Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1930-05-10 / 19. szám
9 r 8 ujsajJAWEsr 1930 május 10. Még ezen a héten kiírják a versenytárgyalást a szeretetotthon építésére. A X. kér. Maglódi-uton létesítendő Horthy Miklós Szeretetotthon egy részének felépítése ügyében hozott közgyűlési határozatot a belügyminiszter jóváhagyta és hozzájárult ahoz, hogy a szeretetotthonnak egyelőre a kórházi része 4.240.830 P költség keretén belül fel- épittessék. Erre a költségre máris rendelkezésre áll 3,000.000 P, to-, vábbá a népjóléti és munkaügyi miniszter által állami hozzájárulásként küldött 340.000 P, összesen tehát 3,340.000 P. A még hiányzó 900.830 P összegből további 140.000 P-t a népjóléti miniszter fog a legrövidebb idő alatt rendelkezésre bocsátani. 76.830 P összegről pedig az 1931. évi költségvetés keretében történik gondoskodás. A belügyminiszter jóváhagyó leirata kimondja, hogy az építkezést egyelőre .csak a tényleg rendelkezésre álló összeg erejéig szabad keresztül vinni. A leirat á bemutatott építési tervekre és költségvetésekre észrevételeket tett ugyan, de ezek olyan természetűek, amelyek az elsősorban elvégzendő föld-, kőműves-, vasbeton- és elhelyező munkákat, továbbá a vas-, ács, kőfaragó- és műkőmunkákat egyáltalában nem érintik. A főváros tanácsa csütörtöki ülésében a leiratot tudomásul vette és elrendelte, hogy a felsorolt munkákra a nyilvános versenytárgyalás még ezen a héten kiirassék. Az uj intézet minden valószínűséggel a jövő augusztusig elkészül és 500 ápolt elhelyezésére fog szolgálni. Uj kiírások Burkolási munkára az I. kér. Németvölgyi-utón (Kékgolyó-utca és Orbán- hegyi-ut közötti szakaszon) bazalt és kiskővel. Határidő: 1930 május hó 12 (hétfő) d. e. 12 ó. Csatornaépitési munkákra az V kei., Csanády-utca (Pozsonyi-ut és Pannonia- utca közti szakaszon). Határidő: 1930 május hó 12 (hétfő) d. e. 12 ó. Csatornázási munkákra az I. kér., Naphegy-tér és a környező utcák egy részén. Határidő: 1930 május hó 12 (hétfő) d. e. 12 ó. Csatornaépitési munkákra az I. kor., Magyarádi-ut (Fadrusz-utca és Horthy Miklós-ut közötti szakaszon). Határidő: 1930 május hó 12 (hétfő) d. e. 12 ó. Utrendezésre az V. kér. Pannónia-ut- ca, Wahrmann-utca és Ipoly-utca közötti szakaszának. Határidő: 1930 május hó 12 (hétfő) d. e. 12 ó. Bitumenezésre az I. kér. Fehérvári-ut, (Dombóvári-ut és 82. sz. ingatlan közt levő szakaszon) gyalogútján. Határidő: 1930 május hó 12 (hétfő) d. e. 12 ó. Utrendezésre az I. kér. Derék-utcán (Dezső-utca és Lisznyai-utca között lévő szakasz). Határidő: 1930 május hó 12 (hétfő) d. e. 12 ó. Gyalogút aszfaltozására az I. kér. Horthy Miklós-uton (Ballagi Mór-utca és kelenföldi iskola közt levő szakaszon). Határidő: 1930 május hó 12 (hétfő) d. e. 12 ó. 45.000 kg. bitumen szállítására az I. kér. Budaíoki-uti főgyűjtőcsatorna