen keresztény a társadalomban, legyen keresztény a városházán és legyen keresztény az államnál is! (Pex'ce- kig tartó viharos nagy helyeslés és kitörő lelkes taps.)

Nincs rettenetesebb valami, mintha valaki lelki gyámságban, vagy inkább gyámoltalanságban ott reszket, mint a kocsonya, ha a közéletben arról van szó, hogy érvényesítse is a maga kereszténységét, de nem meri. Hát, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, evolúció ez? Kívánatos politikai helyzet-e az, hogy egy keresztény kereskedő ne merjen keresztény lenni, mert üres lesz a boltja? Hogy egy iparos ne merjen keresztény lenni, mert akkor nem lesz megrendelője? (Úgy van! Úgy van!) Nem bennünk van-e a hiba és nem abban az öt százalékban? Mex-t ha volna bennünk öntudat és azt mondanánk, — ami. igazság a templomban, az igazság az életben is, ha egy szép napon elhatároznák a nagy keresztény tömegek, hogy csak keresztény boltban fognak vásárolni (Szűnni nem akaró élénk helyeslés és kitörő lelkes taps.), csak keresztény ipax’os- nál fognak rendelni, akkor bizonyára volna elég kereskedő, aki ki merné tenni a Baross Szövetség jelvényét az ajtajáx'a, de ma le kellett venni, mert azt mondották, hogy akkor bojkottálják őket. Kilencvenöt százalék keresztény magyarság mellett nem merünk keresztények lenni! (Élénk felkiáltások: Abszurdum!) Hát kiben van a hiba?

Ezért mondom, micsoda borzasztó veszteség, hogy minden választásnál újra meg kell hóditani az embereket. Mindig el kezdenek gondolkozni, hogy itt van ám a szociáldemokrácia, vagy az a vegyes felvágott, amely nem mer keresztény lenni, ellenben bevesz egy mást is oda, pedig ha száz keresztény közé jön egy nem kex-esztény, nem az az egy fog átalakulni, hanem az a száz lesz gyáva és nem mer keresztény lenni, (ügy van! Úgy van! Kitöltő lelkes taps.)

Beszéljünk a sajtóról. Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Mindig jönnek, látom, támogatást, összetartást, szervezkedést kérnek, a szegények mindig úgy járnak, mint a templom koldusai. De azok a lapok, amelyek belevágták ennek a nemzetnek a szemébe, hogy* a Krisztus, az egy forradalmár zsidófiu, — amelyek gúnyt tudtak űzni az egész nemzet legszentebb érdekeiből, azok vigan élnek és ha kimegyek az utcára, a kilencvenöt százalék kereszténynek mindig azokat a lapokat látom a markában és azt olvassák. (Úgy van! ügy van!)

Hát hol van az öntudat? Kérem, higyjék el, én teljesen szenvedély nélkül, teljesen önzetlen magaslatról nézem a politikát. (Élénk helyeslés.) Én tisztán analizálok. A józanság jegyében. Ez egy borzasztó tragédiája ennek a nemzetnek. (Úgy van! Úgy van!) Panaszkodunk. Azt mondjuk, hogy a keresztény irányzat nem tesz semmit. De Önök vették meg az Az Estet cs Önök nem vették meg azt a kex’esz- tény újságot! (Úgy van! Úgy van!) Azt mondják, — a keresztény irányzat nem tesz semmit. Dehogy, Önök vagy nem mentek el szavazni, vagy nem mertek leszavazni a becsületes keresztény pártra. (Úgy van! Úgy van! Nagy taps.)

Azt mondják, — a keresztény irányzat, az már elaludt. Hogy nem diil össze a föld, amikor ilyent mex-- nek mondani! Hol van egy irány, hol van egy filozófia, mondjanak nekem egyet, amely felveszi a versenyt azzal, amit mi kereszténység- nek nevezünk? Két-három-hat év múlva fogja csak felfogni az emberiség, hogy mi van ezeknek a tételeknek a rendszei'ében, — a kereszf- ténységben. (Úgy van! Úgy van! Nagy taps.)

Szociálpolitikától hangos a világ. Szociálpolitikáról kiabálnak az ál- lamféx*fxak mind. Hát lehet szociálpolitikát csinálni a marxi tételek szerint? Az nekem gerstlit adott és nem szeretetet. (Úgy van! Úgy van!) szociálpolitika engem bui*- zsujként félreállitott, pedig én is olyan vér és test vagyok és olyan lélek vagyok — és az emberi jogok jegyében milyen cimen mondják, Ixogy — osztály? Milyen cimen klasszifikálnak engem? Krisztus urunk mondja, minden ember, minden jó lélek egyforma, nincs különbség ebben a demokráciában. Csak jó és rossz között van különbség. (Ügy van! Úgy van!) Hanem a jó, az nem ismeri az osztályt. Mi nem osztályért harcolunk, mi a keresztény eszméért hax’colunk. Miná- lunk van a demokrácia, hiába szá- jaskodnak ők a demokráciáról. (Pei’cekig tartó vihai-os nagy taps és élénk helyeslés.)