III. szakasz épitési munkálatai részére. Határidő: 1930 május hó 12 (hétfő) d. e. 12 ó. 14.500 m2 szigetelőlemez szállítására az I. kér. Budafoki-uti főgyűjtőcsatorna 111. szakasz épitési munkálatai részére. Határidő: 193b május hó 12 (hétfő) d. e. 12 ó. Villanyszerelési munkákra a IX. kér. Szent László-kórház több pavillonja részére. Határidő: 1930 május hó 16 (szombat) d. e. /MO ó. Kőművesjavitási munkákra a IX. kér. Gyáli-ut 21—23. sz. alatt levő bérházaknál. Határidő: 1930 május hó 19 (hétfő) d. e. %10 ó. Épitési munkákra az I. kér. Budafokiuti főgyűjtőcsatorna (Hengermalom-ut és Major-utca közötti 400 fm. hosszú szakaszon). Határidő: 1930 május hó 19 (hétfő) d. e. 12 ó. Csatornázási munkákra a VII kér. Thököly-ut (Gizella-ut és Nürnherg- utca közötti szakaszon.) Határidő: 1930 május hó 19 (hétfő) d. e. 12 ó. Föld-, kőműves-, elhelyező-, válaszfal-, vasgerenda-szállítás és szigetelő munkákra az I. kei*. Farkasréti elemi iskolában. Határidő: 1930 május hó 21 (szerda) d. e. HlO ó. Gyermeksportház és lubickoló medence összes munkáira, a III. kér. Hu- nor-utcában. Határidő: 1930 május hó 21 (szerda) d. e. %10 ó. 160 darab légcsatornás „Elastik“ autó- gunnni-abroncsszállitására a Köztisztasági Hivatal részére. Határidő: 1930 május hó 26 d. e. 11 ó. 560 pár altiszti és 2220 pár munkásbakancs szállításra, a Köztisztasági Hivatal részére. Határidő: 1930 május hó 26 d. e. 11 ó. Föld-, kőműves-, bádogos-, elhelyező-, ács-, bádogos-, műkő-, burkoló-, asztalos-, lakatos-mázolómunkákra az I. kér. Kelenföldi tüdőbeteggondozó intézetben. Határidő: 1930 május hó 28 (szerda) d. e. H10 ó. i CORSO (Váci ucca 9.) Telefon: Aut. 874—02. Az idény két legszebb német beszélő Hímje egy műsorban: Mámorkeringő. Operett-revii 10 felv. Főszereplők: Mady Christians és Hans Stiiwe. — A régi dal. Filmregény 10 i’elv. Főszereplők: Richard Tauber és Maria Solveg. — Előadások mindennap: fél 6, háromnegyed 8 és 10. DÉCSI MOZGÓ, VI. kerület, Teréz-körut 28. (Jegyrendelő telefon: Automata 213—43 és Automata 259—52.) Műsor: 1. A felesleges ember. Metro Goldwyn hangos űlmattrak- ció 10 fejezetben. Rendezte James Cruze. Főszereplők: William Haynes és Josephine Dunn. 2. Hangos Hiradóverseny. — Az előadások kezdete mindennap: 4, 6, 8 és 10 órakor. ORION FILMSZÍNHÁZ. (IV. kerület. Eskü ut 1. szám. Az Erzsébet-hid pesti hidfő- jénél. Telefon: Automata 831—02. Műsor: Fehér árnyak (White Shadowa) uj hangos változata. Regényes történet a déli tenger csodálatos világából, 12 felvonásban. Főszereplők: Monte Blue és Raquel Torres. — Néger Sangs. Fox hangos varieté. — Fox hangos híradó. — Magyar híradó. Az előadások kezdete, hétköznapokon: fél ti, háronegyed 8 és 10. vasárnap: fél 4, fél ti, háromnegyed 8 és 10 órakor. — Jegy- elővétel délelőtt 11—1-ig és az előadások megkezdése előtt egy órával. ROYAL-APOLLÓ VI., Erzsébet-körut 45—47. Telefon: József 429—46 és József 419—02 Műsor: Négy pajtás. A Fox filmgyár pazar kiállítású énekes, zenés, látványos ülmattrakciója 14 fejezetben. Főszereplők: Janet Gaynor és Charles Farrel. — Extra Fox hangos híradó. — Előadások kezdete hétköznapokon: %6, %8 és 10 órakor, vasárnap: %4, %8 és 10 órakor. •srr ... t Öltve __ FILMSZÍNHÁZÁÉ^ , Tel.. (Vili.. József- J- 880-*" körnt és Üllői ut sa rok. A Don kozákok dala. Az eredeti Don kozák kórus közreműködésével. — “"adók. Kezdet hétköznap %6, %8, V4IO. Vasárnap %4, háromnegyed 6. 948 és 9410 órakor. URA FILMSZÍNHÁZ (Vj Teréz- körnt 60. Tel.: Aut. 197—67 és 197—68): Szibéria 19U. Hangosfilm. — Miki a varietébe#. — Híradók. — Szekeres orgonamttvész. Előadások hétköznap 726, %8, fél 10; vasárnap 4, 6, 8, 10. URANIA FILMSZÍNHÁZ (Vili Rá koczi-ut 21. Tel.: J. 460-45, J. 460—46. Prolongálva! Jannings beszélőfilmje, a Kék angyal. — A brekegő troubadonr. Trükk-film. — Híradók. — Előadások kezdete hétköznap: negyed 6, negyed 8, negyed 10 szombat és vasárnap 4. 6. 8. 10. A szezon legnagyobb sikere az Andrássy-áti Színház aj műsora! KAMARA M0ZG0 (VII., Dohány-utca és Nyár-utca sarok) Telefon : József 440—27. FOX HANGOS HÍRADÓ ASSZONY, AKI SOHASEM FELEJT Főszereplő: LIL DACOVER Legújabb 12 felvonásos németül beszélő film Plnariácnlf ’ hétköznap 5, */i8 és 10 órakor tlUulludUIV• vasárnap 4, 6, 8 és 10 órakor Versenytárgyalási eredmények A tanács május 8-iki ülésén vállalatba adattak: X. kér. Százados-uti kisl. telep kerítés mázoló munkálatok Kiszely Géza (VIII. Aggteleki-utca 15.) 5042 pengővel. III. kér. Kiscelli-utcai elemi és polg. iskola tornaterm. linoleum javítási munka Eaditz Sámuel (IX. Üllői-ut 115.) 1971 pengővel. VI. kér. Váci-ut 21. sz. polg. iskola bádogos munkái Klein Zoltán (VI. Ka- zinczy-u. 4.) 1856 pengő 60 fillérrel. X. kér. Gyáli-ut bakteriológiai intézet fabútor berendezési munkái Thék Endre Textilipari Feldolgozó és Értékesítő Szövetkezet VIII., Józsei-körnt 49. — Telefon: József 439-91 Polg. tűzoltói, valamint mindennemű egyen- és díszruha szállítás SCHMIDT GYULA műépítész és kőfaragó mester I., BUDAÖRSl-UT 17/19. Raktár : I., NÉMETVÖLGYI-UT 68/b-c. Telefon: Automata 510—71. WIHARTFERENC építész és ÉPITÓME3TE* BUDAPEST. VH„ COLUMBUS-U. Vb. Telek» . Hmm* 350—#7. rt. (VIII. Üllői-ut 66.) 14.406 pengővel. I. kér. Léderer-telepi Tornyos és Nagy villák átalak. kap. fapadozati munkái Sterber G. (V., Lipót-körut 15.) 9373 pengővel. Fehérsas-téri elemi és polgári iskola homlokzat és tatarozási munkái (kőműves) Kobelly Aladárnak (X., Füzér-utca 21.) 7056 pengő 60 fillérrel. VII. kér. Miskolczi és Czobor-utca sarkán elemi iskola és óvoda told-, kőműves munkálatok Wihart Ferenc (VII. Columbus-u. 33.) 