Demokrácia? Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Ott vagyok a városházán. Látom azt a demokráciát, hogy ahol ők beszélnek, ott igen nagy a demokx*ácia, de nem konce- dálják, hogy mi, akik Krisztust hoi’dozzuk a lelkűnkben és azt elsősorban magunkkal szemben alkalmazzuk. biróként ismei'jük el, lelkiismeretként valljuk a lelkűnkben, ezt ugyanazzal a joggal megtehes- sük. Pedig mi vagyunk a demokraták, mi nem teszünk különbséget munkás és ur között, nem teszünk különbséget osztályok között, mi nem teszünk különbséget foglalkobutorgyár

Budapest, VII., Rózsa-utca 4—6.

M űvészi kivitelű seria és luxus bútorok állandó kiállítása: Összerakható könyvszekrények, moly* mentes „Antimoly“ ülőgarnitúrák, motornélküli vitorlázó repülőgépek.

Sternit

CSŐ

eső-, szennyvíz- trágyáié levezetésére, szellőztetésre és csatornázásra stb.

nem rozsdásodik, könnyű, vizet nem ereszti át, olcsó.

ETERNIT MÜVEK HATSCHEK LAJOS BUDAPEST, ANDRÁSSY ÜT 33.

6AB0R

FID NEVELŐINTÉZET

Bentlakó és bejáró elemi közép- és kereskedelmi iskolai tanulók részére

26-IK ÉV

BUDAPEST, VI., MUNKÁCSY-U. 21. Telefon: Aut. 290—00.

TÁTRAI GYERMEKNYARALÓJA

baldócfOrdö

fiuknak és leányoknak: Sporttelep — STRAND — Hizókura

Az egész fürdő a gyermekeké. PROSPEKTUS!

zási ágak között, mi csak a lelkek között teszünk különbséget és azt mondjuk, az a legnagyobb átok, hogy a gonosz lélek a demagógia átkával rá tud ülni a tömegek lelkére. (Úgy van! Úgy van!)

Ez a legnagyobb veszedelem. Micsoda rettenetes tx-agédia, hogy a munkások ezrei ebben a városban nem jönnek ide és nem mondják. — hiszünk benned. Ha olvasom a Népszavát, azt hiszem, hogy én minden áldott reggel, délben és este tiz munkást eszem meg, tizórára, ebédre, vacsoi’ára. És éxx mást nem teszek, mint azon gondolkozom, mivel sújtsam a népet, milyen nehézségeket csináljak neki. Pedig én nem szedek tőlük szakszervezeti dijakat, csak szeretetet akarok nekik adni. (Hosszantartó nagy taps.) Nem is élek belőlük, hanem segitek rajtuk, ahogy tudok, (ügy van! Úgy van! Élénk éljenzés.)

Mert ez a krisztusi demokrácia! És ig'y folytathatnám tovább, mélyen, tisztelt hölgyeim és uraim, az energia pazarlást, hogy meghódítsam a lelkeket, hogy azt mondjam, — ti emberek, kedves testvéreim, akik itt ültök előttem ebben a Katolikus Körben, nem érzitek, hogy ezt a Katolikus Kört össze kellene kapcsolni az élettel, hogy nekünk ki kell xxienni az életbe, öntudatos keresztényeknek kell lennünk, hogy xxekiink tudnunk kell, hogy a legszebb programm a mi birtokunkban van, hogy enxxél nincsen szebb programm egyetlen párt birtokában sem. Miért?, Mert vagy ezzel ellentétes és azt mondja, — mint a marxizmus — hogy a vallás magánügy, semmi köze a politikához, ez nagyon szép és az akar nekem biró lenni, az akar nekem politikus lenni, az akar xxekem népvezető lenni, aki azt mc/ndja, hogy ő a Krisztust legelőször dobja ki a leikéből, amikor a zászló mellé áll. Ennek higyjek? Tud ez szociálpolitikát csinálni, könnyet letörölni, aki_ bestiális önzéssel csak magát látja? Aki nem ismer Istent, az nem tud szociálpolitikát csinálni (Úgy van! Úgy van! Hosszantartó nagy taps.)

Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! így folytathatnám. Ostorozhatnám a be nem látást, az öntudathiányt. Micsoda hajbókolás lenne az ex’ő előtt minden tényező részéről, ha mi úgy egyszer azt mondanék, hogy az eixchaxúsztikus kör- menet imádását és hitét folytatjuk az életben is és gyakoroljuk is. És egymást támogatjuk. Megfogjuk egymás kezét és nem engedjük el. Tudjuk, hogy ki harcol értünk, azt sem pénzzel, sem ex’őszakkal nem engedjük elbukni. Mert megvásárlást, terxnrt és minden eszközt alkalmaznak, hogy ne merjünk keresztények lenni. És merjünk! A marxizmus sohasem fog reformot