132.878 pengővel. Tennisz, turisztika, tornaszerek legolcsóbban Seffer Antal tornaszerek és sporteszközök gyára IV., KAMERMAYER KÁROLY-U. 3. IV.. KECSKEMÉTI-UTCA 14. FANSz-tagoknak készpénz« vásárlásnál árengedmény. Asztalos munkák gyár Hencz Kálmán Budapest, IX., Erkel-utca 17 Telefont Aut. 860-03. ERDÉLYI HŰINTÉZETE udvari fényképész IV., Semm0lWBÍS-U 2. AMON ANTAL ÉS FIAI kOvezOmesterek OK cnlofn*- 4a betonépSéd vállalkorőh. FBkbmmka — Vágányfektetés — Mészkőbánya. VIIL. FUTÓ-UTCA H. Telefont L 308-8B Versenyiároyalási hirdelmgny Budapest székesfőváros tanácsa — utalással a Fővárosi Közlöny „Hivatalos Hirdetések“ cimü rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre — nyilvános versenytárgyalást hirdet a IX. kér., soroksári Dunaág közelében építendő élelmiszernagyvásártelep irodaépületének következő munkáira és pedig: I. Föld-, kőműves-, elhelyező-, beton-, vasbeton-, vasmunkákra. II. Hő- és nedvességszigetelés és ezzel összefüggő hádogosmunkákra. III. Épületbádogosmunkára. IV. Műkőmunkára. V. Fal- és padlóburkolómunkára. VI. Uthnrkolómnnkára. VII. Linoleum, gummi és hézagmentes padlóburkolómunkára. VIII. Különleges lakatosmunkára. IX. Különleges mázolómunkára. X. Különleges üvegesmunkára. XI. Asztalosmunkára. XII. Lakatosmunkára. XIII. Mázolómunkára. XIV. Üvegesmunkára. XV. Üvegfelülvilágitómunkára. XVI. Szobafestőmunkára. XVII. Redőnymunkára. XVIII. Épületfelszerelőmunkára, XIX. Felvonók. XX. Márványtáblák. A kiírás nyomtatványai ivenként 10 fillér ellenében kaphatók naponta a hivatalos órák alatt a tanácsi VIII. ügyosztály mérnöki hivatalában (Központi városháza, I. pavilion, II. em. 56. ajtó- szám alatt). A rajzok és tervek ugyanitt megtekinthetők és a szükséges felvilágosítások is ugyanitt nyerhetők. A felsorolt munkacsoportok mindegyikére önálló ajánlatot kell tenni és a főváros fenntartja azt a jogát, hogy a több munkacsoportra esetleg együttesen tett ajánlatból bármelyik munka- csoport részajánlatát szabadon elfogadhatja; a fővárosnak ez a határozata pedig az ajánlattevőre feltétlenül kötelező. Minden ajánlat külön-külön borítékban helyezendő el, melyen a munka- csoportot meg kell jelölni. Az ajánlatokat 1930. évi május hó 16-án (péntek) d. e. 10 óráig kell benyújtani a tanácsi VIII. ügyosztályban, Központi városháza, II. em. 202. ajtószám alatt. Az ajánlatok ugyanezen a napon d. e. 10 órakor a tanácsi VIII. ügyosztály üléstermében, II. em. 196. szám alatt nyilvánosan fognak felbontatni. Budapest, 1930. évi április 9. A székesfőváros tanácsa. Az Uj Budapest minden héten szombaton reggel jelenik meg és egyes példányok a kiadóhivatalban kaphatók. * A szerkesztésért és kiadásért feieMs; Dr. DOBY ANDOR. A gazdasági rovat szerkesztője: RASKÓ OSZKÁR. altalános nyomda könyv- és lapkiadó részvénytársaság. Budapest, vl nagymező ucca 3. Felelős: Dr. UJ ISTVÁN